Brit, azaz magyar tudósok bebizonyították, hogy a magukat agnosztikusként, ateistaként vagy szkeptikus értelmiségiként meghatározó emberek is kell, hogy szembesüljenek a kérdéssel: az Univerzum egy bumfordi, akarattalan halmaz csupán? Az értelem pedig csak azon pár ezer év óta létezik egyáltalán, amióta ember él a Földön? Nem lehet, hogy amiképpen néha túl...
A cikk elsősorban szeretne eloszlatni egy olyan tévhitet, ami mindig megjelenik, ha valláson belüli szexuális abúzusról van szó: a pedofil papok mítoszát. Ez a mítosz ügyesen tereli el a figyelmet arról, hogy valójában a papok vagy szerzetesek nem pedofil indíttatás miatt élnek vissza a gyerekekkel, ez a ritkább. Az egyházi...
Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Büntetőjog Nemzetközi Társaságának római világkongresszusán részt vevő tagjait. A hallgatósághoz intézett beszédében a pápa az emberi igazságosság kritikus jellegét és az igazságosság keresztény szellemű megközelítését hangsúlyozta:
A büntetőjog nem tudta megvédeni magát korunk fenyegetéseivel szemben. A törékeny és sérülékeny ember védtelen a piac érdekeivel szemben. A...
Ferenc pápa azt mondta egyszer a vallási fundamentalistáknak, hogy „Néha azért imádkozom, hogy bárcsak egyszer ti is bűnt követnétek el, mert akkor megértenétek végre az Isten irgalmát!” Egy ideje gondolkozom én is arról, hogy vajon a bűn is lehet-e egyfajta spirituális tapasztalattá, sőt Isten megtapasztalássá? Ez most így biztosan blaszfémiként...
Egy hitébresztő táborban történt. Nem foghatom a szüleimre, mint a cserkésztábort. Ide már magamtól mentem el. Tizenhét éves voltam. Némileg átvertek, mert akkori barátnőm nem tájékoztatott arról, hogy itt majd az lesz a felállás, hogy vannak a hívők és a megtérítendők. Ő csak annyit mondott, hogy közös keresztény „nyaralás” lesz,...
Mennyi időn keresztül maradhatnak titokban az egyházon belüli szexuális visszaélések, kiskorúakkal, nőkkel szembeni erőszak? Miért nem kerülnek az ilyen jellegű bűntények a bírósági eljárás alá? Mire alapozva kellene az egyház szükséges reformjának megvalósulnia? Ezekre a kérdésekre keresi a választ mai bejegyzésünkben Balogh Vilmos Szilárd...
Vajon változhat-e a papságról való sok évszázados tanítás? Lehet, hogy a paphiány kényszere fogja a kérdést eldönteni? Lesznek-e nők a katolikus egyházban, akik diakónusként spirituális vezetővé válnak és döntéshozó pozicióba kerülnek? Miért olyan fontos Ferenc pápa számára a lelkipásztori érzékenység? Vajon, honnan jön rendkívüli nyitottsága az ökológiai kérdések irányában? –...