Ferenc pápát a náci uralomra emlékezteti néhány politikus gyűlöletbeszéde

Ferenc pápát a náci uralomra emlékezteti néhány politikus gyűlöletbeszéde

Ferenc pápa a Vatikánban fogadta a Büntetőjog Nemzetközi Társaságának római világkongresszusán részt vevő tagjait. A hallgatósághoz intézett beszédében a pápa az emberi igazságosság kritikus jellegét és az igazságosság keresztény szellemű megközelítését hangsúlyozta:
A büntetőjog nem tudta megvédeni magát korunk fenyegetéseivel szemben. A törékeny és sérülékeny ember védtelen a piac érdekeivel szemben. A büntetőjogász első kötelessége, hogy megvédje őt ezzel a jelenséggel szemben, mely a demokratikus intézményeket és az emberi fejlődést kockáztatja.
ferenc.jpeg
Fotó: Vatican Media

Ezután a pápa felhívta a figyelmet a gazdasági bűntettek társadalmi következményeire:
A hatalmasok bűntettei csekély vagy semmi figyelmet nem keltenek, főként a makro-gazdaság szereplői részéről. A globális pénzügyi tőke áll a súlyos bűntettek gyökerében, és nem is csak a tulajdonos, hanem az emberek és a környezet ellenében. Aránytalan, esély-egyenlőtlen helyzetekben a domináns szereplő a közjó kárára gyarapszik, amivel szemben főként a spekuláció esetében törvényt kell foganatosítani.
A környezeti károkozást Ferenc pápa „öko-gyilkosságnak” nevezi, amit a pánamazóniai szinódus résztvevői „ökológiai bűnnek” neveztek és ezt ő szeretné bevezetni a katolikus egyház katekizmusába.
Végül szólt a „leselejtezés kultúrája” és a „gyűlölet kultúrájának terjedő jelenségéről”:
Bevallom, amikor némely kormánytag vagy hivatalos személy beszédét hallgatom, eszembe jutnak Hitler 1934-es és 1936-os beszédei. Sajátos náci megnyilvánulások ezek, melyek zsidók, cigányok, homoszexuális emberek üldözéséről szólnak, és amelyek a leselejtezhetőség és a gyűlölet kultúrájának negatív példái. Annak idején is ezt csinálták, és ezek a dolgok ma újra felbukkannak. Szembe kell szállnunk civil és egyházi téren is ezekkel az elfajulásokkal.
A teljes beszéd ezen a linken olvasható.
Forrás: www.vaticannews.va
Facebook Comments