„karmikus”, „bevonzottad”, „előző életedben rosszat tettél”, „nem vagy eléggé karma tudatos”, „karmikus kapcsolat van köztetek”, „minden találkozás karmikus”, „előző életedben te verted őt”, „mindenki volt már valamelyik életében erőszakos”, „ok-okozat”, „visszakaptad”, „korábbi élet tartozását törleszted”, „előző életedben zsugori voltál, most ezért vagy szegény”, „büntetés az előző életedben elkövetett hibáidért”.

Kép forrása: Lion’s Roar

A felsorolást még lehetne folytatni oldalakon keresztül, hiszen a karma kifejezés olyannyira elterjedt szóhasználattá vált manapság, hogy már a mindennapi közbeszéd szerves részét képezi. A spirituális életstílus már rég kilépett az alternatív kategóriából és fogyasztható, eladható árucikké vált. A magukat gurunak, tanítónak, sámánnak nevező emberek úgy kínálják a spirituális „lifestyle-t”, mintha az mindenre gyógyír lenne automatikusan, ám mindeközben nem hívják fel a figyelmet a spirituális út veszélyeire, például a karma fatalista félreértelmezésére.

Aki már megfordult Ozorán, vagy valamelyik meditációs központban, esetleg egy jógaórán, vagy akár egy misztikusnak tűnő beavatási rítuson is részt vett, az valószínűleg a spiritualitás iránt is érdeklődik, és így a világnézetének is a részét képezi valamilyen mértékben ez a látásmód. A karma fogalma nem válaszható el a New Age-es, vagy a spirituális identitástól, ugyanis szorosan összefonódik azzal. A karmának az a szűklátókörű értelmezése, mely szerint kizárólag az előző életbeli cselekedeteink határozzák meg a jelenlegi helyzetünket, hozzájárul a társadalmi igazságtalanságok fennmaradásához. Ezért is kiemelkedően fontos, hogy kialakuljon a karmáról egy olyan helyes nézet, amely nem egy determinista-fatalista megközelítéseken alapszik, hanem sokkal inkabb figyelembe veszi a szociális kontextust és ezáltal elkötelezett, illetve együttérző cselekvésre ösztönzi az egyéneket. 

Az emberi lét valóban szenvedésteli, ahogyan ezt a buddhizmus egyik alaptanítása is állítja, így hát természetes, hogy mindenki keresi a módszert arra, hogyan tudná csökkenteni a létezéssel járó fájdalmat. Ott kezdődik a probléma, hogy a mai individualista, kapitalista és patriarchális társadalomban úgy használják a karma tanítását, hogy közben nem veszik figyelembe a struktúra és az egyén összekapcsolódását, ezáltal ráerősítenek arra a társadalmi állapotra, amelyben túlságosan nagy hangsúlyt helyeznek az egyénre. Mintha az egyén boldogsága, illetve szenvedése kizárólag az adott személy teljesítményétől  függene. Mintha az egyén jólléte csak annak a függvénye lenne, hogy mennyire igyekszik az adott ember a munkahelyén vagy az egyetemen. A szociális helyzete az egyénnek ebben a diskurzusban nem csak hogy a perifériára szorul, hanem szinte teljesen láthatatlanná válik. A karmával való reflektálatlan dobálózás kiragadja az egyént a kontextusából, nem fektet elegendő hangsúlyt arra, hogy az emberek nem egy vákuumban léteznek. Nem szabadna függetleníteni az individuumokat a társadalmi-kulturális hatásoktól, hiszen olyan társadalmi igazságtalanságok fennállása, mint a szegénység, vagy olyan mentális állapotok kialakulása, mint például a depresszió, szorosan összefügg azzal a jelenlegi hatalmi berendezkedéssel, amelyben nem csak kizsigerelik, illetve elidegenítik önmaguktól az egyéneket a profit érdekében, és kizárólag azért jutalmazzák őket, „ha elég jól teljesítenek”, hanem olyan ideológiai nézetekkel legitimálják a fennálló igazságtalanságokat, amelyek rendre az egyént teszik felelőssé az elnyomó rendszer helyett.

A karma egy szanszkrit eredetű szó, jelentése nem több és nem kevesebb, mint egyszerűen csak tett és cselekedet. Keleten már Buddha előtt is ismert fogalom volt a hindu hagyományban. Az indiai hierarchikus kasztrendszert ezzel legitimálták. Nem lehetett az kérdés, hogy miért létezik egy ilyen elnyomó rendszer, ugyanis meg volt arra a válasz, hogy aki alacsony társadalmi státuszúként született az nem véletlen, annak oka van, a helyzetét el kell fogadnia, hiszen ez a “sorsa”. Buddha volt az, aki egy újfajta, kevésbé fatalista értelmezést próbált megfogalmazni a karmáról, ezért inkább a jelenlegi életre és az aktuális cselekedetekre helyezte a fókuszt, amellyel azt akarta üzenni, hogy igenis megváltoztathatjuk a jelenlegi állapotunkat. Ennek ellenére a buddhizmusban is inkább a karma determinista és fatalista interpretációja terjedt el. Olyan társadalmi igazságtalanságokat, mint például a szegénységet, a rasszizmust vagy a szexizmust sokszor sorsszerű, „ennek így kellett történnie”, „ez az ő karmájuk” magyarázatokkal legitimálják buddhista közösségekben is.

Ennek az ellensúlyozására jöttek létre olyan buddhista mozgalmak, mint az Engaged Buddhism vagy a Buddhist Peace Fellowship for Peace and Justice, amelyek az elkötelezett cselekvésre helyezik a fókuszt a társadalmi igazságtalanságok legyőzése érdekében. Így született meg többek között a strukturális karma koncepciója is. Ez a megközelítés úgy értelmezi a karmát, vagyis az emberi cselekedetet, amely az éberség és a helyes nézet elsajátításával etikus cselekedetekhez vezethet, amelyek meg tudják szüntetni a jelenleg is fennálló igazságtalan rendszert.

Rendkívüli nagy károkat tudnak okozni olyan ezoterikus jósok, guruk vagy magukat gyógyítónak nevező emberek, akik azt ültetik el a hozzájuk fordulók fejében, hogy ötvenhat élettel ezelőtt meggyilkoltak valakit, ezért történik meg velük az, hogy a jelenben bántalmazzák őket. Például azok a nők, akik családon belüli erőszaktól szenvednek, rendszeresen kapnak olyan “jótanácsokat”, hogy forduljanak megértő szeretetettel a bántalmazójuk felé, mert valószínűleg előző életükben ők bántalmazták a másikat és most ezt kapják vissza. Vannak ennél szofisztikáltabb megfogalmazások is, de ennek ellenére ugyanúgy azt az üzenetet közvetítik, hogy az áldozat tehet arról, ha bántalmazzák, a szegény tehet arról, ha lakhatási nehézségekkel küzd vagy a nemi erőszakot elszenvedő tehet arról, ha megerőszakolták. Ezek az üzenetek ráadásul fenntartják azt a társadalmi berendezkedést, melyben az elkövetők rendre megússzák a felelősségre vonást.

A strukturális karma fogalma definiálja azt a problémát, hogy az elnyomás, a rasszizmus, a nők elleni erőszak nem egy-két egyén magánügye vagy egyéni szociális problémája, hanem egy strukturális probléma, amelyet részben az egyének tartanak fent a helytelen hozzáállásukkal. Minden olyan cselekedet – legyen az szóban elkövetett –, amelyből hiányzik a rendszerkritikus megközelítés, hozzájárul egy olyan rendszer fennmaradásához, amelyben az igazságtalanság és az erőszak már olyan szinten szerves részét képezi a kultúránknak, hogy sokszor észre sem vesszük, vagy teljesen természetes jelenségként kezeljük. Ha megakarjuk szüntetni a szenvedést, akkor az első lépés az úton, hogy abbahagyjuk az áldozatok hibáztatását, és ahelyett, hogy eltávolítanánk magunkat a problémától és az elkötelezett cselekvéstől olyan frázisok puffogtatásával, mint a „karmikus” vagy a „bevonzotta”, ehelyett építsük be a világnézetünkbe annak a tudatát, hogy az egyén szenvedéseit sokszor az elnyomó társadalmi ideológiák, gazdasági és politikai rendszerek okozzák.  

buddhizmus elkötelezett buddhizmus karma New Age spirituális abúzus