A keresztény fundamentalisták Magyarországon is csaló biztonságot ígérnek és cserébe azt várják a hívektől, hogy mondjanak le az önálló gondolkodásról – mondta interjúnkban Perintfalvi Rita. A teológus és író beszélt szakmai pályafutásáról, a vatikáni zsinat jelentőségéről, a szexualitás harmonikus megéléséről, az ellenállásról és arról, hogy melyek a hívőkre leselkedő legnagyobb veszélyek. Az interjú aktualitását az adja, hogy ezen a hétvégén rendezik a reformátusok hagyományos értelmiségi összejövetelét, a szárszói találkozót.

Nem vagy igazi teológus, nem tudsz héberül, félreértelmezed a Bibliát, nincsenek meleg szeretetkapcsolatok a Szentírásban, és így tovább – szólnak a bírálatok. A liberális teológia zsákutca, saját magától omlik majd össze – mondják. Pedig a progresszív teológia már általános Európában, és tucatnyi nemzeti protestáns egyház tette a magáévá, ideértve az LMBTQIA+-közösség jogainak védelmét. Magadba nézel, hogy ezernyi pappal, lelkésszel és teológussal együtt vitaképtelen lettél? Olyanokkal szemben, akiknek (a tudománymetriai adatok szerint) sokszor szinte semmilyen szakmai eredménye nincs?

2002 óta német nyelvterületen folytatom a teológiai munkásságomat. Előbb a Bécsi Egyetemen doktoráltam ószövetségi biblikus tudományokból és ezzel párhuzamosan tanítottam is itt. Majd 2019 óta a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának vagyok oktatója. Itt most éppen a habilitációs munkámon dolgozom, hogy a professzori címet is megszerezzem teológiából. Hát, ha ezek után én nem vagyok teológus, akkor vajon ki számít annak? Persze értem én, hogy a fundamentalista módon gondolkodók számára – a kérdésed számomra rájuk utal – nem létezik tudomány. Vagyis a teológia számukra nem tudomány, hanem pusztán ideológia.

Hiszen a tudományos gondolkodás alapfeltétele, hogy szabadon mer kérdezni és kritikát gyakorolni.

Fel mer tenni kényes, tabunak számító kérdéseket is, mint például azt, hogy Dávid király és Jonatán vajon homoerotikus kapcsolatban éltek-e vagy csupán mély barátságban? Van-e erre elég bizonyíték a ránk maradt bibliai szövegek alapján? Vagy ha a kérdés nem eldönthető sem az egyik, sem a másik irányba, akkor meg lehet-e engedni egy ma élő homoszexuális fiatalnak, hogy a két férfi hűséges szeretetkapcsolatában, amely Dávid számára sokkal fontosabb volt, mint a feleségeihez való szerelmi kötődése (2 Sámuel 1,26), mintát találjon a maga számára, amivel azonosulni tud?

Ezek mind olyan kérdések, amelyektől a fundamentalisták – és nem a konzervatívok! – rettegnek. Tehát nem a progresszív gondolkodás a vitaképtelen, hanem éppen a fundamentalista. Ami elvitatja a teológiától azt, hogy valódi tudományként működhessen. És ezen a szinten valóban képtelenség vitázni velük. Ahogy semmilyen más ideológussal sem lehet.

A valódi konzervatív gondolkodást viszont párbeszédkésznek tartom. Csak az a baj, hogy Magyarországon nagyon sokan vannak, akik konzervatív kereszténynek mondják magukat, de valójában fundamentalisták.

Én ezt a kifejezést pejoratív értelemben használom és azokra vonatkoztatom, akik a saját vallási meggyőződésüket tartják az egyedül igaznak és bármi mást vagy bárkit, aki az ő gondolkodásuktól csak egy kicsit is eltér megbélyegeznek, kiközösítenek vagy megvetnek. A híveiknek megtiltják a gondolkodást és feltétlen engedelmességet követelnek tőlük. A másképpen gondolkodókkal vagy a más vallásúakkal, illetve a rendszer saját belső kritikusival szemben legitimnek tartják az agressziót és adott esetben a verbális vagy akár a fizikai erőszak különféle formáinak bevetését is. Az ilyen gondolkodású emberek olyanok, mint a tálibok. Veszélyesek a társadalomra! És sajnos azt kell, hogy mondjam: a magyar egyházak egyre inkább tálibosodnak!

A progresszív teológia igen sokszínű. Számos irányzata nem a Szentháromság természetét vagy a feltámadást vonja kétségbe, hanem pusztán a Biblia belső logikáját követi. A bibliai szerzők folyamatosan felülvizsgálták Isten és a társadalom viszonyát és az ember státusát a változó világban. Az egyáltalán nem változó Ige valójában halott Ige és azt imádni bálványimádás. Ez történt például a rabszolgafelszabadítás vagy a nők szabadságjogai terén is. Az egyházak reakciósabb körei Mózesre vagy épp Pálra hivatkozva mindent megtettek azért, hogy bebetonozzák az akkori status quo-t – csakúgy, mint most.

A katolikus egyháznak van egy nagyon fontos dokumentuma, aminek Szentírásmagyarázat az egyházban a címe, amelye a Pápai Biblikus Bizottság adott ki 1993-ban. Ez mondja ki azt, hogy nagyon sokféle Biblia értelmezési módszer elfogadott, de egy semmiképpen sem és ez a fundamentalista szövegértelmezés. Ez a módszer a reformáció idején alakult ki és szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy a Szentírás, amit Isten sugalmazott igéjének tekint, minden tévedéstől mentes, ezért szó szerint érvényes. Betű szerint kell értelmezni. Ez a módszer azonban szemben áll minden tudományos elemzési módszerrel.

Legfőbb hibája, hogy nem akarja elismerni, hogy Isten sugalmazott igéjét emberek írták le, akik saját koruk gyermekei voltak, a maguk adottságaival és korlátozottságával együtt. A szövegeket nem a Szentlélek diktálta, ezért vannak benne tévedések vagy olyan igazságok, amelyeket ma már nem tekinthetünk annak.

Például azt, hogy a rabszolgaság intézménye vagy a nő alárendelt társadalmi szerepe és a patriarchális férfiuralom Isten akarata.

Ráadásul a szövegeket egy adott nyelven és stílusban fogalmazták meg, amelyet a szöveg keletkezési kora, a használt irodalmi műfaj, az emberek korabeli gondolkodásmódja is meghatároz. Ezért a szövegeket nem lehet megérteni a teljes kultúrtörténeti kontextus megértése nélkül. Vagyis a betű szerinti olvasás épphogy nem a megértést, hanem a félreértést, illetve a félremagyarázást szolgálja.

A legnagyobb veszély azonban mégis az, hogy a fundamentalisták elhitetik a hívő emberekkel, hogy a Bibliában minden kérdésükre kész választ találnak.

Pedig pont az a lényeg, hogy a Biblia nem tartalmaz azonnali és kész válaszokat az élet összes kérdésére. Még akkor sem, ha a fundamentalisták éppen ezt a csalóka biztonságot ígérik. Amiért cserébe azt várják, hogy az emberek mondjanak le az önálló gondolkodásról. Na, ha valami veszélyes, akkor ez tényleg az!

A fundamentalizmusnak az általad adott definíció mellett vannak történeti és valláspszichológiai meghatározásai is. Az irányzat itthoni képviselői ezeknek a tankönyvi példái. Ők azt mondják, hogy pusztán a teológiai és hitvallási fundamentumokhoz ragaszkodnak, amivel elvben nem is lenne baj, ez azonban konzervatív alapállás, és a történelem azt mutatja, hogy éppen azokból lettek a mai értelemben vett fundamentalisták, akik számára a hagyományok megőrzése helyett az elkerülhetetlen változások elleni megalkuvás nélküli küzdelem, és saját igazságuk hirdetése vált fontossá. Minek köszönhető az az intellektuális sivárság, hogy a református fundamentalisták egy része is ignorálja a nekik ellentmondó tudományos eredményeket, amelyek mégiscsak Isten elsődleges kijelentését és Igéjét tükrözik vissza?

Hát először nincsen olyan, hogy az „igazság” egyes számban, hanem „igazságok” vannak, azaz többes számban. Megvan a maga igazsága a keresztényeknek, de megvan a zsidóknak vagy a muszlimoknak is. Vagy éppen az ateistáknak. És persze megvan a reformátusoknak vagy éppen a katolikusoknak is. Azonban aki azt állítja, hogy csak egyetlen igazság létezik és az természetesen az övé, az minden más vallás vagy gondolkodási rendszer értékes mivoltát elutasítja. És párbeszédképtelen. No látod, megint a vitaképesség témájánál vagyunk! A másik dolog pedig az, hogy egyetlen igazság sem „örök”. Karl Rahner, a XX. század egyik legzseniálisabb teológusa mondta, hogy

minden egyes igazság rögtön abban a pillanatban, ahogy kimondod, belép az időbe és azonnal a változás részévé válik.

Tehát nem lehet örök. A teológiai igazságok is ilyenek, sőt még az ún. dogmák igazságai is, még ott is van fejlődés.

A tudományos eredmények ignorálása a fundamentalisták alapvető tudománytagadásával magyarázható. Nem csupán a természettudományos eredményeket utasítják el és képesek azt állítani, hogy a Föld lapos vagy, hogy nincsen evolúció, mert 6 napos teremtés van, hanem azt is, hogy a teológia tudomány. Számukra nem is az. És szerintem sem az, amit művelnek az égisze alatt.

Gyakori kritika, hogy a progresszív teológia a korszellemet követi, szemben velük, akik a változatlan isteni törvényeket. Nem lehet, hogy épp az ellenkezője igaz? Hogy az örökké munkálkodó Szentlélek szavának engedelmeskedni százszor előrébb való, mint ezerszer megcáfolt, életképtelen törvényeknek? Már Pál apostol ezt tette, amikor a jeruzsálemi zsinaton meggyőzte társait arról, hogy a kereszténység fennmaradása érdekében a pogányokból lett hívőknek többé ne kelljen betartaniuk a mózesi törvényeket. Jellemző, hogy a legkiválóbb (és a fundamentalisták által sokszor eretnekséggel vagy hitehagyással gyanúsított) hazai teológusok is úgy látják, hogy a fundamentalista teológia tényleg a korszellem terméke.

A fundamentalisták ebben is tévednek. Nekem azonban könnyű dolgom van, mert a katolikus egyház már a II. Vatikáni zsinat idején (1962-65) megértette, hogy végre ki kell nyitnia az ablakokat és az „aggiornamento” (a megújulás) szellemében ki kell szellőztetni a hosszú évszázadok megáporodott levegőjét. Az persze igaz, hogy ez az alapos kiszellőztetés a magyar katolikus egyházban most már több, mint 50 éves késésben van, mégis a világegyház ekkor saját vezérlő elvévé tette azt a gondolatot, hogy meg kell tanulnia olvasni az „idők jeleit”. Ez nem jelenti a korszellemhez való igazodást negatív értelemben – ahogy a fundamentalisták célzatosan félreértelmezik. Hanem azt jelenti, hogy

ha egy egyház nem tudja megérteni az adott kor emberének kérdéseit, problémáit, akkor képtelenné válik a párbeszédre, megmerevedik és elveszíti vonzerejét. Ezért az emberek elfordulnak tőle. Így indul be a szektásodás, majd a zsugorodás, ami végül az adott vallás halálához vezet.

A vallástörténet ezer olyan vallást tudna említeni, amelyek a letűnt korokkal együtt feledésbe merültek. A fundamentalizmus a vallás testén az a rákos sejt, ami szükségszerűen a vallás kihalásához vezet.

Ide kapcsolódik az a gyakori érv, hogy Isten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt, és az LMBTQIA+-közösség tagjainak le kell mondaniuk szeretetkapcsolataik tényleges megéléséről. Valójában ez egy posztmodern gondolat és belső logikai hibái pontosan kimutathatók. A 21. századi álszent képviselőit páros lábbal rúgták volna ki még egy 50-100 évvel ezelőtt létező gyülekezetből is, mert túl progresszívnak tartották volna őket. Hab a tortán, hogy már maga a megközelítés a fundamentalisták által gyakran kárhoztatott felvilágosodás szellemiségéből és az emberi jogok modern elméleteiből fakad. Miért lehet mégis olyan népszerű a köreikben?

Azt nem tudom, hogy a protestáns gondolkodás miért érvel így, de a katolikus gondolkodás világos. Ott nyilván a cölibátussal, azaz papi nőtlenséggel és a szerzetesek szüzességi fogadalmával vonható párhuzam. Vagyis a teljes szexuális absztinencia benne van a hagyományban. Így könnyű azt mondani egy melegnek, hogy a hajlam önmagában még nem bűn, arról senki nem tehet, de az már döntés kérdése, hogy meg is élem a hajlamomat, a vágyaimat vagy önmegtartóztatásban élek. Én erről a kérdésről radikálisan gondolkodom.

Szerintem az emberi jogokat megsértő elvárás az, ha bárki mást – magamon kívül – bármilyen eszközzel, például erkölcsi vagy spirituális zsarolással arra akarok rávenni, hogy lemondjon a szexualitás integratív és harmonikus megéléséről. Sőt, hogy lemondjon arról, hogy társas lényként – hiszen így teremtett Isten minden embert –

egy olyan szeretetkapcsolatban élhessen, amelyben ott a hűség, az egymás iránti elköteleződés és az intimitás. Szerintem ezek megélése nélkül nem is ember az ember.

Persze le lehet mondani minderről, lehet szüzességben élni, de ezt senkire ráerőltetni vagy kizsarolni belőle nem lehet. Ezt végtelen kegyetlenségnek gondolom.

Nem is beszélve arról, hogy a szexuális vágyak elfojtása vagy a homoszexualitás démonizálása még a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazások melegágyává is válhat. Tehát, ha az egyházak nem tanulnak meg úgy gondolkodni a szexualitás kérdéseiről, ami a kortárs pszichológiai vagy pszichiátriai diszkurzust is magába építi, akkor annak következménye az lesz, hogy lelkileg beteg papok és lelkészek lelkileg roncs híveket nevelnek ki maguk körül. S a vallás az elnyomás és a pszichés megnyomorítás eszközévé válik. Pedig a Mester nem elnyomó, hanem a valódi emberi szabadságra meghívó tanító. Őt kellene végre megtanulni követni.

Többen felszólítottak arra, hogy térj meg, és akkor majd elfelejted a progresszív nézeteid. Kevesen tudják, hogy a református teológiában létezik a hamis vagy látszólagos megtérés fogalma. Kálvin az Institutio 3. könyvében ír erről. Cseri Kálmánnak van egy kiváló igehirdetése a témában, Simont és Pált párhuzamba állítva. A kérdés eldöntéséhez, hogy ki tért meg valójában, meg kell nézni, hogy milyen gyümölcsöket terem. Mit látok a reformátusoknál? A szélsőjobb kormány kiszolgálása, a konteóelméletek (kultúrmarxizmus, orosz propaganda, USA-választás elcsalása stb.) burjánzása, az ellenfelek démonizálása, fenyegetése. Nem kellene eltöprengeniük a saját megtérésükön?

Remek a kérdés! Teljesen egyetértek azzal a tanítással, hogy a gyümölcséről ismerszik meg a fa. Vagyis, ha egy vallás gyakorlása egyre letisztultabb szeretethez, egyre mélyebb elfogadáshoz és egyre inkább kiteljesedő belső szabadsághoz vezet, akkor az a vallás építő. A gúzsba kötő, neurózist előidéző, érzelmileg, spirituálisan vagy akár szexuálisan is bántalmazó vallási közeg viszont nem lehet az Isten akarata. Az pusztán emberi mű, mégpedig ocsmány mű.

Azok a reformátusok, akik prostituálódtak a jelenlegi hatalom által, a Mester árulói.

Őket kergette ki annak idején ostorral az Isten házából, mert rablók barlangjává tették azt. Most is ez történik, semmi új nincsen a nap alatt.

A hazai fundamentalisták azért is tankönyvi példái a szélsőséges vallásosságnak, mert Krisztus szavának hátat fordítva stratégiai szövetséget kötöttek a radikális és mind jobbra tolódó államhatalommal. A fél kormány református. Mit üzen mindez annak a református népegyházi többségnek, akik Jézusra alapozzák az életüket, önzetlenül szolgálnak gyülekezeteikben, sokszor elképesztően nehéz és kilátástalan körülmények között? Akik a fentiek miatt félnek feletteseiktől? Akik döbbenten figyelik, hogy elárulták Isten ügyét? Akik nem értik, hogy az egyházuk miért képtelen már a szeretettel teli dialógusra is?

Szerintem azt üzeni, hogy még a jót, még a szentet is lehet korrumpálni. Ugyanis pont ez történik.

Azoknak a hívőknek, akik ezt felismerik, kötelességük az ellenállás.

Még akkor is, ha félnek. Az ember nem csupán olyan dolgok megtételére van erkölcsileg kötelezve, vagy ha a szíve belső hívő hangjára figyel, amit könnyű megtenni, ami nem követel áldozatokat vagy ami semmiféle kockázattal nem jár. A Mester azt mondta, hogy tágas a kapu és széles az út, amely a pusztulásba visz, de szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz. Ki mondta azt, hogy a valódi keresztény ember elkerülheti a mártíromságot? Vagy annak bizonyos formáját?

Az 1930-as és 40-es években érzem magam, amikor a mai összeesküvés-elméleteket hallgatom. Kovács István református lelkész 1942-ben nyíltan uszított a zsidók ellen egy kormánylapban, írását kifejezetten Márai Sándornak címezve, aki szerinte nyugati propagandát folytat. A református Ady Endre azt írta a később püspökké választott Ravasz Lászlóról, hogy a legszilajabb antiszemitizmust űzi. Soos Gézát, a zsidómentéseiről híres „magyar Wallenberget” a saját egyháza nevezte „nem kereszténynek” azért, mert szimpatizált szociáldemokrata politikusokkal és demokratikus eszmékkel. Ma már Adyt, Márait, Soost is gyakran idézik. Ravasz egyébként 1945-ben bocsánatot kért az egyháza bűneiért. Minek kellene történnie ahhoz, hogy a református vezetők belássák, hogy ugyanarra a szélsőjobb, kirekesztő, nemzetvesztő paripára ültek fel, mint 100 éve?

Meg kellene térniük. Ahogy tanítják: nem elég a hamis vagy látszólagos megtérés. Éljék meg azt, amiről beszélnek!

Nemrég kibújt a szög a zsákból, amikor az egyik legismertebb fundamentalista azt mondta, hogy ők „az egyháztagok üdvösségét akarják szavatolni”. Szerintük nem Isten felelős tehát ezért, hanem delegálta azt az egyháznak. Lépten-nyomon ezzel találkozom: kontroll és félelemkeltés, a hívek, ideértve gyermekek szellemi fejlődésének, istenkeresésének gúzsba kötése, vallási neurózis és depresszió a fiatalok körében. Ennek is könyvtárnyi szakirodalma van. Neked mik a tapasztalataid?

A magyarországi egyházakban és spirituális közösségekben elképesztő mértékű a spirituális elhanyagolás, a spirituális bántalmazás és a spirituális erőszak előfordulási aránya. Doris Wagner német ex-apáca használta ezt a három megkülönböztető fogalmat azokra a lelki sérülésekre, amelyeket a katolikus egyház okoz. Ezek a megállapításai persze az összes többi egyházi és vallási közegre is igazak. Wagner azért hagyta ott a szerzetesi életét, mert több mint egy évtizeden keresztül súlyosan bántalmazták spirituálisan, megfosztották az alapvető emberi önrendelkezési jogaitól és két katolikus szerzetespap még meg is erőszakolta. Miután megjárta a poklot, el akarta mesélni az egész világnak, hogy mennyit szenvedhet egy apáca a katolikus egyház berkein belül. Ezért megírta élettörténetét egy könyvben, ami persze hatalmas botrányt keltett. Mégis rengeteg ember szabadulásának forrásává vált.

Az a véleményem, hogy idehaza nagyon kellenek még azok a bátor áldozatok, akik végre felvállalják a velük történt borzalmak nyilvános elmesélését.

Mert a tabusítás falai már repedeznek, de még több hang kell a leomlásukhoz.

A fundamentalisták Istent játszanak, és azt mondják, hogy pusztán az emberek biztonság- és rendigényét elégítik ki a tiszta tanítások közvetítése mellett. Tényleg csak úgy lehet élő és növekvő gyülekezetet építeni és missziót vezetni, ha az ezer sebből vérző hitvallásokra ráhazudott posztmodern fundamentalista összeesküvés-elméletekből készítünk vastag kötelekből védőhálót, és fonjuk azt a hívek köré? Bilincsbe verjük őket, de legalább nem ficánkolnak feleslegesen a Sátán első hívó szavára?

Sok ember azért fordul az egyházakhoz, mert szeretetet, elfogadást keres. S pont azért az egyházakban keresi ezt, mert az élet megfosztotta őt ezektől. Az ilyen emberek szeretetből font védőhálóra vágynak. De mivel eleve bántalmazottként érkeznek a vallási közegbe, nem tudják megvédeni magukat. Képtelenek nemet mondani az újabb bántalmazásra, s újra csapdába esnek. Sőt néha ebben a csapdában szerelmesek is lesznek az elnyomóikba. Ezért olyan nehéz kiszabadítani őket ebből a fogságból. S ha erről beszélsz, erről írsz, még ők lesznek azok, akik a legagresszívabb módon megvédik a kritikától a bántalmazóikat. Stockholm-szindróma.

Monostori Tibor