A magyar keresztény közéletre igen jellemző eset figyelhető meg egy könyvkiadás apropóján. Izsák Norbert (a Pünkösdi Teológiai Főiskola docense, coach) fontos kötetet tett le az asztalra Az amerikai keresztény vallási fundamentalizmus története címmel, amelyben tűpontosan megfogalmazta a keresztény fundamentalizmus jellemzőit. A magyar értelmiség egy része azonban továbbra sem hajlandó tudomást venni arról, hogy ez az irányzat nem csak megjelent nálunk, hanem negyedik-ötödik sebességbe kapcsolt.

A kötet értékelése: 7,5/10. (Előző könyvkritikánkat Szilvay Gergely könyvéről ld. itt.)

Mielőtt a kötetet bemutatom, egy egészen hihetetlen élményemet osztom meg. A könyvet a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Kossuth Klubban is bemutatták (itt elérhető).

Utóbbi eseményen nem kevesebb történt, minthogy a jobboldali történelmi think tank, a Rubicon Intézet főigazgatója, Hahner Péter kijelentette, hogy a fundamentalizmus a „nagy egyházak körül lemorzsolódott”, és talán már csak az „elmaradottabb harmadik világban” veszedelmes. Izsák Norbert szelíden vitatkozott vele, mert ő úgy látta, hogy ez egy minta, és a kirekesztő lelkület, retorika bizony megjelenik a populista politikai hozzáállásokban, a „nálunk van kizárólag az igazság” megközelítésében.

Szürreális élmény volt látni, hogy volt olyan résztvevője a beszélgetésnek (Hahner), aki még mindig nem érti, hogy mi történik Magyarországon (és akinek egyébként dolgozik a csapatában keresztény fundamentalista), és volt olyan résztvevője (Izsák), aki tökéletesen jól körülírta, hogy mi történik Magyarországon, de kimondani konkrétan, fogalmazzunk úgy, nem akarta, vagy nem merte. Sitku Tibor, a beszélgetés másik résztvevője Hahnerrel együtt mintha laboratóriumban nézte volna a fundamentalizmus elméletét, afféle jobbos politikai korrektség jegyében.

Pedig nagyon világosan kell beszélni arról, hogy mi történik.

Mi történik? A fundamentalisták, azok közül is a radikálisabbak itt élnek közöttünk, átveszik a történelmi egyházak vezetését, és újra átveszik a politika vezetését.

Izsák szavait (aki persze sohasem mond konkrét személyeket, gyülekezeteket, felekezeteket, és ezt nagyon jól teszi, és emiatt persze nem is tudjuk meg, kikre gondolhat) nyugodtan alkalmazhatjuk Magyarországon: egyes képviselői „eleve megkérdőjelezik a másik jóindulatát, kompetenciáját, ad absurdum az emberségét, a humanitását”. A fundamentalizmus „önmagát magyarázó, zárt, zárványozott irányzat”, „nem a hittel kötött egyfajta szövetséget, hanem a saját merev meggyőződésével a hittel kapcsolatban”. A „modernizmussal szembeni zsigeri ellenállás”, ami elvezet egyfajta szélsőséghez, és „egyfajta önmagát magyarázó látásmódhoz, amely magát nagyon tudományosnak gondolja”.

A fundamentalisták hite „minden kétséget kizáró, antiintellektualista ideológia, amely nem tud mit kezdeni a hitben és a világban rejlő ellentmondásokkal“. Kultusszá lett ortodoxia, amely a jó és gonosz erőinek kozmikus háborúját hirdeti. „A fundamentalista nem annyira az üdvösség evangéliumát hirdeti az embereknek, mint inkább fegyverként használja az evangéliumot arra, hogy ideológiailag kolonizálja az emberiséget.” Militáns, erőszakos, a vele egyet nem értőkkel „kirekesztő, kiátkozó módon” bánik.

Izsák a könyvben röviden említi, hogy a fundamentalizmus eljutott magyarországi protestáns felekezetekbe is, és a „fundamentalista attitűd, amely időnként a populizmusban, máskor tekintélyelvű rezsimek retorikájában is feltűnik,… új lendületet kapott azáltal, hogy vallás és politika a 20. században újfajta teológiai megközelítésben talált egymásra.” Említ (név nélkül) politikai kampánygurukat, és azt is, hogy a fundamentalista látásmód, részben az amerikai kampányguruk kelet-európai foglalkoztatása miatt “visszaköszön a magyarországi köz- és politikai életben, -gondolkodásban”.

Lehet mindehhez bármit hozzátenni?

Tartalom

A köny 1947-ig megy el, mégis szinte mindent megtudunk arról, hogy miként működik ma a keresztény fundamentalizmus a világban, így Magyarországon (is). A szerző későbbre tervezi az azóta eltelt évtizedek összefoglalását.

A kötet definiálja az evangelikalizmus és a fundamentalizmus fogalmát és igyekszik jól megfogható különbséget tenni közöttük. Ezután a szerző kirándulást tesz a múltba: egészen a 17. századtól kíséri végig az amerikai kereszténység egyes irányzatait: a puritán gyökerektől az amerikai ébredéseken át az egyház és politika különleges viszonyáig. A mai értelemben vett protestáns fundamentalizmus tényleges kialakulása a 19. század második felében vette kezdetét. Sok szó esik a liberális vagy progresszív kereszténységről, és az intézményekért folytatott, irányzatok közti harcról. Végül a fundamentalizmus válságát, majd újjáéledését követhetjük végig egészen 1947-ig.

Röviden összefoglalva, a liberálisokat vagy progresszívokat jobban érdekli a társadalmi igazságosság, bátrabban nyúlnak a bibliakritikához, nagyobb mértékben hatott rájuk a liberalizmus, racionalizmus és evolucionizmus. Az igazi vallási tekintélyt a lélek tapasztalásában keresik, nem pedig a Szentírásban, ahogy a fundamentalisták. A spiritualitásuk is más.

A fundamentalistákra jellemző a militáns gondolkodásmód, a hit a Biblia tévedhetetlenségében. A modern teológia egyes irányzatait és képviselőit az evangélium ellenségeiként kezelik, és akik nem osztják a vallási nézeteiket, azokat nem tartják „igazi keresztényeknek”. Tulajdonképpen az evangelikálok halmazának szélén van mindkét tábor, a liberális-progresszív és a konzervatív-fundamentalista is, az evangelikálok pedig tulajdonképpen nem mások, mint (általában) a hitvalló protestáns keresztények, a mainstream, akik (Amerikával ellentétben, ahol tucatnyi felekezet van), Magyarországon (ezt már én teszem hozzá) nagyrészt a reformátusoknál és az evangélikusoknál tömörülnek.

A kötet erősségei

Ez egy rendkívül bátor kötet. Ismerve a mai magyar helyzetet, amikor Magyarországot mind jobban felfalja a politikai autoriter és fundamentalista étvágy, ez egy bátor kiállás a szakszerűség, a tudományosság, az emberség és a szabad kritikához való jog mellett, a szeretet és a tudásvágy nevében.

Izsák érzékenyen és profin közelíti meg a témát. E könyvkritika szerzője is coach, és világosan érződik az empatikus, analitikai és „beszéltető” megközelítés. Az olvasott anyag rendszerezése, tudós megközelítése, értő feldolgozása jellemzi. A szerző soha nem jön elő a tolakodó magánvéleményével és elfogultságával, és noha érződik egy állásfoglalás a fundamentalizmussal szemben, ez az értékítélet védhetőnek, alátámasztottnak és hitelesnek tűnik. Egy ilyen rázós témában a szenzitív, bölcs, mégis bizonyos értelemben a téma iránt szenvedélyt mutató távolságtartás nagy erény.

Néhány fejezet kifejezetten fontos, mert alapvető összefüggésekre világít rá. Ilyenek az apokaliptikus, prófétai jellegű fundamentalista megnyilatkozások és a mindenkori aktuálpolitika összemosódása, bár azt hozzáteszem, hogy ez természetesen a magyar történelemben ugyanúgy megvolt a korábbi évszázadokban, és egyáltalán nem amerikai sajátosság. Az egyház és állam kapcsolatáról szóló részben rámutat arra, hogy az egyes protestáns ortodoxiák, amik ma már egyébként egymás tenyeréből esznek, egykor gyakran esküdt ellenségként tekintettek egymásra.

Az emberi értelem és az isteni kinyilatkoztatás viszonya, a vallási tolerancia és lelkiismereti szabadság elemzése mellett megtudjuk, hogy a protestáns evangelikalizmus ereje jól kimutatható az amerikai élet demokratizálódásában. Az úgynevezett állampolgári vallás kifejlődése, a külpolitika egységessége, az Egyesült Államok isteni küldetése mind hiánypótló témák, de itt is megjegyzem, hogy ez szintén nem Amerika-specifikus, minden vezető világhatalom, a spanyolok, a hollandok, a britek ezt csinálták.

Izsák fontos esettanulmányokat mutat be, például a Scopes-pert, amelynek kapcsán arról volt szó, hogy az 1920-as években betiltották az evolúciós tananyagokat. Az ember nem tud nem gondolni az idei, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásra.

A könyv hiányosságai

A kötetből nagyon hiányoznak az elsődleges források, és nehéz szívvel mondom, hogy ez inkább egy ismeretterjesztő munka. A fundamentalista, evangelikál és progresszív szerzők amerikai levéltári hagyatékai óriási mennyiségben elérhetőek (az egyik kedvencemét, Shailer Mathews-ét 1 perc alatt megtaláltam). Ez a hiány még védhető azzal, hogy Amerika messze van (bár Izsák volt kint hat hetet az USÁ-ban), az már kevésbé, hogy ezeknek a szerzőknek a kiadott, korabeli munkáiból is alig idéz, jobbára kizárólag a szakirodalmat rendszerezi és foglalja össze. Meg lehetett volna ezt oldani úgy is, hogy az ne feszítse szét a kötet kereteit és az olvasó is értékelte volna. Semmi nem pótolja az eredeti, autentikus dokumentumokat. Egy név- és tárgymutató jót tett volna a kötetnek. Ezek önmagában másfél pontot húztak le a 10-ből.

Noha a kötet hangsúlyosan történeti, helyenként vallásszociológiai és politológiai jellegű, a teológiai rész egy teológus számára mindenképpen elnagyolt lesz, ideértve a szakirodalmat. Ám itt is vannak kulcsfontosságú területek, mint például a diszpenzációs teológiáé, amelynek Izsák (jogosan) nagy teret szentel: a fundamentalizmus ennek segítségével „rendszerszinten fogja megkerülni Jézus életének számára érthetetlen, ellentmondásos mozzanatait.”

Némileg érthetetlen, hogy egy keresztény vallási irányzatról szóló könyvben lényegében teljesen hiányoznak a bibliai idézetek. Ezek további fél pontot húztak le nálam.

A kötet erénye a pszichológiai szempontok említése: pszichoterápia, lelki tényezők. A szerző jól látja, hogy a fundamentalizmus legtöbbször káros és ártalmas, de akár pozitív hatása is lehet az ember életére. Bátran hozzányúl a témához, ám egy bekezdés erejéig érdemes lett volna megemlíteni két dolgot. Az egyik, hogy vallászpszichológusok sora definiálta pontosan a fundamentalizmust, köztük igen akkurátus meghatározások is születtek. A másik, hogy Izsák kifejezetten hangsúlyosan említi a szorongást (szerinte a fundamentalizmus egyfajta szorongásos válasz a modernizmusra, vagy ahogy James Barr mondja, egyfajta patologikus állapot), és ennek a területnek (az úgynevezett vallási vagy ekkléziogén szorongásnak) szép szakirodalma van. Erről nem tudunk meg semmit. Ez is fél pontot húzott le nálam.

Lehet-e párbeszéd a fundamentalistákkal?

Természetesen lehet, pont a Pünkösdi Teológiai Főiskola jó példa erre, ahol jól megférnek egymás mellett az evangelikálok csoportjai.

Rendszerszinten azonban nagyon nehéz, épp a fentebb elmondottak miatt. Egy olyan kultúrában kell mozogni, ahol Amerika Bayer Zsoltját, Carlson Tuckert a fundamentalisták körében nagyobb tisztelet övezi hazánkban, mint a Szent Koronát.

Vannak aggasztó jelek. Az utóbbi időben megint aktívabbá vált a Károlin működő Fundamentalizmus Kutatócsoport, amelynek tagja Izsák is. A kultúrharc fokozódik, néhány hónapja egy református lelkész ostorozta keresetlen szavakkal egy igehirdetésen ezt a kutatócsoportot, pár hete pedig az egyik legismertebb magyar fundamentalista szállt bele páros lábbal az egyik tagjába.

Egyelőre a magyar fundamentalisták mélyen hallgatnak erről a kötetről, de ismerve tettrekészségüket, hamarosan jelentkezni fognak, és természetesen tagadni fogják, hogy az itt is kiemelt idézetek rájuk vonatkoznak.

A dialógus sikere azért is kétséges, mert Magyarországon pontosan azért nehéz egyértelműen azonosítani a fundamentalistákat, mert (ahogy Izsák Amerikáról írva pontosan bemutatja) nagyon is élnek a modernizmus minden eszközével, és jól álcázzák magukat, például (ezt már én teszem hozzá) különös módon többnyire beoltatják magukat (bár itt tudjuk, hogy ha igazán elvhűek lennének, akkor az egész Covid-oltási kampányt sokkal erőteljesebben kritizálták volna), használják a modern tömegkommunikációs eszközöket és a modern tudományokat, a pszichológiát, a természettudományos és élettudományos, gyakran tőről metszett ateista vagy teljesen agnosztikus kutatások szinte minden eredményét.

Nehéz azért is, mert a fundamentalistáknak definíció szerint mindig igaza van. Erre jó példa a genderlobbi témája, de mondhatnám a volt finn belügyminiszter nevét is – igaz, hogy Magyarországon ezernyi példája van annak, hogy a fundamentalisták miként cselekednek évente ezerszer Krisztushoz méltatlan módon, de azért, mert egy finn ügyész tökösen beleállt egy keresztény hőzöngésébe, akit aztán persze felmentettek, a fundamentalisták már világraszóló, apokaliptikus tüntetést szerveztek és teleharsogták a médiumokat.

Ehhez kapcsolódik, hogy teljes félreértés, hogy üldözik a kereszténységet Európában vagy az USÁ-ban. A világban igen, a kereszténységet sok helyett üldözik, de a fejlett világban nem üldözik, hanem ignorálják, mivel nagyrészt elveszítette az intellektuális, adaptív, társadalmi só-jellegét és javarészt egy kulturális-karitatív egyesületté egyszerűsödött.

Összefoglalva: különös érzés, amikor a sok elméleti tudás után az ember arcába kapja a valóságot. Itt Magyarországon a valóság az, hogy a fundamentalizmus kezdi elveszíteni a kontrollt és legszívesebben mindent bekebelezne. Teokráciától (amiről Izsák szintén ír Amerika vonatkozásában) azért nem kell tartanunk, hiszen itthon a politikai elit többsége kulturális keresztény.

A fundamentalizmus győzni természetesen nem győzhet, de akár évtizedekig uralkodhat. A megerősödése megértésében kulcsfontosságú Izsák Norbert kötete.

Gratulálok hozzá.