A megkérdőjelezhetetlen papi álláspont – avagy Hodász András beszédének kritikai diskurzuselemzése

A megkérdőjelezhetetlen papi álláspont – avagy Hodász András beszédének kritikai diskurzuselemzése

A megkérdőjelezhetetlen papi álláspont – avagy Hodász András beszédének kritikai diskurzuselemzése

Hodász András atya médiaszerepléseit azért tartom figyelemreméltónak és érdemesnek egy kritikai elemzésre, mert egy olyan Youtube csatornát és Instagram oldalt működtet Papifrankó néven, amelyben egy fiatalos és laza arculatot képvisel, részben, feltételezésem szerint annak érdekében, hogy „felfrissítse” a katolikus egyház „elöregedett” stílusát. Amellett, hogy Hodász saját brandjét (és önmagát), a Papifrankót is reklámozza a katolikus egyház mellett a fentebb említett médiafelületeken, többször nyilatkozik közéleti kérdésekben is, mint például legutóbb, amikor a Mészáros Györggyel vitázott a szivárványcsaládok körül kialakult „családvitával” kapcsolatban. 

kép forrása: Magyar Hang

Hodász András egy olyan népszerűségnek örvendő pap, aki annak ellenére, hogy nem tölt be magas státuszú egyházi pozíciót, mégis nagy befolyása van a hallgatóság tudatára. Ezért úgy gondolom, érdemes bemutatni, hogy miként beszél Hodász a fent említett médiafelületeken és egyéb közéleti megnyilvánulásai során, ugyanis több dimenzió is növeli a szavahihetőségét és az adott diskurzushoz való hozzáférési jogát: amellett, hogy egy pap személyében Hodászra a hallgatók alapvetően a trandszcendens igazság képviselőjeként tekintenek, a médiaszerepléseinek köszönhetően egyre nagyobb ismertségre, és így olyan társadalmi tőkére tesz szert, amely növelni tudja a tekintélyét (és ebből következve pedig a szavahihetőségét).  

Elsőként fontosnak tartom röviden kifejteni azt, hogy a következő írás során használt módszer, a kritikai diskurzusanalízis mit is jelent pontosan és miért gondolom hasznos elemzési módszernek. A kritikai diskurzusanalízis módszere az uralom és a hatalom dimenziója mentén vizsgálja az uralkodó társadalmi diskurzusokat. A kritikai diskurzuselemző pedig azt vizsgálja, hogy ezek a társadalmi diskurzusok miként termelik újra és tartják fent az elitek csoportjának az uralmát, amelyek egyenlőtlen viszonyokat eredményeznek a társadalom különböző csoportjai között.

„A hatalom és az uralom rendszerint szervezett és intézményesített”. Ezalatt azt érti pontosan Teun Van Dijk, a kritikai diskurzusanalízis egyik legnevesebb képviselője, hogy a hatalmat az uralkodó elit csoportok birtokolják, intézményesítik, illetve diszkurzív előállítják, tehát nem az egyének szintjéről közelíti meg hatalom kérdését, hanem azt strukturális szinten vizsgálja, amelyet ezért társadalmi hatalomnak nevez, amely egy privilegizált, könnyített hozzáférést biztosít az adott diskurzushoz a hatalom birtoklóinak. A katolikus egyház esetében egyértelműen beszélhetünk egy intézményesített hatalomról, hiszen több évszázados múltra tekint vissza az intézmény, amely a kizáró eljárásaival, azaz az intézményesített szabályzataival monopolizálta a szent tudás előállítását és újratermelését, és a szekularizáció ellenére továbbra is jelentős befolyással rendelkezik ahhoz, hogy normatív meghatározhassa mi számít etikus cselekedetnek (pl. helyes szexualitás = heteroszexualitás) és megfelelő társadalmi berendezkedésnek (pl. normális család = nukleáris, heteroszexuális családmodell). 

Egy ilyen intézményt képviselő nyelvhasználó nem egy semleges társadalmi cselekvő, hiszen egy olyan nagy hatalommal rendelkező intézményt képvisel, amelynek nemcsak szabad hozzáférése van a vallási diskurzushoz, hanem monopolizált hozzáférése, és így jelentősen befolyásolhatja az átlagember gondolatait és cselekedeteit. A jelenlegi cikkben vizsgált úgynevezett vallási beszéd tehát egy diszkurzív cselekedetnek, vagyis egy valóságteremtő gyakorlatnak tekinthető. A vallási beszéd során a beszélő vallási szimbólumok, szentiratok, tantételek, mítoszok és jelképek használatával konstruálja meg a valóságot. Következtetésképp elmondható, hogy a vallási beszéd nem semleges és nem is objektív, ugyanis a hatalmon lévő csoport érdekeihez fűződik, és a beszélőket az intézményesített hatalmuk jogosítja fel a beszédre. A következő rövid elemzés során arra fogok összpontosítani, hogy miként használja fel Hodász az intézményesített hatalmát a vallási beszéde során, illetve milyen technikákat és stíluseszközöket használ fel arra, hogy úgy állítsa be az általa elhangzottakat, mintha azok hatalmi érdekektől mentesek lennének, és a megkérdőjelezhetetlen igazságot tükröznék. 

Hodász a Youtube videóiba és egyéb médiaszereplései során explicit megjeleníti az egyházi státuszát, vegyük példának már csak a Youtube csatornájának az elnevezését, mely Papifrankó címen fut. Emellett Hodász többször határozottan artikulálja, hogy katolikus papként beszél az egyháza, vagyis a katolikus egyház nevében. Ez a nyílt státusz jelölés pedig hozzásegíti Hodászt ahhoz, hogy a szavainak nagyobb igazságértéket tulajdonítsanak a hallgatók. Az adott diskurzushoz való hozzászólási jogát pedig úgy legitimálja, hogy többször „királyi többest” használva, vallási autoritásokra hivatkozik: a katolikus egyházra, a Bibliára és a teremtő Istenre:

A másik, amiért az egyháznak joga van beleszólni ebbe a kérdésbe, hogy ő a mi tanításunk, a Biblia tanítása, amit mi szeretnénk átadni, mint egyház, arról szól, hogy a Teremtő, aki megteremtette a világot és a házasságot is, adott ehhez az egészhez egy használati utasítást. Tehát elmondta, hogy szerinte mi a házasság, és elmondta szerinte hogyan kéne élni a házasságot. Megpróbálom nagyon röviden elmondani, hogy mi alapján gondolja az egyház azt, hogy a házasság férfi és nő örök szövetsége.

Hodász a fentebb említett vallási autoritásokra hivatkozva nemcsak természetesnek állít be többek között olyan nemi ideológiákat, (1) mint például a hagyományos nemi szerepeket, hanem a vallást és annak szentiratát használja fel igazoló eszközként arra, hogy felszenteljen, és így a világi dolgok felett álló, örökérvényű igazságként állítson be olyan társadalmi jelenségeket, mint például a nukleáris családmodellt, mely alapvetően magába foglalja azt az előfeltevést, hogy a tradicionális nemi szerepek és nemi sztereotípiák szerint (férfi mint kenyérkereső és racionális lény, nő mint a házimunkákat elvégző és esszenciálisan együttérző entitás) szerveződve képzelhető el. 

De azt az egyet szerettem volna, hogy értsétek, hogy amikor mi védelmezzük a házasságnak az intézményét, úgyis mint férfi és nő szeretetkapcsolatát, és örök felbonthatatlan hűségét, akkor nem kevesebbről beszélünk, mint Krisztusról, az Egyházról, a Teremtésről, és a Szentháromságról. Ez nem valamilyen középkorias becsípődés, amit már rég meg kéne haladnunk, hanem ez maga a kinyilatkoztatás.  

Hodász a Youtube videóiban és az Instagram posztjaiban visszatérően felhasználja a humort, mint kommunikációs stíluseszközt, amelyet egyrészről a hallgatóság szimpátiájának a megnyerésére vet be, másrészről a humort a saját maszkulin identitásának az „építésére” és megerősítésére is felhasználja, amellyel egy laza, ámde mégis határozott férfi képét mutatja a nézők felé. A humor mellett olyan eszközöket használ még a magabiztos maszkulin arculat megkonstruálásához, mint például sörözős és motorozós tartalmak megosztása a Papifrankó Instagram felületén. A férfias arculat megkonstruálása két fontos célt szolgál Hodász esetében: a homoszexuális pap mítoszának a lebontását, amellyel azt az üzenetet közvetíti a hallgatóság felé, hogy „nem vagyok homoszexuális, csak azért, mert cölibátusban élő katolikus pap vagyok”, valamint a vallási tekintély megerősítését, a férfiasan lazán sörözgető és motorozó, de mégis határozottan véleményt formáló arculat megkomponálásával. A tekintélyarculat megerősítése azért fontos, mert a hallgatóság nem minden beszélő alanytól fogad el információt, hanem attól fogadnak el ismereteket, akit hitelesnek tekintenek. A hitelességet pedig a vallási hatalmi pozícióval járó tekintélytisztelet adja meg, amelyet Hodász az egyházi pozíciója folyamatos hangsúlyozása mellett a fentebb említett határozott és laza maszkulin identitás megkonstruálásával biztosít. 

Hodász a vallási beszéde közben (vagyis amikor a vallást használja fel legitimáló eszközként a saját és egyháza valóságfelfogásának abszolúttá tételére) többször is inkonzisztens módon viselkedik, például amikor a Mészáros Györggyel folytatott vita kezdetén elrejti a hatalmi státuszát (vagy másképp kifejezve az intézményesített hatalmát) azzal a retorikai fogással, amikor kijelenti, hogy neki inkább csak kérdései vannak, mintsem kinyilatkoztatásai: „Inkább szempontjaim és kérdéseim vannak, mintsem kinyilatkoztatásom”. Majd a vita közben pont ellenkező módon cselekszik, amikor a Bibliában megjelenő kinyilatkoztatásokra és egyházi státuszára hivatkozva emeli érvényre a saját és egyháza álláspontját:

Pap viszont vagyok, s az egyháznak egyértelmű álláspontja van. A már említett hét, homoszexualitásról szóló igehelyet márpedig nem lehet szkippelni, ahogy nem lehet a Tízparancsolatból sem elvenni egyet-egyet, amely esetleg nem tetszik. Nekem is vannak igehelyeim, amelyeket nagyon nehéz betartanom, sokszor nem is sikerül, ettől még az Isten szava, és nem nyúlhatok hozzá. De a legfontosabb nem is az a néhány igehely. Azoknál sokkal alapvetőbb kérdés a család az egyház számára. Isten saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert. A két nem kapcsolata, amelyből utód származik, a Szentháromságról beszél. Ez nemcsak biológiai reprodukció tehát: teológiai jelentősége van. Az Isten akarata a heteroszexuális házasság.

Ezzel az inkonzisztens viselkedéssel az intézményesített hatalmának az „elrejtése” is megtörténik, tehát annak ellenére, hogy nyíltan jelöli intézményesített pozícióját, többször úgy állítja be magát, mintha csak egy átlagos polgár lenne, aki mögött nem állna egy olyan intézmény, amely jelentős tekintélyt biztosít Hodásznak. Ennek az intézményesített hatalomnak az elrejtése akkor is tetten érhető Hodásznál, amikor a véleménynyilvánítás jogát alapvető polgári jogként definiálja, és az egyház beleszólását a Meseország című könyv megjelenése mentén kirobbant családvitába az egyéni szólásszabadságával igazolja. Érvelésében ismét elrejti azt a hatalmi és uralmi dimenziót, hogy a papok nem átlagos adófizető polgárok, hanem az egyház tagjai, akik adott esetben magát az egyházi intézményt képviselik egy személyben, tehát jelentős intézményesített hatalommal rendelkező beszélő alanyok, akiknek sokkal nagyobb hozzáférése van az adott diskurzushoz, mint egy átlagpolgárnak:

Az egyház két szempontból is ö ö jogosan szól bele a házasság kérdésébe. Az egyik az, hogy mi is a társadalom része vagyunk, mi is ebbe a táradalomba élünk, ebbe a társadalomban tanulunk, dolgozunk, adózunk, itt szavazunk, mi is, mi is ennek a társadalomnak a polgárai, teljes jogú polgárai vagyunk. Tehát alakítjuk a társadalmi párbeszédet, ezzel a témával kapcsolatban is.

Többször is előfordul Hodásznál, hogy a szintetikus személyesség retorikai fordulatával él a Youtube videóiban, vagyis visszatérően többesszámot használ a beszéde közben, amikor saját és egyháza véleményét artikulálja: „muszáj lesz elfogadnunk” vagy „azt gondoljuk”. A „királyi többes” retorikai alkalmazása azt az atmoszférát segíti megteremteni a beszélőnek, hogy a hallgató azt érezze, hogy a beszélő egy barátságos és megbízható személy, aki őt, a hallgatót személyesen megszólítja, mintha valóban az egyes hallgató felé irányulna a figyelme a beszélőnek:

Az első dolog az, hogy muszáj lesz elfogadnunk kiindulás pontként, hogy a társadalomnak joga van meghatározni azt, hogy mi a család. A család az nem csak egy érzelmi kapcsolat, hanem a társadalom szempontjából fontos, mondjuk így építőelem, építősejt magának a társadalomnak. Ezért a társadalomnak igenis joga van meghúzni bizonyos határokat. Azért is öö van ehhez joga, mert a társadalomnak van egy úgynevezett belső önvédelmi mechanizmusa, hogy védi az ő tagjait, védi a a polgárait.

Ezzel a fogással Hodász érzelmileg még inkább be tudja vonni a közönséget, a hallgató úgy érezheti, mintha személyesen figyelne rá a beszélő, aki mindeközben előidézi a jófej és megbízható személy benyomását is. Ezzel a technikával Hodász pedig el tudja fedni azt az uralmi érdekét, amely (tudattalan vagy tudattalanul) valójában motiválja a beszéde közben. A tudatosság kérdése azért is nehezen megfogható, mert a privilegizált csoportok tagjai pontosan a privilegizált helyzetük miatt adottnak veszik a pozíciójukat, és úgymond „vakok” arra a társadalmi hierarchiára, amelyben a saját csoportjuk található a hierarchia legtetején. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hatalomgyakorlók nem tehetnek arról, ahogyan viselkednek, hiszen pont a reflexió az a kulcsfogalom, amely konceptualizálja azt az aktust, hogy hogyan tudnának a privilegizált csoport tagja rátekinteni az előnyös helyzetükre, amelynek a gyakorlása nem kíván tudatosságot, csupán csak döntés kérdése.

Ugyanakkor Hodásznál megfigyelhetőek a manipulatív stratégiák, a fentebb említett inkonzisztens viselkedés is egy ilyen manipulatív stratégia, hiszen kettős mércével mér: önmagát feljogosítja bizonyos viselkedésekre, míg a másikat pedig számonkéri egy hasonló viselkedés miatt, amelyet ráadásul negatívabbnak állít be, mint amilyen az a valóságban. Ezt a kommunikációs stratégiát, melyben a helyesen viselkedő „mi”, és „én” van szembeállítva a deviáns „ők”-kel vagy „ő”-vel, a helytelenül viselkedő másikkal, Hodásznak, az alábbi prédikációjában is megfigyelhetjük:

Amikor a magát progresszívnak, haladónak, fejlődőnek mondó teológus Facebook posztokban hergeli a követőit, és alakítja ki ezt a képet magáról, hogy én mennyire modern vagyok, mert én már mást gondolok, mint az egyház. A Vatikán meg a pápa, az smafu, de én tudom jól, hogy mit kellene tanítani, és majd akkor én Facebook posztomban a saját követőim táborát hergelem a Pápa ellen a Vatikán ellen az egyház ellen. Ezzel én népszerűségre teszek szert, de hát mondjuk az egyház, meg a híveinknek az egyházhűsége, a pápához való hűsége az rombolódik. (Hodász: Urunk Mennybemenetele)

Hodász a fentebb idézett prédikációjában egyértelműen meghatározza, hogy a hiteles igazságot az egyház képviselheti kizárólag, majd nyílt támadást intéz azok ellen, akik kritikát fogalmaznak meg az egyházzal kapcsolatban. A beszéde közben alkalmazott nyelvi statégiával egybemossa saját magát az egyházzal, amelyet hierarchikusan szembeállít a deviáns másikkal, úgy, hogy annak a viselkedését morálisan alacsonyabb rendűként állítja be. Ezzel a manőverrel lényegében ellehehetleníti a prédikációban támadott teológus által megfogalmazott kritikák jogosultságát, mert áthelyezi a fókuszt a kritikák tartalmáról a teológus viselkedésére, amelyet pedig direkt negatív színben tüntet fel. Továbbá, ahogyan említettem a kettős mérce itt is tetten érhető, ugyanis, hogy Hodász tulajdonképpen egy véleményformáló Youtuber pap, azzal úgy néz ki nincs semmi probléma, míg azzal igen, hogy az általa támadott teológus Facebook posztban kritikus véleményt fogalmaz meg.

A magyarországi katolikus egyház esetében már több tanulmányban rámutattak arra, hogy a magyar katolikus egyház nemcsak állást foglal a gender-ellenes diskurzus mellett, hanem alakítója is ennek az utóbbi években egyre jobban megerősödő transznacionális diskurzusnak (lásd pl.: Balogh 2014 vagy Perintfalvi 2018). Ez a gender-ellenes diskurzus a társadalmi nemek tudományos vizsgálatát egyfelől „tudománytalannak” bélyegzi, másfelől összemos többféle gender értelmezést és megközelítést, amelyeket egy hívószó alatt, a már említett „genderideológia” kifejezéssel úgy állít be, mintha egy homogén ideológiai csoportosulásnak az lenne a célja, hogy eltöröljék a biológiai nemeket és mindenféle nemi különbséget. Holott ezek a megközelítések és mozgalmak merőben másként értelmezik a gender kifejezést, valamint eltérő módon alkotják meg emancipációs jogköveteléseiket is. Hodász ugyan nem említi explicit módon a „genderideológia” kifejezést és a férfi-női szerepek tartalmát (legalábbis azokban a médiatartalmakban, amelyeket vizsgáltam), mégis a Mészárossal folytatott „családvita” során, valamint A család nem család, hanem Szentháromság című Youtube videójában egyértelműen a hagyományos, heteronormatív családmodellt állította be „normálisnak”, melynek szerves részét képezik a patriarchális nemi szerepek. Hodász tehát implicit módon közvetít nemi ideológiákat, például, amikor a freudi pszichoszexuális fejlődéselméletre hivatkozott a „családvita” közben. Ennek az elméletnek az alapvetése, hogy a gyermek nemi identitásának kialakulásában elengedhetetlen az azonos nemű szülőtől való szereptanulás szakasza:

Van például egy pont a gyerek életében, amikor ödipális konfliktusba keveredik az azonos nemű szülővel, ebből tud aztán továbblépni a személyiségfejlődésben. (…) De hogyan kapja meg a mintát ahhoz, hogy egy heteroszexuális házasságban hogyan kell működni? Ezeket a mintákat mégiscsak a szüleinktől vesszük.

Csakhogy Freudnál ezek a nemi szerepek hierarchikus értékterheltséggel bírtak, amelyet több feminista gondolkodó és pszichoanalitikus is kritikával illetett már (2). Hodász tehát, ha nem is közöli nyílt elvárásokat arra nézve, hogy miként kell viselkednie egy nőnek vagy egy férfinak, mégis az érvelésében felhasznált freudi pszichoszexuális fejlődéselmélet inherensen tartalmazza azon nemi ideológiákat, amelyek szerint a férfiasság attribútumai a dominanciában, a racionalitásban vagy az aktivitásban merülnek ki, és ezért képessé teszi a férfiakat a kulturális szféra alakítására. Míg a tradicionális női szerepek az anyasággal, a passzivitással vagy a gondoskodással hozhatók összefüggésbe a freudi elmélet szerint, amelyek a nőket nem teszik kompetenssé arra, hogy aktív ágensekként alakítsák a kultúrát, hanem az otthon szféráját jelölik ki a nők természetes területének.

A hatalommal való visszaélés természete pont amiatt visszás, vagy nehezen tetten érhető, mert az nem egyértelmű és nyílt módon éri el célját, hanem sokszor láthatatlanná teszi uralmi technikáit a diszkurzív gyakorlatok során, és így a manipulatív stratégiákkal természetesnek és igazságosnak tünteti fel a fennálló status quo-t. A különféle diskurzusfajtákban – legyen az egy szöveg, egy adott diszciplína, vagy egy bizonyos fajta beszéd, ami az esetünkben a vallási beszéd –, a diskurzust befolyásolni képes uralkodó csoportok teremtik meg a társadalmi tudatot és a társadalmi reprezentációkat. A cikkben vizsgált vallási beszédben pedig a beszélő, vagyis Hodász András atya kisajátítja az egyetemességet mint támadhatatlan és objektív nézőpontot, és szisztematikusan vallási autortiásokra hivatkozva (a Bibliára, a katolikus egyházra) legitimálja véleménye objektivitását. A diskurzus feletti uralmát lényegében így biztosítja.


(1) A kritikai diskurzusanalízis elméleti keretében hangsúlyos szerepet játszik az ideológia analitikus fogalma, melynek definiálásakor több szerző is visszautal annak marxista értelmezésére. A marxista megközelítés szerint az ideológiák alapvetően negatív jelentéssel bírnak, ugyanis azok „a hamis tudat formái”, amelyek olyan általánosan elterjedt (de valójában téves) hiedelmeket foglalnak magukba, melyek az uralkodó osztály uralmát legitimálják a munkásosztály felett. Teun van Dijk ellenben úgy definiálja az ideológiákat, hogy azok nem kizárólagosan negatív és domináns természetűek, hanem léteznek olyan ideológiák is, amelyek alapvetően pozitív töltetűek. Például a feminizmus mögött is egyfajta ideológia húzódik meg, a kérdés inkább az a kritikai diskurzuselemző számára, hogy vajon az adott csoport ideológiái elnyomó uralmi rendszereket és törekvéseket legitimálnak, vagy, mint például a feminizmus esetében, olyan célok mentén konstruálódnak, amelyek megváltoztatni kívánják a fennálló igazságtalan társadalmi struktúrát. Az ideológiákat tehát a hegemónia vonatkozásában érdemes vizsgálni a diskurzuselemzés során, pontosabban abból a szempontból, hogy hogyan befolyásolja a diszkurzív gyakorlatok során az alávetettek tudatát az uralkodó elit akképpen, hogy az elnyomó társadalmi struktúrákat, és az igazságtalan társadalmi berendezkedéseket természetes dologként fogadják el. A nemi ideológiák és a nemi sztereotípiák abban különböznek, hogy a nemi sztereotípiák bizonyos tulajdonságokat sorolnak a nőkhöz és a férfiakhoz (érzelmes-racionális; érzékeny-agresszív; gondoskodó-kenyérkereső), illetve ezek a nemi sztereotípiák nemcsak leíró, hanem előíró jellegűek is, tehát megszabják hogyan kell viselkednie egy férfinak és egy nőnek, míg a nemi ideológiák nem kizárólag a nemi sztereotípiákat foglalják magukba, hanem a férfiaknak és a nőknek tulajdonított nemi szerepeket, és a sokkal általánosabb patriarchális nemi hiedelmeinket is.

(2) Az első feminista freudi elmélet kritikák a hetvenes évek második hullámú feminizmusának az eredményei. Voltak olyan feministák, akik egy az egyben elutasították a pszichoanalízist, azzal érvelve, hogy a freudi elmélet nőelnyomó. Voltak viszont, akik nem utasították el teljesen a pszichoanalízist (Nancy Chodorow), hanem építő jellegűnek gondolták a pszichoanalízis számára a feminista kritikát. Nancy Chodorow pont ellenkezőleg közelítette meg a női és férfi szocializációt, mint a klasszikus pszichoanalízis. Szerinte a nő az, aki szocializációja során sokkal közelebb tud kerülni az azonos nemű szülőhöz, így a nő úgymond kapcsolódhat a nőiesnek vélt tulajdonságokhoz az anyán keresztül, míg a fiúnak a szigorú apával kell azonosulnia, ezért meg kell vetnie magában (és így később a külvilágban is) a férfivá válás érdekében mindazt, ami nőiesnek számít, pl. az érzéseket, vagy a kommunális (gondoskodással kapcsolatos) tulajdonságokat. A nőiesnek címkézett tulajdonságokkal való azonosulás lehetőségét Chodorow akképpen értelmezi újra, hogyha az apa is részt venne a korai évek gondoskodói tevékenységében, úgy a nőiesnek vélt értékek felszabadulhatnának társadalmi determináltságuk alól és univerzális emberi értékként, mindkét nem számára elérhetőek lennének.


Hivatkozott irodalom és elemzett médiatartalmak:

Balogh Lídia (2014): A nemek közötti egyenlőség normái a „gender-ideológia” diskurzusának a tükrében. Állam és Jogtudomány LV. évfolyam 2014, 4. szám, 3-25.

Perintfalvi Rita (2018): A vallási fundamentalizmus és a politikai tekintélyelvűség egymásra találása a gender-ellenes és az emberi jogok elleni támadásban. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat, (8) 1. pp. 68-84.

Hodász András:

A család nem család, hanem Szentháromság. https://www.youtube.com/watchv=crFtCMsfL1E&ab_channel=Papifrank%C3%B3

A család az család? Hodász András Katolikus pap és az LMBT-kampányarc Mészáros György történelmi vitája. https://www.valaszonline.hu/2021/02/19/hodasz-andrasmeszaros-gyorgy-csalad-vita/

Papifrankó Instagram posztok és történetek

Angyalföldi Szent Mihály Plébánia: Urunk Mennybemenetele: https://www.youtube.com/watchv=hT45CsOwk8k&ab_channel=Angyalf%C3%B6ldiSzentMih%C3%A1lyPl%C3%A9b%C3%A1nia


A cikk szerzője Tokai Zsófia, az ELTE TÁTK társadalmi nemek tanulmánya MA szakos hallgatója, BA tanulmányait a Buddhista Főiskolán fejezte be vallás- és filozófiatörténeti specializáción.

Facebook Comments