Progresszív kereszténység felemelkedése – Irányváltás az USA-ban

Progresszív kereszténység felemelkedése – Irányváltás az USA-ban

Progresszív kereszténység felemelkedése – Irányváltás az USA-ban

A hit már nem csak bizonyos politikai erőtér kiváltsága; progresszív keresztény politikusok előtérbe kerülése; fundamentalista, evangelikál kereszténység károkozásai – Nicholas Kristof cikkének összefoglalója.

Nicholas Kristof a New York Times újságírója cikkében kifejti, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi időben gyökeres változások zajlanak a közéletben. Az 1980-as évektől a konzervatív evangelikál keresztények hangja volt a legerősebb a közéletben, akik olyan kérdésekre teszik a hangsúlyt, amelyekről Jézus egy szót sem említ, mint például a homoszexualitás és az abortusz. Most azonban a helyzet változik, a progresszív keresztények kerülnek a középpontba.

A szerző kitér arra, hogy az új elnök, Joe Biden is vallásosnak tartja magát, Jimmy Carter és George W. Bush elnökökhöz hasonlóan. Biden rendszeresen jár misére, megéli a hitét, ellentétben elődjével, Donald Trumppal, aki azt pusztán fegyverként használta. Kamala Harris alelnök baptista és elmondása szerint rendszeresen jár templomba. Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő katolikus, és bevallása szerint hite inspirálja arra, hogy az egészségügy és az éghajlatváltozás problémái megoldásának szentelje életét. Elizabeth Warren egy vasárnapi iskola tanára volt. Raphael Warnock, Georgia állam új szenátora, felszentelt baptista lelkész.

Alexandria Ocasio-Cortez

A konzervatív, fundamentalista, evangelikál kereszténység rigmusai amúgy sem hangzanak túl szalonképesen mostanság a tengerentúlon, hiszen mindenki emlékszik még Trump ámokfutásaira és tevékenységének megkoronázására, a Capitolium ostromára, ahol élőben követhettük ahogyan számos fundamentalista, evangelikál keresztény próbálta elfoglalni a washingtoni Kongresszus épületét.

A szerző kifejti, hogy a trumpista evangélikál, ultrakonzervatív szárny továbbra sem törődik bele a hatalom elvesztésébe. Rick Joyner lelkész, az evangélikálok hírhedt vezetője ebben a hónapban azt nyilatkozta, hogy a keresztényeknek fegyvereket kell vásárolniuk, hogy felkészüljenek az elkerülhetetlen polgárháborúra.
William Barber lelkész, a Szegény Emberek Kampányának vezetője így összegzi Trump kormányzásának időszakát:

„Néhány ember túszul ejtette a kereszténységet, és úgy döntött, hogy sok pénzt fektetnek abba, hogy elterjesszék azt az elképzelést, miszerint csak az lehet hívő, aki melegellenes, abortuszellenes, fegyverpárti, és nem adóztatná meg a gazdagokat.”

Barber ezt az ideológiát „teológiai műhibának” nevezi.

Jerushah Duford, a híres Billy Graham tiszteletes unokája is egyet ért a fenti megfogalmazással:

“Tanúi lehettünk a homofóbiának, a női jogok figyelmen kívül hagyásának, az idegengyűlöletnek és a szegények iránti szolidaritás hiányának.”


Duford szerint a keresztény szélsőjobb által a kereszténységnek okozott károk azokhoz a károkhoz hasonlíthatóak, amelyet a muszlim szélsőségesek okoznak az iszlámnak.

A szerző végkövetkeztetésében kifejti, hogy miközben a legtöbb templomlátogató továbbra is konzervatív, és a fehér evangelikálok elsöprő mértékben továbbra is Trumpra szavaznának, mégis nagyon sokat fog számítani a társadalom sebeinek gyógyításakor, hogy a hit már nem csak bizonyos politikai erőtér kiváltsága, így mindkét fél számára nehezebbé válik a másik démonizálása.

A teljes cikk itt olvasható angol nyelven.

Szerző: Jézsó Tamás

“Az evangelikál kereszténységet olyan emberek térítették el, akik magát Jézust rúgnák ki, hogyha az ajtójukon kopogtatna.”

Jimmy Carter