Háború a Vatikánban: Sarah bíboros nyílt támadása Ferenc pápa reformjai ellen

Háború a Vatikánban: Sarah bíboros nyílt támadása Ferenc pápa reformjai ellen

Háború a Vatikánban: a konzervatív erők támadása Ferenc pápa reformjai ellen. A csatát most a konzervatív bíborosok elveszítették, de a háborút nem adják fel, és addig nem nyugszanak amíg Ferenc helyett újra egy reformellenes pápa foglalja el Szent Péter trónját.       

A reformellenes Sarah bíboros – aki már eddig is kritikákkal illette Ferenc pápát – a héten nyílt támadást intézett a tervezett vatikáni reform ellen, amely a lehetséges papi nőtlenség eltörlését célozná azokban a régiókban, ahol óriási méreteket ölt a paphiány (Korábbi cikkeink a témáról itt és itt.).

sarah.jpgRober Sarah bíboros és XVI. Benedek emeritus pápa

A hét elején még arról számoltak be a hivatalos vatikáni hírforrások is, hogy Sarah bíboros január 15-én mutatja be új könyvét „Szívünk mélységeiből” címmel, melyben a római katolikus egyház cölibátus értelmezéséről ír és nem mást kért fel társszerzőnek, mint az emeritus pápát, XVI. Benedeket.  A könyvben a szerzők vitába szállnak a cölibátus kérdése kapcsán a nős férfiak pappá szentelésének a lehetőségével. A könyv úgy lett beharangozva, hogy egyik részét az emeritus pápa, a másikat Sarah bíboros írta, közös bevezetővel és közös utószóval és mindkettőjük aláírásával. 

Sarah bíboros így fordul Ferenc pápához a könyvben, mert szerinte a házas férfiak pappá szentelése „lelkipásztori katasztrófa”, egyháztani zűrzavar, a papság értelmezésének elhomályosítása:

Arra kérem Ferenc pápát, hogy védelmezzen meg bennünket döntő módon az ilyen eshetőségektől, véget vetve a papi nőtlenség törvénye bármiféle meggyengítésének. 

 XVI. Benedek emeritus pápa pedig a könvben kifejti, hogy  

Házas férfiak csak akkor vehették fel a papi rend szentségét, ha  elkötelezték magukat a szexuális megtartóztatásra. 

Ami meglehetősen nagy csúsztatás, hiszen köztudott, hogy az ókeresztény korban is házasodhattak a papok. VII. Gergely pápa vezeti be 1074-ben egyetemes érvénnyel, hogy csak nőtlenségi fogadalmat tett személyek szentelhetőek pappá. (Lásd cikkünket a cölibátusról itt.).    

book.jpgSarah bíboros könyve, itt még XVI. Benedek szerzőként szerepel 

A felkorbácsolt indulatok miatt hétfőn a Szentszék szóvivője, Andrea Tornielli próbálta enyhíteni a feszültséget, aki kifejtette, hogy az egyháznak nem célja a cölibátus eltörlése, hanem helyi jellegű megoldást keresnek a paphiánnyal küzdő régiókban, ugyanakkor ő is kiemelte Benedek pápa tévedését a papi nőtlenség kérdésében és tisztázta a cölibátus egyházfegyelmi jellegét:    

A papi cölibátus nem dogma, és soha nem is volt az, egyházfegyelmi és nem hitbeli kérdésként kell kezelnünk a latin egyházban. 

A történet kedden tovább folytatódott, amikor Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek titkára szólalt meg az ügyben és kérte Sarah bíborost, hogy töröltesse Benedek nevét mint társszerzőt a kötetből és töröljék az aláírását is a bevezetőből és az utószóból.

A papi nőtlenség eltörlésének kérdése azért fontos és aktuális, mert Ferenc pápa tervei szerint hamarosan megjelenik a legutóbbi püspöki szinódus utáni apostoli buzdítása, amelyben a pápa a refomterveket ratifikálhatja és bizonyos régiókban megengedhető lesz a házas személyek pappá szentelése is. 

Robert Sarah bíboros azok közé a reformellenes egyházi vezetők közé tartozik, akit a Vatikán konzervatív bíborosai a következő pápaként is szívesen el tudnának képzelni, és aki sikeresen vissza tudná fordítani Ferenc pápa reformjait. Az afrikai bíboros mögött áll a Vatikán két legnagyobb hatalommal bíró konzervatív személye, Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció volt német prefektusa, és Raymond Leo Burke, az egyház legfelsőbb bíróságának egykori prefektusa, akiket XVI. Benedek iktatott be ezekbe a fontos egyházi tisztségekbe, majd Ferenc pápa távolította el őket. 

Sarah bíboros terve, hogy XVI. Benedek emeritus pápát – aki megnyilatkozásaiban eddig semlegesnek próbált maradni (kivéve a nyári kirohanását, melyben a modernizmusra és a liberalizmusra fogja a papok szexuáis visszaéléseit) – egyértelmű állásfoglalásra késztesse a “ferenci reformok” ellen, most nem jött be. A Vatikáni vezetés nyomására újra kell nyomtatni könyvét, immár XVI. Benedek emeritus pápa – a reformellenesek között jól csengő – neve nélkül. A csatát most a konzervatív erők elveszítették, de a háborút nem adják fel, és addig nem nyugszanak amíg Ferenc helyett újra egy konzervatív pápa foglalja el Szent Péter trónját.       

Forrás:

https://www.vaticannews.va/hu/vatikan/news/2020-01/ganswein-ersek-nyilatkozata-a-colibatusrol-szolo-konyv-kapcsan.html

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2020-01/colibatus-emeritus-papa-sarah-biboros-vedelem.html

https://www.vaticannews.va/en/pope/news/2020-01/a-contribution-on-priestly-celibacy-in-filial-obedience-to-pope.html

Szerző: Jézsó Tamás, katolikus vallástanár, a Felszabtér blog szerkesztője

Facebook Comments