A blogon jelent már meg korábban a spiritualitás és az összeesküvés-elméletek kapcsolatát tárgyaló írás, amit itt lehet visszaolvasni. A következő írásomban ennek a nagy témakörnek egy részhalmazával foglalkozom. Az érdekel, hogy mi teszi fogékonnyá a jobboldali gondolkodást az összeesküvés-elméletek iránt. Az egy külön kérdés, hogy a jobboldali szemléletű emberek hajlamosabbak-e összeesküvés-elméletekben hinni, mint a baloldali szemléletűek, és a téma szempontjából nem is lényeges. Függetlenül attól ugyanis, hogy mi a válasz erre a kérdésre, tudunk arról beszélni, hogy a jobboldaliságnak milyen sajátos velejárói tehetnek fogékonnyá a konspirációs elméletekre.
Balról jobbra: Ken Lane, Donald Trump és a QUanon támogatója, és Ruben Israel a Bible Believers antiszemita weboldal szerkesztője.
Kép forrása: https://www.theglobeandmail.com/world/us-politics/article-russian-backed-organizations-amplifying-qanon-conspiracy-theories
A jobboldali gondolkodásnak persze többféle változata és formája létezik, és az itt felkínált pszichológiai elemzés nem vonatkoztatható feltétlenül mindegyikre. Ami engem érdekel, az a konzervatív, keresztény értékrendre hivatkozó jobboldaliság. (Ebből kifolyólag a nyugati világ kontextusában beszélek a jobboldaliság és az összeesküvés-elméletek kapcsolatáról.) Itt az expliciten vallásossághoz kötődő értékek mellett szinte mindig megjelenik az autoritás, a társadalmi hierarchia, a hagyomány stb. igenlése. Utóbbiak közül az autoritás tisztelete, illetve ennek a keresztény világértelmezéssel való kapcsolata különösen releváns lesz számunkra.
Az összeesküvés-elméletek egy típusának alapsémája pontosan az, amit a Trump-, illetve Orbán-féle politikai rendszer által kitermelt példák hűen tükröznek: Egyfelől a Quanon-féle tömegpszichózis, másfelől az Európa elpusztítását célzó Soros-féle mesterterv víziója. Mindkét esetben adott az anyagi és szellemi forrásokkal bíró, fondorlatos és manipulatív gonosz alakja (amely mindkét esetben természetesen a romlott liberális elit, ami ráadásul a gyerekekre is roppant veszélyes, mert vagy a vérüket akarja vagy a szexualitásukat), illetve a vele szemben álló bölcs és bátor vezér/vezető, aki a közösség és az értékek védelmezője. A társadalmi és politikai történések valójában arról szólnak, hogy a gonosz próbálja keresztülvinni ördögi tervét, a jó pedig próbálja ebben hősiesen megakadályozni. Az, hogy mi ezeket a történéseket komplex társadalmi, gazdasági és politikai folyamatoknak látjuk, a gonosz liberális elit ármánya.
A jó és a rossz harca, illetve a gonosz csábítása természetesen meghatározó elem a kereszténységben. A Sátán szünet nélkül azon dolgozik, hogy korrumpálja a hívők lelkét és közösségét, ahogyan a liberális elit is a keresztény értékek és örökség szétverésére törekszik. Az egyik faktor tehát, ami a jobboldali embert fogékonnyá teheti az összeesküvés-elméletekre, az a párhuzam a konspirációs elméletek és egy bizonyos vallásértelmezés narratívái között. Azért fontos itt hangsúlyozni, hogy vallásértelmezésről van szó, mert a gonosz természete összetett vallásfilozófiai és teológiai kérdés. (Pszichológiai szempontból nem egyformán kompatibilis a konspirációs elméletek aktuális mumusával például egyfelől a gonosz mint autonóm, aktív erő, másfelől a gonosz mint hiány koncepciója.) Függetlenül azonban attól, hogy milyen filozófiai és teológiai olvasatai lehetségesek a gonosz természetének, aligha kétséges, hogy a populáris képzeletben úgy képződik le, mint egyfajta aktív metafizikai erő. És ha ez megvan, akkor nagyon könnyű lehet rákapni olyan világértelmezésekre, melyek összhangban vannak ezzel a koncepcióval, és megszemélyesítik a gonoszt.
Akinek az antitézise pedig ugye a bátor és bölcs vezér. Itt visszatértünk az autoritás fontosságához és tiszteletéhez a keresztény-jobboldali gondolkodásban, illetve arra, hogy maga az autoritás ideája hogyan van kapcsolatban a keresztény világértelmezéssel, pontosabban annak intézményesített formájával. Eszerint a hívő vagy a hívők közössége nem magától jut el Istenhez, hanem szüksége van hozzá a klérus, az egyházi rend valamely szereplőjének közvetítésére, aki elvezeti őt Őhozzá. Maga Jézus pedig természetesen az abszolút tekintély földi megtestesülése: a nyáj pásztora. Ezért az autoritás eleve központi eleme a kereszténységnek, és ezáltal, vagy legalábbis részben ezáltal a konzervatív jobboldaliságnak. Azért teszem hozzá, hogy „legalábbis”, mert a tekintélytisztelet hagyománya természetesen nem csak vallási forrásból táplálkozhat. A pszichológiai kapcsolat azonban világos. Ha az egyén vagy a közösség identitását eleve átjárja a tekintélytisztelet, akkor logikus, hogy az ezt megerősítő ideológia vagy gondolatiság lesz vonzó a számára. Ezért természetes szövetségesek a kereszténység és a konzervatív jobboldal.
Ennek fényében visszatérve az összeesküvés-elméletekre, azt mondhatjuk, ahogyan a Sátán azonossága a liberális elittel, úgy az is kínálja magát, hogy a gonosszal szembeszegülőre, a vezetőre úgy tekintsünk, mint Isten bajnokára, vagy még inkább képviselőjére, és ezáltal mint a nyáj pásztorára. A jó és a rossz spirituális csatája ezáltal itt zajlik a szemünk előtt, és pszichológiailag csábító lehet az a képzet az egyén számára, hogy a részese, vagy legalábbis tanúja lehet annak a kozmikus drámának, amely világértelmezése egyik sarokköve.
Végül arra térnék ki, hogy a keretrendszert, amelyben a jó és a rossz csatája zajlik, a látszat/mögöttes valóság megkülönböztetése határozza meg. Ez szintén egy átfedés a konspirációs elméletekkel. Ezek természetesen éppen attól azok, amik, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai történések világát úgy festik le, mint ami rejtett szándékok és tervek mélyebb rétegeit fedi el. Ez tökéletesen analóg a keresztény világképpel, miszerint a látható világ Isten, illetve a Sátán sugalmazásainak egy mélyebb valóságát rejti. Ennek a sémának a legradikálisabb verzióját egyébként a gnosztikus keresztény kozmológiában találjuk meg, mely szerint az univerzumot egy rosszindulatú, de legalábbis inkompetens lény (a demiurgosz, amelyet a gnosztikusok sokszor az ószövetségi Jahve alakjával azonosították) teremtette meg, és foglyul ejtette benne az emberi lelket, elszakítva azt Istentől. Ebben a verzióban a valódi Isten tehát teljesen rejtve van előlünk, elzár tőle a fizikai világ börtöne, és van egy erő (az univerzum teremtője), amely aktívan dolgozik azon (segítői, az arkhónok segítségével, melyek szintén az ő teremtményei), hogy az ember ne ismerhesse meg az Igazságot. Ez természetesen egy rendkívül paranoid vízió a világról, s mint ilyen, tökéletes összeesküvés-elmélet egyben. Talán gondolhatnánk rá úgy, mint az Ős összeesküvés-elméletre. Nem véletlen, hogy az egyik legismertebb science fiction szerző, Philip K. Dick életében és műveiben prominens szerepet képez a gnoszticizmussal és a konspirációk gondolatával kapcsolatos érdeklődés.
Összefoglalva: Szerintem a jobboldali gondolkodást a kereszténység egy bizonyos értelmezésének jellemzői teszik alkalmassá arra, hogy fogékony legyen az összeesküvés-elméletekre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy (megint csak, részben) ezek adják a karakterét annak, ahogy a jobboldali gondolkodás összekapaszkodik a konspirációs elméletekben való hittel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a vallásosság egyenes út lenne az ilyen elméletekben való hithez. Mi több, hívőként azt is lehet mondani, hogy ha megfelelően értelmezzük a keresztény krédót, az éppenséggel óvatosságra és szkepszisre int. Ezért állítok pusztán annyit, hogy a világkép jellemzői bizonyos feltételek (melyek vizsgálata külön írást igényelne) megléte mellett növelik csak a valószínűségét az összeesküvés-elméletekben való hitnek.
A cikk szerzője: Inan Dániel Haydar, az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskola doktorandusza