“Abban a pillanatban, hogy valaki kijelenti, hogy megtalálta az igazságot, megáll. Nem fejlődik tovább. Az igazság nem változhat. Pedig ha úgy érzed, hogy megtaláltad az igazságot, akkor nem történt más, mint hogy találtál valamit, ami neked szimpatikus, és ami valamiért érzelmileg közel áll hozzád. […] Ez a gondolkodás gőgössé tehet”. Sefatias villámreflexióját a szerző engedélyével közöljük. 

Létezik abszolút igazság? Kell, hogy létezzen. Az élet legfontosabb kérdéseire kell, hogy legyen egy cáfolhatatlan, pontos válasz. Egy olyan válasz, amit soha senki sem tud megcáfolni, kétségbe vonni. Ám az, hogy létezik abszolút igazság, sajnos nem jelenti azt, hogy olyan könnyű megtalálni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy lehetetlen. Bár mindenki rendelkezik az abszolút igazság egy apró részletével, mégsincs olyan ember, aki ezt a sok apró részletet össze tudná gyűjteni, és a sok apró részletből, a nagy és tiszta képet ki tudná rakni. Ebből adódóan nincs egyetlen ember sem a földön, aki tisztában lenne az abszolút igazsággal.

Ma mindenki próbálgatja bizonygatni, hogy nála az igazság, és ez a bizonygatás néhány embernél sikerrel is jár. Ők elfogadják azt az igazságot, és megnyugszanak.

De az ilyen igazságok elfogadása teljesen szubjektív. Nem fogja mindenki elfogadni a rendelkezésre álló bizonyítékokat, pont a szubjektivitásuk miatt.

Én azt hiszem, hogy az abszolút igazságnak nincs is szüksége bizonygatásokra. Az abszolút igazság teljesen magától értetődő. Csakhogy fogalmunk sincs, hogy mi az. Éppen ezért az emberek évezredek óta vitatkoznak és néha ölik meg egymást, mert keresik, majd bizonygatják a saját igazukat. Végső érvként

az “igazság” birtokosa feljogosítva érzi magát, hogy gyűlöljön,

gyilkoljon az általa igazságnak vélt szubjektív véleményéért. Aztán eltelik pár év, vagy évszázad, és a gyülöletet okozó, emberéleteket kiontó “igazság” feledésbe merül, és senki nem kér érte bocsánatot. Ilyen igazságokkal van tele a történelem a föld minden részén.

Most nézzük meg mint mond erről Popper Péter:

A tudás egy tudományos igazság ismeretén alapul. A tudományos igazság kritériuma, hogy bizonyítható és cáfolható. Vagyis minden tudományos tétel azáltal válik igazsággá, hogy racionális eszközökkel be lehet bizonyítani. Ez azonban nem zárja ki, hogy új tudományos igazságok megismerése következtében meg lehet cáfolni minden, addig igazságnak tartott ismeretet. Ezért bármennyire objektív megismerésre törekszik, a tudomány, nem ismer abszolút igazságot. Ez a lényege a tudomány relativitásának. Némi malíciával azt is mondhatnánk, hogy a tudomány története tévedések története, utóbb legtöbbször kisebb nagyobb mértékben korrigálni kellett a tudományos igazságokat, netán túlhaladottként el kellett vetni őket.

Az embert izgató kérdés az, hogy csak a tudományos igazságok tekinthetők-e igazságnak?

Távolról sem! A lét valósága messze túlterjed a racionális megismerés határain. Vannak úgynevezett kijelentett igazságok, amelyek nem bizonyíthatóak, nem is cáfolhatóak. Akkor mitől igazság? Attól, hogy valósnak elfogadott létezőről, történésről számolnak be. Az elfogadás merőben szubjektív, de egy embercsoport vagy egy egész emberiség kollektív élményeként, meggyőződéseként jelentkezik.

Például: “Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” Vagy: “Jobb igazságtalanságot elszenvedni,mint elkövetni” “Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Mindezeket a kijelentéseket nem lehet racionálisan bizonyítani. De attól még igazak lehetnek. Aki bizonyosságként éli meg őket, annak a számára igazak. Esetleg annyira igazak, hogy mártírhalált is hal értük. Ez az érzés a tudományban -különösen a matematikában- a sejtés fogalmához hasonlít. Valaki tudományos értékű közleményben megírhatja egy sejtését, vagyis azt, hogy valamit igaznak érez, de nem tudja bizonyítani. Akikben ez a bizonyosságérzés nem jön létre, annak a számára minden kijelentett igazság a valóságban hazugság, tévedés, képzelgés, az embert,a társadalmat manipuláló eszköz. Igazi bosszúsága az, hogy cáfolni sem tudja őket.

Popper Péter is azt mondja, hogy

az igazság elfogadása csupán szubjektív döntés.

Annak elfogadása, hogy van Isten, hogy a Bibliát isten ihlette, és hogy Krisztus meghalt a bűneinkért, az csupán egyéni megtapasztaláson múlik, és nem bizonyítékokon. Isten létezését nem lehet bebizonyítani, mint ahogy azt sem, hogy a Biblia Isten szava, és azt sem, hogy szükségünk van egy megváltóra. Ám ettől még lehet igaz, mint ahogy szerintem is az. Ám ezt erőszakkal más elméjébe belerakni nem lehet. Ezeket az igazságokat bizonyítani nem, de elfogadni el lehet. Ám ez csakis egy személy önálló döntése lehet, amit az alapján hoz meg, amit igazságnak érez.Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy az érvelés nem minden embernél éri el ugyanazt a hatást. Lehet, hogy mondok egy falrengető érvet Isten mellett, amit valaki egyből elfogad, majd ugyanarra az érvre valaki nagyot mosolyog. 

És akkor még nem beszéltünk az Isten létezését elfogadó, a Bibliát isten szavának tekintő, és Krisztus áldozatában hívő keresztények ádáz, sokszor az evangéliumot megszégyenítő módon gyűlölködő veszekedéseiről, az igazsággal kapcsolatban. Elképesztő, hogy mennyi gyűlölet tud felszabadulni a szeretet evangéliumának hirdetésekor, mivel a különböző vallások más nézeteket vallanak az “igazságról”. Én azt hiszem, hogy ebben a zűrzavaros, igazságokkal teli világban lehorgonyozni egyetlen igazság mellett, azontúl, hogy nagy hiba, de később komoly csalódást okozhat.

Popper Péter erről ezt mondja:

A gondolkodás során soha nem érkezhetünk el egy olyan pontig, ahonnét ne lehetne tovább gondolkodni. Sőt, a gondolkodás “minden irányban” végtelen, bármely dolog mellett és ellen egyforma eséllyel lehet gondolkodni. Ezért elsősorban értékítéleteket alkalmazó tudományok területén (társadalomtudomány, az ideológia, az etika stb.) gondolkodás útján soha nem alakulhat ki vélemény. A véleményalkotás ugyanis azt jelenti, hogy a végtelen folyamat egyik pontján megállítottuk a gondolkodásunkat, “álláspontunk” lett.

Ez úgy történik, hogy a gondolkodás racionális folyamatába egy ponton betörnek az emocionális elemek, érzelmek és erkölcs, és megállítják a továbbgondolkozást, mondván: ez legyen a véleményed, mert ezt érzed jónak, igaznak és tisztességesnek.

Abban a pillanatban, hogy valaki kijelenti, hogy megtalálta az igazságot, megáll. Nem fejlődik tovább. Az igazság nem változhat. Pedig ha úgy érzed, hogy megtaláltad az igazságot, akkor nem történt más, mint hogy találtál valamit, ami neked szimpatikus, és ami valamiért érzelmileg közel áll hozzád.

Ám ha valaki úgy dönt, hogy megtalálta az igazságot, akkor ezzel azt mondja, hogy nincs tovább, itt letáborozunk, kitűzzük a zászlót és védjük az igazságot az utolsó leheletünkig. Ez a gondolkodás gőgössé tehet,

mivel az igazság birtoklásának téves érzete azt a képzetet kelti bennünk, hogy míg én az igaz úton járok, a többiek tévelyegnek, mert nekik nem adatott meg az igazság felismerése, vagy nincs annyi eszük, mint nekem. Közben szegény ember észre sem veszi, hogy a világ tele van az ő táborához, zászlójához hasonló ideológiákkal. Vagy ha észre is veszi, felsőbbrendűen mosolyog rajtuk, mert különben nem érezné a saját igazságát jobbnak mint a többiét. Ez jellemző Jehova Tanúira, és más kisegyházak vagy nézőpontok képviselőire is. Pont azt öli meg bennük az hogy véleményük van, ami a legfontosabb lenne abban, amiről véleményt formáltak. A szeretetet.

Én úgy érzem, hogy ma nem engedhetjük meg magunknak, hogy véleményt formáljunk, és a véleményünkhöz foggal körömmel ragaszkodjunk. Hitem szerint minden vallás téved, és minden hívő is. Én magam is hiszek olyan dolgokban, amelyek téves következtetéseken alapulnak, de ezt még nem látom át. Ezért kell tanulni, olvasni. És ezért nem szabad mereven ragaszkodni egy véleményhez. Ezzel elzárnánk a fejlődés útját magunk elől. Elveszítenénk a helytelen gondolkodásunk, téves nézeteink kiigazításának fájdalom mentes lehetőségét. Mert a téves eszmék, a helytelen gondolkodás, előbb utóbb meghozza a rossz gyümölcsét. És akkor nagy bajban leszünk, hiszen ha akkor híján leszünk az alázatnak, akkor valami törni fog.

(kép forrása: Pixabay)

Kell_egy_Ház