Most kíméletlen leszek. Kemény nap lehet ez a mai Bayer Zsolt életében. Ugyanis anyai nagyapjáról nagy nyilvánosság előtt kiderült, hogy már a II. világháború előtt szervezte a nyilas pártot Kiskőrösön, majd gettóorvosként ő tanította be a kegyetlen és durva hüvelyi motozást a zsidó foglyok kínzóinak, s később önkéntesen és dalolva jelentkezett az ÁVH-ba besúgónak, ahol feltehetően több évtizeden keresztül futott állambiztonsági karrierje.
Mindezt Ungváry Krisztián történész mondta el bizonyítékokra alapozva a ma megjelent friss videójában. Eddig nem tudtam honnan ered Bayer lelkében az a sok torzulás, mások förtelmes hazugságokkal való lejáratásának perverz élvezete, a fröcsögő gyűlölködés bárkiről és bármiről, és a napi szintű mocsok-okádás ellenállhatatlan kényszere.
Ahogy nem értettem azt sem, hogy miképpen adhatja el magát egy valaha még valóban újságíróként funkcionáló lény, a hatalom láncos kutyájaként a legszégyentelenebb stílusban is megnyilatkozni képes tollforgató bérencnek. De ez a becsicskulási hajlam így már teljesen érthető. Bayer akkor és úgy ugat, harap és marcangol, amikor és ahogy a gazdája fütyül. Ha kell a hátsó lábaira áll és pitizve körbe ugrálja még a saját farkát is, csakhogy kapjon a koncból. És persze kap is. Jól tartják, mert a gyűlöletiparban csak kevesen vannak, akiknek ennyire nincsen gerincük, mint neki. Aki bármire képes.
Teológusként soha nem fogom megbocsátani neki azt, amikor Ferenc pápát legazemberezte és le demens vénemberezte, majd később képes volt áttérni a katolikus hitre, sőt a tavalyi pápalátogatás előtt álszent módon nyilvánosan bocsánatot kérni ezekért a kirohanásaiért, csakhogy békemenetet hirdethessen a pápa budapesti miséjére.
Akkor sem hittem el egy szavát sem, de ezek után még kevésbé fogom. Vagy eshet az alma annyira messze a fájától, amennyire a Bayer család esetében kellene? És persze a gyomrom most, ezek után még jobban forog, ha arra gondolok, hogy még rólam írta le azt, hogy „nyomorult, szerencsétlen szörnyeteg” vagyok, sőt kényszeres arról fantáziálgatott írásaiban, hogy „látens homokos” vagyok, aki „a látszat kedvéért férjhez ment, és rettenetes abúzusként él meg minden szexuális aktust, miközben egy másik nőre gondol”. Nemrég pedig még az anyámnak is megüzente, hogy jobb lett volna, ha abortált volna engem, mert akkor „jobb hely lenne a világ”.
Hát most mit gondoljak rólad és a családodról ezek után Bayer Zsolt? Azt persze nem gondolom, hogy létezne kollektív bűnösség. Mert ilyen nincsen. De létezik áteredő bűn. Én ezt nem hagyományos értelemben veszem. Hanem azokat a viselkedési mintákat, jellemgyengeségeket, lelki torzulásokat értem alatta, amelyeket képes átvenni az egyik nemzedék a másiktól. Mintakövetés. Főként akkor, ha nem tagadja meg és nem határolódik el a legerőteljesebb határozottsággal a múlt szégyenfoltjaitól. Ha kell a saját nagyapjától. Eddig Bayer csak védte a nagyapját, sokat beszélt róla, s igyekezett rehabilitálni a tetteit, sőt még azt is állította, hogy gettóorvosként valójában zsidókat mentett. Na ezzel van igazán probléma! Mert nincsen valódi szembenézés a családi múlt embertelen mocskaival. Talán leginkább ez az Bayer, ami téged legbelül ennyire frusztrál és feszít? Talán ezért fordultál ki saját emberi mivoltodból? És nem szégyellsz lemenni kutyába, ha kapsz érte néhány forintot? Talán ezért nincsen gerinced, sőt lelked sem?A választ csak te tudod. Én viszont azt tudom, hogy nem lennék ma a bőrödben! És holnap reggel sem, amikor felkelsz és a tükörbe nézel. Mert a szörnyű múlt árnyai képesek visszapillantani onnan és a végén magukkal ragadnak, hogy még mélyebbre süllyedj. Bár ez már nem hiszem, hogy lehetséges.
Perintfalvi Rita teológus írása