Remek hírt kapott a Felszabtér: az államegyház képviselője éles kritikát fogalmazott meg honlapunkról!

Remek hírt kapott a Felszabtér: az államegyház képviselője éles kritikát fogalmazott meg honlapunkról!

Remek hírt kapott a Felszabtér: az államegyház képviselője éles kritikát fogalmazott meg honlapunkról!

A kormánnyal szimbiózisban élő református egyház lelkipásztora, Márkus Tamás, az Evangelikál Csoport elnöke hosszan elemezte a „radikális progresszív” oldalunkon megjelenő, Szabadság vándorai című interjúsorozatot és általában a progresszív kereszténységet. 10 pontban válaszolok az egyörökigazisteni, függetlenobjektív igazságokra.

A Felszabtér legutóbbi életút-interjúja Tóth Sárával (a Szabadság vándorai interjúsorozat korábbi részeihez hasonlóan) jelentős visszhangot váltott ki az online protestáns felületeken. Noha több elegáns válasz (és még több bölcs hallgatás) született Szabados Ádám lekezelő írására (aminek a lényege, hogy ő mindenkit szeret, és abban is talál szépséget, aki a pokol felé tart, de mielőtt az illető végleg elkárhozna, azért elolvashatna egy-két könyvet, netalán a Bibliát, amelyekben az igazság egyáltalán nem is olyan mélyen rejtőzik, már persze ha értő szívvel és elmével olvassák), ezúttal nem arra a posztra, hanem Márkus Tamás írására válaszolok.

Első állítás: a Felszabtér interjúinak szerkezeti felépítése ugyanazt a mintát követi. Néhány könnyebb téma után rávezetem az interjúalanyt az LMBTQI-kérdésre és kimondatok vele valamilyen többé-kevésbé liberális álláspontot.

Válasz: 2006 és 2010 között a Magyar Demokrata újságírója voltam. Bencsik Gábor és Bencsik András voltak a főnökeim. Többek között hosszú interjút készítettem Schiffer Andrással, Parragh Lászlóval, Pálinkás Józseffel, Vitézy Dáviddal, Bogár Lászlóval, Kovács Árpáddal, Nyerges Attilával, Lovasi Andrással, Ganxta Zoltánnal és Gyarmati Dezsővel. Az interjúk gondos szerkesztést követően és főszerkesztői-lapigazgatói felügyelet alatt jelentek meg. A Felszabtéren ugyanazokat az etikai-professzionális elveket követem, mint korábban. Olyan embereket hívok meg, akik életútjuk, megtérésük vagy épp küzdelmeik terén tükrözik a magyar valóságot és szolgálatuk valamilyen téren példaértékű. Ha nem kérdezném meg a véleményüket egy közéleti-spirituális témákkal foglalkozó oldalon a közéletet legjobban szaggató kérdésekben (amelyekben ráadásul a református egyház vezetése és maga Márkus is kiemelten nyilatkozik minden másnap), akkor egyszerre lennék hűtlen a szakmaisághoz és az olvasóinkhoz.

Beszédes, hogy épp a szakmaiság és az evidens lapszerkesztési elvek szúrnak szemet a bíráló írás szerzőjének.

Második állítás. Egy játékban eszközként használom az interjúalanyokat.

Válasz: Aki végignézi az interjúalanyok illusztris listáját, az láthatja, hogy elég nehéz eszközként használni őket, hacsak nem zárjuk ki azt az opciót, hogy autonóm, gondolkodó és kritikus állampolgárok. Beszédes az is, hogy Márkus épp a saját (elméletileg) hitbéli testvéreit, református egyháztag-társait (legalább 5 van belőlük) vádolja azzal, hogy ilyen könnyű csőbe húzni őket.

Vajon felmerült esetleg a bíráló írás készítőjében, hogy százával, ezrével vannak olyan református egyháztagok, akik az egyházuk fojtogató atmoszférájában éppen, éppen! a Felszabtéren jutnak levegőhöz? Hogy mindezt szívesen teszik?

Hogy elárasztják őket testvéreik és barátaik hálálkodó üzenetei? Nem egy, nem tíz, nem száz?

Vajon miért nem a rengeteg állami támogatással kitömött és a cikkeikért fizetséget kapó újságírókkal működő Magyar Kurírban, 777-en, vagy a Vasárnap.hu-n jelennek meg a legolvasottabb, legidőszerűbb és leghúsbavágóbb keresztény közéleti beszélgetések, és miért egy maroknyi önkéntes ellenálló blogján?

Harmadik állítás: Az interjúalanyok „jellemző módon politikusok, bölcsészek vagy főiskolai tanárok”, akik „egy adott konkrét gyülekezetnek azonban rendszerint nem tagjai”.

Válasz: a fenti állítás Bod Péter Ákos, Nádori Gergely és Falus András közül egyikre sem igaz, és valamennyien teljes jogú református egyháztagok. Külön-külön többet tettek Magyarország keresztény gyökereinek felfedezéséért és az emberekkel való megismertetéséért a nyílt terepen, mint a fundamentalista szobatudósok, akik pár százas nézettségű videókkal és blogbejegyzésekkel, illetve (hogy el ne felejtsem) saját tagságuknak rendezett konferenciákon próbálják felhívni magukra a figyelmet, ha már Jézusra ez kevésbé sikerül.

Aki pedig nem református egyháztag, az evangélikus lelkész (Bolba Márta) vagy volt egyháztag,

akit éppen a fundamentalista szobatudósok üldöztek el az egyházból, amikor megpróbálták a gyakorlatba átültetni az elméleti konstrukcióikat.

A fenti három személy gyülekezetének és szeretett lelkészeiknek földrajzi koordinátáit és nevét nem adom itt ki, mert attól tartok, hogy a szeretettől túlcsorduló egyházvezetés ökle rájuk is lesújtana, mint amit annyi református lelkész és egyháztag megtapasztalt az elmúlt években.

Negyedik állítás: az interjúalanyok „véletlenül sem aktív gyülekezeti lelkészek”.

Válasz: egyrészt a Felszabtér egy spiritualitásról szóló, közéleti témákat is tárgyaló oldal, és nem értem, miért kellene nekem aktív gyülekezeti lelkészeket tömegesen meghívnom. Ennek ellenére többször volt erről szó, de akik szóba jöttek, félnek. Vagy rettegnek. Ez személyiségfüggő.

Félnek a saját egyházi infrastruktúrájukat a politikusokhoz hasonlóan kíméletlenül elfoglaló, az egyházszervezetet, lelkészképzést, támogatáselosztást centralizáló vezetés furkósbotjától. Félnek az egzisztenciájuk elvesztésétől. Isten gyermekei, akik félnek a kirekesztéstől, ami az állampártnak 24/7-ben falazó államegyházi vezetők egyházában csak azért nem vár (még) rájuk elkerülhetetlenül, mert épp kihalóban a lelkészek következő generációja és mert bölcsen hallgatnak.

Ötödik állítás: a Pecsuk Ottóval készült interjú (az én szemszögömből) zátonyra futott, mert ő LMBTQI-kérdésben megerősítette a biblikus álláspontot.

Válasz: nem, nem erősítette meg és nem futott zátonyra. Egyrészt, mert Pecsuk Ottó igazi példaképe keresztények generációinak és a visszajelzések alapján rengetegen épültek a gondolataiból. Másrészt megtudta az olvasó, hogy a bátor keresztények a MIÉP idejében is ellenálltak, még ha ez igen negatívan is érintette a pályafutásukat. Az LMBTQI-kérdésben pedig azt mondta, hogy minden lelkipásztor-hívő kombináció más, és mindenki maga döntse el, hogy megáldja-e az azonos neműek szeretetkapcsolatát: “Én nem engedélyezném a meleg párok egyházi megáldását, de ez egy pasztorális kérdés, az egyháztagok és a lelkipásztor kapcsolatában, és nem szankcionálnám egyházi törvényekkel.”

Az a helyzet, hogy ebben a kérdésben pontosan ugyanazt gondolom, mint Pecsuk Ottó. És még nagyon sokan.

Más dolgokban (és általában az LMBTQI-kérdésről) meg teljesen mást gondolunk. Ez így van rendjén.

Hatodik állítás: “a helyes viselkedés nem fontosabb, mint az igaz tan”.

Válasz: noha ez egy izgalmas filozófiai-teológiai kérdés, erre nagyon egyszerű a válasz és Pecsuk Ottó szerintem jól válaszolt. Mert ha adva van két ember, akik mindketten azt állítják magukról, hogy Krisztus megváltott gyermekei, de homlokegyenest mást gondolnak pl. a megváltástan tekintetében vagy az LMBTQI-kérdésben, akkor mi segít eldönteni, hogy ki tényleg Krisztus megváltott gyermeke (nem zárva ki azt, hogy mindketten)? Az etika. És hát nem nehéz belátni, hogy aki magát egyháztagnak nevezve Isten nevében és rá hivatkozva gyűlölködik más keresztények ellen vagy/és támogat napi rendszerességgel ilyen politikai erőket, és bűneik megbánására nemcsak, hogy nem hajlandó, de kifejezetten büszke azokra: nos ezekben az esetekben tényleg vízválasztóhoz értünk és nem nehéz a döntés.

22. századi képaláírás: Fundamentalista szerző jellegzetes, személyeskedő, leereszkedő véleménye a másként gondolkodó keresztényekről

Hetedik állítás: “Jézus személyét és szavait egyedül az írott kijelentés közvetíti számunkra.” “Dogmatika nélkül nincs etika.”

Válasz: végre valamiben egyetértünk. És igen, Jézus személyéből és szavaiból elég világosan kiderül, hogy olyan, egykor nem ismert jelenségekre, amikre Ő (vagy Pál) anno nem tudtak reagálni (például, hogy lesznek pogányok, mégpedig milliónyian, akik nem akarnak judaizáló keresztények lenni; hogy lesznek nők, akik tanítani fognak; hogy lesznek azonos neműek közti monogám, hűséges, Rá néző szeretetkapcsolatok), ma hogyan reagálnának.

Ha nem így lenne, és Jézus szavait szó szerint venné Márkus, akkor ő maga sem lenne keresztény, hiszen a kereszténység egy judaizáló szekta maradt volna Jeruzsálemben és

az Evangelikál Csoport tüzes tekintetű igazságosztóinak most nem lenne lehetősége keresztények százmillióinak Krisztushoz való hűségét megkérdőjelezni és más ellenségkép után kellene nézniük.

Fundamentalista igazságosztó (Klaus Nielsen)

Nyolcadik állítás: nem igaz, “amit a progresszívak mondanak, hogy a szexualitás terén az erkölcsi szabadság követendő. A progresszív ágenda szerint a szexualitás terén teljesen szabad az ember, folytathat bármilyen, a „régi” erkölcs szerint megkérdőjelezhető tevékenységet a „szeretet elvének” égisze alatt. A progresszívek tehát nem azt hirdetik, hogy általánosan az etika a fontos, hanem azt, hogy az ő etikájuk.”

Válasz: A progresszívek természetesen semmi ilyet nem állítanak. Két azonos nemű ember Krisztusra néző szeretetkapcsolata éppúgy kedves Jézusnak, mint két heteroszexuális ember közötti. A kicsapongásnak egyik esetben sem örül kifejezetten, bár ha megbánják, megbocsátja.

Más kérdés, hogy az azonos neműek hátrányos helyzetből indulnak, mert sajnos nem élhetnek Isten rendje szerinti házasságban, mert a történelmi egyházak hathatós front-end és back-end supportjával a politika ezt nem teszi lehetővé, és a gyülekezetek ki is zárják őket. Ahelyett, hogy a keresztény egyházak és a reformátusok evangelizálnának az LMBTQI-közösség tagjai között, megpróbálják átnevelni őket.

Melyik ideológiákból ismerős ez?

Ennek ellenére rengeteg meleg párnak sikerül házasságon kívül, a szentségek kiszolgáltatásától megfosztva is Istennek tetsző életet élni.

Kilencedik állítás: “Mivel az egyes vitákban az ortodoxok/konzervatívok/evangéliumiak fognak védekezni, érzelmileg hevesebben reagálni (nem is lehet másképp, ha egyesek tévtanokat, heterodox újításokat próbálnak legitimizálni az egyházban), a helyzetből fakadóan ők fogják az előbb említett, a progresszívek által kiszanált tiltott fogalmakat használni, így ők válnak a külső szemlélő szemében vitakultúrát nélkülöző, ostoba, buta, naiv hitű, haragos, rigorózus, szigorú csoporttá.”

Válasz: 1938-ban 59 keresztény értelmiségi tiltakozott az I. zsidótörvény ellen. Ugyanazt gondolták a legfőbb dogmatikai kérdésekben, mint bármelyik másik keresztény. Az ellen a törvény ellen tiltakoztak, amelyet a református egyház vezetése hangosan, biblikus alapokon és teljes mellszélességgel támogatott. Álljon itt az 59 keresztény hazafi neve, és talán nem kell részleteznem, mit gondoltak róluk a “hitvalló” reformátusok, akik “érzelmileg hevesebben reagáltak” a “heterodox tanokra”:

Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János, Dernői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széchenyi György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Tibor, Zilahy Lajos

A vér nem válik vízzé. Csak a bálványok változtak és az egykor átkozódók lelkes és önérzetes támogatókká és szabadságharcosokká váltak.

Tizedik állítás: “a tévtanítások konzekvens képviselete és hirdetése a legsúlyosabb bűnök egyike – egyszerűen azért, mert az emberek Krisztusban való megmaradását, evangéliumhoz való hűségét, ha úgy tetszik, üdvösségét veszélyezteti.”

Válasz: a történelmi kereszténység képviselői pontosan ezért fognak küzdeni krisztusi alapokon a fundamentalista és törvényeskedő bibliaértelmezés ellen. Ezt tette Pál apostol a jeruzsálemi zsinaton, ezt tették a reformátor, hitvalló őseink, ahogy Kálvin is, aki az akkori kor tudásszintjén és történelmi helyzetében a legkrisztusibb válaszokat találta meg a legfontosabb kérdésekre. S ezt teszik napjainkban is (noha egyre jobban megfélemlítve, elnyomva és lassan kiátkozva) 21. századi utódaik is. Persze, ha a Felszabtér ma Kálvinnal csinálna interjút, ugyanazt megkapná ő is, mint a Felszabtérnek nyilatkozó többi magyar állampolgár: “Egykor igazakat mondott, de a “korszellem” őt is megfertőzte és a “Szétdobáló” elvette a józan eszét. De még így is, ennek ellenére is szeretjük. Csak olvasson már Bibliát!”

Monostori Tibor

Borítókép: Mehdi Messrro

Facebook Comments