Egy hét mérlege: az egyik oldalon egy gyarapodó és oltalmazó közösség, növekvő és egyre öntudatosabb összefogás az áldozatok oldalán. A másik oldalon áldozathibáztatás, szerecsenmosdatás, öncenzúra és vádaskodás a bántalmazókat támogatók részéről. És talán nem reménytelen a helyzet a párbeszéd elindulására.

Múlt héten jelent meg két részben a Szabadság vándorai sorozatunkban a Rabovay Júliával készített interjúnk (első és második rész). A hatások bizonnyal évekig fognak tartani, és az ezernyi reakció és interakció miatt már most egy korai reflexiót tartok szükségesnek.

Traumatizálás Jézus vérével

Rabovay Júliát Pasaréten traumatizálták Istennel, sőt Jézus vérével. Ezt nem én mondom, hanem egy evangélikus lelkész mondta egy nyilvános, bárki által meghallgatható igehirdetésen pár nappal az interjú megjelenése után, április 23-án. Elhangzott az is, hogy keresztény agymosás – létezik. Pasaréten legalábbis létezett. A lelkipásztor egy bibliai igét elemezve arra jutott, hogy sokan gondolhatják azt magukról, hogy ők is olyanok, mint az a kiválasztott,

„aki világosan lát. Aki tulajdonképpen már megérkezett, aki teljesen tisztában van Istennel, Isten akaratával … és ami még fontosabb, teljesen tisztában van a másikkal, aki ott van előtte, és aki talán tévelygőnek tűnik. És elhiszi magáról, hogy jól látja és azt is tudja, hogy milyen orvosságot kell adni. És be is adja. És tiszta is a lelkiismerete.”

Beszélt még „Isten halálos szeretetéről” és arról, hogy „a saját küldetéstudatunkat kellene átgondolni”. Keresztény guruk, „üzletkötés”, a pásztorkép félreértése. A pozitív üzenet pedig: minden ember az Istené és nem az enyém.

Az áldozatok felébredtek

Kettőn áll a vásár. Az áldozatokon nem fog múlni. Sokan vannak. Elkezdtek megszerveződni és közösen gondolkodni arról, hogyan tovább. Nem sietnek, Júlia vallomásához is évtizedek kellettek. Igyekeznek megtalálni azokat a közös cselekvési terveket, fórumokat, amelyek mentén kendőzetlenül, határozottan és világosan megmutatják mély sebeiket és fájdalmaikat, az őket ért súlyos megaláztatásokat és bántalmazásokat. Szeretnének mindent elkövetni azért, hogy az egyházakban minél kevesebb hasonló spirituális abúzust kövessenek el. Isten vagy a gyülekezetük nevében.

Hallani fogunk róluk.

Júlia és a Felszabtér Facebook-oldalán, rengeteg privát üzenetben és most már nyilvános posztokban is gyarapodnak a tanúságtételek és a támogató megnyilatkozások. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a történet jóval túlmutathat egy budai gyülekezet esetén, és valójában bármilyen spirituális bántalmazási esetre (legyen az egyházi vagy világi) szomorú, de jó zsinórmértékül szolgálhat.

Református prófétai hangra várva

A reformátusoknál beindultak az ilyenkor szokásos mechanizmusok: áldozathibáztatás, szerecsenmosdatás, öncenzúra, a pasaréti gyülekezeti élet napos oldalának hangoztatása és a vádaskodás.

Sok visszajelzést privátban kaptunk, amiket nem tudunk megosztani.

Egy érdekes példa az öncenzúrára: Végh Tamás ismert református lelkész először megdicsérte Júlia vallomását, hitelesnek és őszintének tartva azt, majd később módosította a kommentjét arra, hogy „a művésznő vallomását szomorúan olvastam”.

Sokan az interjút a pasaréti gyülekezet, vagy az egész református egyház lejáratási kísérletének tartják, amely ráadásul Cseri Kálmán, akkori vezető lelkipásztor emlékét durván sérti.

Ezek a hangok jellemzően azok, amelyek épp azt a bántalmazó attitűdöt képviselik vagy viszik tovább, amely olyan sok fiatal életet megnyomorított. Mintha ők várnának bocsánatkérést, pedig Júlia nem tehet arról, hogy őt és sok-sok másik pasaréti gyermeket vagy fiatalt (és más gyülekezetek vezetői több ezer más gyülekezetbe, felekezetbe járót) lelkileg bántalmaztak. És ezért ők nem tartoznak semmilyen magyarázattal. Senkinek. Egyedül a pasaréti vezetők tartoznak magyarázattal. Éppen és egyedül nekik.

A jó néhány, hozzám eljutó pozitív református reakció persze még akár reményre is okot adhatna, ha nem tudnám, hogy többnyire maguk is az egyházukban elnyomott és agyonhallgatott kisebbséghez tartoznak. A prófétai hangokat az egyházakon belül egyelőre csak nagyon halkan lehet hallani. Vajon ki lesz az a reformátusok oldalán, aki nyilvánosan elismeri a bántalmazások tényét? Aki mer párbeszédet kezdeményezni, és (figyelembe véve az események súlyát) akár vezekelni?

Aki mer bocsánatot kérni és nyerni?

Amiről épp a kereszt szól?

Monostori Tibor

Borítókép: Connor Misset / Unsplash