Fazekas László ellen tiltott toborzás miatt körözést adtak ki a magyar hatóságok, mégpedig azért, mert amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, megdobbant László igazságra rendkívül érzékeny szíve, dühös lett és beállt az ukrán légióba. Legfőképpen azért, mert elviselhetetlennek érezte, hogy ez a háború a polgári lakosok ellen folyik, mégpedig kegyetlen népirtás módjára. A volt légiós most Novák Katalinhoz, Magyarország köztársasági elnökéhez kíván fordulni felmentésért. Ez az ügy azonban mégsem pusztán róla szól, Fazekas László szeretne kiállni a hasonló helyzetbe került egykori harcostársaiért is. Perintfalvi Rita interjúja

Hogy tudták meg a magyar hatóságok, hogy beálltál az ukrán légióba?

Még 2022. március vége – április eleje felé szivárogtak ki az információk azokról a személyekről, akik beálltak a nemzetközi légióba Ukrajna oldalán harcolva. Úgy tudjuk, hogy ez az orosz titkosszolgálatok akciója volt, az összes adatot rólunk (útlevélszám, születési hely és idő) kitették az internetre. A rólam szóló adatok egy magyar nyelvű oldalon is fent voltak, de nem mindenki szerepelt a listán. A többiek mondták is viccesen nekem, hogy „Laci, híres lettél!”

Mit gondolsz hány ember állt be így a nemzetközi hadseregbe?

Én a legelején mentem ki, március 5-én már ott voltam, akkor még alig voltak abban a 4-5 szintes épületben nemzetközi légiósok, amit március közepe felé aztán le is bombáztak. De két héten belül tele lett az épület külföldiekkel, persze voltak köztünk izraeli ukránok vagy az Egyesült Államokba kitelepült ukránok is. A helyőrséget és a logisztikát a helyiek biztosították. A bombázás után viszont már nem épületekben laktunk, hanem kint az erdőben.

Te miért mentél ki? Mi volt a motivációd? Mi vesz rá valakit arra, hogy egy másik ország szabadságáért harcoljon?

51 éves voltam, amikor kijöttem ide. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem kalandvágyból tettem. Amikor kitört a háború, naponta olvastam a híreket. És miről szóltak az első hírek? Arról, hogy az oroszok célpontjai a civilek, a civilek és megint csak a civilek. Aki tanult történelmet, és aki gondolkozik csak egy kicsit is, az tudja, hogy a háborút nem civilek vívják, hanem katonák. És nem katonák vívják civilek ellen, hanem katonák a katonák ellen, mert ez így egyenlő. Én alapból nem bírom az igazságtalanságot, és amikor ezt láttam, nagyon dühös lettem, napról napra egyre jobban bosszantott a dolog, és végül robbant bennem valami. Akkor határoztam el, hogy bemegyek a munkahelyemre és felmondok, hogy kimehessek Ukrajnába.

Egyébként mi volt a foglakozásod? Volt bármilyen közöd a hadsereghez?

A dunakeszi járműjavítóban dolgoztam vasúti járműszerelőként. Nem vagyok katona, de volt tapasztalatom, az én időmben még volt kötelező sorkatonai szolgálat. Így azért el tudtam képzelni egy háborút.

Milyenek voltak az első tapasztalataid?

Furcsa volt, mert nagyon rendezetlen volt az egész. Amikor Zelenszkij azt üzente, hogy várja a külföldi emberek segítségét, akkor még ők sem voltak igazán felkészülve erre. Akkor kezdett el szervezettebb lenni minden, amikor egyre több nyugati, háborút megjárt veterán érkezett önkéntesként. Nekik volt sokéves katonatiszti tapasztalatuk, s ezáltal kezdett az élet rendszeressé válni: bevezették a reggeli tornákat, elindultak a különböző oktatások, és egymás tanítása. Az étkeztetés rendszerét is ekkor vezették be. Korábban svédasztalos étkezés volt, és mindenki annyit vett, amennyit akart, így amikor már többen a lettünk, a később jövőknek nem maradt étel. Ekkor vezették be az ételek porciózását.

Milyen nyelven beszéltetek? Hogy tudtad megérteni a többieket?

Az alap az ukrán nyelv volt, illetve még inkább orosz. A nagy nemzetek nyelveire mint az angol, francia, német és spanyol mindent lefordítottak. Ha elmondtak egy beszédet az ukránok, azt rögtön lefordították minden nyelvre. Az én parancsnokom egy dán főhadnagy volt, ő is önkéntesként érkezett Ukrajnába, mindig angolul beszélt velünk. Nálam tíz évvel fiatalabb volt, nagyon becsülöm őt. Ő sokunk számára példakép volt, mert benne egyben volt a szív, az ész és az akarat.

Ha jól tudom, minden országban van olyan törvény, ami megtiltja, hogy az ember egy idegen ország hadseregében szolgáljon. Ha ilyen sokan érkeztek a legkülönfélébb országokból, akkor őket is mind megbüntetik majd? Ezt nehezen hinném el.

Ahogy említettem a parancsnokom esetét, ő engedéllyel jött ki, és ezt meg is tudta tenni. De találkoztam olyan csehekkel és szlovákokkal, akik kijöttek és felmentést kértek a köztársasági elnöktől. Tudok olyan lengyelről is, aki itt harcolt. Őt is kiengedték, egyetlen kitétellel, hogy csak az ukrán oldalon harcolhat. Ezért gondolok most én is arra, hogy írnék egy kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöknek, hogy kapjak felmentést.

Te hol vagy most? Mennyire vagy veszélyben? Ha jól tudom, már nem vagy katona.

A fronttól kb. 200 km-re vagyok, de Ukrajna sehol nem biztonságos. Állandóak a rakétatámadások, főként civil célpontok ellen. Amikor például a pravoszláv újév napján lakótelepeket lőttek a Dnyepernél, ott is kifejezetten a polgári lakosok voltak a célpont. Akkor indították a rakétákat, amikor az emberek otthon voltak és ünnepeltek. Hát akkor is nagyon felment a pumpa bennem, ez mintha már egyáltalán nem is a háborúról szólna, ez sokkal inkább olyan, mint egy népirtás! Ez nem normális! Július végéig voltam katona. A parancsnokom elment júliusban, és utána már nem akartam én sem harcolni, mert összeszedtem jó néhány kisebb sérülést. Így viszont nem mehetek ki a frontra, mert veszélybe sodrom a társaimat. Most önkéntesként a háttérben segítek, harci gyertyákat készítek.

Mi az a harci gyertya?

Veszel egy konzervdobozt, egy kartonpapírt, és beleöntöd a faggyút. Kész. Nagyon hasznos az árokbunkerban, mert fényt és hőt is ad. Az ellenség nem tudja a fényét kiszúrni, ezek a bunkerek felülről is fedve vannak, a bejárat is fedve van. Fával nem lehet fűteni, mert az elvonja az oxigént, de ez a gyertya nem fullasztó. Így segítem most a bajtársaimat. Nekünk ilyen még nem volt, hanem igyekeztünk melegen öltözni, például dupla zokniban.

Mi volt a legszörnyűbb élményed, amíg katonaként szolgáltál?

A legmegrázóbb élményen az volt, amikor a javorivi katonai támaszpontot lőtték rakétákkal, ami régen egy ENSZ bázis volt, és akkor láttam ott egy sebesült ukrán logisztikus nőt, gyönyörű szép nő volt, ott feküdt a kályha mellett és ki volt fordulva a bele, sokkot kaptam. Először nem is tudtam, hogy mit csináljak a sokktól, de szerencsére azonnal jött a segítség.

És akkor most mi lesz Veled, mi a terved? Köröznek a magyar hatóságok, mit tudsz még tenni?

Ukrajnában kértem közben menedékjogot a migrációs hivatalban, hogy hivatalosan itt maradhassak. Az önkéntes munkám májusban véget ér, addigra kell, hogy adódjon valami megoldás. A volt parancsoknak írt nekem, hogy menjek Dániába, és ő majd segít nekem ott. Csakhogy közben beleszerettem itt egy ukrán lányba, ezért nem akarom elhagyni az országot. Vagyis nem akarom őt itthagyni. El sem tudod képzelni, hogy mennyire önzetlen és tiszta emberekkel találkoztam itt! Ő is közéjük tartozik. Korábban, amikor sérült voltam, ő segített nekem, mindent megtett értem. Most hagyjam cserben? Erre képtelen lennék. És menekülni sem akarok. Ha hazajönnék Magyarországra, itthon elfognának, és sajnos a barátnőm sem költözne szívesen velem haza, mert attól fél, hogy ukránként őt ott nem fogadnák el. Persze szívesen meglátogatna, de azt nem tudja elképzelni, hogy ott éljünk. Szóval szeretnék Ukrajnában maradni.

Szerintem Te vagy az egyetlen ember, aki Ukrajnában kért politikai menedékjogot. Azért esetleg lenne értelme levélben megkeresni Novák Katalint?

Mindenképpen szeretném megpróbálni, nemcsak magamért, hanem a hasonló cipőben járó társaimért is. Talán lehetne ebből egy precedensértékű ügy, és akkor ezentúl tiszta lenne a helyzet. Ahogy hallottam, más országokban is van felmentés, nálunk miért ne lehetne? Hiszen ugye mi az áldozatok pártján állunk, őket védtük, miattuk léptem be az ukrán légióba. Ha az összes többi európai országban ezt valóban így értelmezik, akkor tényleg Magyarország lenne csak az egyetlen hely, ahol még ez is a feje tetején áll? Mi tényleg az orosz agresszort támogatjuk? S ha ez így van, akkor legyen ez kimondva! Akkor mondja ezt Novák Katalin! Szóval szeretném megpróbálni!

Azért kellene Neked ehhez egy jogi segítő is. Ha bárki, aki olvassa ezt az interjút, úgy gondolja, hogy tud segíteni, kérjük, írjon nekünk a Felszabtér Blog szerkesztőségi címére, a [email protected]-ra! Tehát szívesen itt maradnál a kedveseddel Ukrajnában. De hogy érzed itt magad most magyarként? Nem érzed a magyarellenes hangulatot? Hiszen Magyarország Ukrajna-ellenes politikájából az következne, hogy ott most borzasztó helyzetbe kerültek a magyarok. Te mit tapasztalsz ebből?

Én ebből semmit nem érzek. Tudják, hogy önkéntes munkát végzek, miattuk jöttem ide. Az én Natasám elmesélte a többieknek, hogy korábban katona voltam itt, azóta még hálásabbak, jönnek és megköszönik. Amióta tudják, hogy a háborúban sérültem meg, még jobban tisztelnek. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem vagyok azonos a magyar kormány politikájával, és mondom nekik, hogy mások is vannak még itt magyar születésű magyarok, akik szintén Ukrajna oldalán harcolnak. A kárpátaljai magyarok között is van ilyen és olyan is. Vannak köztük a politika által agymosottak, akik nem akarják megtanulni az ország nyelvét, inkább elszigetelődnek, mert erre hecceli őket a magyar kormány. Pedig ők elsősorban ukrán állampolgárok, és csak utána tartoznak a magyar kisebbséghez. Ezt tudomásul kellene venniük. De közöttük is találkoztam olyanokkal, akik jól álltak hozzá ehhez és az ország népévé tudtak válni.

Még lenne egy utolsó kérdésem: hogy bírják az ukránok a háborút, hiszen most már több, mint egy esztendeje tart. Elképzelni is lehetetlen. Hogyan élik meg a mindennapokat?

Az emberek egy része alkalmazkodott a helyzethez, másokat rettentően kikészítenek a légiriadók. Ez lelkileg nagyon megterhelő, sokan rettegnek ilyenkor. Légiriadó idején érkeznek a hivatalos sms-üzenetek, de vannak családi csoportok is, akik sms-láncban tájékoztatják egymást, vagy éppen telegramon tartják a kapcsolatot. Az emberek már megtanulták, hogy nem szabad az üzletek előtt nagy tömegben várakozni, tömörülni, mert akkor könnyen támadás célpontjaivá válhatnak. Ezeket az apró túlélési szabályokat már megtanulták. Ami biztosan változott, az az oroszutálat, az nagyon felerősödött. Sokan nem is használják már az orosz nyelvet, holott igen jól beszélik. Én próbálom magyarázni nekik, a barátnőmnek is, hogy nem szabad soha általánosítani. Nemrég például Ukrajnába költözött egy orosz férfi, hogy zoknikat kössön az ukrán katonáknak és így segítsen nekik. Most akkor őt szabad gyűlölni? Persze ez nehéz, tudom én.

Általánosan elmondhatom, hogy nem tudták még megtörni a civil lakosságot. Sőt, minél jobban támadják a polgári célpontokat, annál elszántabbak lesznek. Ha kell, ők is mennek és Molotov koktélokat hajigálnak, mint Kijev ostrománál. Talán a katonák morálja egy kicsit már lejjebb van, de az biztos, hogy a hazaszeretet még mindig fűti őket. Biztos vagyok benne, hogy az oroszok ebből nem fognak jól kijönni. Amíg Ukrajna kapja a segítséget, a fegyvereket, az élelmet, addig biztosan nem fogják feladni, harcolni fognak a hazájukért. Mondjuk, azokat a férfiakat nem tudom megérteni, akik elmenekültek Ukrajnából. Azt persze értem, hogy sokan félnek a haláltól, és ezért nem akarnak harcolni, de arra nem gondolnak, ha a szüleik nem fognak elmenekülni, már pedig az öregek nem akarják elhagyni az otthonukat, akkor őket ki védi meg? Meg azt is gyakran hallani, hogy Kárpátalján kényszersorozás folyik. De ez nem igaz! Itt a haza védelméről van szó és arról, hogy aki hadköteles, annak háború idején kötelessége van az országa iránt, amelynek állampolgára. De ez az egész ország területére érvényes, aki sorköteles, bárhol behívható. A háború ilyen.

Köszönöm szépen László az interjút! Kitartást és sok erőt kívánok Neked! És sok sikert a Novák Katalinnak tervezett kérelmedhez! És hadd üdvözöljem – így ismeretlenül is – Natasát, a kedvesedet!

Nagyon szépen köszönöm!

További információk:

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök eddig tíz állampolgár kérvényét bírálta el, akik az ukrán hadseregben akarnak szolgálni. Négy kérvényt jóváhagyott, hatot elutasított. (2021. július 21-i adat).

A cseh törvények lehetővé teszik a polgáraik számára, hogy önkéntesként részt vegyenek az ukrán háborúban. Ennek egyetlen feltétele, hogy a cseh köztársasági elnök jóváhagyja azt. Egy tavaly november 7-én publikált cikk szerint addig az időpontig 415 kérvényt nyújtottak be az ukrán oldalon harcolni kívánó csehek, ezek közül végül 124-re mondott igent a köztársasági elnök, 291-et pedig elutasított. Lényegében a büntetés hatálya alatt állók, illetve az aktív és tartalékos katonák és rendőrök kérelmeit utasították el.

Szerző: Dr. Perintfalvi Rita, a Felszabtér Blog főszerkesztője.