A játszótárs

A játszótárs

A játszótárs

– Mi a bűnöd, fiam?
– Minden. Én vagyok Lucifer.
István atya köhintésnek álcázta előtörő nevetését. “Itt az eredménye, hogy bezárták a Lipótot” – gondolta.
– Hallgatlak, fiam – mondta.
– Megőrjít az unalom. Még az örökkévalóságban is soknak érződnek az évezredek. Nem küzdenek ellenem eléggé az emberek, pedig én azért vagyok, hogy valami értelme legyen Isten legcsodálatosabb ajándékának,amit nektek adott: a szabad akaratnak. Szabadon kellene Őt akarnotok és szeretnetek, engem pedig le kellene győznötök magatokban. Már nem tudok olyan gonosz őrültséget kitalálni, amire ne lenne az emberiség vevő. Nem érzem az ellenállást. Így nem élvezem a játékot.


– Hogyan segíthetek én, fiam? – kérdezte az atya.
– Játszótársat keresek. A pszichopatákkal túl könnyű a dolgom, és az emberek nagy része hallgat rám rajtuk keresztül. Az ő agyukból Isten kihagyott egy összeköttetést, így számukra a Lélek nem elérhető. Én az egót érem el mindenkiben, és a pszichopatákban semmi ellenállást nem tapasztalok. Egyenesen én szólok belőlük. Hát nem látják az emberek, hogy minden diktátor ugyanolyan? Vetne rám egy pillantást, atyám? A férfi elhúzta a függönyt. István atya zavartan nézte teknőckeretes szemüvege mögül a meglepően szép arcot, amely lassan cinikus, pökhendi vigyorba torzult. Az atya ijedten visszarántotta a függönyt, és kissé leverte a víz.
“Ez egy igazi elmebeteg. Még veszélyes is lehet”– gondolta.
– És megbántál–e valamit, ha már gyónni jöttél?
– Igen, atyám. Túlbecsültem az emberiséget. És nem tudom, mitévő legyek. Vonuljak vissza egy időre? De akkor sérül a szabad akarat. Azt Isten nem engedi! Én ezer rossz utat kínálok, Ő egy jót. Azt kell megtalálnotok, úgy, hogy a lelkiismeretetekre hallgattok. És amikor legyőztök engem magatokban, újraérzitek Isten szeretetét. És egy kicsit én is…
Szóval vissza nem vonulhatok. Akkor hát előre…de annyira nincs bennetek ellenállás, hogy a végén elpusztítjátok magatokat. És akkor mi szükség lesz rám? És ki fogja szeretni Istent? Mit tegyek, atyám?
– Keress középutat, fiam – mondta az atya.
– Nincs, atyám. Meg kell állítaniuk engem. Kezdje magával, atyám! Játsszunk! Most erősen sugallok magának valamit! – suttogta a férfi.
– Hogy érti?! Távozzon! – kiáltott fel a pap.
Nyílt a templom hatalmas ajtaja, a beömlő hamvas fénysugárban szőke kisfiú jelent meg, és a gyóntatófülke felé sétált. Lucifer kifelé lebegett a fényesre lakkozott, sötétbarna padok között. A kisfiú belépett a fülkébe. Még egy túl könnyű győzelem. Lucifer keserű kacagása visszhangzott a templomban, de a kisfiú néma sikolya felért egészen az égig.

Orosz Lénárt novellája

Facebook Comments