Ferenc pápa: „A homoszexuális irányultságú emberek Isten gyermekei, Isten szereti őket, Isten kíséri őket”

Ferenc pápa: „A homoszexuális irányultságú emberek Isten gyermekei, Isten szereti őket, Isten kíséri őket”

Ferenc pápa: „A homoszexuális irányultságú emberek Isten gyermekei, Isten szereti őket, Isten kíséri őket”

Ferenc pápa kongói és dél-szudáni apostoli látogatásából hazafelé, a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire.

Bruce De Galzain, a Radio France újságírója a következő kérdést intézte Ferenc pápához:

– Szentatya, mielőtt elindult volna apostoli útjára, Ön elítélte a homoszexualitás kriminalizálását. Ez bűncselekmény. Dél-Szudánban és Kongóban a családok nem fogadják el. Én magam a héten Kinshasában találkoztam öt homoszexuális férfival, akiket mind elutasítottak, sőt, el is zavartak a családjukból. Ezek a homoszexuálisok elmagyarázták nekem, hogy elutasításuk a szüleik vallásos neveléséből ered. Néhányukat ördögűző papokhoz is elviszik, mert családjuk szerint tisztátalan szellemek szállták meg őket. A kérdésem, Szentatya: mit mond a kongói, kinshasai és a dél-szudáni családoknak, akik még mindig elutasítják gyermekeiket, és mit mond a papoknak, a püspököknek? Köszönöm!

Ferenc pápa válasza:

– Két út alkalmával beszéltem erről a kérdésről: először Brazíliából hazafelé: „Ha egy homoszexuális irányultságú ember hívő, és keresi Istent, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – ezt mondtam azon az úton. Másodszor, Írországból hazafelé – ami egy kissé problémás út volt, mert aznap jelent meg annak a fiúnak a levele –, ott világosan megmondtam a szülőknek: azoknak a gyermekeknek, akiknek ilyen irányultságuk van, joguk van ahhoz, hogy otthon maradjanak, nem rúghatják ki őket a házból, joguk van az otthonukhoz. Aztán nemrégiben mondtam valamit, nem igazán emlékszem, mit mondtam, az Associated Pressnek adott interjúban. A homoszexualitás kriminalizálása olyan kérdés, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A számítások szerint mintegy ötven ország van, ahol így vagy úgy kriminalizálják. Egyesek szerint több van, mondjuk akkor, hogy legalább ötven. És ezek közül néhány – azt hiszem, tíz ország – halálbüntetést is kilátásba helyez, nyíltan vagy burkoltan, de halálbüntetést. Ez nem igazságos, a homoszexuális irányultságú emberek Isten gyermekei, Isten szereti őket, Isten kíséri őket. Igaz, hogy egyesek különböző, nem kívánt helyzetek miatt kerülnek ebbe az állapotba, de az ilyen embereket elítélni bűn, a homoszexuális irányultságú embereket kriminalizálni igazságtalanság. Nem csoportokról beszélek, nem, hanem személyekről. Mondhatja valaki: „De csoportokat alkotnak, amelyek zajt csapnak…” Személyekről van szó. A lobbi más dolog. Én az emberekről beszélek. És azt hiszem, hogy a Katolikus Egyház katekizmusában az a mondat szerepel, hogy „nem szabad őket kirekeszteni”. Azt hiszem, ez egyértelmű.

Fordítás: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyarkurir

Facebook Comments