Lehet-e a gyermekbántalmazások eltussolásában segédkező Benedek pápát boldoggá vagy szentté avatni, ráadásul villámgyorsan, ahogy az a katolikus egyház gyakorlatává vált elhunyt pápái esetében? Irmtraud Fischer teológus, egyetemi professzor ez ellen emelte fel határozottan a szavát. Friss gondolatait a Felszabtér Perintfalvi Rita fordításában közli.
Ha a hívek ellentmondás nélkül tűrik a boldoggá avatási eljárás megindítását, akkor valóban nem lehet rajtuk segíteni. Akkor ők valóban pásztorok juhai, akik önmagukat táplálják (vö. Ez 34:2).
Az elmúlt években egyik pápát a másik után boldoggá, majd nem sokkal később szentté avatták; úgy tűnik, ez kényszeres szükségletté vált, hogy igazolja a magát tévedhetetlennek tekintő pápai hivatalt. Egy olyan gyakorlat, amely nyilvánvalóan az I. Vatikáni Zsinat pápai dogmáinak kései, de logikus következménye, és amelynek kritikai értékelése a Herbert Haag Alapítvány hosszú ideig hivatalban lévő elnökének, Hans Küngnek a tanítási engedélyébe került. Az egyszerű “santo subito” felszólítással a hierarchikus rendszer megpróbálja minden vezetőjét szentté nyilvánítani – és ezzel egyúttal megvédeni őket a kritikától. Az a tény, hogy ezt a felhívást az elhunyt legközelebbi bizalmasa teszi meg, és most a média is átveszi, több mint furcsa,
főként, ha a hittani kongregáció Ratzinger vezetése alatt tanúsított masszívan inkvizítori magatartására gondolunk.
Ha figyelembe vesszük Ratzinger szerepét a katolikus egyházban elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, ami miatt élete utolsó évében még egy bírósági eljárást is kezdeményeztek ellene hazájában, akkor ez az igény teljesen érthetetlen. Ez nem más, mint a szexuálisan bántalmazott áldozatok arculcsapása, és meghiúsít minden erőfeszítést, hogy kíméletlenül feltárják ezeket az ügyeket. Úgy tűnik, hogy az egyház a nyilvánosság számára látható módon keres feloldozást magának mindarra, amit a rábízott fiatalokkal tett. Arra, hogy a “szent katolikus egyház” védelmében következetesen eltussolta a bűncselekményeket, védte az elkövetőket, és azok papságát többre értékelte, mint a bántalmazottak testi és lelki épséghez való emberi jogát. A Herbert Haag Alapítvány által tavaly díjazott személyek iránti tiszteletből, akiket azért a bátorságukért tüntettek ki, hogy nyilvánosságra hozták az ellenük elkövetett visszaélések bűntettét, és ezzel a szolgálatukkal az egyházat igyekeztek megtisztítani,
a szentté avatás javaslatát a legnagyobb nyomatékkal vissza kell utasítani.
Az elhunyt pápának a boldoggá vagy akár szentté avatása – aki maga is belátta, hogy az egyház vezetése túl sok volt neki a maga korában, – a katolikus egyház abszolutista rendszerének erkölcsi csődjét jelentené. Amelynek még mindig olyan jogi alkotmánya van, mint a felvilágosodás előtti időkben. Olyan áldozatokat jelentenek fel és vádolnak meg, akik egykor szembe mentek ezzel a rendszerrel. A bántalmazott embereket megfélemlítették (és bizonyos helyeken valószínűleg még mindig ezt teszik), és hazugoknak és a saját fészkükbe piszkítóknak bélyegezték őket. A saját soraikban persze egészen a közelmúltig még akkor is jól tudott élni valaki, akinek jó magaviselete volt az elöljárókkal szemben, ha sorozatos tettesként követte el a legsúlyosabb bűncselekményeket. Mert hogy kire vonatkozik az emberi jogok oszthatatlan volta és kire nem, azt a katolikus egyházban még mindig kizárólag az Apostoli Szentszék határozza meg, amely – valószínűleg jól megfontolt belső okokból – a mai napig nem írta alá és nem is ratifikálta az Emberi Jogok Nyilatkozatát.
2023. január 4.
Univ. Prof. Dr. theol. Dr. phil. h.c. Irmtraud Fischer