Egy pedagógus feladata nem pusztán a rá bízott diákok oktatása és nevelése, hanem erkölcsi példaadás is számukra. Utóbbi olyan magatartásminták közvetítését jelenti, amely hozzájárul jellemfejlődésükhöz és támogatja morális integritásukat. Tehát semmiképp sem szemellenzősséget, fanatizmust, meghunyászkodást és szolgalelkűséget takar. Pankotai Lili tanárai azonban az utóbbi vonásokról tettek tanúbizonyságot.
Mivel magam is tanítok, Pankotai Lilitől nem sokkal idősebb hallgatókat, megdöbbentett volt iskolája pedagógusainak nevelői inkompetenciája és immorális magatartása. Nem vagyok naiv, diákként is találkoztam rossz tanári mintával, ideológiai elfogultsággal, vaskalapossággal, azonban sosem ilyen kritikus helyzetben.
Bevallom, bár sejtettem, hogy a nyilvános szereplése körüli botrány, pontosabban az azt követő igazgatói megnyilvánulás után iskolájának szándéka lesz megválni tőle – amelyhez valószínű eszköz volt a nyomásgyakorlás a tanulóra és szüleire –, arra a fajta erkölcstelenségre nem számítottam, amiről a diák beszámolt.
Teljesítményértékelés kapcsán azt tanítom, hogy lehet valaki akár kiváló szakember is a maga területén, megfelelhet bizonyos szakmai minősítési kritériumoknak, ha nem sajátítja el a feladatellátáshoz szükséges magatartásmintákat, illetve – különösen humán szakmák esetén – nem tesz eleget a feladatellátás etikai követelményeinek, nem alkalmas a betöltött pozícióra.
Egy pedagógus feladata megítélésem szerint nem pusztán a rá bízott diákok oktatása és nevelése, hanem erkölcsi példaadás is számukra. Utóbbi olyan magatartásminták közvetítését jelenti, amely hozzájárul jellemfejlődésükhöz és támogatja morális integritásukat. Tehát semmiképp sem szemellenzősséget, fanatizmust és szervilizmust takar.
Ha más a világnézete, más is a meggyőződése bizonyos kérdéseket illetően, képes kell legyen tolerálni az eltérő véleményt, sőt, fejlesztendő a tanulók ez irányú készségét, adott esetben vitatkozni is velük, biztosítva az érvelő felek egyenrangú pozícióját.
Ha ezen képességeknek híján is van, legalább az az elvárható minimum – ha Pankotai Lili esetében fenntartásai voltak is diákja performanszával kapcsolatban –, hogy képes legyen a nyílt kommunikációra, és négyszemközt rendezze vele az esetleges problémát. Ez vonatkozik a beosztott pedagógusra és az intézmény vezetőjére egyaránt.
A diákot meghurcoló igazgató és az iskola pedagógusai nem méltányolták azt, hogy a szakmai, nevelői és morális felügyeletükre bízott tanuló egy tömegeket megmozgató rendezvényen szót emelt – esetleg ízlésüknek nem megfelelő módon – a közösségéért, amelybe ők is beletartoznak. Nem a párbeszéd eszközéhez nyúltak azonban, hanem teret engedve saját és feletteseik ideológiai fanatizmusának, meghunyászkodásának és szolgalelkűségének, mentális nyomásgyakorlással kívántak élni és a tanuló kiközösítését igyekeztek elérni.
Hogy ez a magatartás pedagógiai szempontból miért elfogadhatatlan, talán nem kell részletezni, és bár jogi következményei valószínűleg már nem lesznek, érdemes eltöprengeni rajta, hogy – egy jól működő szakmai felügyeleti rendszer mellett – mit vonhatott volna magával az efféle magatartás és az efféle magatartás tanúsítására történő utasítás.
Egy dolog azonban bizonyos. Az effajta mentális lincselésben minden, az iskolában tanító pedagógus felelőssége közös. Ha felülről jön is az ukáz, nem mentesíti az egyént, hogy utasították, vagy csoportosan, többekkel együtt kellett elkövesse az erkölcstelenséget, mentálisan „kivégzendő” a célszemélyt.
Viselkedésük Tamási Áron szavait* juttatja eszembe a hitványságról. És bizony, aki embernek ilyen hitvány, pedagógusnak is alkalmatlan.
Van ezért egy karriertanácsom a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója és pedagógusai számára: mindenképp módosítsanak pályát. Cseréljék jobban fizető karrierre eddigi hivatásukat. Olyanra, ahol nem kell megalkudniuk, hogy méltatlanul alacsony bérezésért cserébe „trágár”, „mihaszna”, „keresztényietlen” nebulókra pazarolják értékes munkaidejüket, és ahol nem veszi a szájára őket az egész ország.
Bátran váltsanak olyan pozícióra, ahol nem szempont a szakmai és erkölcsi példamutatás, ellenben nagyra értékelik az elvakult, végletekig lojális, morális tartást nélkülöző munkavállalókat. Tankerületi vezetőként fényes pálya áll előttük, magas év végi bónuszokkal jutalmazva a szakma szembeköpését, a pedagógustársadalom megfélemlítését és a hatalom iránti szervilizmust.
Az a pedagógus viszont, akinek még megvan a gerince és a becsülete, továbbá félelemben tartani sem lehet, ma nemcsak magáért sztrájkol és tüntet, hanem a következő generációkért is. Ahhoz pedig, hogy ez sikeres legyen, minél szélesebb tömegnek kell az ilyen tanárok mellé állni, mert – egyre inkább – látható módon nem csak a létszámhiány fenyegeti az oktatás jelenét és jövőjét.
*„Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas.”
A szerző egyetemi oktató, a Felszabtér szerkesztője