Dhammananda Bhikkhuni, az első teljes értékű felszentelésen átesett apáca Thaiföldön, 2001. február 6-án kapta meg a novíciusi felszentelést. Szülőhazájában addig nem lehetett felszentelni nőket, ahol akkoriban körülbelül 300 000 férfi szerzetes volt, és egyetlen felszentelt nő sem. Ehelyett Srí Lankára kellett utaznia, ahol a bhikkhuni (szerzetesnői) vonal csak három évvel azelőtt állt vissza, miután majdnem ezer évig kihalt. Dhammananda felszentelése heves és nyilvános vitát váltott ki Thaiföldön, a thaiföldi szerzetesrend tiltakozott, miközben a konzervatív sajtó gúnyolódott rajta. Az ellenállás ellenére 2003-ban visszatért Srí Lankára, hogy teljes felszentelést kapjon bhikkhuni-ként; a Buddhadharma még abban az évben megjelentetett egy dharma cikket róla és az őt ért kihívásokról, “Végre megkapni a felszentelést” címmel.
Dhammananda elmondása szerint a thaiföldi bhikkhuni szangha (buddhista közösség) története három hullámban alakult ki. Az első hullám 1928-ban kezdődött, amikor egy Narin Klung nevű férfi elintézte, hogy két lányát felszenteljék. A két fiatal nőt emiatt bebörtönözték és megfosztották őket a szerzetesnői rangjuktól, majd ezt követően a thaiföldi szangha legfelsőbb pátriárkája rendeletet adott ki, amely megtiltotta a férfi szerzeteseknek, hogy nőket bhikkhunivá szenteljenek. Ezt a rendeletet, az ún. 1928-as Szangha törvényt a szerzetesi közösség még a mai napig idézi a bhikkhunik felvételének elutasításának alátámasztására.
A második hullám 1956-ban kezdődött, amikor Dhammananda édesanyja, Voramai kérte tanítóját, hogy szentelje fel. Dhammananda édesanyja nem akart maeji lenni. A maejik ún. világi nők, akik a szerzetesekhez hasonlóan nyolc előírást tartanak be, fehér köntöst viselnek, cölibátust fogadnak és aszketikus életet élnek. Viszont ezek a nők többnyire a thai társadalom perifériájára szorultak és szorulnak ma is; sokan iskolázatlanok, és nem kapnak anyagi támogatást. Általában egy Watban vagy templomban laknak, ahol takarítanak és főznek a férfi szerzeteseknek. Voramai megszegve a szabáylt, inkább sárga köntöst választott, és nakbuadnak, “felszentelt személynek” nevezte magát. 1960-ban megalapította a Songdhammakalyani templomot, egy kizárólag nőkből álló kolostort, ahol Dhammananda ma is apátnő.
1971-ben Voramai Tajvanra utazott, ahol megkapta a teljes felszentelést. Abban az időben nem lehetett a thai théraváda hagyományban (a buddhista irányzatok legrégibb ágában) felszentelést kapni, ezért a Dharmaguptaka hagyományrendszerben szentelték fel, így ő lett az első modern thai bhikkhuni, és felvette a Ta Ta Tao Fa Tzu felszentelt nevet. Az ő esetében nem váltott ki akkora ellenállát a felszentelése, mivel a thai szangha és a thai társadalom a felszentelését inkább a mahájána (a buddhista irányzatok másodikként kialkult ága, amely már sokkal kevésbé ortodoxabb, mint a théraváda), mint théravada felszentelésnek tekintette.
Dhammananda a saját felszentelését tekinti a harmadik hullám kezdetének. Húsz évvel az ő felszentelése után közel háromszáz teljesen felszentelt nő él Thaiföldön.
Dhammananda elkötelezett a bhikkhuni szangha megerősítése iránt Thaiföldön és egész Ázsiában. 2012-ben részt vett a théraváda bhikkhunik első nemzetközi felszentelésén az indiai Vaishaliban. 2014-ben egy Srí Lanka-i preceptort meghívtak Thaiföldre, hogy nyolc thaiföldi jelöltnek bhikkhuni felszentelést adjon (erre válaszul a Legfelsőbb Szangha Tanács rendeletet adott ki a Külügyminiszteri Hivatalnak, hogy ne engedjenek be más országokból érkező szerzeteseket Thaiföldre, akik felszentelnék thaiföldi nőket). 2016-ban nemzetközi felszentelést szerveztek a Srí Lanka-i Pandurában található Sakyadhita Oktatási és Meditációs Központban; 2019-ben pedig egy másik ordinációra került sor az indiai Bodh Gajaban. Dhammananda minden esetnél kulcsszerepet játszott.
A következő interjúból kiderül, hogy Dhammananda ún. elkötelezett buddhista (az elkötelezett buddhisták a társadalmi problémák, igazságtalanságok megoldására buddhista eszközökkel lépnek fel), környezetvédelmi aktivista, pedagógus, feminista, tanár, tréner és oktató. Dhammananda döntése, hogy felszenteli magát, nagy jelentőséggel bír, ahogyan tudományos és spirituális hozzájárulása is a buddhista feminista aktivisták jelenlegi thaiföldi hullámához, különösen, ha megértjük, hogy a thaiföldi nőket milyen mértékben marginalizálta a vallásuk. Ő maga így magyarázza az útját:
“Azért jártam be a világot, hogy az unokáim büszkék legyenek a nagymamájukra, aki kitaposta számunkra az utat, hogy büszkén járhassunk buddhista nőként a világban”.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy beszélhettem vele az életéről és a munkájáról.
(Cindy Rasicot Dhammanandával készült interjúját Tokai Zsófia ültette át magyarra.)
Cindy Rasicot: Hogyan jött rá először, hogy fel akarja szentelni magát?
Dhammananda: Amikor még a televízióban dolgoztam, hat éven át egy népszerű heti dharma show műsorvezetője voltam. A műsor előtt órákig sminkeltem magam – kétszínű szemfesték, műszempilla, festett köröm, hozzáillő ruhák, ilyesmi. Bevallom, élveztem, hogy jól nézek ki. Aztán egy nap odahajoltam, hogy megvizsgáljam a tükörképemet, és az a személy, akit akkor Chatsumarnnak hívtak megkérdezte tőlem angolul: “Meddig kell még ezt csinálnom?”.
Eléggé megdöbbentem. Mennyi ideig kell sminkelnem magam? Meddig kell még élnem ezt a világi életet? Ez egy nagyon hirtelen jött válság volt az életemben. Döntést kellett hoznom.
Ez volt az a pillanat, amikor elköteleztem magam a szerzetesi élet mellett; ez 1999-ben történt. Az első dolog, amit 2000-ben tettem, hogy Tajvanra mentem, hogy világiként felvegyem a bódhiszattva-fogadalmakat. Amikor leteszed a bódhiszattva fogadalmakat, már nem magaddal törődsz – másokért dolgozol, a társadalomért és a világért törődsz. Ezt az elkötelezettséget még a felszentelésem előtt meg akartam tenni.
Ekkor már harminc éve házas voltál, és három felnőtt fiad volt. Nehéz döntés volt számodra, hogy elhagyd a családodat?
Érdekes – volt családom, de életemnek abban az időszakában csak két dolgot akartam: cölibátust és vegetáriánusságot. Amikor elmondtam a férjemnek, hogy el akarok válni, nem dühös volt, hanem zavart lett. Azt mondta: “Az rendben van, hogy felszentelt apáca akarsz lenni, de miért akarsz elválni?”. Mivel ő a hadseregben szolgált, ezért méginkább félt a megszégyenüléstől, nem akarta, hogy nyilvánosan megalázva érezze magát amiatt, hogy elhagyja a felesége.
Mit tanácsolna egy nőnek, aki ugyanebben a helyzetben van: házas, gyermekei vannak, de a bhikkhuni útra vágyik?
Először is, ha már egyszer eldöntötted, hogy anya leszel – ezt a szerepet teljes mértékben be kell töltened. Győződj meg róla, hogy a gyermekeid a folyó biztonságos oldalán vannak. Győződjetek meg róla, hogy a gyermekeitek felnőttek, hogy gyökeret eresztettek. Csak ezután érdemes megfontolnod a felszentelést.
Ha fiatal vagy, és a felszentelést fontolgatod, melyik a fontosabb, a felszentelés vagy a házasélet? Választanod kell. Ez nagyon fontos, mert ha egyszer a házasélet csapdájába estek, nem tudtok könnyen kiszabadulni belőle. Felelősséggel jár, hogy ott legyél a férjed és a gyermekeid mellett. Gondoskodjatok erről először.
Az én esetemben a fiaim támogattak a döntésemben. Ők már teljesen felnőttek – azt akarták, hogy szabadon dönthessek arról, mit akarok kezdeni az életem hátralévő részében. Idővel a középső fiam közbelépett, és beszélt az apjával, aki végül beleegyezett a válásba. 2000 végére a válásomat véglegesítették, és lemondtam az egyetemi munkámról. A théraváda hagyományban 2001 februárjában szenteltek fel szamenerivé (novíciussá).
A felszentelésedre Srí Lankán került sor. Le tudná írni, mi történt Thaiföldre való visszatérése után?
Amikor elmentem a felszentelésre, egyedül voltam. Visszatérve szerettem volna meghúzódni, hogy csendben elvonulhassak a szerzetesi környezetben. De aztán meghívtak a televízióba, egy konzervatív, katonai tulajdonban lévő csatornára. Azon a napon, amikor interjút kellett volna adnom, mindkét műsort az utolsó pillanatban lemondták, mert azt mondták, hogy az interjúknak “nemkívánatos hatása lehet a társadalomra”. A lemondás hatalmas felháborodást keltett.
Engem tényleg kizsákmányoltak a médiában. Gyűlölködő leveleket és csúnya e-mail üzeneteket kaptam. Két évig nem olvastam újságot, mert a médiakampány olyan erős volt ellenem. Túléltem, de rájöttem, hogy a szabadban állok, egyedül. Senki sem volt ott, aki megvédett volna, vagy kidugta volna a fejét a gödörből, hogy támogasson. Ennek ellenére nagy hitem volt abban, hogy a dharma (a buddhista tan) megvéd engem.
A buddhizmus megjelenése előtt nem volt olyan vallás, amely ilyen világosan felismerte volna a nők spirituális potenciálját.
Ön a női szerzetesi vonal felélesztésének úttörője volt a théraváda buddhista hagyományban. Miért fontos ez önnek?
Édesanyám életét nézem. Ő volt az első bhikkhuni Thaiföldön és ennek a templomnak a főnöknője. De Tajvanról származott, és ahhoz, hogy folytatni tudd a vonalat, nagyon jónak kellett lenned a kínai nyelvben. Így bár anyám megkapta a felszentelést, viszont nem kapott megfelelő képzést. Ezért nem tudott más nőket kiképezni, hogy aztán ők más nőket felszentelhessenek, nem tudta fenntartani a női szanghát.
Fontolgattam, hogy Tajvanon is felszenteltetem magam, de az én koromban már nem tudtam volna elég jól megtanulni kínaiul. Azt is fontolgattam, hogy a tibeti hagyományban szentelődöm fel – mélyen kötődtem a vadzsrajána buddhizmushoz (a buddhista irányzatok legkésőbb kialakult ága), mivel Őszentsége a Dalai Láma írásait fordítottam. De ebben a hagyományban sincs teljes felszentelés a nők számára.
Azt biztosan tudtam, hogy segíteni akarok a női szangha előmozdításában. Hogy miért? Mert már Buddha engedélyezte a négy buddhista gyülekezetet: vagyis a világi férfiak és nők, valamint a bhikkhuk (szerzetesek) és bhikkhunik (szerzetesnők) gyülekezetét. Ez olyan, mint egy négylábú szék. Mondhatnánk, hogy az én országomban a szék egyik lába – a teljesen felszentelt apácáké – hiányzik. Vissza kellett hoznom ezt a negyedik lábat.
Gyakran mondják, hogy Buddha volt az első feminista. Tudna erről többet mondani?
Igen. Ez az az állítás onnan jön, amikor Buddha engedélyt adott a nők felszentelésére: kijelentette, hogy a nők is lehetnek megvilágosodottak. A buddhizmus előtt nem volt más vallás, amely ilyen világosan felismerte volna a nők spirituális potenciálját. Buddhának ez a kijelentése így nagyon nagy jelentőséggel bírt
Tanulmányoztam a bhikkhunik szerzetesi szabályait. Sok van belőlük. A bhikkhunikat a szerzetesek sokszor kihasználták, de Buddha mindig közbelépett, helyreigazította a szerzeteseket, és megállapította azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a szerzetesek többé ne használják ki a bikkhunikat. Ezért mondom, hogy Buddha volt az első feminista.
Mit jelent számodra a feminizmus?
Azt jelenti, hogy egy nő bármit megtehet, amire csak lehetősége van. És ha megakadályoznak abban, hogy nőként azt tegyem, amit szeretnék, akkor szembe kell szállnom azzal, aki az utamban áll. A felszentelés lehetőségét maga Buddha adta nekünk. Ez a mi örökségünk. Nem az egyenlőségért harcolok; a jogaimért harcolok.
Hogyan látod az ellentmondást a bhikkhu patimokkha (szerzetesi szabályzat) 227 szabálya és a bhikkhuni patimokkha (szerzetesnői szabályzat) 311 szabálya között? Elképzelsz-e olyan időt a jövőben, amikor ezeket a nőkre vonatkozó kiegészítő szabályokat újra megvizsgálják?
Nem. A théravádában ami a szabályokban le van fektetve, azt el kell fogadnunk olyannak amilyenek. És én nem látok semmi rosszat ebben plusz nyolc kiegészítő szabályban, mert ha igazán megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy a különbségek minimálisak. Csak hogy egy példát mondjak, bizonyos szabályok a férfi oldalon egy szabályként vannak számon tartva, de a női oldalon nyolc szabályra vannak lebontva. Nyolc szabály, egy szabály – ez számunkra nem nagy kérdés. Néha, amikor nincs időm részletezni, egyszerűen azt mondom: “Nos, a Buddha bízott bennünk, hogy több szabályt tudunk kezelni!”.
Az elmúlt húsz évben változott-e a thaiföldi férfi szangha ellenállása a nők felszentelésével szemben?
Igen – most már csendesek. A jelenlegi szangharaja (a thaiföldi szangha vezetője) és sok szerzetes személyesen is ismer engem.
Remélem – ha a bhikkhunik jó úton járnak, és ha valójában nem okoznak semmilyen problémát -, hogy végül a férfi szangha el fogja fogadni és támogatni fogja a bikkhunikat.
Gondolja, hogy valaha is visszavonják az 1928-as szanghaji törvényt, amely tiltja a nők felszentelését?
Az a rendelet nem támogatja a törvényt vagy az alkotmány szellemét, ezért jogilag már rég érvénytelen. A mi kultúránkban azonban, ha egy rendelet a királyi családtól származik, azt nagyon nehéz visszacsinálni. De szigorúan jogi szempontból a kormány megtehetné. A szangha ugyan nem vonhatja vissza, de nem szabadna idézniük vagy támogatniuk.
Ez egy nehéz helyzet a thaiföldi férfi szangha számára. De ha egyszerűen nem akadályoznák a bhikkhuni szangha érvényesülését, az jobban összhangban lenne a törvénnyel.
Hogyan változott a thai emberek hozzáállása a bhikkhunikhoz az elmúlt húsz évben?
Most, hogy a bhikkhunik megjelennek a nyilvánosság előtt, az emberek már nem húzzák fel annyira a szemöldöküket. A normális, mindennapi életük részének tekintik. Nem tesznek fel annyi kérdést, mint korábban. A mai bhikkhunik, két évtizeddel a felszentelésem után, sokkal jobban érzik magukat a thai társadalomban.
Az egyetlen dolog, ami most rosszul sülhet el, az az, hogy maguk a bikkhunik is korrumpálódnak. Őszintének kell lenniük az elkötelezettségükben, és nem szabad “üzletet” csinálniuk abból, hogy szerzetesnőkké válunk. A világiak hisznek bennetek, bíznak bennetek; ezt nem szabad kihasználnotok. Ez nagyon fontos – hiszen ez megtörtént a férfi szanghával, hogy üzletet csináltak a szereztesi létből. Nem szabad, hogy ez megtörténjen a női szanghával.
Amikor jó levegőt lélegzel be, tápláld magad, és amikor kilélegzel, küldj olyan energiát, amely tele van szeretettel és törődéssel mások felé.
Hogyan lehet elkerülni, hogy a bhikkhuni útból üzletet legyen?
Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a bhikkhuniknak olyan képzést és oktatást adjunk, amelynek során feltesszük nekik azt a kardinális kérdést, hogy: “Miért akarod a felszentelést?”. A felszentelési szándéknak kezdettől fogva helyesnek kell lennie. Néhányan egyszerűen azért térnek be a monasztikus rendbe, mert úgy gondolják, hogy ez egy jó módja a pénzkeresésnek; ha ilyen elképzeléssel kezdik, akkor természetesen nem lesznek képesek folytatni. De ha tiszta a szándékuk, és azért akarnak felszentelődni, hogy teljesítsék Buddha kívánságait, akkor jó úton járnak.
Most például a Covid-19 miatt gazdaságilag sokat szenvedtünk. A kormány egy programot dolgozott ki a szegények támogatására. A bhikkhunik kérdése az, hogy pályázzanak-e erre a pénzügyi támogatásra, mivel a kormány szemében nem vagyunk hivatalos szerzetesi rend, de erre a támogatásra viszont így jogosultak vagyunk.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy miért vagyunk felszentelve. Természetesen “világiként” joguk van arra, hogy kérelmezzék ezt a kormányzati támogatást. De most, hogy szerzetesként élsz, már támogatnak téged. El akarsz menni, és a kiváltságoddal élve a szegények előtt pályázni? Ez az együttérzés? Ez őszinteség a részünkről? Fel kell ismernünk, hogy szerzetesek vagyunk – és hogy ez mit jelent.
Azt mondom, hogy minket, szerzeteseket az emberek támogatnak, és ez az az időszak, amikor a kormány kinyújtja a kezét, hogy segítsen a szegényeken. Ne használjuk ki a jóakaratukat; ne próbáljunk profitot termelni.
Mondok egy példát. Tudják azt, hogy a thai emberek szeretnek azzal érdemeket (karmikus jó cselekedeteket) szerezni, hogy pénzt hoznak és felajánlják a szerzeteseknek? A mi női szanghánk templomában az embereknek nem kell pénzt hozniuk ahhoz, hogy érdemeket szerezzenek. A templomunkat ökotemplomként hoztam létre, ezért azt mondjuk, hogy ha akarsz, hozhatsz pénzt, de helyette hozhatsz szemetet is. Így most szemetet hoznak, és mi szétválogatjuk, hogy újrahasznosíthassuk.
A templomunk napenergiával működik. Tiszta energiát használunk. Vigyázunk a környezetre. Minden hónapban az újrahasznosított anyagainkat eladjuk egy gyárnak.
Mindent újrahasznosíthatunk, még a leheletünket is. Amikor jó levegőt lélegzel be, tápláld magad, és amikor kilélegzel, küldj olyan energiát, amely tele van szeretettel és törődéssel mások iránt.
Tudom, hogy a legelső Covid eset Thaiföldön az önök tartományából származik. Tudna nyilatkozni arról, hogyan reagáltak a közösségükben élő emberek szükségleteire, és hogyan tudnak az emberek részt venni ebben?
Amikor a lezárás ilyen hirtelen megtörtént, a napi fizetésből élő emberek szenvedtek a legjobban. Úgy éreztem, hogy tennünk kell valamit. Ezért másnap vettem száz kiló rizst, és azt a zsákot felraktam a kisteherautó hátuljára, majd felmásztam, és kis zsákokba kanalazva szétosztottam a rizst. Ez a kép megjelent a Facebookon, és nagyon sok megosztást kapott. Egy férfi, aki a házában ült, meglátta, és azt gondolta: nem bírom nézni tétlenül, hogy egy öreg apáca rizst kanalaz a szegényeknek. Tennem kell valamit ez ellen. A buddhista szövegekben ezt “a nagy személyiség jellemének” nevezik. Tudod, mit tett ez az ember? Megtöltötte a kisteherautóját hatszáz kiló rizzsel, és hetente elhozta a templomunkba. Ez az egy ember tehát hatezer kiló rizst adott. Így ezt a rizst olajjal, mártással, száraz zöldségekkel és friss zöldségekkel együtt osztottuk szét.
A templomunk kapuja előtt asztalokat állítottunk fel, hogy kiosszuk az ételt. Maszkot és arcvédőt viseltünk. Az embereknek sorba kellett állniuk; megmértük a lázukat, hogy lássuk, nincs-e lázuk. Meg kellett tisztítaniuk a kezüket zselével, mielőtt közelebb jöhettek volna hozzánk. Féltünk, de ugyanakkor tudtuk, hogy tennünk kell valamit, hogy segítsünk nekik.
Ez tíz hétig így ment, hogy legalább az emberek túlélhessenek az általunk felajánlott élelmiszerből. Negyven családdal kezdtük, az utolsó héten már kétszáz család volt. Láthatjátok, hogy eleinte nem rendelkeztünk mindennel, amire szükségünk volt, de segítő szándék gondolata meg volt a szívünkben.
Mit üzensz a gyakorlótársaknak az úton, különösen a nőknek?
Csak ennyit: ne gondoljátok azt, hogy nem tudjátok megcsinálni. Csak úgy tudod megvalósítani, ha belekezdesz. És ehhez mindenki más is csatlakozni fog.