Milyen fegyelmi eljárások várhatnak azokra a hívekre, akik a radikális vezetés és szövetségeseik célkeresztjébe kerülnek? A kérdés egyre aktuálisabb: egyes lelkészek nyilvánosan ostorozzák és vádolják saját egyházuk tagjait, gyakran épp a Felszabtér felületén.

Tisztuló kép

A politikai és vallási fundamentalisták (saját bevallásuk szerint: evangéliumi hitvalló keresztények) magyarországi hatalomátvétele ma olyan közismert tény és toposz, mint hogy zöld a fű és kék az ég. A református egyházban ezt a riasztó folyamatot a belső immunrendszer erősödése, az ellenállás megszervezése és a frontvonalak egyre világosabb megjelenése és megszilárdulása kísérték.

A fundamentalista-populista oldalon jellemzően az egyház zsinati vezetése, a népegyház hagyományosan nacionalista rétegei, illetve (az előzőekkel átfedésben) néhány teológiával és kultúrával foglalkozó oldal (Evangelikál Csoport, Reform – Egyház és Közélet), szervezet és ismertebb lelkész (pl. Köntös László) vonultak fel.

A krisztusi-apostoli hagyományt és a bázisdemokráciát, az alkotó együtt gondolkodást fontosnak tartó

mérsékelt konzervatív, középutas vagy progresszív oldalon többek között a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (MEKDSZ), a mai napig létező Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA), a Kovász Közösség, a Bethánia CE Szövetség, a Károli Gáspár Református Egyetemen a fundamentalizmus hermeneutikáját vizsgáló kutatócsoport számos tagja sorakoznak, hogy csak néhány példát említsünk a sok közül.

A viták egy része eddig az online felületeken zajlott, így a Felszabtéren is. Például Köntös László, Pocsaji Miklós és Márkus Tamás lelkészek a Kovász Közösség írásait támadták. Nyílt titok, hogy a MEKDSZ-en belül a fundamentalisták régóta szeretnék átvenni a teljes kontrollt. Közvetve ide sorolom Nagy Gergely (Kálvinista Apologetika) esetét, aki fokozatosan került át a látszólag támogatandó kategóriából a megtűrtbe, hogy aztán maga is belássa: nemcsak a munkája, de a személye is hidegen hagyja a református vezetőket,

hiszen ezekből nekik semmilyen anyagi vagy ideológiai hasznuk nem származik,

így közönyösen nézik lelki és szellemi tusáit is. Hosszan lehetne még sorolni a példákat.

Permanens osztályharc

A mind neomarxistábbá váló fundamentalisták körében az online vitákon túl erősödik a színfalak mögötti nyomásgyakorlás. Meglátásom szerint a jelenleginél is nagyobb belső cenzúrát vezetnének be és a jelek szerint kezdeményeznék az egyházfegyelmi eljárások megindítását. Az alapok ehhez megvannak.

Nyílt titok, hogy rengeteg gyülekezet évtizedek óta tiltja női presbiter vagy lelkipásztor kinevezését, természetesen a Bibliára hivatkozva. A református iskolák tanárai nem tüntethetnek a tanárok iránti szolidaritásból. A Felszabtér két interjúalanyát, Falus András akadémikust és Nádori Gergelyt, a Tanárblog alapító-szerkesztőjét nemrég oktatták ki: ha nem hajlandóak elhinni az (ironikusan szólva) egyörökigaz és függetlenobjektív krisztusi kinyilatkoztatást (értsd: a 21. századi konzervatív és fundamentalista Biblia-értelmezést), akkor tévelygéseik kiigazítása végett mielőbb forduljanak lelkipásztoraikhoz.

Mielőtt kiléptem a református egyház teljes jogú tagságából, szóbeli intést kaptam azért, mert felszólaltam az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások ellen és felvetettem, hogy beszélgetni kellene az LMBTQI-emberek egyházi jövőjéről. Nem sokkal később a református egyházvezetés tiltott le egy konferenciáról, miután fundamentalista lelkészek tudomást szereztek a részvételemről. Az előadás szerkesztett változata végül az Élet és Irodalomban jelent meg.

Ezek a megnyilvánulások az elmúlt évben szintet léptek. A Pecsuk Ottóval készített interjúnkat követően a neves bibliatudósnak és egyetemi oktatónak az LMBTQI-kérdésben kifejtett (egyébként nagyon is konzervatív, de az egyházi diskurzust bátorító) véleményét azonnal a Sátán mellé helyezték. Rengetegen jelzik, hogy már nem csak a progresszív eszméket valló személyeknek kellene elhagyniuk a református egyházat (hiszen szerintük ők nyilvánvalóan még csak nem is keresztények), de valójában minden konzervatívnak is, aki nem azonosul teljes mértékben az „apostoli-hitvalló” véleménnyel, és először inkább beszélgetne vagy vitatkozna a témáról, nagy protestáns elődeinkhez hasonlóan.

Fegyelmi eljárások?

Vajon mit mond a református egyház fegyelmi szabályzata a vonatkozó eljárásokról? A törvénytárban megtalálhatóak az egyházi bíráskodásról szóló fejezetek. A presbitériumon kívül (mely az egyháztagokat fegyelmezheti), a formális egyházi bíróságok a következők: egyházmegyei bíróság, egyházkerületi bíróság és zsinati bíróság. A szöveg az egyháztagok vétségeivel keveset foglalkozik, az egyházi tisztségviselőkéivel jóval többet.

A különböző adminisztratív és hivatali fegyelmi vétségek (visszaélés, hűtlen kezelés, mulasztások stb.) előtt első helyen a következő áll:

Isten Igéjével, illetve a Magyarországi Református Egyház Hitvallásaival ellentétes tanok hirdetése és terjesztése.

A fundamentalisták természetesen erre szeretnek hivatkozni, azonban kilóg a lóláb: teológiai vita és diskurzus nélkül pusztán a nézetkülönbség miatt három okból sem indíthatnának fegyelmit. Egyrészt, a református egyház hitvallásai kifejezetten bátorítanak arra, hogy „ha valaki Isten igéjéből jobbra tanítana, annak szíves örömest engedelmeskedünk az Úrban”. Márpedig azt talán még a szélsőségesek is elismerik, hogy egy vita lefolytatásához legalább két ember kell. Másrészt, a reformátusok nyugat-európai testvéregyházai (amelyek vezetőivel a magyar kollégáik előszeretettel fotózkodnak) számos esetben a progresszív magyar hívőknél is nyitottabban állnak az LMBTQI-kérdésekhez. Harmadrészt, ha a fundamentalistáknak lenne igazuk, akkor ki kellene zárni a református egyháztagok többségét, akik például elfogadják, hogy női lelkészek is keresztelhetnek. A II. Helvét Hitvallásban ugyanis az áll, hogy „Tanítjuk, hogy az egyházban a keresztséget asszonyok vagy bábák nem szolgáltathatják ki. Pál ugyanis eltiltotta az asszonyokat az egyházi szolgálattól, a keresztség pedig az egyházi szolgálatok közé tartozik.”

Ami a büntetéseket illeti, egyháztagot viszonylag nehéz kizárni – engem egyszer az úrvacsorától való eltiltással „büntetett” egy lelkész. A tisztségviselőkkel szemben a büntetések egész tárháza elérhető: többek között szóbeli feddés, írásbeli megrovás, pénzbüntetés, áthelyezés, megfosztás a választhatóságtól vagy tisztségtől, hivatalvesztés.

Mondanom sem kell, hogy a radikálisok szívük szerint nem sokat teketóriáznának holmi szóbeli feddésekkel és írásbeli megrovásokkal.

Az esetleges egzisztenciális félelmeket most nem említem.

Viszkető tenyerek

Valójában két olyan fegyelmi vétségcsoport van még, amelyek sokkal inkább kézzel foghatóak. Erről persze a fundamentalisták nem beszélnek, mert … rájuk is vonatkoztathatóak:

Olyan cselekmény vagy mulasztás, amely az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, vagy a viselt egyházi tisztség tekintélyét sérti, az egyház hitelét rontja, és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja.

Egyházi felsőbbségnek, egyházi szolgáknak és egyháztagoknak szóban vagy írásban történő rágalmazása, becsületsértés, az egyházi vagy világi hatóságok, vagy nagy nyilvánosság előtti hamis vádaskodás.

Itt nem említem a református egyház vezetésének, köztük Balog Zoltán zsinati elnöknek a kormányhoz és a kormánypolitikához fűződő viszonyát, nyilatkozatait, hozzáállását. Az Olvasó egyéni értékítéletére bízom, hogy egy következetes egyházfegyelmi eljárásban milyen büntetéseket kapnának.

Ami a radikális lelkészeket illeti, esetükben könnyű dolgom van, mert teleszórták a Felszabtér felületét és a saját nyilvános oldalaikat a szabatos véleményeikkel. Ezekből válogatok most, és ismét a tisztelt Olvasó szabad belátására bízom, hogy eldöntse: a lenti üzenetek vajon rontják-e a református egyház hitelét, megingatják-e a közlő tisztségéhez szükséges bizalmat és kimerítik-e a hamis vádaskodás tényállását. Az illetők oldalain nyilvánosan elérhető bel- és külpolitikai állásfoglalások ismertetésétől eltekintek. Egyrészt, hogy ne zavarjam meg túlságosan Olvasóink nyugalmát, másrészt, mert egy kisregény-hosszúságú poszttal nem szeretnék visszaélni a bizalmukkal sem.

Itt Szász Zoltán székesfehérvári lelkész jelzi, hogy mit gondol a Felszabtérről (amit számos kollégája bekövetett, és aminek kollégái, felekezettársai örömmel adtak interjút):

lelki-szellemi méreg.

Jöttek is rá az evangéliumi keresztényektől a like-ok.

Emitt Pál László lelkipásztor fogalmazza meg Falus András akadémikussal, református egyháztaggal készített interjúnk alatt, hogy a professzor úr gondolatai leginkább a … tyúkszarhoz hasonlatosak.

Sípos Ete Zoltán lelkész (Újszeged) a családomhoz és a teljes gyülekezetéhez juttatott el egy írást tavaly (amit aztán a szószékről is elismételt és a mai napig visszahallgatható). Ebben eretnek és gonosz lettem, akinek sorsára leginkább a bűnei miatt lefejezett ószövetségi alaké, Sébáé hasonlít. Sípos kifejezetten kedveli az apokaliptikus képeket, a választások előtt a teljes ellenzéket pokolfajzatozta le.

Ifj. Prózsa István (Őcsény) fent említett, Pecsuk Ottó véleményével kapcsolatos sátánozása tőle már-már megszokott, és nehezen tudom kiverni a fejemből azt is, hogy Márkus Tamás (Őrmező) leparazitázta a progresszív keresztényeket. A cikk még mindig a Vasárnap.hu oldalán tündököl.

Halász Zsolt lelkipásztornak az egyik Felszabteres-cikkre adott kirohanása olyan jóra sikeredett, hogy még a felekezettársai egy része is elhatárolódott tőle. [Javítás – Halász Zsolt nem református lelkipásztor, az érintettektől elnézést kérek. Ám az tény, hogy református lelkészek rendszeresen adnak teret az írásainak az oldalaikon és sok keresztény elhatárolódott azoktól.]

Alternatívák

Mi következik? Bod Péter Ákost, Falus Andrást és Pecsuk Ottót berendelik az elöljáróik és megfeddik őket, amiért „kiszakadtak az egyházból” és a „Sátán mellé álltak”? El kell majd menniük Canossát járni Őrmezőre, Újszegedre, Őcsénybe, hogy olyan lelkipásztoroktól vegyenek hittanórát, akiknek egyébként (a jelek szerint) az alapvető krisztusi kommunikáció is nehezére esik?

Az ilyen infantilis és a mindenkori korszellem és hatalom iránt szervilis megnyilvánulásoknak persze nem kellene túl sok időt szentelni, hiszen kisebbségi vélemények és attitűdök még a református egyházban is. Már csak azért sem, mert elkövetőiknek semmilyen mérhető tudományos, művészeti, közéleti teljesítményük nincs, ellenben előszeretettel hivatkoznak és propagálnak különféle konteóelméleteket és sarlatán eszméket. Nem is szeretnék nekik nagy nyilvánosságot adni, hiszen éppen erre (figyelemre, mártíromságra és szaftos kinyilatkoztatásokra) áhítoznak. Emlékezetes az is, hogy számos hitvalló keresztényt, így Soos Gézát, a „református Wallenberget” is lekommunistázták és a konzervatív egyháztagok egy jelentős része az 1930-as és 40-es években nem tartotta őt kereszténynek.

A fundamentalista hangadók és eszméik azonban teret nyertek és részükről bocsánatkérésekről sem tudok, így hajlamos vagyok azt gondolni, hogy tovább fognak erősödni.

Mi marad hát? Imádkozzunk azért, hogy a hitvalló progresszív és konzervatív keresztényeket ne érje retorzió a fokozódó őrültségek és képtelenségek egyházában, és legyen erejük megmaradni hitükben és meggyőződéseikben.

Áldás, békesség!

Monostori Tibor