Hetente bemutatjuk munkatársainkat, akik részt vesznek a Blog készítésében. Ezen a héten Galambos László, a Felszabtér alapító szerkesztője bemutatkozó gondolataival ismerkedhettek meg.
Szociológia szakon végeztem, politikatudományi témából írtam a doktori értekezésemet. Kutatóként és egyetemi oktatóként dolgozom. 2018-ban többedmagammal lettem alapítója a Felszabtérnek.
Egy polgári társadalom eszméjében hiszek, amely szerint szabad, autonóm, anyagilag és szellemileg független, önmagukért és másokért is felelős egyének kell alkossák a közösséget. A szabadságot ezért, úgy vélem, védeni kell a totalitárius szándékkal, a szabad gondolatot pedig bármiféle – vallási, politikai, kulturális – fundamentalizmussal szemben.
Facebook Comments