Az olasz “politikusasszonyság” és a jobboldali nők

Az olasz “politikusasszonyság” és a jobboldali nők

Az olasz “politikusasszonyság” és a jobboldali nők

Olaszország 2022 szeptemberében szélsőjobboldali kormányt választott magának, amelyet az olasz történelemben először egy nő, Giorgia Meloni fog vezetni. (*A címben szereplő “politikusasszonyság” kifejezést egy hazai konzervatív oldal használta először.)

A decens, krémszínű kosztümökben kampányoló Meloni a nőies megjelenés felhőjébe burkolózva némileg konszolidálta a sokak számára vállalhatatlan, radikális jobboldali skinheadek rémisztő képét. A szélsőséges jobboldal imidzsének “cukisodási folyamatát” itthon is végignézhettük, amely során a szebb időket is megélt, anno szélsőjobboldali párt vezetője kisállatokkal való pózolással igyekezett elhomályosítani a párt gyűlöletkeltő és rasszista karakterét.

De mégis mit várhatunk egy olyan vezetőtől, akinek a pártja (Fratelli d’Italia) Mussolini idejéből kölcsönöz, a patriarchátus hatalmi forrásait éltető jelszavakat: “Isten, haza, család”, és aki határozottan elutasítja a feminizmust. Egy olyan embertől, aki olyan “konzervatív, reakciós, rasszista, populista, homofób jobboldali politikusokat” tart ideológiai inspirációjának, mint Orbán Viktor és Donald Trump?

Nos, mindazoknak, akiknek fontosak az olyan hagyományosan európainak tartott értékek, mint az emberi jogok védelme, amibe beletartozik a politikai kisebbségek (nők, LMBTQ közösség tagjai) és a menekültek emberhez méltó élethez való jogai… nem sok jót.

Cica

Meloni Olaszország első női miniszterelnöke. Kell-e, hogy ez bármit is jelentsen a nőkre nézve?

Meloni nőként egy olyan szférában, a politikában jutott csúcspozícióba, amely évezredek óta a férfiak által dominált. Ekkor szoktak a liberális feministák “feminista ikont” kiáltani, de Melonira nemcsak azért nem aggatjuk rá a “feminista ikon” címkét, mert ő maga határolódik el a jobboldali keretezésben gyermektelen, tehát egoista, individualista feminista nőképtől, hanem azért is, mert neoliberális, patriarchális értékek alapján politizál.  Kampányának központi eleme volt a klasszikus női attribútum, az anyaság hangsúlyozása, a menekültek és az LMBTQ közösség tagjainak kirekesztése. Továbbá a társadalmi egyenlőtlenségekre teljesen érzéketlenül, elveti a “pink kvótát” és ragaszkodik a hagyományos férfi-női szerepekhez. 

“Az egész politikai rendszer olyannyira macsó és férfiak által dominált, hogy néhány nő befolyásos pozícióba kerülése nem nyit ajtókat más nők számára” – mondta Valeria Manieri, a Le Contemporanee  nevű, a nemek közötti diszkrimináció ellen kampányoló startup alapítója.

Pontosan ezért kellene a női képviselet, női kvóták helyességén való lamentálás helyett a kérdést úgy feltenni, hogy: milyen az a társadalmi, politikai, gazdasági rendszer, amelyben a nők kisebb arányban jutnak el vezetői, vagy olyan közéleti pozíciókba, ahol hagyományosan férfi-attribútumokkal (kiélezett versengés, nézetek agresszív képviselete, felelősség felvállalása stb.) lehet előrébb jutni?

Tehát Giorgia Meloni kapcsán arra kihegyezni a kérdést, hogy egy nő kormányzása alatt vajon milyen intézkedésekre számíthatnak az olasz nők…nos lényegében eléggé semmibe vezető. Sőt, egyébként leegyszerűsítően szexista is, hiszen, ha belegondolunk, ezzel a kérdéssel a politikus nemére vezetjük vissza a cselekedeteinek a motivációit, nem pedig a gondolkodását, politikai világnézetét vesszük alapul.

A kérdés úgy feltéve, hogy mégis mit várhatunk egy nemzeti-konzervatív(-keresztény) világképpel rendelkező politikai vezetéstől, már sokkal inkább releváns. A jövőbeli olasz kilátások pedig ijesztően ismerősnek tűnhetnek nekünk, akik már túlvannak a Nemzeti Együttműködés Rendszere fennállásának egy évtizedes évfordulóján.

Novák Katalin főz és posztol a Facebookon

A takarító-nő: avagy ingyen női munkát tessék!

Ahogyan már a kvóták kapcsán említettem, az “egyéni teljesítmény” hangsúlyozása, a nőket érintő egyik legfontosabb kérdéssel, a gondoskodással kapcsolatban is az egyes emberekre (nőkre) tolja a probléma megoldásának felelősségét. Meloni is ezt a klasszikus neoliberális-konzervatív hozzáállást osztja, tehát nem foglalkozik a nők munkaerő-piaci és otthoni munkájának összeegyeztetéséből fakadó feszültségekkel. A kapitalista rendszer fennmaradásához ugyanis szükség van a női munkaerőre mindkét fronton, Meloni pártja pedig nem szándékozik változtatni a fennálló hatalmi viszonyokon, amelyek nagyrészt a nemek közötti, természetesnek vélt különbségek hangsúlyozására épülnek. A konzervatív politikusok klasszikus női szerepekhez való ragaszkodását az is magyarázza, hogy szükség van a női ingyen munkára a háztartásokban. Nem is véletlen, hogy a magyar jobboldali politikusnők imidzsének esszenciális része a buzgón takarító, sütögető háziasszony szerep. Arról már nem szól a fáma, hogy privilegizált helyzetüknek köszönhetően megengedhetik maguknak, hogy megvásárolják más, kiszolgáltatottabb nőtársaik gondoskodó-munkáját (bébiszitter, takarító, házvezetőnő stb.), míg ők a karrierjüket építik.

Hölgyeim, jobbra át

A jobboldali pártok ezzel az elnőiesített profillal sok támogatót nyernek maguknak a nők körében is. Erre a tényre a magukat progresszívnek tartók általában lesajnálóan legyintenek egyet, mondván, hogy szegény megvezetett nők, akik a saját, jól fel nem fogott érdekük ellen szavaznak ezekre a politikai erőkre, akik be akarják őket kényszeríteni a konyhába, és nyíltan szexista hozzáállást képviselnek a női nem irányában. 2016-ban, az amerikai elnökválasztás során például a fehér női szavazók több mint fele adta le a voksát Donald Trumpra. Elgondolkodtató.

PHOTO BY WHITNEY SALESKI/SOPA IMAGES/LIGHTROCKET VIA GETTY IMAGES

Kováts Eszter egy 2018-ban írt tanulmányában arra mutat rá, hogy ezek a kérdések rejtetten áldozati pozícióban láttatja a nőket, illetve a jobboldal támogatóiként a progresszív médiaoldalakon a saját nemük elárulójaként szerepelnek, hiszen szavazatukkal, a hagyományos konzervatív értékek melletti kiállásukkal valójában a patriarchátust éltetik.

Akkor mégis milyen alapjai lehetnek annak, hogy vannak nők, akik őszintén elköteleződnek jobboldali ideológiák, politikai pártok mellett?

A kérdés jobban kibontva így hangzik: milyen politikai-gazdasági és kulturális rendszer az (khmm kapitalista-patriarchális), amelyben a nők bizonyos dolgokat (szexizmus, tárgyiasítás, kizsákmányolás stb.) tapasztalnak? Ezekre milyen politikai alternatívák nyújtanak némiképpen választ?

A politikai valóság az, hogy a választói preferencia elsősorban nem azon alapul, hogy kinek mi a neme. Sokkal inkább befolyásolja a választást a tágabban értelmezett társadalmi-gazdasági környezet, Magyarországon például a sokak valóságát jelentő törékeny és kiszolgáltatott gazdasági helyzet, az egészségügyi rendszer és az oktatás lerozzant állapota stb. Ezek a mindennapokban jelenlevő, állandó szorongatást okozó problémák azonban kevésbé hangoznak “fenszin”, így a népszerű feminista hangok nem ezeket a rendszerszintű problémákat artikulálják a leghangosabban.

Itthon például nők széles rétege került anyagi függőségbe a párkapcsolatukon belül, egyrészt a családi állapothoz, gyerekhez kötött támogatások, másrészt az elnőiesedett szakmák (pedagógus, egészségügyi, szociális dolgozók) alulfinanszírozása miatt.

Illusztráció: Andrea Daquino

Mégis, a tradicionális család és a klasszikus női-férfi szerepek pénzbeli támogatása vonzó politikai ajánlat tud lenni sok nőnek, akik számára a család menedzselésében elengedhetetlenné váltak a családi adókedvezmények, adóvisszatérítések. Ráadásul, ha még a köztársasági elnök is maga pucolja az ablakát, akkor végül is ez egy jó kis nőies dolognak tűnik, nem igaz?!

Visszakanyarodva a sok port kavaró olasz választásokra, annak érdekében, hogy lássuk, miről is érdemes beszélni a politika, jobboldaliság és a nők kapcsán, árnyaltabb képet érdemes nézni annál, minthogy ki milyen nemű. Attól még, hogy az önmagában hírérték, hogy először választottak meg egy nőt Olaszország élére, ez nem elégséges információ ahhoz, hogy megsaccoljuk, mit várhatunk tőle, milyen világnézet alapján fog intézkedni. A “girl-boss”- okat éltető feminizmus ezért is hamiskás, hiszen a feminista jelzőt nem lehet mindenre válogatás nélkül ráaggatni, aminek köze van a női nemhez. Ahogy korábban Antoni Rita a Felszabtéren is megfogalmazta:

“A feminizmus nem a férfiak, hanem a férfiuralmi berendezkedés, azaz a patriarchátus ellen lép fel. Ez azt jelenti, hogy a férfiak is válhatnak a feminizmus támogatóivá, és sajnos nők is képviselhetnek szexista, patriarchális értékrendet, […] miközben tűsarkúban taposnak végig az áldozatokon.”

Szerző: Bonifert G. Rita

Források:

https://www.academia.edu/39719168/Beyond_the_anti_women_backlash_IPS_18_December_2018?email_work_card=title

https://www.theguardian.com/world/commentisfree/2022/sep/24/giorgia-meloni-is-a-danger-to-italy-and-the-rest-of-europe-far-right?utm_term=633453670bb605ababf30a56dda4b152&utm_campaign=ThisIsEurope&utm_source=esp&utm_medium=Email&CMP=thisiseurope_email

https://www.theatlantic.com/international/archive/2022/09/giorgia-meloni-italy-election-fascism-mussolini/671515/

https://air.unimi.it/retrieve/handle/2434/772998/1586260/A12Can%20feminism%20be%20right_OPEN.pdf

Címlapképben felhasznált képek:

https://www.opendemocracy.net/en/why-rise-giorgia-meloni-anything-business-usual-italy/

https://assets.4cdn.hu/kraken/7XrMg2LMpMqGMeGIs-md.png

https://i.pinimg.com/originals/00/54/41/00544149a99d4d558ff3c1bcd383a766.jpg

Facebook Comments