A vallási fundamentalizmus zsákutcája egy hétköznapi, egyszerű hívő ember szemével, aki történetesen meleg is. Vendégszerzőnk írása
(„Krisztus nélkül a Biblia holt tetem…”)
Hitre szükség van. A hétköznapi élethez is, de a lélek üdvösségéhez, az emberi élet kiteljesedéséhez még inkább. Sokan keresik a hit útját sokféle közösségben, és láthatjuk; az utóbbi 40-50 évben Magyarországon is egyfajta reneszánszát élték a fundamentalista neo-protestáns közösségek. Ez a lehetőség sok embernek segítséget jelent. A személyes hiten kívül: a karitatív, és a mindennapi életet segítő szociális és kapcsolati háló, sokak számára életmentő, életminőséget javító lehetőség. Sokak számára, de nem mindenki részére.
Vannak olyan emberek, akiket a fundamentalista írásértelmezés kategorikusan kizár a keresztény közösségből, illetve csak olyan áron maradhatnak ott, ha megtagadják felismert önazonosságukat. Ők, a manapság LMBTQ-nak nevezett csoport tagjai.
Az alaptétel a következő. Ha hiszel, megváltozol. Elhagyod a „bűnt” és megtagadod önmagad.
Kézrátételes gyógyítási és szabadító imádságokat, ördög és démonűző szolgálatokat ajánlanak fel a többnyire jóhiszemű Istenkereső fiataloknak, akik sokszor újjászületésként élik meg a hithez, és a közösséghez való csatlakozás élményét. Egy idő után (hónapok, vagy egy-két évet követően) azonban jön a csalódottság érzése. A meghitt társra-találás, (az erotikus-romantikus vágyódások iránya) ugyanis nem változik.
Sokan nem tudnak mihez kezdeni azzal az ellentmondással, amit közösségi elvárás, és az írások fundamentalista értelmezése sugall a számukra, és elkeseredett harcba kezdenek önmagukkal. Önmegtartóztató, sőt önsorvasztó életmódot folytatnak, (böjt, önkorbácsolás,) gyógyító szeánszoknak, ismétlődő ördögűző szertartások sorának vetik alá magukat (esetenként egyre fanatikusabb közösségekhez csapódnak), amely folyamat azután szép lassan (van, akinél gyorsabban), elvezet a teljes idegi összeomláshoz, a személyiség teljes összetöretéséhez.
Vannak közöttük akik egy idő után úgy érzik, képesek lennének egy heteroszexuális kapcsolatra (és ha a gyülekezeti vezető is úgy látja jónak), házasság lesz belőle. Szerencsés esetben (ha az illető eleve valamennyire biszexuális) a házasság nem fullad rögtön tragédiába, sőt akár évekig is kitarthat. Aztán jön a válás… és beismerése annak a ténynek, hogy alapvető változás önazonosságában (szexuális identitásában) nem történt. A gyülekezeti válások tényét persze nem verik dobra, arról pedig még kevésbé van nyilvántartás, hogy milyen okok állnak a háttérben. (Pld. amikor úgymond „össze-prófétálták” a házasulandó feleket a „gyülekezeti vének”, vagy nem sikerült a heteróvá való „átváltoztatás”.
Mindeközben újra és újra hallani a fundamentalista írásértelmezés dörgedelmeit: „Isten gyűlöli a homoszexualitást…”
A konzervatív (szektás jellegű), új alapítású bibliai közösségek számára a Biblia nem értelmezhető hagyományos és kiforrott teológiai megfontolások alapján. Az ő elképzelésük szerint kizárólag szó szerinti értelmezésben lehet elfogadni az írásokat, figyelmen kívül hagyva a Szentírásnak a teológia tudománya által évszázadok alatt felismert törvényszerűségeit, (lsd. hermeneutika, exegézis,) amely röviden szólva a következő: A Bibliában vannak korhoz és üdvtörténeti korszakokhoz kötődő tanítások, kulturális és szociológiai tényezők, amelyeket elvileg nem lehetne annak értelmezésekor figyelmen kívül hagyni.
A Dei verbum (dogmatikus konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról) a második vatikáni zsinat dokumentuma.
A Dei Verbum szemléletmódja szerint a Szentírás, mint egész, tévedésmentes, az egyes részek emberi tökéletlenségei és korhoz kötöttségei pedig mindig az egésszel való összefüggésben járulékos részei a sugalmazott szövegnek. Másodszor, hasonló igaz a szentírás-magyarázat azon zsinati elvére is, hogy a szöveg sugalmazott értelmének kibontásánál az emberi kommunikáció általános törvényszerűségeinek és a történelmi kontextusnak az ismerete alapvető kiindulási pontként szükséges.
Ravasz László református püspök ezt röviden, de velősen a következőképpen fogalmazta meg: „Az Írás, Krisztus nélkül holt tetem…”
Ha tárgyilagosak akarunk lenni, a Biblia szó szerinti értelmezésének elvét azonban ők maguk,- (mármint a fundamentalista közösségek) sem képesek konzekvensen követni.
Lássunk néhány gyakorlati példát.
Jól lehet bár Pál apostol határozottan tiltja, hogy asszonyok tanítsanak, sok helyen képeznek női lelkészeket, noha az Írás szó szerinti olvasata szerint, még „kérdezniük sem lenne szabad” a közösségben, csak otthon, a férjüktől. (Gyűrűket, ékszereket sem volna szabad viselniük, hogy a nadrágról már ne is szóljunk.) Vö: I. Tim. 2, 8-12. I.Kor.14,35. stb.
Kisebb horderejű probléma (bár Pál apostol teológiai levezetést ad hozzá;), hogy az asszonyok, a legtöbb helyen a fejüket nem kötik be. (Kivételt képez néhány kisebb közösség, akik azután el is ítélik azokat a közösségeket, ahol nem így tesznek.)
A fundamentalista protestánsok a mai napig bálványimádóknak tartják a katolikusokat, a fundamentalista katolikusok pedig eretneknek a protestánsokat, és közben azon „sírnak” hogy a Pápa nem eléggé „pápa.” Valamint hogy az ökumenizmus aláássa az ortodox (hagyományos) katolikus tanításokat. (Jó példa,- az Ó-katolikusok pedig még a pápát sem ismerik el.)
A fundamentalista gyülekezetek egy része a „nyelveken szólás” misztikus imádságának rajongással teli gyakorlatát űzi, de annak Pál apostol által meghatározott szabályait gyakorlatilag egyetlen csoport sem tartja be. Arról nem is beszélve, hogy a fundamentalista közösségek egy másik része pedig,- ördögi megszállottság jelének tartja a ma gyakorolt karizmatikus „nyelveken szólást”, mondván, hogy annak a hiteles formája,- egy korábbi üdvtörténeti korszakban volt csak érvényes!
Lsd. pld. a Karizmatikus káosz c. könyvet. (John F. MacArthur, Jr. Fordította Gerzsenyi Laszló. BAPTISTA KIADÓ 1992)
(Természetesen ők is a Biblia szó szerinti értelmezéséből vezetik le tanaikat!)
A „rajongó-gyülekezetek” eleinte nagy vehemenciával hirdetik, „aki hisz az meggyógyul, vagy nem is lesz beteg… hiszen „az Ő sebeivel gyógyulánk meg…” (Ésaiás próféta.) Eleinte azt is tanítják, hogy a betegségek démoni eredetűek, ezért a gyógyítás egyik eleme a betegséget okozó démon elűzése. A rajongó gyülekezetek egyik példája a következő videó, ahol a Márk evangéliumának záró sorait betű szerint értelmezve, kígyókat vesznek a kezükbe a gyülekezeti tagok, és extatikus révületben táncolnak velük. Ebben a videóban pont egy olyan sajnálatos esetet láthatunk, amikor az egyik kígyó mégis megmart egy embert.
Márk. 16; 16-18. „Akik hisznek, azokat ilyen jelek követik: Ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, és kígyókat vesznek a kezükbe.”
Aztán ahogy telnek az évek, ez a tanítás elhalványul, mert előbb utóbb a nagy tanítók és gyülekezeti vezetők is megbetegszenek. Ekkor jönnek a magyarázkodások, jobb esetben az árnyaltabb teológiai megközelítések, vagy a gyógyulást helyettesítő látványos gyülekezeti csoda- és show-műsor programok.
Ráfújnak a gyülekezeti tagokra és azok hátra esnek, a híres evangélisták zakójukkal csapkodnak, melynek következtében a tömegek extatikus hangulatban hemperegnek a földön. Kiáltoznak, sőt állati hangokat is kiadnak magukból… ugatnak, kukorékolnak…
Mindennek már semmi köze nincs a Pál apostol által megkívánt szép Biblikus rendhez.
Vannak-e tényleges gyógyulások ezeken a szeánszokon? Az elkötelezett gyülekezeti tagok szerint igen, a reális megfigyelések szerint nincs. Néha „eljátsszák” hogy valakinek a lába kiegyenesedett, vagy felállt a kerekes-székből, vagy a a hallása megjavult, de ezek sajnos csak átverések, legjobb estben is önbecsapások. A tömeghisztéria elmúlta után kiderül; a bénák bénák maradtak, a vakok továbbra sem látnak, és „a szegényeknek sem hirdettetik az evangélium”. Aki igazán hívő, az amúgy sem lehet „szegény”, csak áldott, jó módú, és gazdag, hiszen ez az „áldottság” jele. (Mindez szintén a Biblia szó szerinti értelmezése alapján.)
Amikor pedig nyilvánvaló, hogy nem történt meg a gyógyulás, jön a magyarázkodás: „A gyógyulás tényét, csodáját, hittel meg kell ragadni, és ahhoz ragaszkodni.” Az igazság azonban az, hogy napok, hetek, sőt hónapok múltán sem válik valósággá a vágyott gyógyulás ténye. (A bűnös persze mindig te vagy, mert nem volt elég hited, meg kitartásod.)
Azokat a szerencsétlen LMBTQ embereket pedig, akik hónapokat, éveket, néha évtizedeket töltenek el egy ilyen fundamentalista gyülekezetben,- előbb utóbb végül elűzik ezek a szélsőséges tanítások, (meg a gyülekezeti tagok háta mögötti pusmogása,) hacsak nem tanulják meg a képmutatásnak és az önbecsapásnak azt a magas fokát, amikor már maguk sem tudják megállapítani, hogy mi a realitás.
Szerencsés esetben talán eltalálnak egy hagyományosabb, teológiailag árnyaltabban gondolkodó közösségbe, egyházba, de gyakran (és egyre gyakrabban) azt látjuk, a vallási fundamentalizmus és gyűlölködés mételye szélesedő teret nyer az úgynevezett történelmi vagy népegyházakban is.
Mit is mondhatnék végezetül azoknak a „meleg” hívőknek, akik minden szektás tortúra (és pszichés dresszúra) ellenére is még hívők tudtak maradni:
Ragaszkodjuk a legfontosabbhoz; Krisztushoz… Mert bár „az Írás Krisztus nélkül holt tetem, de Jézussal együtt, az örök élet kútfője…”
(Az idézet: Ravasz László ref. püspök gondolata alapján. )
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Paródia a melegek egyik leghangosabb kritikusainak, (a pünkösdi karizmatikus mozgalom) egyik csoportjáról.