A Felszabtéren jelent meg A progresszív kereszténység 10 pontja, amelyre többen reagáltak.

Monostori Tibor elsőként Sitku Tibornak, művésznevén Sytkának, a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatójának, a Megmondom blog népszerű bloggerének válaszol.

Kedves Sytka!

Köszönöm a kritikád, felüdülés volt egy megértésen és érveken alapuló szöveget olvasni. Az elmúlt években inkább a magyar nemzeti keresztény hiphop és közélet kiváló dolgozóitól és inkvizítoraitól kaptam írásokat és figyelmet, neveket inkább nem írok. Ez persze nem igaz, mert egyre nő, nő és nő azon keresztény géniuszok és bölcsek köre, akik az egyre mélyülő és szélesedő magyarországi állami és keresztes hadjáratban is bátran elmondják nekem, hogy számukra mit jelent Krisztus és a felelős állampolgári magatartás. (A Felszabtéren futó A Szabadság körei interjúsorozat folytatódik. Hisz még csak most kezdődött.)

Több hasonló vitára, hozzászólásra lenne szükség, mint a tied. Tudom, részedről eddig is sokat tettél a vitakultúra fejlesztéséért, javításáért. Ezúton is köszönöm és vigyázz magadra … Tudod, sosem lehet tudni egy unortodox világban.

Ahogy az egyik kommentelőd írta, jó pár gondolatomat kisarkítod, de ez szinte elkerülhetetlen egy ilyen vitában, biztosan velem is elő fog fordulni.

Engedd meg, hogy sorban, három részben válaszoljak a legfontosabb pontokra és kritikáidra. Ha írásodra egyetlen szófüzért kellene találnom, akkor az lenne: olvasmányos és szerethető, erősen naiv, közepesen felületes és kicsit hatásvadász. Utóbbit erénynek látom, a naivitást pedig ebben az esetben inkább az általam felvetett témák okozta kezdeti sokk miatti pillanatnyi álláspontnak és kockázatkerülő magatartásnak (de lehet, hogy tévedek).

A fundamentalizmusról szóló definíciós vitát szándékosan az utolsó pontnak hagytam, látni fogod, hogy miért.

1. Mennyire lehet sokszínű a progresszívek hite?

A posztom bevezetésében leírtam, hogy bármelyik felekezeti, világnézeti, teológiai csoportosulás lehet progresszív, számos példát említve. Leszögeztem, hogy mint bármelyik keresztény, természetesen a progresszív keresztény is Jézusra alapozza az életét.

Felteszed a kérdést, hogy vajon miféle értelemben keresztény az olyan hit, amit olyanok követnek, akik “kétségbe vonják a hittételek nagy részét” (idézet a posztomból), vagy ahol vannak panteisták, miközben életük legfőbb iránytűjének “az élő Jézus megváltó művét és kereszthalálát tartják” (szintén)? Nem világos neked, hogy pontosan mely hittételeket fogadják el a progresszívok és melyeket nem, és ki dönt erről?

A válaszom röviden az, hogy a progresszívek hite, hitvilága semmivel sem sokszínűbb, mint a konzervatívoké. A posztom bevezetésében leginkább amiatt időztem el ezen a kérdésen, mert néhány túlbuzgó evangelikál és fundamentalista hajlamos arra, hogy azonnal egyenlőségjelet tegyen néhány liberális teológiai trend és a progresszivitás közé.

Engedd meg, hogy részletesebben is kifejtsem.

Az volt az érzésem, amikor olvastam a szöveged, hogy a kereszténységet valamilyen egységes masszának gondolod, ahol (évezredeken átívelően) nagyjából azért mindenki egyetért a legtöbb vagy bizonyos kardinális hittételekben. Ez törvényszerűen és statisztikailag természetesen igaz, mert egy keresztény nyilván nem Mohamedben fog hinni, és a progresszív keresztényekre is: szerintem nagy részük elfogadja például az apostoli hitvallás minden pontját.

Biblikus, logikai és történeti dimenziókban azonban nem is tévedhetnél nagyobbat. Ez csak egy látszat, egy gigantikus illúzió, aminél kevesebb szemfényvesztés okoz nagyobb kárt a keresztény gondolkodásban.

Hogy miért? Pontokba és példákba szedtem, és a könnyebbtől igyekszem haladni a súlyosabb és nagyobb következményű tételek felé.

A)  Először is, vegyük például az unitáriusokat, ezeket a Szentháromság-tagadókat. Biztos sokan hallottak a tordai vallásbékéről és az unitáriusok nemzetmegőrző szerepéről. Te magad írtad régebben, hogy nem tudod biztosan eldönteni, keresztények-e vagy sem. A Szentháromság tagadása egy elég nagy hittételbeli különbség, de erre még azt mondhatnád, hogy azért a többi általánosabb keresztény hittétellel még az unitáriusok is egyetértenek. De ez hibás megközelítés, ugyanis abban az időben senki nem így gondolta. Akkor úgy gondolták és azt hitték, hogy sokkal több minden választja el őket például a kálvinistáktól és természetesen a katolikusoktól, mint ami összeköti.

Mert akkoriban nem a sheer hittételeket hasonlítgatták össze mikroszkóp alatt (persze voltak nagy hitviták is), hanem elsősorban a gyakorlati és vallásbeli elemekkel együtt az akkori korszellemnek megfelelő társadalmi, államszervezési és politikai ellentéteket és pártküzdelmeket vezették le ideológiai és pártprogramokkal, néha pedig egy pár ezer halottat eredményező polgárháborúval.

És ekkor bizony hasonló méretű ideológiai és vallási szakadék választotta el őket más felekezetektől, mint Bident Trumptól, ideértve a kereszténységüket.

Ráadásul anno az unitáriusoknak is millió irányzata volt, a kedvenc példám pedig közülük is a szombatosok. Szerinted ma mit kapna egy keresztény egy katolikus vagy református fundamentalistától, ha kifejtené, hogy nincs Szentháromság? Kapna a felvilágosodásból, Schleiermacherből, Marxból és a pokolból egy jókora darabot és pár száz szigorúan független-objektív-keresztény véleménycikket.  Pedig… A 16. században kereszténynek tartották őket a hitvalló lutheránusok és reformátusok is. Ma pedig nem? Hogy van ez? Isten is néha megváltottnak tartja őket, máskor nem? Vagy ez egyéni hittitok? Akkor mégsem számít olyan nagyon a hittétel? És mielőtt elfelejtem, honnan tudhatjuk, hogy nem minden keresztény egyház hitehagyott, kivéve az unitáriusok, akik amolyan kis felekezetként évszázadok óta egyedüliként őrzik Krisztus igazi és egyetlen egyházának lángját? Honnan tudod biztosra, hogy nem?

B) Amit fentebb írtam az ideológiai és társadalmi harcokról, persze ma is igaz. Ha a katolikusok és a protestánsok a sheer hittételeiket hasonlítgatnák össze ugyanolyan bőszen, mint ahogy a progresszív Nyugatot támadják, 24 órán belül bekövetkezne az armageddon és hidd el, az esztergomi érsek és a debreceni és sárospataki protestáns gyülekezetek főispán mentorai drónokkal dobálnának csúcstechnológiájú bombákat egymásra (a 16-18. században mai árfolyamon lett is volna rá pénzük). Miért áll néhány százezer magyar protestáns keresztény ma is a katolikus egyház kiátkozása alatt, és miért gondol Ferenc pápa elképesztő dolgokat a „liberalizmus atyjáról”, Kálvinról? Amikor a katolikus és protestáns államok egykor öldöklő vallásháborúkat vívtak egymással, akkor fel sem merült az, hogy „de hát a hittételek nagy részében ugyanezt gondoljuk”. Hogy most miért lettek mégis nagy szövetségesek?

Szerintem mindketten tudjuk.

A helyzet tehát az, hogy a konzervatív keresztények között éppolyan színes a hit, mint a progresszívok között. Azt most kis funfactként dobom ide, hogy az államalapítás ünnepén tudtam meg, hogy a katolikusoknak ma is mennyire inspiráló a megveszekedett kálvinista (!) kalózok kezeitől mártírhalált halt jezsuiták története.

C) Aztán mi a helyzet a deistákkal, köztük az amerikai alapító atyákkal? Velük szigorúbb vagy, és nem keresztények, de mi van, ha mégis azok? Úgy látom, a helyzet itt is sokkal árnyaltabb, épp olyan árnyalt, mint az unitáriusok esetében. Maguk az amerikai evangelikálok sem tudják eldönteni, hogy a nagy deista alapító atyáik most keresztények voltak-e vagy sem. Pedig amennyire beleolvastam a munkáikba, ezek a deisták bizony néhány kijelentésükkel minden mai konzervatív és fundamentalista értelmezés szerint kimaxolták az eretnekség legszélsőségesebb kategóriáit. Ami a 18. századi Amerikában természetes, keresztényi és belefér, az nem fér bele a 21. századi Magyarországon?

Lehet, hogy a hit alaptételeinek a definíciója is változik?

Tudom, hogy te is cizelláltan látod a kérdést, és biztosan érted, mit akarok mondani.

D) Emeljük a tétet. Mi a helyzet egy mai átlaghívővel? Egy átlag református egyháztag egyáltalán nem hisz a második helvét hitvallás felében, vagy máshogyan hisz benne, vagy adott esetben nyilvánosan be sem tartja, néha a saját egyháza engedélyével, sőt bátorításával (pl. eretnekségek megítélése, világ teremtése, nők szolgálata, eredendő bűn, szabad akarat, predesztináció). Ha (urambocsá’, csak a gondolatkísérlet kedvéért) hazugságvizsgálóra kötnénk 10 ezer véletlenszerűen kiválasztott református, szabadkeresztény vagy evangélikus egyháztagot és felolvastatnánk velük a hitvallásaikat, az igen sokat sípolna. De könyörgöm, nem azért, mert nem keresztények, vagy nem elég iskolázottak, vagy még nem eléggé érettek a hitben (persze ilyen is „lehet”), hanem azért, mert nem ez a mércéje a hitnek. Vagy igen?

Nekem is fontos, hogy azért legyen egy megpecsételt corpusa a minimálisan elfogadott hittételeknek, ezt írom is. Mint a példa mutatja, maguk a dimenziók és értelmezési keretek változnak, mindegyikből van pár száz, ezért ne kérd, hogy én is megfogalmazzak egyet. Személy szerint a II. helvét hitvallás kb. felében hiszek, és ezzel átlagos vagyok a reformátusok kötött. (És azt a felét szerintem mélyebben és megalapozottabban hiszem, persze lehet, tévedek.)

Lehet, hogy nem fogalmaztam a posztomban világosan, de arra próbáltam ráirányítani a figyelmet, hogy milyen törékeny a hittétel, a “legfontosabb hittételek gyűjteménye” doboz.

E) Sytka, mielőtt elfelejtem. Az utolsó pont. Mi a helyzet azokkal a „keresztényekkel”, akik betűről betűre elfogadják a Westminsteri Hitvallástól a Niagara Hitvalláson át a legfrissebb állásfoglalásokig az összes konzervatív pontot, és ha álmukból felriasztják őket is kívülről fújják őket, és még egy hazugságvizsgáló is végig csendben maradna? Jó alkalmazottak, szorgalmas könyvolvasók, kiváló kocsma- és futsaltársak, szépen énekelnek, amikor dicsőítik Istent, sokat olvassák a Bibliát, és sokat is beszélnek és gondolkodnak róla. Viszont politikai alapon fenyegetnek meg embereket, emberi méltóságukban nem bántogatják, hanem a legaljasabb módon gyalázzák és anyagilag tönkreteszik őket, vagy mondjuk sarlatánként, hazug módon beszélnek nyelveken, vagy kamuoperálnak és gyógyítanak kézretétellel és lehelettel, esetleg vehemensen ördögöt űznek? A bővelkedés teológiájáról most nem szólok, pedig Magyarországnak is megvannak a Joel Osteen-jei, ha nem is olyan jó kiállásúak, mint ő.

Sytka, ők keresztények szerinted? Van, aki szerint igen. Én nem tudom. A református teológiában létezik a hamis vagy látszólagos megtérés fogalma. Kálvin az Institutio 3. könyvében ír erről. Cseri Kálmánnak van egy kiváló igehirdetése a témában, Simont és Pált párhuzamba állítva. Nem lehet, hogy ezek a keresztények csak úgy keresztények, mint amennyire Jézus korában Jahvénak tetszettek a Jézust elítélő főpapok? Azaz sehogy? Kizárod, Sytka? Vagy esetleg kifejezetten valószínűsíted?

Nem az a nagy kérdés, hogy halálunkkor Isten fenntart-e minket a létezésben, vagy elpusztít? Mégpedig hitünk vagy cselekedeteink alapján (hoppá, mert pár száz éve még gyilkoltak ezért a különbségtételért, de a 21. században már csak nem is kardinális hitkérdés, ugye)?

A fentiek fényében nekem úgy tűnik, hogy a hittétel-fetisizmus szükséges, de nem elégséges feltétele és mércéje a keresztény hitnek és létnek. Maguk a „hittételek” valójában egy ideológiai, vallási, társadalmi, politikai, hatalmi érvrendszer-együttesnek a részei, erősen kor- és értelmezésfüggők. Az Ancient Near East-ről, a bibliai önellentmondásokról, az ószövetségi fogalmak masszív és progresszív fejlődéséről nem is beszéltem. A progresszív kereszténység 10 pontjában a definícióm azért is kellően tág, mert ezeket a megközelítéseket és értelmezési kereteket figyelembe veszi. Ezért tűnik úgy, hogy kicsit gumi módon és túl rugalmasan, megengedően fogalmaztam, pedig szándékom szerint egyáltalán nem.

Térjünk rá a csodákra, épp ide tartozik.

2. Csodák és feltámadás

Ezzel a pontommal, bevallom, kicsit tesztelni is akartam az „evangéliumi” kereszténységet és nem „csalódtam” az eddigi válaszokban.

A fentiek alapján talán már kicsit kapisgálod, miről van szó.

Azt írod: „Mármost, ha a sokszínű progresszív keresztények Jézus megváltó művét életük legfőbb iránytűjének tartják, hogyan lehet másodrendű kérdés számukra a feltámadás? Az biztosan nem ízlés dolga, hanem egyszerű tény, hogy az első keresztények másról sem beszéltek mindenkinek, mint Jézus feltámadásáról – ezt találjuk a Szentírásban. A feltámadás miatt gúnyolták, cikizték őket (filozófiai) ellenlábasaik, és Pál apostol is ezt tette meg az egész kereszténység hitelességi kérdésévé – szerinte a feltámadás nélkül az egész keresztény hit értelmetlen és felesleges (1Kor 15,14).” … „Még furcsább gondolat miszerint “Krisztus váltsága természetesen nem azon múlik, hogy kétezer éve megtörtént-e a kereszthalála és a feltámadása” (idézet a posztomból) – vagyis tulajdonképpen a kereszthalálnak és a feltámadásnak, mint történelmi eseményeknek nincs semmiféle súlyuk, a megváltó halál ezektől függetlenül is érvényes.” … „Nem világos, milyen transzformáló erő lenne egy olyan Igében, aminek a csodákról szóló leírására bármikor legyinthetünk, ahol Jézus nem is halt meg a kereszten és nem támadt fel, …”

Azt most hagyjuk, hogy miként a posztomban írom, nagyon is hiszek a csodákban és megvetek több olyan liberális teológiát, amelyek kiherélik Jézust és a csodákat elvből lehetetlennek tartják.

Most fontosabb, hogy arról írjak, hogy miért nagyobb horderejű dolog az, hogy Jézus több száz milliószor feltámadt a megtért emberek lelke számára, mint az, hogy ténylegesen feltámadt-e akkor a Közel-Keleten. Amúgy szerintem feltámadt, de ezt nem tartom kardinális kérdésnek.

Elmagyarázom. Tarts kicsit velem, mert értem én, hogy jobb lesz majd télen biztonságban és melegben, igaz, a rezsicsökkentés-csökkentés miatt csak 16 fokra fűtött szobában egy karosszékben melegedni, mint kimenni a terepre fát vágni, akarom mondani, olajkutat vagy széntelepet ásni, de gyakran a szabad levegőn kincseket talál az ember.

Amit írsz, ugyanis talán még az előző fejezetben kifejtett és cáfolt elképzeléseknél is nagyobb és naivabb illúzió.

Először is, a megtérés és általában a hit egy pszichológiai-fiziológiai folyamat. Van arra bármilyen bizonyíték, hogy egy evangelikál keresztény megtérésekor másfajta folyamat megy végbe, mint egy buddhista szerzetes agyában, egy jezsuitában a Loyolai Szent Ignác-féle lelkigyakorlatok végzése közben, egy középkori szent, egy fundamentalista muszlim vagy egy zsidó misztikus elméjében? Miért hiszik sokan, hogy valamiféle misztérium megy végbe ilyenkor, valamilyen középkori mágikus lötty van az ember lelke helyén, ahova a mennyei pempőből Isten bá valahogyan beleteszi az instant levesport?

Mondok egy példát.

Tegyünk ki hat csapat gyereket egy-egy lakatlan szigetre, melléjük egy papot vagy lelkipásztort.

Az első csapatnak a Károli Bibliát tolják tíz éven keresztül. Ha egy mód van rá, spirituális bántalmazás, kényszerítés nélkül.

A másodiknak is, egy különbséggel, amit átírnak benne: a lakatlan szigeti verzióban nem 5000 férfit lakat jól Jézus a csodálatos kenyérszaporítással, hanem mondjuk 6212-t.

A harmadikéban azt írják, hogy Jézus nem a harmadik napon támadt fel, hanem a nyolcadikon, pirkadatkor, miközben angyalok énekeltek.

A negyedikében azt írják, hogy Jézus nem támadt fel fizikailag, de természetesen él (hiszen a lelke él), ott ül a mindenható Atya jobbján, és onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Aki pedig hisz ő benne, annak Jézus elhordozza a bűneit és örök élete lesz.

Az ötödik csapat Bibliájában az a változtatás, hogy Jézus nem volt Isten, csak ember, de Jézus tökéletes életet élt, és istenivé és imádhatóvá vált. Isten a fiává fogadta és ténylegesen, fizikailag feltámasztotta. (A niceai zsinaton pedig, amin amúgy alig vettek részt, és amit egy, a lelkében ariánus császár szentesített, hoztak pár politikai boszorkányüldöző határozatot a témában.)

A hatodik csapatnak azt mondja a Bibliájuk, hogy a jeruzsálemi zsinaton Pál apostol nagyot bukott, helyette az ellenpárt írta meg végül a leveleket az ókeresztény gyülekezeteknek, és a zsidó törvényeket ma is be kell tartani egytől egyig (ahogy, horribile dictu, egyébként Jézus maga egyértelműen parancsolta is).

Kérdéseim. Milyen arányban térnek meg a gyerekek/kamaszok/fiatalok az egyes szigeteken? Mi lesz a különbség a megtérésükben? Nyilván költői a kérdés, mert nem tudhatjuk. Én azt gondolom, hogy az égvilágon semmilyen különbség nem lesz a hitük mélységében, kegyességükben, stb.

Az számít, hogy az élő Jézus, mind a hat verzióban, aki kopogtat az ajtódon, és aki miatt az egyetlen esélyed van, hogy örök életed legyen: szóval tényleg beengeded-e őt a szívedbe?

Persze, értem én, hogy ezt a megközelítést a végletekig el lehet vinni. Ha azt tanítom valakinek 0-18 éves korig, hogy a spagettiszörny szereti őt, el fogja hinni, ha elég jól csinálom. Vagy azzal traktálom, hogy Ukrajna azért mégiscsak elsősorban saját magának köszönheti a háborút, vagy azzal, hogy a kultúrmarxizmus nem egy őrült nagy konteó-elmélet, hanem tényleg létezik. Vagy azzal, hogy a megélt LMBTQI-szeretetkapcsolatot gyűlöli isten, de az intelligens tervezés elméletét valami homályos okból kifolyólag nem. Vagy, hogy ha az ember nem hisz a Niagara-pontokban, akkor örökké tartó tudatos és elviselhetetlen pokolbeli szenvedésben lesz része. Vagy, hogy a bibliai Ádám töketlensége és az eredendő bűn miatt erőszakolnak meg évente 1000 gyereket, ja bocs, ez nem elsősorban Ádám hibája, hiszen Isten mindent eleve elrendelt, ezeket a szörnyűségeket is, hogy kegyelmét még nagyobb fénnyel felragyogtassa, tudod, ez van a Bibliában.

De ezek a kérdések messzire vezetnének. Én hiszem azt, hogy Jézus él és a kereszténységnek van értelme.

Velem rengeteg csoda történt az életemben, és nem igazán tud meghatni, hogy Jézus pontosan hány ezer férfinak szaporított kenyeret, nem voltam ott. Elegendő tudnom, hogy ha ma idejönne, ugyanúgy meg tudná csinálni. De ha visszamennék időgéppel és azt látnám, hogy Jézus úgy döntött, nem szaporít kenyeret, hanem a megtakarított pénzét mind a szegények jóllakatására költötte, és vásárolt pár száz veknit, és csak néhány jótollú deáklegény színesítette ki a történetet, látva, hogy nehéz lesz így felfelé törni a sok-sok korabeli vallás versenyében,

nem fog megrendülni a hitem, hanem beállnék Jézus mellé kenyeret osztani és megnézném, mennyi pénz van még a bankszámlámon.

Vagy szerinted Jézus mikor mondott olyat, hogy írjátok meg az igaz történetem, és lehetőleg egy verzióban, de igazából az sem baj, ha négyben-ötben? Az olyan elméleteken, hogy valójában történettudományi módszerekkel nagy valószínűséggel igazolható, hogy a csodák vagy a feltámadás megtörténtek, mindig jól szórakozom.

3. A fundamentalizmus definíciója

Utolsó pontként néhány sor a fundamentalizmus fogalmáról. Itt sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy egy jókora logikai bukfenc kíséri végig az érvelésed (javíts ki, ha valamit félreértettem):

A) Téged fáraszt a sok címkézés, mint fundamentalista, liberális, progresszív stb. „Irgalmatlanul fárasztó” neked egy agyoncímkézett világban élni, ahol repkednek a progresszív, fundamentalista, konzervatív, liberális stb. szavak, és hogy mindenki próbálja magát valamilyen jó helyre (ahogy te fogalmazol, az origo-ban) pozícionálni.

B) Értem, hogy itt most ventiláltál kicsit, de talán elkerülte a figyelmedet, hogy az utóbbi 1-2 évben egy ismeretterjesztő alapkutatást végeztem el és próbáltam (bizonyos területeken elsőként) tiszta vizet önteni a pohárba, éppen azért, hogy ezek a fogalmak ne olyanok legyenek, mint amilyennek leírtad őket. Egyrészt, több évtizedes valláspszichológiai kutatások eredményét foglaltam össze. Ezek a kutatások szinte már természettudományos precizitással definiálják a vallási fundamentalizmust. Láttál bárkit a magyar keresztény közéletben, tudományosságban, a definíciós vitákban, aki erre reflektált volna? Téged nem aggaszt parányit, hogy nem láttál? Szerinted lehet egyáltalán a keresztény fundamentalizmusról beszélni úgy, hogy nem beszélünk a valláspszichológiai vetületéről? Szívesen segítettem.

Másrészt behoztam tényleges progresszív, magukat progresszívoknak tartó teológusokat a közbeszédbe, mint Shailer Mathews, eredeti források alapján. Ilyenre sem nagyon van példa. Téged nem aggaszt, hogy nincs? Szívesen segítettem.

Másokkal ellentétben (és szerintem Magyarországon egyedüliként) próbáltam megérteni a fundamentalizmus minden (teológiai, hatalomtechnikai, történeti, valláspszichológiai) aspektusát. Ezek alapján bizony minden eddiginél pontosabban be lehet lőni, hogy ki a fundamentalista és ki a progresszív. Végül, azt hangsúlyoztam mindenhol, hogy a fundamentalizmus és a progresszió is összetett fogalom, árnyalt, overlap, stb. és a teológiai fundamentalizmus kis mennyiségben kifejezetten orvosság, sőt néha szinte az egyedüli só is tud lenni. Világosan kifejtettem többször, hogy a fundamentalizmus, amennyiben negatív értékítéletet hordoz, nem, vagy nem elsősorban teológiai alapú.

Ezek alapján pedig Magyarországon tombol a fundamentalizmus, nem tudom, szoktál-e híreket olvasni, tankönyvi példákkal. Miközben ezeket a sorokat írom is felfal a keresztény fundamentalizmus egy újabb szeletet Magyarország és a te és az én gyerekeim jövőjéből és a kétezer éves keresztény civilizáció hagyományaiból.

C) Megdöbbenésemre kifejted, hogy én valójában a progresszív fundamentalisták nevében beszélek.

D) Majd egy még nagyobb vargabetűvel kifejted, hogy a fundamentalizmus nem úgy fundamentalizmus, ahogy én gondolom (ahogy én sosem gondoltam), hanem épp ellenkezőleg („alapvetően és meghatározóan egy attitűd, amivel a dolgokat megragadjuk, ahogyan a valósághoz és jelenségeihez fordulunk” – ahogy pedig én is gondolom és minden fórumon hirdetem, nálad megalapozottabban).

Ezt majd mondd el, kérlek, hogy itt mi történt? A legfurább, hogy Attilát, aki egy, az Evangelikál Csoport oldalán megjelent írásában nagyjából pont azt gondolja a kategorizálásról és felosztásról, mint én (csak ő a teológiai fundamentalisták terminust használja a konzervatív-evangelikálokra), megdicséred, hogy milyen jót írt…

Ezért szerintem tévedsz, amikor azt írod, hogy a progresszívoknak az a baja a fundikkal, hogy „lerohanják az embert a hittételeikkel”. Szerintem kevesen állítják, én az ellenkezőjét gondolom. A fundamentalisták hiszik azt a progresszívokról, hogy ők ezt hiszik róluk.

Összefoglalom. Biztonságban és Istennek tetsző rendben akarsz élni, és ha mellette van valamilyen felemelő hit is, az csak hab a tortán. Nem szeretnél kockáztatni, elhagyni az öbölt a vitorlással, a régi mesterek egykor bevált, ma már kevésbé alkalmazható technikáival próbálsz helytállni, és ezt megteheted, mert ma a kereszténység világi hatása ugyan szinte jelentéktelenné vált, de sokakat érdekel a téma és sokan vannak az egyházak kötelékeiben.

Én viszont hitben akarok élni, mert tudom, hogy az magával hozza a biztonságot. Én így tapasztalom.

Monostori Tibor