A nyugati teológia, amibe én is be vagyok ágyazódva, megfogalmazza azt, hogy a szexuális visszaélések olyanok, mint egy rákos daganat az egyház testében. Ezt egy nagyon radikális mozdulattal ki kell vágni, ami egy fájó, radikális, indulatokat és érzelmeket kiváltó folyamat, de ha ez nem történik meg, akkor akkor a feltárás és a szembenézés hiánya nagy károkat okoz az egyháznak. Az egyháznak a saját erkölcsiségével kellene példát mutatnia, ha megszólal ilyen kérdésekben.
Miért pont most?
A bomba nem most robbant, a szexuális visszaélések feltárása a 80’-90’-es években indult Ausztráliában, és az angolszász régióban. Közép-Kelet Európába az utóbbi pár évben ért el, kezdve a Lengyelországban botrányt kavart Bújócska c. dokumentumfilmmel, amit két áldozat készített. Magyarországon Pető Attila állt nyivánosság elé a történetével, majd jött az Amire nincs bocsánat c. könyvem, ami szintén ezzel a témával foglalkozik és amiben 10 további áldozat megszólal.
A nyugati társadalmak eljutottak már oda, hogy a szexuális erőszakkal szemben valamit kell tenni, ez nem elfogadható, sehol, semmilyen kontextusban. Ferenc pápa is fontos szerepet játszik a változásban, akit meg kell említenünk, hiszen a két elődjénél sokkal radikálisabban állt bele a problémakörbe.
Milyen perspektíváik vannak az elszenvedőknek?
Minél fiatalabb korban ér valakit a bántalmazás, minél többször, minél hosszabb ideig, annál nagyobb a trauma. Vannak olyanok, akiknek egy egész élet sem elég ahhoz, hogy feldolgozzák a velük történteket. Lehetnek flash back élményeik, az emlékek hatására pedig pánikrohamok. Pont ezért nevezi a szakirodalom “lélekgyilkosságnak” a bántalmazás ezen formáját. A jövőbeni párkapcsolataikban is felmerülhetnek nehézségek, például a szexualitás élet terén. Tehát az Egyháznak nem elég formális bocsánatot kérnie, hanem pénzbeli jóvátétellel kell helyrehozni az okozott károkat.
Munkamódszer
A történeteket nem lehet erőltetni, kierőszakolni, csak úgy megy, hogy ha valakiben megérik az elmondás igénye. A traumafeldolgozást utána együtt folytatjuk egy csoportban, pszichológus szakemberek bevonásával.
Ami nagyon fontos, hogy az áldozatok érzelmeit hitelesíteni kell, el kell fogadni. Nagyon sokat számít, ha valaki kimondja, hogy elhiszem azt, ami veled történt. Nem is kell feltétlenül kérdezni, inkább megértő figyelemmel és hallgatással kell megajándékozni az áldozatot.
Vallási környezet
Ami specifikus az az, hogy sok áldozat érez nagyfokú szégyent amiatt, mert úgy gondolja, hogy ő csábította el a papot. Ily módon megfordulnak a szerepek, nem arra gondolnak, hogy az elkövető mocskolta be ezeket az ártatlan gyermekeket, hanem fordítva, ők mocskolták be a szent papot. A hívek közössége is sokszor a pap mellé áll.
A keresztény, vallásos gondolkodás fontos eleme az engedelmesség, ami eleve alárendelt viszonyba helyezi a híveket a papokkal szemben és a papokat a püspükkel szemben. Vagy a szerzeteseket az elöljáróikkal szemben.
A közeg felelőssége óriási, ezért is írtam meg a könyvet, hogy vegyük észre, hogy milyen magatartás utal arra, hogy valaki esetleg elkövető. A szerzeteseknek is észre kellene venniük szerzetestársuk helytelen viselkedését. Volt már olyan is, hogy egy pap keresett meg és mesélte el, hogy a paptársa milyen bűnöket követett el. A hívőknek pedig el kell felejteniük ezt a vár mentalitást, hogy mindenáron meg kell védeni az egyház hírnevét, és végre az áldozatok pátrjára kell állni!
Ha egy olyan egyházat építünk, ami a szeretetről és az elfogadásról szól, akkor nekünk ezt a fájdalmat magunkra kell vállalni és az egyház vezetőinek is.
Mit kezdjünk egy pedofillal?
Fontos lépés, ha az illető bekerül egy terápiába és megjelenik nála a bűntudat. Így felkészülhet arra, hogy ne váljon többé elkövetővé, és bocsánatot kérjen ne csak formális módon. Illetve tanulmányozni kell az elkövetőket, a könyv folytatását is ebből a szempontból szeretném megírni. Azonban az én aktivizmusom áldozatvédő, én az áldozatok oldalára álltam, hiszen az egyház az elkövetőkkel foglalkozik többet. Az egyházban viszont mindkét oldallal foglalkozni kellene.
Tehát a második kötetemnek az egy fókusza lesz, hogy mi van a tettesekkel. Szeretnék olyan papokkal is beszélni, akik nem elkövetők, de szembesültek azzal, hogy a cölibátus nem élhető és ezért elhagyták a papságot. Aztán olyan papokkal is szeretnék beszélni, akik homoszexuális irányultságúak, de végig gyerekkoruktól kezdve azt tanulták, hogy ez halálos bűn és a pokolra fognak kerülni. Ezeknek a vágyaknak az elnyomása rettenetes frusztrácóhoz vezethet.
Amikor a politikai közegről beszélünk, akkor meg kell említenünk az ún. pedofilellenes törvénycsomagot, aminek az egyik lépcsőfoka volt az, hogy a homoszexualitást összekeverte a pedofíliával azért, hogy a homoszexuálisok ellen lehessen kampányolni. A pedofíliaellenes fellépés fontos lenne, mégis ebből is egy kisebbség elleni aggresszív támadás kerekedett. A homoszexualitás egy alternatívája az emberi szeretetképességnek, kapcsolódásnak. A pedofília pedig egy súlyos pszichiátriai probléma és köztörvényes bűncselekmény.
Ebben a kontextusban nagyon nehéz józanul beszélgetni ilyen témákról, lehet, hogy új fogalmakat is kell majd találnunk, hiszen bizonyos fogalmak annyira leterheltek lettek a negatív gyűlöletkeltés által. Például én is megkapom, hogy amit csinálok az egyhézellenes támadaás, mert aki ilyenekről beszél, az csakis rosszat szeretne az egyháznak. Meg kellene találni az emberi hangot és a normális diskurzus létrehozásának lehetőségét ezekben a témákban.
Borítókép fotósa: Fábián Évi
Perintfalvi Rita “Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban” c. könyve kapható a Libri, Bookline, Líra üzleteiben és nagyon sok kisebb könyvesboltban is.
Itt is megrendelhető: https://bookline.hu/szerzo/perintfalvi-rita/12938006?page=1
A teljes interjú meghallgatható itt: