Vatikán vs. német egyház

Vatikán vs. német egyház

Vatikán vs. német egyház

A német Szent Pankráciusz templom egyike azon pár száz templomnak Németországban, ahol nemrégiben nyilvános áldást szerveztek az azonos nemű párok számára a Love wins elnevezésű napon.

Karin, egy azok közül, akik részesültek az áldásból feleségével, Brittával , akivel lassan már 20 éve élnek együtt. A 2020-ban kötött polgári házasságuk előtt 2008-ban az élettársi kapcsolatuk elején egy abban az időben felfüggesztett katolikus pap áldotta meg őket titokban. Karinnak a tavalyi nyilvános áldás a” régóta vágyott elismerést jelenti: “A hit nekem és a feleségemnek is nagyon fontos, így mélyen megindító volt, hogy az áldást többé nem titokban kaptuk meg.” Egyszerűen hatalmas boldogság volt és egy külön lépés Rómától, amely egyszerűen diszkriminál és elutasít minket azzal, hogy nem engedélyezi az azonos neműek megáldását.”

Karin és felesége is részesültek az idén kiosztott áldásból

https://www.euronews.com/2021/07/02/german-catholics-demand-radical-changes-for-a-more-inclusive-church

Wolfgang Fey, a Szent Pankráciusz idős papja is engedélyezte májusban az áldást. Ahogy visszaemlékszik a saját gyerekkorára, abban az időben a család egyértelműen apa, anya és gyermek közösségéből állt. Ma azonban a valóság ennél sokkal sokszínűbb, hiszen ahogy körbenézünk, nem kell messzire mennünk az egyszülős-és mozaikcsaládokig és azonos nemű párokból álló példákig. Wolfgang szerint a papoknak fogékonynak kell maradniuk aziránt, hogy mi zajlik a világban, illetve tisztában kellene lenniük a hívők mindennapi valóságával is.

A vatikáni doktrinának való ellenállás, azzal, hogy homoszexuális párokat áldanak meg, csak egy módja annak a reform mozgalomnak, amely Németországban növekszik. Az elégedetlenséget a pedofil botrányok is dagasztják. Az egyik nagy, a katolikus egyházzal kapcsolatos botrányban a kölni Woelki  bíboros is össztűz alá került, amiért késleltette a püspöksége alá tartozó, kiskorú gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzusokról szóló 800 oldalas riport publikálását.

Ez az egyik legfőbb oka, a német katolikusok megbotránkozásának, és ebből kifolyólag annak is, hogy egyre több ember hagyja el hivatalosan is a Katolikus Egyházat. Németországban a különböző vallások híveinek be kell regisztrálniuk a helyi hivatalba és adót kell fizetniük, hogy finanszírozzák a vallási intézmények működését, így a formális kilépésnek súlya van.

Egyre többen szállnak ki formálisan a német katolikus egyházból

Illusztráció: Juan Genovés

Mivel egyre kevesebben érzik képviselve magukat a Katolikus Egyházban, és további frusztrációt okoz a hatóságok kezelik az abúzus botrányokat sokan kijelentkeznek, mondván, hogy ennek a finanszírozásában nem szeretnének tovább részt venni.

Doris, aki több éven keresztül szolgált az egyházban, formálisan szintén a kilépés mellett döntött, és munkáját inkább a vallási intézmények reformját követelő keresztény közösségben, a Maria 2.0-ban folytatja.

A mozgalom alapvetően a szexuális visszaélésekre akarja felhívni a figyelmet és céljuk, hogy az elkövetők ne viselhessenek többé hivatalt. Továbbá szeretnék, hogy a nők számára is elérhető legyen az egyházi kötelezettségekben való részvétel, a cölibátus kötelező voltának megszűnése, és helyette szabad választás kérdése legyen, illetve a szexuális erkölcshöz való viszonyulás átértékelését is napirendre szeretnék tenni, azért, hogy a kortárs társadalomban megélt élethelyzetek jobban figyelembe legyenek véve.

Marieanne Arndt is aktívan részt vesz a reform törekvésekben. Például úgy, hogy minden hónapban az egyik kölni idősek otthonában prédikál. Jelenleg ez egy olyan tevékenység, amit a pap áldásával nők is űzhetnek.

Sokan vágynak már az egyházat felfrissítő reformokra

https://i.pinimg.com/564x/96/ee/f1/96eef117e65e14f2cd721efbcd5319d9.jpg

Annak érdekében, hogy egyenlő jogokat követeljenek maguknak nőként az egyházban, tavaly májusban megrendezték a Női prédikátorok napját Németországban, amely keretében pár templomban nők tartották a misét.

Marianne szerint a nők helyzetének előre mozdítása békésebb világot hozna: „A középkorban a katolikus egyház lehetővé tette a lányok számára az írástudás elsajátítását és tanulást. Ma ugyanennek az intézménynek azonos jogokkal kell felruháznia a nőket és lehetővé kell tennie, hogy kivegyék a részüket a feladatokból és felelősségteljes pozíciókat vállalhassanak, hogy ezáltal hozzanak változást a világba.

A reform szele szétfújja a német katolikus egyház hierarchiáját. Az Esseni püspökség helyettes püspöke, Klaus Pfeffer szerint a hívek elpártolása és a papi hivatást választók csökkenése addig fog folytatódni, amíg valamit nem teszünk ellene: Az egyházunkat a széthullás veszélye fenyegeti, ha nem tudjuk a különböző életstílusokat és nézeteket egybe integrálni. Pfeffer tisztában van a katolikus egyház mélyéig hatoló elégedetlenséggel, az abúzus botrányokon túlmutatóan is. Elismeri, hogy fontos a női egyenjogúság ügye, és nem néz el az azonos neműek fájdalma felett, amikor bűnben élés súlyát lebegtetik felettük. Ezért kampányolnak sokan a változásért és pluralitás megerősítéséért az egyházban, követelik a nagyobb nyitottságot, ami megakadályozhatná a híveket abban, hogy tömegesen lépjenek ki vallási közösségükből. Bár az még a jövő zenéje, hogy mennyire lesznek gyümölcsözőek ezek a reformtörekvések…

Fordította: Bonifert G. Rita

A szöveg forrása: https://www.euronews.com/2021/07/02/german-catholics-demand-radical-changes-for-a-more-inclusive-church

Facebook Comments