A népi vallásosság izgalmas, néha egy párhuzamos világot alkot a hivatalos vallással. Engem az érdekelt szent Wilgefortis történetében, miért éppen a szakáll volt az, amit a hölgy kapott az Úrtól a meneküléshez. Hiába, a biológiai nemek társadalmi megvalósítása mindig is érdekelte az embereket. És a nép ezek szerint el tudja képzelni a transzformációt. Sőt, ez nem akadályozza a szentté nyilvánítást sem. De még az sem baj, ha a szent egy migráns. Hrotkó Larissza írása
Kép: mcphh.org
A „szivárványos” szobor kapcsán nem volt egy pozitívan értékelhető társadalmi diskurzus. Sok komment forgott a FB-n, de ez inkább egy össznépi veszekedésnek látszott. Engem például burkoltan laza erkölcsűnek neveztek, nyíltan lehülyéztek, és a nem magyar nevem miatt idegen elemként kinéztek a magyar társadalomból. Mint egy migránsfélét.
Szóval veszekedtünk. Közben kirajzolódott az embert nyugtalanító diskurzus-téma is. A Szentírás hermeneutikája, a hagyomány, a jog, az erkölcs és a szabadság értelmezése az a terület, ahol az emberek különösen harciasak és ragaszkodók.
A Szentírás értelmezését az „egyházi méltóságok” akarják kisajátítani. Nyilván kell az értelmezéshez a megfelelő tudás, és nem is alapfokon. De már régen elmúlt az idő, amikor csak az egyházi „méltóságok” rendelkeztek ezzel a tudással. Amennyiben rendelkeztek – teszem hozzá. Hiszen a régi időkben is voltak tudós és tudatlan rabbik, vagy papok. Az erkölcs dolgában meg már régen nem vagyunk naivak. Ettől még elvárjuk, hogy méltó módon viselkedjen ez a „méltóság”. Például akkor is kiáltson ördögöt, ha az egyházában pedofília, vagy egyéb, a hatalommal visszaélésből eredő bűnök történnek. Nem csak akkor, ha a földön szivárványt látnak.
Ami pedig a hagyományt illeti, az tényleg egy színes terület. Mindig is az volt. Ott van például a talmudi diskurzus – a brajta és a misna sokszor igencsak ellentmondanak egymásnak. És nem véletlenül vannak a római katolikus egyházban a kanonizált és a nem kanonizált szentek. Az utóbbiakat a nép tiszteli és ünnepeli. A népnek ők fontosak, miközben az egyház vagy nem akarja elfogadni, vagy óvatos az elfogadással.
Ilyen szent Wilgefortis (erős akaratú). Több neve van: Kümmernis, Kummernus, Hilgefortis, Liberata, Eutropia, Caritas stb. A legenda szerint tényleg erős akaratú volt. A története a korai kereszténység idejéhez tartozik. Valamikor 130 körül Portugáliában volt egy pogány király, aki egy másik pogány királyhoz akarta adni a lányát. Az meg ellenállt, mert titokban keresztény lett. Más ellenállási eszköze nem lévén, imádkozott az Úrhoz, hogy változtassa meg külsejét és tegye alkalmatlanná a házasságra. A kérése teljesült: az éjszaka alatt szakálla nőtt, ami a vőlegény-jelöltnek nem volt szimpatikus. A lány apja dühös lett, és parancsára a lányt keresztre feszítették. Wilgefortis három napig prédikált a keresztről és több embert térített meg, köztük apját is. A lány ugyan meghalt, de a nép nem felejtette el.
Németországba Wilgefortis legendája és tisztelete a 15. században Németalföldről jött, és összenőtt egy muzsikus történetével, aki állítólag imádkozott Wilgefortis templomi szobra előtt. A szent mártírnő meghallotta imáját, és ennek jeléül ledobta magáról az ezüst cipőjét, amit a muzsikus felvett. Senki sem hitte el, hogy a cipő csak úgy leesett a szoborról, ezért a muzsikust halálra ítélték. De megtörtént a csoda: a szobor a másik cipellőjét is ledobta. Ennek láttán a muzsikust szabadon engedték, a szentet még jobban tisztelték azóta.
Kép: historycollection.com
A Grimm testvérek erről sokkal jobban meséltek mesekönyvükben (Kinder- und Haus-Märchen 2. kötet, 293k.) A néphagyomány sok ábrázolás forrása is lett, ahogy a képek mutatják. Olvasni a szakállas szentről Grimm testvéreken kívül Regine Schweizer-Vüllersnél lehet (Die Heilige am Kreuz. Studien zum weiblichen Gottesbild im späten Mittelalter und in der Barockzeit. Bern/Berlin 1997, 108, 118).
Szerző: Dr. Hrotkó Larissza nyelvész, kultúratörténész, a zsidó vallástudomány doktora. Kutatási területe: feminista elméletek, nőkutatás, zsidó vallás és kultúra.