Miért ilyen elutasító, sőt agresszív a katolikus egyház az LMBTQ közösséggel és a róluk szóló témákkal szemben? Honnan származik az a félreértés miszerint minden pap meleg vagy pedofil? Mi az az ördögi kör, ami miatt sok a homoszexuális pap? Mi az a spirituális bántalmazás és hogyan kapcsolódik a zaklatáshoz?
A Humen erőforrás legújabb podcast részében Perintfalvi Rita katolikus teológus válaszolt Kanicsár Ádám András újságíró kérdéseire.
Perintfalvi Rita az utóbbi két évben kezdett el foglalkozni az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel, miután Ferenc pápa nagyon sokat beszélt a témáról. A pápa 2019 februárjában össze is hívott egy vatikáni csúcstalálkozót, amelynek az egyházon belüli szexuális visszaélések feltárása volt a témája. A találkozón arról is sokat beszéltek, hogy az ügyek egyházi eltussolásával sürgősen fel kellene hagyni végre és el kellene indulnia a tisztulási folyamatoknak.
Itt Magyarországon azonban megdöbbentő reakciók érkeztek Ferenc pápa kezdeményezésére.
A püspöki kar elnöke, Veres András úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi évtizedek során csak tizenegynéhány esetről lehet tudni, de az áldozatokkal ő maga soha nem beszélt és nem is találkozott egyetlen eggyel sem. Miután nem került sor az egyházvezetők részéről a probléma felelősségteljes tematizálására és nem látszott a változtatási szándék komolysága, Rita, a magyarországi valós diskurzus hiányának fényében először cikkekben kezdett el beszélni erről a rendkívül tabusított és elhallgatott témáról. Írásai végén mindig kitette azt a felhívást, hogy szeretné meghallgatni a magyarországi áldozatok történeteit, keressék meg bátran, akiket bántalmazás ért egyházi közegben.
Ezután sorra elkezdtek jelentkezni az áldozatok. Először ketten, hárman, majd húszan és mostanra már harminchárman jelentkeztek. Rita végig nyíltan, szinte provokatívan kommunikálta a facebook oldalán, hogy eddig hány áldozat kereste meg őt és tájékoztatta az ellenük elkövetett szexuális természetű visszaélésekről.
Körülbelül a huszadik áldozat felbukkanása után kereste meg Ritát egy könyvkiadó és felkérték, hogy írjon könyvet mindarról, amit megtapasztalt. A könyv a Kalligram Kiadónál fog megjelenni, előreláthatólag most tavasszal vagy nyár elején.
Kanicsár Ádám és Perintfalvi Rita
Az egyházi szexuális abúzus általában nem a szexuális visszaéléssel kezdődik, hanem egyfajta spirituális visszaéléssel. Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy az elkövetők különleges hatalmi pozícióban vannak, hiszen nemcsupán egy szimpla autoritás viszony áll fenn a tettes és áldozat között, hanem ennek az autoritásnak szakrális színezete van. A bántalmazás mindig érzelmi manipulációval kezdődik, és sokszor éveket, hónapokat áldoznak az elkövetők erre a „bevezető fázisra”, hiszen jól tudják, hogy az érzelmi kötés kialakítása után már nem lesz szükségük semmiféle fizikai erőszakra. Mert az ügyesen manipulált áldozatok, akiket megfosztanak a cselekvésük szabadságától, úgy sem fognak tudni nemet mondani. Az egyházon belüli abúzus esetek kontextusában az elkövetők a spirituális hatalmukat használják az áldozatok manipulálására. Vagyis azzal a bizalommal élnek vissza, ami nekik nem mint személyeknek, hanem mint Isten képviselőinek jár.
Sokszor olyanok hangzanak el az elkövetők szájából, hogy „Amit ő csinál az nem lehet bűn, mert akkor nem engedné az Isten, hogy ez megtörténjen”.
Az egyházon belüli abúzus nem választható el a társadalmi gyakorlatokról, tulajdonképpen kórképe az adott társadalomnak. A magyar társadalomban nincsen komolyan véve sem a nők elleni erőszak, sem a kisebbségek ellen irányuló erőszak, sem pedig az egyházon belüli szexuális abúzusok témája. Vagyis az erőszak témája összességében hatalmas tabu. A tabun belül pedig még nagyobb tabu, ha az abúzus egyházi közösségen belül történik. Sokkal jobb lenne, ha az egyház nyíltan és őszintén kommunikálna a bántalmazás témájáról, mert így nem veszítené el a hitelességét. Viszont, ha továbbra sem történik meg az őszinte szembenézés, akkor a kirobbanó botrányok fogják kikényszeríteni a változást, aminek révén viszont sok hívét elveszítheti az egyház.
A spirituális bántalmazás alapja az, hogy két olyan ember van viszonyban egymással, ahol az egyik spirituális autoritással rendelkezik. A spirituális autoritással rendelkezhet például egy pap, egy lelkész, de egy keleti vallási közösségben a guru vagy a spirituális tanító is. Hozzájuk képest a gyakorló, a tanítvány, a ministráns vagy a lelkivezetett alárendelt / alávetett pozícióban van, és ezeknek az embereknek a szemében a spirituális autoritással rendelkező egyén magát az Istent képviseli és ezért alapvetően úgy viszonyulnak ezekhez a spirituális vezetőkhöz, hogy bármi, amit cselekednek, az semmiképpen nem lehet rossz.
Tipikus példa a spirituális abúzusra egy olyan templomi prédikáció, ahol a pap bántalmazó módon beszél a homoszexualitásról, miközben ezt meleg emberek is hallgatják, akiknek nagy lelki krízist okoz az, hogy nem akarják elhagyni a hitüket és az egyházukat, de a szexuális orientációjukat sem képesek megtagadni. Mert akkor amiatt lenne boldogtalan az életük.
A katolikus egyházban sajnos összességében meglehetősen egészségtelen a szexualitásról való gondolkodás. Ennek egyik résztémája maga a cölibátus kérdése. Egyházi visszaélések kapcsán olyan elkövetőkről beszélünk, akiknek egyrészről nincs rendben a szexuális élete, mert nem tanulták meg, hogy a szexualitásukat hogyan integrálják egészségesen egy olyan életformába, ahol azt nem élhetik ténylegesen meg. Másrészről a szakrális hatalmuk az, amely megágyaz az abúzusoknak, hiszen ezzel tudnak visszaélni.
Sajnos van egy nagyon káros félreértés az egyházban és a társadalomban, amikor is az egyházon belüli pedofíliát összemossák a homoszexualitással.
A katolikus papok között valóban sok homoszexuális van, sőt a számuk jóval magasabb, mint az átlag, de a szexuális bántalmazásnak még sincsen köze ehhez a szexuális irányultsághoz. Hiszen a pedofília az egy szexuális deviancia (parafília), ami egyaránt előfordul hetero- vagy homoszexuális emberek között is. Sőt a statisztikák azt mutatják, hogy a pedofilok között több a heteroszexuális elkövető, mint a homoszexuális. A probléma valójában abból fakad, hogy egyrészről a Katolikus Katekizmus úgy beszél a homoszexualitásról, hogy az egy „rendetlen hajlam” és az egyházi tanítás is abba az irányba ment el sokáig, hogy démonizálta a homoszexualitást, s pont ezért a legtöbb pap elnyomja magában ezt a szexuális irányultságát. Másrészt nagyon sokáig csak fiúk lehettek ministránsok, csak a fiúk tanulhattak az egyházi gimnáziumokban, a lányok sokáig nem voltak beengedve ezekbe a terekbe, azért is tanúskodnak a statisztikák legtöbbször fiú áldozatok magasabb arányáról. Harmadrészt a cölibátus az, amely pont egy olyan teret nyújt a homoszexuálisoknak, ahol elrejthetik a melegségüket, hiszen, ha pappá szentelik őket, akkor nem kell elszámolniuk sem a családjuk, sem a társadalom felé azzal a kellemetlen kérdéssel, hogy miért nem nősültek meg, miért nem alapítottak családot. Tehát a cölibátus egyfajta menedék is, ahol ráadásul még megbecsülés is övezi őket az önmegtartóztató életvitel vállalása végett.
Nagyon fontos tehát különválasztani az egyházon belüli szexuális bántalmazás és a homoszexualitás kérdéskörét. Az persze elfordulhat, hogy a pszichoszexuálisan éretlen homoszexuális papok is elkövetővé válnak. Ők azok, akik a homoszexualitásról nagyon ambivalens ill. elutasító módon gondolkodó egyházi ill. politikai közegben, mint amilyen például a jelenlegi magyarországi is, nagyon mélyre kell, hogy elrejtsék a heteroszexuálistól eltérő szexuális hajlamaikat. Ez az elrejtés könnyen válik elfojtássá, ami lelki sérüléseket, sőt torzulásokat is okozhat bennük. Ezek a torzulások pedig más egyéb tényezőkkel együtt – pl. a hatalomról és a szexualitásról való egészségtelen gondolkodás, egészségtelen környezet – létrehozhatják azt a konstellációt, amiből akár szexuális visszaélés is születhet. De a kérdés rendkívül összetett és semmiképpen nem lehet a homoszexualitást egyedüli oknak tekinteni. Aki így gondolkodik, az nem a problémát akarja megoldani, hanem csupán bűnbakot keres.
A teljes beszélgetést itt hallgathatjátok meg.
Perintfalvi Rita továbbra is várja olyan áldozatok megkeresését, akik értő meghallgatásra vágynak: