Mesék a szabadulásról

Mesék a szabadulásról

Örömmel teszek eleget Perintfalvi Rita kérésének, hogy írjak a legutóbb megjelent meseválogatásomról, ami a „Mesék a szabadulásról” címet kapta. A kötet tematikus meseválogatásaim sorozatának negyedik darabja. Ezek a válogatások azért jöttek létre, mert meseterápiás csoportokat vezető pszichológusként fontosnak tartom, hogy a hétköznapi életben előforduló nehézségekre, krízis helyzetekre, a nehezen viselhető érzelmi állapotokra rímelő történetekkel, mesékkel segítsem a csoportom tagjait.

vendeg_a_heznel.jpg

kép forrása: Vendég a háznál fb oldal

Így a legelső kötet, a Mesék a gyógyulásról címmel, a vigasztalás szándékával jött létre. Aki beteg, elesett állapotban van, szívesen hallgat olyan történeteket, amelyekben a főhős meggyógyul. Ez reményt adhat, és erőt a további küzdelemhez. A második kötet a feleségekről és férjekről szóló meséket fogja csokorba. Azért választottam ezt a témát, mert sok megbetegedéshez hozzájárul az, ha valaki olyan párkapcsolatban él, ami nem hoz számára boldogságot, mert a párja bántalmazó, vagy hűtlen. Ez utóbbi alatt nem csak azt értem hűtlenség alatt, amikor valaki félrelép, hanem azt is, amikor valami annyira eluralja az életet, hogy másra, a családra, emberi kapcsolatokra nem marad idő. Ilyen pl. a pénz. Manapság a pénz uralma egyre nagyobb mértéket ölt, az élet szinte minden területét meghatározza. Ezért lett a harmadik kötet témája a pénz, melynek legfontosabb fejezete számomra a „Pénz és áldozat”. Ebben a részben megdől a mesékkel kapcsolatos előítélet, hogy a mesékben mindig, minden jól végződik és a hősök boldogan élnek, míg meg nem halnak. Fontos kérdés, hogy vajon a pénz miért értékesebb, mint az emberi élet? Ehhez a témához pedig máris kapcsolódik a fogság és a szabadulás témaköre is. 

Ebben az utolsó kötetben, „Mesék a szabadulásról” címűben, a különböző fogságokból való szabadulás kérdését akartam körbe járni a mesék segítségével.

A kötet első fejezetébe olyan mesék kerültek, amelyekben a valamilyen módon a sötétségtől kell megszabadulni. A szabadulás feltétele a tisztán látás. Ennek a meseválogatásnak az ötlete, a ma egyre gyakrabban felszínre kerülő egyházi és világi pedofil ügyek és egyéb szexuális visszaélések talajában gyökerezik. A feltétlen tekintélytisztelet vakká tehet a nyilvánvaló önzésre, gonoszságra. Az áldozatok többsége évtizedekig él abban a tudatban, hogy azért ami történt, ő a hibás. Fogságban tartja őket a szégyen, a titok és a bűntudat. A szabaduláshoz pontosan kell tudnom, látnom, mi történt vagy mi történik. Miután az áldozat felismeri, hogy nem ő volt a bűnös, ezt követően szükség van a beszédre.

El kell mondani, mi történt, mert az hozza meg az igazi felszabadulást, amikor a titok napvilágra kerül és a szégyen nem köt már gúzsba. (Persze, nagyon fontos kérdés, hogy kinek és mit mond az áldozat, mert ez egyáltalán nem mindegy, hiszen az áldozathibáztatás további traumákat okozhat.)

A kötet meséi arról is szólnak, miképpen segíti az áldozat saját történetének kimondása a szabadulást, de megmutatják a mesék a csapdába esés folyamatát is. Éppen ezért prevenciós céllal is jól használhatók ezek a történetek, pl. a Csodalakat című magyarországi horvát népmese, amely pontosan leírja a maga szimbolikus képeivel a pedofil megrontás mozzanatait. A mesék nem hagynak cserben abból a szempontból sem, hogy nem marad megtorlatlan a gonoszság, mint ahogy sokszor a való életben tapasztalhatjuk. Úgy áll helyre a mese rendje (és az élet rendje is így állna helyre), ha az elkövető elnyeri a méltó büntetését. Meggyőződésem, a feltárt számtalan eset tükrében, hogy a prevenciós munka elengedhetetlen, ebben is jó segítő társaink lehetnek a kötet meséi. Hiszen ha az áldozat idejében felismeri, mi történik vele, vagy sikeresen elmenekül, mint pl. A szívből lett paripa című magyar népmese hőse, vagy kevésbé traumatizálódik, ha menekülésre nincs esélye, mint pl. az Ancali gyermeke című madagaszkári mese hőse.

Szeretettel ajánlom a kötetet mindenkinek, aki a meséket szereti, azoknak, akik segíteni akarnak és azoknak is, akik úgy érzik, segítségre szorulnak. Szívből remélem, hogy aki olvassa majd a könyvet kincsekre talál.

Facebook Comments