„Két azonos nemű ortodox zsidó szerelme beteljesülése hihetetlennek tűnik. Pedig az életben gyakrabban fordul elő, mint ahány film készült róla. A homoszexualitás nem csak egy izgalmas irodalmi téma.” Hrotkó Larissza írása.

Egy londoni zsinagóga rabbija drosét mondott a szabad életről. Beszéd közben a rabbi hirtelen összeesett és meghalt. Így kezdődik a „Disobedience” (Engedetlenség) című filmdráma, amit Sebastian Lelio Oscar-díjas chilei rendező Naomi Aldermann regénye alapján rendezett.

A tragikusan elhunyt filmbeli rabbinak volt egy lánya, aki elhagyta a zsidó ortodox közösséget, kivándorolt az USA-ba és fényképészként élt New Yorkban. Apja temetésére Ronit Krushka mégis visszatért Londonba. Itt a fiatal nő újra találkozott Eszti Kupermannal, akibe még tiniként szerelmes volt. Eszti azóta férjhez ment és szigorúan vallásos életet élt. A szenvedély tüze hamar újra fellobbant a két nő között. Persze, a zsidó ortodox közösségben egy ilyen szerelemnek nem volt helye. Valaki megleste, ahogy megcsókolták egymást a teniszpályán, és feljelentette őket. Kezdődött a megtorlás. Két azonos nemű ortodox zsidó szerelme beteljesülése hihetetlennek tűnik. Pedig az életben gyakrabban fordul elő, mint ahány film készült róla. A homoszexualitás nem csak egy izgalmas irodalmi téma. 

A zsidó vallási hagyomány kategorikusan elutasítja a homoszexualitást és a közösség ennek megfelelően cselekszik. A férfiak homoszexualitását a Tóra egyértelműen elítéli: „Férfival ne hálj, amint hálnak nővel, utálat az.” (Vajikra 18:22). A leszbikus kapcsolatról Tóra nem nyilatkozik annyira egyértelműen. Később látni fogjuk, miért. A rabbik a tiltás indoklására olyan tórai passzusokra hivatkoznak, mint például Vajikra (3 Mózes) 18:3: 

„Amint tesznek Egyiptom országában, amelyben laktatok, úgy ne tegyetek, és amint tesznek Kanaán országában, ahova beviszlek benneteket, úgy ne tegyetek és törvényeik szerint ne járjatok.”   

Vagy Dvarim (5 Mózes) 22:5: 

„Ne legyen férfinak holmija nőn és ne öltse fel férfi nőnek ruháját, mert az Örökkévaló a Te Istened utálata mindenki, aki teszi ezeket.”  

Az utóbbi idézetben a ruhát allegorikusan kell értelmezni, különben nem lenne sok értelme a rabbinikus magyarázatnak. Hiszen a zsidó nők öltözékükben is alkalmazkodtak az ország többi (nem zsidó) női lakosa viseletéhez. 

A Vajikra 18:3-al kapcsolatban egy komoly diskurzus alakult ki a Talmud kori irodalomban, amelynek főszereplője Szifra című halachikus midrás (keletkezett talán a 3. században i. sz.). Az Acharé Mot szakasz 9:8-ban a midrás egyértelműen fejezi ki véleményét arról, milyen szokásokra utalt Mózes harmadik könyvének 18. fejezete. Ezek közé sorolható a férfiak egymással kötött házassága, vagy ha egy férfi feleségül vesz egy nőt és annak lányát, vagy ha a nők nőkkel házasodnak össze, sőt ha egy nő két férfit vesz férjül. Szifra szerint ezek voltak a helyi szokások, a homoszexualitás e szerint sohasem volt honos a zsidóságban. Az idegen népek erkölcstelen hozadéka volt csupán. 

Megjegyzem, hogy a másodikként felsorolt tiltásnak van egy módfelett érdekes irodalmi kapcsolódása. Vladimir Zeev Jabotinsky (Zsabotinszkij 1880-1940), híres zsidó szabadságharcos és a revizionista cionizmus alapítója „Öten” című regényében felhasználta ezt a részletet, hogy megmutassa, milyen tragikusan tette tönkre az idegen környezet az eredetileg tehetséges és ígéretes jövőjű zsidókat. Az egyik hőse, akit különösen kedvesen ábrázolt a könyvben, egyszerre folytatott viszonyt egy asszonnyal és annak lányával.  

Két nő házassága a rabbinikus tanítás szerint egyenlő volt a szüzesség elveszítésével. Ezt a meglehetősen komplikált következtetést a rabbik Bresit Rabba midrásból vezették le, amely Bresit (1 Mózes) 6:2-es passzusát magyarázta.         

A Szifra döntése egyes közösségekben máig is érvényes, mert ez a hagyomány is bebetonozta magát a vallási élet fundamentumában.  

Pedig csak egy szövegrész rabbinikus (emberi tehát) magyarázatából indult. Az ortodox zsidók ennek következtében – függetlenül a szexuális orientációjuktól – kötelesek házasságot kötni. Némelyikük bátran felfedi magát a rabbinak, a rabbi pedig gyakorta az „átalakító gyógykezelésre” küldi el őt. 

Ezzel persze nem mindenki ért egyet, főleg a szekuláris körökben nagy a felháborodás. Az úgy nevezett átalakító terápiák híre bejárta az izraeli sajtot (Times of Israel), de Magyarországra is eljutott a visszhangja ( „LGBT átalakító terápiával kapcsolatos panaszvonalat indítanak Izraelben”, Kibic Magazin: 2020. május 18). Komoly egészségügyi szervezetek áltudományosnak és károsnak nevezték a „heteroszexuálissá átalakító” kezelést. 

Kritikák ellenére a kezelést még nem tiltották be. Jigal Levinstein rabbi, egy ciszjordániai jesiva (vallási főiskola) vezetője megjegyzéseket tett a hadseregben szolgáló nőkre és az LGBT tagjaival kapcsolatban és egy hangfelvételen támogatta az átalakító terápia alkalmazását: „Lehet segíteni az embereknek, hogy heteroszexuálissá váljanak”. „Minél fiatalabb korban kapjuk el a kettős érzéseket egy gyereknél, annál sikeresebb lehet a beavatkozás” (Kibic Magazin: 2020. május 18.) 

Levinstein rabbi deviánsnak bélyegezte meg a homoszexuálisokat, és feltételezte, hogy a katonaság rossz hatással van a nőkre: „a katonaságtól megbolondulnak a nők, és elszakítja őket a zsidóságtól.” 

Levinstein nincs egyedül. Michael Koric nevű kollégája internetes megnyilatkozásaiban kifejtette, hogy „az azonos nemű személyek iránti szexuális vonzalom fiziológiai hajlama egy eltérés az egészséges állapottól. Hogy egy ilyen eltérés sok vonatkozásban veleszületett lehet, nem teszi ezt normává. Másrészt, az ember nem tehet róla, hogy ilyen eltéréssel született. Amíg az ember nem őrült meg, mindenféle fiziológiai vagy pszichológiai változás, bármire is ösztönözné az embert, nem tarthatja őt hatalmában. Az ember maga dönti el, hogy alárendeli magát vágyainak vagy kitart és kiállja a próbát.” Stb. Lásd: (https://ru.chabad.org/library/article_cdo/aid/1880011) 

A továbbiakban Koric indokolja az „átalakítás” szükségességét és dicséri az eredményeit. Kitér azonban arra is, hogy néha a homoszexuális személy teljes átalakítása még sem sikerül, ebben az esetben az illetőnek le kell mondani a szexről. Elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak tartja, hogy ilyenkor is az illető kössön házasságot, noha a partnernek persze komoly döntést kell hoznia, hogy elfogadja a kialakult szituációt.     

Koric csak a férfiak homoszexualitását tárgyalta, a nők szexuális orientációja nem keltette fel érdeklődését. Valószínűleg azért, amiért a középkori rabbik sem tartották komolynak a leszbikus kapcsolatot, amelyben nem történik a „behatolás”.  

Ez persze nem azt jelenti, hogy a nők szabadon választhatnak szexuális partnereit. Csak hát a nők „engedetlensége” a szexben nem akadályozza a megtermékenyítésüket. A homoszexualitás pedig állítólag éppen a szaporodás isteni parancsolatába ütközik és éppen ezért elvetendő.   

A helyzet még sem olyan kilátástalan. Manapság civil szervezetek segítenek a homoszexuális nőknek és férfiaknak Izraelben is. Például „Bat Kol” (A hang lányai), amit úgy kell értelmezni, mint „Az isteni hang lányai”. Ez a szervezet támogat vallásos leszbikus nőket abban, hogy szexualitásukat tudják egyeztetni a vallással.    

Írásom elején említett film bemutatója pedig (magyar címe „A rabbi meg a lánya”) ezen a linken nézhető meg: https://www.youtube.com/watch?v=HEVonh8bjC0. A kritika sajnos nem a legjobb, éppen a szenvedély hiányzik a filmből. De a téma bevezetésének azt hiszem jó volt. A szenvedélyt pedig hozzá lehet gondolni! 

 

Műv_Ház_és_Ima_Ház