A Time által közölt cikkben a Dalai Láma azt nyilatkozta, hogy nem elég ha “csak” imádkozunk a mostani időkben. Őszentsége szerint a koronavírust az együttérzés gyakorlásával tudjuk legyőzni.
Kép forrása: https://www.lionsroar.com/dalai-lama-says-we-need-compassion-to-fight-coronavirus-in-time-article/
A buddhizmus egyik alaptanítása szerint az emberi lét szenvedésteli és mulandó. Minden jelenség csak átmeneti, így ezt a nézetet a koronavírus idején is alkalmazhatjuk, amikor már kezdenénk beleőrülni a karantén végeláthatatlan állapotába. Ám ahhoz, hogy ne süppedjünk a nihilizmus mocsarába, és leljünk hamis megnyugvásra a “minden mindegy, hiszen úgyis minden mulandó” téveszme hajtogatásával, a Dalai Láma javaslatát követve kezdjünk el elmélyedni az együttérzés gyakorlásában.
A buddhizmus egy másik tanítása szerint semmi sem létezik önmagában. Ez a hittétel nem arról szól, hogy nem létezik objektív valóság, hanem inkább arról, hogy minden dolog, jelenség csak valaminek a függvényében létezik. Ezt hívja a buddhizmus a függő keletkezés tanításának. A koronavírus idején ezért is beszélhetünk az emberiség közös felelősségvállalásáról. Ugyanis ahhoz, hogy megállítsuk a vírus terjedését, mindenkinek meg kell értenie azt, hogy a cselekedetei, szokásai más emberekre is hatással vannak. Ennél a pontnál persze érdemes behozni azt a nézőpontot, hogy nem rendelkezünk egyenlő erőforrásokkal, ezért nem mindenki tudja megoldani egyik napról a másikra a home office-t. Ez inkább a privilégiumokkal rendelkező csoport tagjainak lehetséges. Tartsuk szem előtt, hogy nem tudja mindenki kivitelezni az otthonmaradást zökkenőmentesen és együttérző lelkülettel gondoljunk azokra, akiknek ezekben az időkben a munkájuk elvesztésével, és az ebből fakadó kilátástalanság érzésével kell megküzdeniük. A közös felelősségvállalás arról (is) szól, hogy megváltoztassuk az eddigi berögzült rossz szokásainkat és világnézeteinket. Nekünk kell dönteni arról, hogy mihez kezdünk ezzel az állapottal, amibe most globálisan belekerültünk. Már csak azzal segíteni tudunk a jelenlegi helyzeten, hogy megvizsgáljuk magunkban azt, hogy hogyan gondolkodunk a másik emberről, és az ítélkezés helyett együttérzően próbálunk meg rátekinteni a miénktől eltérő emberi élethelyzetekre.
A Dalai Láma szerint a koronavírus kitörése megmutatta, hogy ami egy emberrel történik, az nagyon gyorsan egy másik emberi lényre is hatással lesz. Arra is tud emlékeztetni minket ez az állapot, hogy az együttérzés egy olyan konstruktív cselekedet, amelyet nemcsak kórházi dolgozóként, hanem átlagemberként is gyakorolhatunk az otthonunkból.
Amikor meglátunk az utcán egy idős embert, ahelyett, hogy rögtön az ítélkezés állapotába ragadnánk, először figyeljük meg, milyen érzések jelennek meg bennünk, aztán nézzük meg azt, hogy milyen gondolatok társulnak az érzéseinkhez. Miközben megfigyeljük ezt az állapotot, felkelthetjük magunkban az együttérzést azok felé, akikkel szemben eddig ellenérzésekkel viseltettünk. Zavarnak a gyerekesek kint a városligetben? Próbáljuk megvizsgálni az ő szempontjaikat, milyen nehéz lehet a lakásban tartani egy gyereket, akinek az a természetes igénye, hogy futkározzon, és játszhasson. A kínaiakat hibáztatjuk a koronavírus elterjedéséért és felháborodunk az étkezési szokásaik miatt? Nézzük meg a saját országunkban milyen élelmiszereket fogyasztunk és hogyan bánunk az állatokkal. Jobbak vagyunk azoknál, akik a piacon macskát árulnak, csak azért mert az átlag ember itt a “fejlett” nyugaton nem látja azt, hogyan vágnak le naponta állatok ezreit, rettentő szenvedések közepette?
Az együttérzéssel átitatott felelősségvállalás ugyanakor nem arról szól, hogy privilegizált helyzetünkből mereven ítélkezünk mindenki felett, akit csak meglátunk az utcán, azon hőzöngve, hogy miért nem tartja be a karantén szabályait. Sokkal inkább arról, hogy megfigyeljük milyen érzések és gondolatok vezetnek minket, mivel a cselekedeteinket ezek fogják elsősorban meghatározni. Az együttérző cselekedetekhez először meg kell vizsgálnunk a saját működésünket, majd a gyakorlatba ültetve megpróbálhatjuk átírni a negatív sémáinkat.
Az együttérzés gyakorlása során közelebb kerülhetünk ahhoz az eszméhez, miszerint az emberi lény közösségben tud fejlődni. Ez nem feltétlen fizikai közösséget jelent, hanem már csak annak a tudatát, hogy összeköttetésben vagyunk embertársainkkal etnicitástól vagy földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. A koronavírus arra is taníthat minket, hogy kilépjünk az előítéleteink börtönéből és meglássuk azt az univerzálét, hogy az emberi faj tagjaként végső soron nem különbözünk a többi embertől.
A cikk írója Tokai Zsófia, az ELTE TÁTK társadalmi nemek tanulmánya MA szakos hallgatója, BA tanulmányait a Buddhista Főiskolán fejezte be vallás- és filozófiatörténeti specializáción.