Heller Ágnes: A zsidó Jézus feltámadása

Ebben a húsvét vasárnapi bejegyzésben a Heller Ágnes-esszékötet-sorozat harmadik és egyben utolsó darabját szeretnénk bemutatni, mely Jézus zsidó voltának és zsidó vallásának újra felfedezéséről szól keresztény és zsidó oldalról egyaránt, amitől a jobb megértést, a megbékélést s egy igazabb világ eljövetelét reméli.

Kép: Marc Chagall – Zsidó Jézus

A keresztény Jézus harmadnapra támadt fel. Kétezer esztendőre volt szükség ahhoz, hogy a zsidó Jézus feltámadjon.

Heller Ágnes szerint kétezer esztendő és mérhetetlen mennyiségű gyűlölködés kellett mind a két fél oldaláról ahhoz, míg mind a keresztények, mind pedig a zsidók elkezdtek emlékezni arra a tényre, hogy Jézus valójában zsidó volt. „Ez a tudás kétezer éven keresztül feledésbe merült. Nem abban az értelemben, mintha elfelejtették volna, hogy Jézus – mai kifejezéssel élve – “zsidó származású” volt, hanem mert elfelejtették, hogy jó zsidó volt. Nem jutott eszükbe – miért is jutott volna? – , hogy Jézus nem volt keresztény, s nem is ismerte a kereszténységet.“

Az üdvtörténet időtlen, az örökkévalóság távlatában játszódik, a történelem pedig időbeli, ezért a zsidó Jézus feltámadása nem oltja ki a keresztény üdvtörténet Jézusát:

A zsidó Jézus feltámadása kétezer év után történelmi kérdés. Krisztus feltámadása a harmadik napon üdvtörténeti kérdés. A történelem és az üdvtörténet sem nem keresztezik egymást, sem ellent nem mondanak egymásnak, mivel más síkon játszódnak le.

Az esszében a szerző végigveszi hogyan ismétlődik meg Noé bárkájának története: hogyan éli túl a történelem viharait Izrael népének vallásai közül kettő: a normatív judaizmus és a kereszténység, melyek mindketten az igazság letéteményeseinek tartják magukat, és persze csak magukat:

Az új Noé bárkájába felvett két vallás és Júdea két fennmaradt szellemi gyermeke ugyanazon elv alapján ítélkezett. Egyetlen igazság van. Vagy-vagy. Vagy az egyik vallás az igaz, vagy a másik. Az egyik igazsága a másik abszolút kizárásán alapszik. Az igazság esetében nincs szinkretizmus, nincs asszimiláció vagy összeolvadás, itt csak vagy-vagy létezik.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a zsidó Jézus feltámadásának értelméhez, látnunk kell, hogy a zsidóság és a kereszténység esetében is felejtésről kell beszélnünk:

A zsidóságnak el kellett felejtenie a zsidó Jézust, a zsidó apostolokat, és mindazt, hogy „a Jézus-vallás kezdetben a zsidó vallás egyik válfaja, azaz mind a Názáreti Jézust, mind pedig a zsidó kereszténységet ki kellett törölni a zsidóság történetéből.“

A Názáreti Jézus az, akire a zsidóknak nem szabad emlékezniük, aki úgy jelenik meg előttük, mint gyűlölt ellenségeik istene, mint az, akinek a nevében gyilkolják őket.

A kereszténység úgy próbált felejteni, hogy közben megalkotott egy mítoszt, „mely szerint az Újszövetség megkötésével az Ószövetség felbomlott, Isten elfordult a zsidóságtól, kiválasztott népe ettől kezdve a vak zsinagóga helyett a katolikus egyház lett, s ezzel a zsidóság rosszabb lett a pogányságnál.“

A názáreti Jézus az, akiről a keresztényeknek is csak azzal a feltétellel szabad emlékezniük, hogy lefordítják élettörténetét, tanítását és szenvedéstörténetét a krisztológia nyelvére. A zsidók királyára csak mint Istenre szabad emlékezniük, akit a zsidók megöltek.

Jézus csak a saját zsidó identitásában ismerhető meg igazán, fel kell ismernünk tanításának zsidó jellegét, hogyan próbálja megújítani vallását, amivel magára haragítja az intézményes vallás képviselőit. „A zsidó Jézus a tanítás Jézusa. a zsidó Jézus zsidó mivolta a körül a kérdés körül forog, hogy vajon küldetése idején milyen üzenetet hozott a világnak.”

Heller Ágnes szerint a szembenállás feloldásának kulcsa a zsidó Jézus feltámadása: „Kulcs, amely a felejtés zárát nyitja. A zár pedig nem egyéb, mint a kétezer éves testvérharc zsidóság és kereszténység és a különböző keresztény felekezetek között. Az ökumenizmus születéséről van szó.”

Mikor a zsidó Jézus feltámadásáról beszélek, az ökumenizmus egyik alapvető formájáról gondolkodom, valamiről, ami az igazság filozófiai fogalmának alakulásával tart rokonságot. Az ökumenizmus nem szimbiózis. Nem egyszerűen arról van szó, hogy zsidók és keresztények, vagy különböző keresztények egymás mellett élnek, anélkül, hogy kiszorítanák, vagy megölnék egymást, hanem arról, hogyan őrződik meg az abszolútum az egyes vallásokban, ha számos igazságukban más vallásokkal osztoznak is, tehát, hogyan rétegződik az igazság a modern világ vallásainak metamorfózisában

A tanulmány mottójában Heller Ágnes Ricoeurt idézi: „Az emlékezettel rendelkező Lét a jövőre irányuló lét”, e szerint a kollektív emlékezetben sok minden visszatérhet, és élő jelenné válhat:

Amikor a keresztények és a zsidók visszaidézik emlékezetünkbe a zsidó Jézust, a kollektív emlékezet ezen gesztusa sem a múltra, hanem a jövőre irányul. Ha ezentúl így emlékezünk, akkor a múltunkkal együtt a jövőnk is megváltozik. Más a jövője annak a zsidóságnak és annak a kereszténységnek, amely vissza tud emlékezni a zsidó Jézusra, mint annak amelyik a zsidó Jézust elfelejtette.