Nagyon nehéz most ölelésről és érintésről írni. De nagyon fontos most ölelésről és érintésről írni. Igencsak zavarba ejtő most közelségről és önfeledt odabújásról írni. De nagyon lényeges most közelségről és önfeledt odabújásról írni. – Gáncs Tamás írása.
Napra pontosan ma 41 éve keresztelt meg Pécelen Gáncs nagypapám, a Majmos nagyapa, ahogyan a családban hívtuk, nyugodjon békében. Azon a napon kaptam egy “keresztelői kerámiacsempét”, amit azóta őrzök, jelenleg a dolgozószobámban, az íróasztalom fölötti fali polcon “néz le rám”. Ott figyel minden egyes készülésemkor, minden egyes leírt mondatomnál, így most is-
A képen egy szőke kisfiú látható – éppen olyan szőke, mint amilyen jómagam is voltam kiskoromban – glóriával, három báránnyal, négy csillaggal, a háttérben dombokkal, kertes házzal. Akár a kis hercegre is gondolhatnánk, de feltűnő a kampós pásztorbot, ami kikandikál a csodaszép subája mögül. Pásztorfiú. Ez alapján lehetne akár Dávid is. Talán éppen aznap reggelén szeretgeti, ölelgeti báránykáit, amikor legyőzi a nagy Góliátot. Illetve, konkrétan, egy, azaz egy báránykát ölel.
Én mindig azt képzeltem el kisgyermekként, hogy az a bárányka én vagyok. A másik két bárányka pedig a két kistestvérem: Tündér és Kris. És azt is elképzeltem, hogy aki átölel az nem a kis herceg, és még csak nem is Dávid, hanem maga az Isten. Aki sokszor jelenik meg úgy a Szentírásban, mint jó pásztor. Sőt, maga Jézus is bemutatkozik így: én vagyok a jó pásztor. Tudom: ő ölelt meg, és ölel meg. Hiszem, ő érintett meg, és érint meg.
Nagyon nehéz most ölelésről és érintésről írni.
De nagyon fontos most ölelésről és érintésről írni.Igencsak zavarba ejtő most közelségről és önfeledt odabújásról írni.
De nagyon lényeges most közelségről és önfeledt odabújásról írni.
Luther a fáma szerint egy asztalra véste: “meg vagyok keresztelve”.
Én most a virtuális világban osztom meg veletek, ami a valóságban vált egyszer és mindenkorra evangéliummá, az én személyes kiinduló pontommá, amire bármikor visszatekinthetek: “meg vagyok keresztelve”.
Nagyon törékeny az a világ, ami körbevesz, és benne a szavak különösen is sérülékenyek. De az a szeretet, ami 41 éve, március 18-án megfogott a péceli keresztelőkútnál a keresztség szentségében, egyszer és mindenkorra otthonná, otthonossá tette számomra a földet és az eget.
Én is félek. Én is szorongok. Én is éppen abban élek, mint mindenki más ezekben a napokban.
De, ha eszembe jut, az érintés, az ölelés, a közelség és az odabújás, ki merem mondani: a helyemen vagyok. Megérkeztem.
Könnycseppek. Az Istené. Az enyém. Másoké. Másokért. Mindenkiért.
Szerző: Dr. Gáncs Tamás, a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet lelkésze