Feminista buddhológusok sorozatunk következő részében Diana Paul: Nők a buddhizmusban című könyvéből idézünk.
kép forrása: www.acoupleoftourist.com
A nőnek a negatív megítélése nem csak annak a mitológiai kontextusnak a következménye, amit a buddhizmus is megörökölt. Az igaz, hogy a korai buddhista szövegek, mint például a Dzsátakák (a Buddháról szóló történetek) tele vannak nőgyülölő megjegyzésekkel, amelyek a brahmanikus ortodox hagyományból származnak. Mégis az, hogy a nőkre úgy tekintettek, mint gonosz csábítókra, az a szerzetesei élet férfiközpontúságából fakad. A nőkét érő előítéletekre a korai buddhista szangha, a szerzetesi közösségek óta van bizonyíték. Ezeknek a csoportoknak az volt a pragmatikus célja, hogy fenntartsák a közösségüket, míg a vallási céljuk az volt, hogy spirituálisan fejlődjenek a gyülekezet tagjai. Szimbólikusan a nő volt az, aki reprezentálta a profán világot, a szamszárát. Ami talán még ártalmasabb nézet volt, hogy a nőkre potenciális akadályozó tényezőként tekintettek a férfiak spirituális fejlődése során. A férfi novícius elhagyta a családját és a feleségét a gyülekezetért, és természetesen időként arra vágyott, hogy visszatérhessen a családjához. Valójában a nők feleségként igazi veszélyt jelentettek egyes férfi szerzetesek önmegtartóztatására. Emellett a gyülekezet szempontjából a feleség vagy a szerető komoly versenytárs is volt. (…) Amikor felidézték a szerzetesek magukban, hogy félni kell a nőktől, mert potenciális csábítók, akkor azt hitték, hogy ezzel megőrzik az egyén tisztaságát, mind a szervezet stabilitását, bár hozzá kell tenni, hogy ez eléggé konzervatív hozzáállás volt. (…)
A női gonosz prototípusa megtalálható a kereszténységben is, ahol a Sátán szajhájaként emlegetik. A buddhizmusban a théraváda szentiratokban, a Páli kánonban találjuk meg: Mára, a buddhizmus ördögi lénye, három lányát küldte el, hogy kísértsék meg a Buddhát.(1)
1.: Diana Y. Paul: Women in Buddhism. Images if the Feminine in the Mahayána Tradition. 1985: 6.