Mi lenne, ha egyszer az életben nem hálát adnának a fizetetlen és immár egyre inkább látható láthatatlan munkáért, hanem mondjuk fizetést? Sokan azzal is kiegyeznének, ha sikerülne megoldani azt a globális problémát, hogy egy családdal rendelkező nő behozhatatlan hátrányba kerül a munkaerőpiacon, nemcsak a nem családos nőkkel szemben, hanem a nem családos, sőt még a családos férfiakkal szemben is. Tamási Rebeka írása
Április első keddje az úgynevezett láthatatlan munka világnapja, minden olyan tevékenység elismerése, amelyért nem jár fizetség. Jellemzően ilyen a gyermekek nevelése, a családdal és az otthonnal kapcsolatos tevékenységek összessége, illetve ilyenek a kisebb-nagyobb közösségek érdekében végzett önzetlen tettek. A láthatatlan munka oroszlánrészét hölgyek látják el. Szívük legszebb szándékai szerint cselekednek, a legcsekélyebb ellentételezést sem várva el, pusztán azért, mert így tartják helyesnek és jónak. Mi férfiak pontosan tisztában vagyunk ennek jelentőségével. (…) Nehéz munka. Inkább küldetés… A férjek, édesapák és társak hálásak, és a legnagyobb tisztelettel adóznak a hölgyeknek ezért a csodáért.
Varga Mihály köszöntötte ezekkel a szavakkal a nőket, 2019. március 8-án. Hálát ad a nőknek a rengeteg munkáért, amellyel hozzájárulnak az élet megszépítéséhez. Az élet megszépítése és a hálaadás is dicséretes tevékenységek. Nekem azonban csak egy dolog motoszkált a fejemben:
Mi lenne, ha egyszer az életben nem hálát adnának a fizetetlen és immár egyre inkább látható láthatatlan munkáért, hanem mondjuk fizetést?
Fotó: szeged.imami.hu
Szerintem sokan azzal is kiegyeznének, ha legalább sikerülne megoldani azt a globális problémát, hogy egy családdal rendelkező nő behozhatatlan hátrányba kerül a munkaerőpiacon, nem csak a nem családos nőkkel szemben, hanem a nem családos, sőt még a családos férfiakkal szemben is.
A láthatatlan munka, amit Varga Mihály pontosan leírt, az Oxfam jelentése szerint világszinten a technológiai ipar hasznának háromszorosát termeli ki évente. A KSH 2017-es jelentése szerint 25%-kal nőne a magyarországi GDP, ha a láthatatlan munka beleszámítana a bruttó hazai össztermék értékébe.
Engem a rabszolgaságra emlékeztet, hiszen valaki ingyen (Varga szerint önzetlenségből és küldetéstudatból) rengeteget dolgozik, fizetséget nem kap érte, a tevékenysége pedig óriási hasznot termel. Nem hiába érveltek azzal a rabszolgaság eltörlése ellen is, hogy lehetetlen kivonni a gazdaságból, mert össze fog omlani a rendszer.
A patriarchális berendezkedésből kifolyólag a láthatatlan munka nagy részét a nők végzik el. Sokszor csak beletörődve a sorsukba, megadva magukat a vallásuk és társadalmuk által rájuk osztott szerepnek, sokszor pedig valóban önként és dalolva. Vagy azért, mert eszükbe sem jut, hogy lehetne másképp, vagy pedig azért, mert maguk is elhiszik, hogy nekik ennyivel többet kellene dolgozni. Hiszen ők nők vagy mik… akik a „legcsekélyebb ellentételezés” nélkül áldozzák fel magukat a férfiak vagy a családjuk oltárán. Ezért méltatják a nőket, ilyenek az igazi nők. Aki tehát az évente egyszeri hálálkodás helyett konkrét segítséget vagy egy egész rendszer átalakítását várja el, nem igazi nő, hiszen elvesztette a nőies lágyságát és önzetlenségét.
Ne menjünk bele az olyan súlyos esetekbe, mint például egy tartósan beteg családtag ápolása, maradjunk a szerencsésebb és átlagosabb eseteknél.
Míg ez a mi társadalmunkban „csak” annyit jelent, hogy a nyolc órás munkahelyi munkája után a családok többségében a nő az, aki még a háztartási teendőket is ellátja, átlagban napi két órában, addig ez Indiában olyan extrém méreteket is ölthet, hogy a feleség minden nap hajnali háromkor kel, hogy megkezdje családja ellátását, és egészen éjfélig dolgozik, megosztva idejét a munkahelye és az otthona között.
De mi közünk nekünk Indiához? – tehetnénk fel a kérdést. Itt, Európában, sőt még Magyarországon is, a feminizmus már elérte az eredeti célját (a jogegyenlőséget – ami viszont nem egyenlő a társadalmi egyenlőséggel!), a nők azért nem szakadnak bele a házimunkába (amúgy is sok kalória égethető el vele), és különben is India messze van. Oldják meg a maguk baját.
Elizabeth Schüssler Fiorenza volt az, aki a patriarchátus helyett
kyriarchiáról beszélt, egy olyan piramis-szerű rendszerről, ahol mindenki egyszerre elnyomó és elnyomott. A rendszer a status quo-n nyugszik és tagjai elfogadják a helyzetüket. Nem csak a férfiak nyomják el a nőket. A nők is elnyomják egymást, a rendszer felépítéséből adódóan.
Hiszen ha egy nő gazdag vagy hatalommal rendelkezik, pusztán a létezésével elnyomja a társadalmi ranglétrán alatta lévő nőket. Ha valakinek ápolónőre van szüksége, és nincs pénze megfizetni a hazai ápolónőket, akkor Erdélyből vagy Kárpátaljáról hív egyet, aki fél áron is elvégzi a munkát. Mindenki a saját érdekeit követi, ugyanakkor aktívan hozzájárul az elnyomó rendszer fenntartásához.
De elég csak megnézni, hogy a feminista mozgalmon belül is milyen megosztottság uralkodik. A szakadásban szerepet játszik a származás, az etnikum, a nemi orientáció, a gazdasági és társadalmi helyzet. Valahol mind ugyanazt akarjuk, de ezerféle nézőpontból. A nemi egyenjogúság elérése Svédországból sokkal közelebbinek tűnik, mint Indiából. Pedig még mindannyian messze vagyunk tőle.
Amíg egy nőt is hátrányos megkülönböztetés ér a neme miatt, addig nem mondhatjuk, hogy a feminizmus elérte a célját.
És ahogyan az Oxfam jelentése is rávilágít, ide globális, politikai intézkedések kellenének. Nők millióinak a szociális helyzetén kell javítani ahhoz, hogy egyáltalán megkezdhessék a harcot az egyenjogúságért.
És hogy mi közünk van Indiához? A kereszténység egy globális vallás, amelynek első hívei testvérnek szólították egymást.
Keresztény nőként nem hunyhatok szemet afölött, hogy más keresztény nőket elnyomnak vagy bántalmaznak.
És pont mivel keresztény vagyok, elfogadom, hogy nem kell mindenki másnak is annak lennie, hogy Isten értékes teremtményének lássam. Vagyis nem csak a keresztény nővéreimnek kell segítenem, hanem minden nőnek.
És mivel a feminizmus nem csak a nőkről szól, hanem ugyanannyira a férfiakról is, az ő érdekükben is cselekszem. A patriarchális elnyomó rendszer, a merev nemi és társadalmi szerepeivel a férfiakat is megnyomorítja.
Sok nőnek más küldetése van. Lehet, hogy ezek a lázadó nők nem végzik önként és dalolva a láthatatlan munkát, de mindannyiunk érdekében cselekednek, amikor azt mondják: Igazságot!
Egyéb hivatkozás:
Női lélek férfi szemmel:
http://www.kiralynora.hu/2019/03/01/noi-lelek-ferfi-szemmel-2/