Honnan ered a fundamentalizmus? Hogyan van az, hogy Magyarországon véleményformálók kioktatják a pápát? Hogy egy püspöknek szerényen kell bevallania, hogy ő „pápista”? Hova vezetnek egyáltalán a kizárólagos igazságok, és mi az oka annak, hogy mostanában ezek ennyire népszerűek? Nincs valami történelmi felejtés? Hiszen eltelt két nemzedék a holokauszt óta. Mi az oka, hogy visszajönnek azok az elvek, amiket a populista politika vall? Mi lesz a következménye, ha az egyházak hagyják magukat instrumentalizálni? Mi a magyarázat a fundamentalista konjunktúrára a politikában, hogy az ilyen módon gondolkodó polgárok követik azokat a politikusokat, akik ezt hirdetik, azonban mégsem így cselekszenek?

A Felszabtér közössége december 16-án megtartotta első estjét a Wesley János Lelkészképző Főiskolán Fundamentalizmus, hatalom és szexualitás címmel. A beszélgetés résztvevői Perintfalvi Rita teológus és Gábor György vallásfilozófus voltak, a beszélgetést Lakner Zoltán politológus, szociálpolitikus moderálta.

Lakner azt a kérdést tette fel, honnan ered a fundamentalizmus? Hogyan van az, hogy Magyarországon véleményformálók kioktatják a pápát? Hogy egy püspöknek szerényen kell bevallania, hogy ő „pápista”?

Perintfalvi úgy fogalmazta meg, hogy a fundamentalizmus egy védekező reakció volt a 19. század második felétől, előbb egyházi közegben jelent meg, majd belépett a politikai szektorba.

A félelem szüli, mert a vallás elveszti a kontrollt – többek között a szexualitás felett. Az abszolutizálás jelenik meg vele, nincs igénye a párbeszédre. 

Gábor azt mondta, a fundamentalizmus teológiai értelemben annyit jelent, hogy a szöveget szó szerint kell értelmezni, nincs semmilyen emberi értelmezése, szimbolikája. A szöveget azonban alapvetően értelmezni kell, erre szolgált mindig is a kommentárirodalom és az exegézis. Maimonidész középkori zsidó filozófus teszi fel a kérdést, hogy van az, hogy mi együgyű emberek képesek vagyunk meghallani Isten szavát? A zsidó értelmezést liberális szöveghagyományozás jellemzi, a Talmudban virágkoszorú-szerűen felépítve adják meg a szövegmagyarázatokat, a különböző álláspontokat egyformán ismertetik. A fundamentalizmus ezzel szemben azt mondja, a szöveget szó szerint kell értelmezni, nincs allegorikus értelme. Ez az eredeti teológiai jelentés. A modern fundamentalizmusra, védekező pozíció helyett

Gábor azt mondaná, hogy támadó pozíció. Azt állítom, hogy csak nálam van az igazság, minden, ami ezt tagadja, az magától az ördögtől, a kísértőtől származik.

Perintfalvi megjegyzi, katolikusként többfajta fundamentalizmussal találkozhatunk: 1. a biblicista fundamentalizmus (ami elsősorban persze a protestáns fundamentalizmust jellemzi), de a katolikusoknak van még kettő pluszban, 2. a morálfundamentalizmus és 3. a tanítóhivatali fundamentalizmus. A morálfundamentalizmus a lelkiismeretet nem veszi figyelembe, mint autonóm létezőt. A tanítóhivatali fundamentalizmus azt mondja, hogy a katekizmust kell szó szerint venni, amit sokszor fontosabbnak tartanak, mint a Bibliát. A magyar katolikusok nagy része nem tudja, hogy a katolikus egyház elítéli a fundamentalizmust, és a szövegértelmezésről a Pápai Biblikus Bizottság a 90-es években egy dokumentumot is közzétett, milyen értelmezéseket fogad el, többek között a felszabadítási teológiát és a feminista teológiát is legitimnek ismeri el, a fundamentalistát viszont nem, mert az arra késztet, hogy az ember ne gondolkodjon.

Lakner feltette a kérdést, hogy az egyházaknak meg kell-e szólalniuk kritikus időkben?

Perintfalvi szerint mindenképp meg kellene szólalni az egyházaknak, és nem hagyni hogy a politika instrumentalizálja őket. Várszegi Asztrikot idézte, hogy:

a politika úgy játszik az egyházakkal, mint a rongybabával.

Gábor úgy véli a fundamentalizmus kapcsán, hogy minden vallásban megvan a fundamentalizmusra való igény és hajlam. A fundamentalizmus nem a racionális érvelés mentén állít valamit. Ennek az oka, hogy a vallás a hit mentén gondolkodik. Arisztotelészre hivatkozva említi, hogy a jövőre vonatkozóan nem tudunk igaz vagy hamis állítást tenni, vagy lesz holnap tengeri csata, vagy nem. A hit a ráción inneni vagy túli.

Amikor a hívő azt mondja, hogy az én hitem az abszolút igazság, az még nem baj. A baj ott kezdődik, amikor azt mondjuk, hogy az én hitem az igaz hit, és ezt univerzalizáljuk, csak ez az igaz út, aki nem ezen az úton jár, az maga a sátán. A máglyától a kényszer kikeresztelkedésig rengeteg „megoldást” ismer erre a történelem. Ez az, amit a politika örömmel hasznosít, instrumentalizál, mert a vallás politikai erőforrássá válik.

A politika normál esetben a racionális diskurzus terepe kellene, hogy legyen. Az igaz hitben nincs kompromisszum. Ennek hasznosításával megjelenik az „igazság” a politikában, és nekem majd kötelességem fellépni a gonosszal szemben.

A másik már nem ellenfél, hanem ellenség, akit meg kell semmisíteni.

Perintfalvi Hans Küng-öt idézte, hogy az igazság mindig változik, mert ahogy kimondom, belép a változó térbe. A mainstream fundamentalizmust az 1850-től 1950-ig terjedő időszakra tesszük, a II. Vatikáni Zsinattal jelenik meg a párbeszédre való igény. A zsinat kimondja, hogy más vallásokban is ott lehet az igazság csírája, de az ateizmust is említi, és hogy a tudományoktól is tanulnia kell a katolicizmusnak. Az erőszak és a gyűlölet legitimizálódik onnantól, ha kimondom valamiről, hogy ez hamis vallás. Ebből ered az antiszemitizmus, iszlamofóbia, homofóbia, szexizmus. Megemlítette, hogy a Bielefeldi Egyetem 2009-es, Közép-Európa nyolc országára kiterjedő kutatása kimutatja, hogy bár a keresztény tanítás alapja, hogy szeresd a te felebarátodat, az adatok nem ezt mutatják a gyakorlatban. A kutatás arra világít rá, hogy a vallásosság gyűlölködővé tesz, a bigott vagy fundamentalista módon vallásosak 71 százaléka előítéletes. Mivel eleve benne van az emberekben ez az attitűd, erre lehet politikát építeni.

Lakner arra volt kíváncsi, a katolikus egyház hogyan próbált azzal foglalkozni, hogy másfajta igazságokat is elfogadjon? Hova vezetnek egyáltalán a kizárólagos igazságok, és mi az oka annak, hogy mostanában ezek ennyire népszerűek? Nincs valami történelmi felejtés? Hiszen eltelt két nemzedék a holokauszt óta. Mi az oka, hogy visszajönnek azok az elvek, amiket a populista politika vall?

Gábor visszautalt Perintfalvi fejtegetésére, a szeresd felebarátodat parancs kapcsán, ami a zsidó hagyományból származik. Hillél rabbitól ered a törvény rövid összefoglalása, hogy ne tedd azt másokkal, amit magaddal nem tennél. Ez a zsidó vallás legfontosabb tanítása, mindenkire vonatkozik, nem a zsidókra kizárólag, hanem az összes emberrel ugyanúgy kell bánnunk, ez jelenik meg az egyiptomi színben is az egyiptomiakkal kapcsolatban. A zsidó vallás tegeződő vallás, Isten tegeződve szólítja meg a népet, és az tegeződve válaszol. A katolikus egyháznak is „szükség volt” a soára ahhoz, hogy eljöjjön a vatikáni zsinat, a párbeszéd. 

Gábor hangsúlyozta, Európában a legvéresebb háborúk vallási, civilizatórikus összecsapások voltak. A ma jelenségeit az emlékezés hiánya okozza. A globalizációval a fragmentáció is megjelenik, újraépülnek a határok, és az igazság megint leszűkül.

Perintfalvi helyeselt, a vatikáni zsinatot valóban traumatikus tapasztalat előzte meg, amire a katolikus egyház reagált. Az emberi jogok, a vallásszabadság és a demokrácia témáit már pozitívan kezdi értelmezni, amikor XXIII. János Pacem in Terris kezdetű enciklikájában pozitívan ír az emberi jogokról, és kezd megbékélni az emberi jogok nyilatkozatával a katolikus egyház. A Vatikán viszont a mai napig egyetlen emberi jogi nyilatkozatot nem írt alá. Amikor befelé van egy csomó problémája, ezzel hárítja el.

Amikor a világegyházban megtörténik a fordulat, Közép-Kelet-Európában mi a szocializmust éltük, ezért Magyarországra sosem érkezett meg a zsinat szelleme. ’89 után a magyar egyházban a két világháború közti retorika jelenik meg. 2000-re alábbhagy a vallásosság, ez egy csalódásélmény itthon. Nemhogy a társadalmat, de még a saját híveit sem tudja megszólítani az egyház. A politikával viszont jól szót tud érteni, mert a katolikus egyház minden országban jól együttműködött az antikommunista, antiliberális rezsimekkel. A fundamentalizmus mögött tehát a gyengülő keresztény identitás áll, ami szembetalálkozik egy ideáramló erős iszlám vallásos identitással, a fundamentalizmus így egy pánikreakció. A püspökök gyűlöletbeszéde mögött is a gyenge keresztény énidentitás húzódik.

Gábor György, Perintfalvi Rita, Lakner Zoltán

Lakner érdeklődött, mi lesz a következménye, ha az egyházak hagyják magukat instrumentalizálni?

Perintfalvi elmesélte, hogy Kölnben 12 órás szemináriumot tartott papok számára, akik között egyaránt voltak progresszívek és konzervatívok, és épp egy konzervatív püspök fogalmazta meg azt a véleményét az előbbiek ismeretében, hogy

a magyar katolikus egyház 20-30 éven belül ki fog halni.

Gábor szerint ez azért alakulhatott így, mert nem volt idő arra, hogy a progresszió teret nyerjen. Évtizedes elmaradásban van a magyar egyház.

Említette, hogy Peter Berger vallásszociológus a szekularizációról szóló elméletében az mondta, a vallások ki fognak halni, de a 90-es években önmaga kritikáját gyakorolva már az ellenkezőjét állítja az elméletének, hiszen a kétpólusú világrend megszűnik, új törésvonalak jönnek létre.

Azok a vallások viszont, amelyek nem tartottak lépést a modernitással, eltűntek. Bürokratikussá, hivatali jellegűvé válnak, ezért a vallástól ugyan nem, de az egyházaktól elszakadnak a hívek. Egy olyan egyháztól például, ami tiltja a fogamzásgátlást és az abortuszt, ami súlyosan sérti a női önrendelkezést.

II. János Pál azt is bírálta annak idején, hogy a délszláv háború menekülttáboraiban óvszert is osztottak az emberek között. Az ilyen jelenségek miatt súlyos konfliktus alakul ki a vallást és az egyházi hovatartozást illetően.

Lakner feltette a kérdést, hogy mi a magyarázat a fundamentalista konjunktúrára a politikában, hogy az ilyen módon gondolkodó polgárok követik azokat a politikusokat, akik ezt hirdetik, azonban mégsem így cselekszenek?

Perintfalvi megemlítette, hogy a 2016-os osztrák elnökválasztáson Hofer a Szabadságpárt jelöltje elővette kampánytémaként az abortusz betiltását. Schönborn bíboros ekkor megszólalt, figyelmeztetve a híveket, hogy vigyázzanak, amikor bedobnak szimpatikusnak tűnő témákat, de más véleményt képviselnek például a demokráciát illetően. Ezzel Schönborn hozzá is járulhatott Van der Bellen győzelméhez.   

Gábor jelezte, hogy ma Putyin és Orbán úgy jelennek meg, mint a legnagyobb keresztényvédők, de nézzük meg őket közelebbről. Egy olyan Putyin védi a kereszténységet, akinek az országában törvény teszi lehetővé, hogy az ortodox, pravoszláv egyházon kívül nem működhet más egyház. Egy három évvel ezelőtti „terrorizmus” elleni törvény segítésével a protestánsoktól például elvették a földtulajdont is. Ugorjunk Orbánra, akinek a sugallatára megszületett a 2011. évi CCVI. törvény, amely a ⅔-os politika hatalmi játszóterévé tette az egyházakat.

Mit szolgál tehát a „keresztényvédelem”? Tisztán geopolitikai érdekeket. Putyin máshogy nem tud behatolni az EU-ba. Itt van ez a látszatduma, hogy majd ők jól megvédik a kereszténységet az ortodox egyházra támaszkodva. A moszkvai pátriárkák, akik közvetlen be vannak építve a KGB-be, ugyanők mondják, hogy ők járnak Jézus igaz útján, és az eltévedt Európát nekik kell visszavezetni az igazi kereszténységbe. Oroszországban a bolsevizmus is hasonlót tűzött ki célul, hogy a romlott kapitalista Nyugatot visszavezesse az igaz útra.

Lakner olyan kérdéseket szegezett a résztvevőknek, hogy akinek tetszik, mégis miért tetszik a fundamentalizmus és ezek a mozgalmak? Az abortusz és a fogamzásgátlás kérdése hogy jöhetnek vissza a politikai tematikába az LMBT-jogok és gender elutasítása mellett? Hogyan válhat ez szimbolikus kötőanyaggá a populista mozgalmakban? Ahhoz hogy ezek a témák visszajöjjenek, ahhoz kell közönség, kell elfogadó közeg. Mi működik tehát? Az álszentség? Szeretjük, hogy másoknak megmondják, hogy hozzanak szabályokat, amik nem rám vonatkoznak? Akik követik ezeket a politikusokat, miért követik őket, milyen igényüket elégítik ki?

Perintfalvi hangsúlyozta, hogy a kötőanyag a tekintély. A tekintélyelvűség igénye benne van a vallásos emberekben is. Legyen egy tekintély, aki megmondja nekünk, hogy kell gondolkodni, mit kell csinálni, ki a fehér, ki a fekete, ki a szent, ki a gonosz. A fundamentalizmus sajátossága ez is. Van egy olyan igény az elbizonytalanodott, modernitás utáni világban, hogy az emberek keresik az orientációs pontokat. Nem véletlen, hogy a vallási fundamentalizmus új hullámát éli. Ismertette, hogy Antonio Spadaro jezsuita szerzetes 2017-ben azt írta az Osservatore Romano-ban, hogy

a gyűlölet ökumenéje született meg a szeretet ökumenéje helyett. Ez összerántja a katolikus és az evangelikál fundamentalista szélsőségeket. De Spadaro szerint nem engedhetjük meg, hogy úgy beszéljünk, mint egyes evangelikálok, akik fröcsögnek a gyűlölettől.

Dorothe Sölle evangélikus teológus arra a kérdésre, hogy mindenható-e Isten, azt mondja, rossz a kérdésfeltevés. Nem ez a kérdés, hanem hogy miért maradnak passzívak Isten barátai? A nemrég szentté avatott mártír, Oscar Romero érsek nem maradt passzív, hanem ellenállt.

Gábor említette, hogy a soá kapcsán is felmerült, honnan a rossz, miért van rossz? Ha mindennek, a legutolsó fűszálnak is okozója a legfőbb abszolútum, akkor hogyan lehetséges filozófiailag, hogy az első okból létrejön valami rossz? Nincs-e ellentmondás? A holokausztteológia erre kereste a választ. Eszter könyve jó példa erre, mely az első pogromról szól, és ahol az Örökkévaló neve nincs le se írva. Eszter megmenti a zsidókat, de arra világít rá a könyv, hogy az ember az okozója a rossznak, aki szabad akarattal rendelkezik, ezért nem is szerepel benne Isten neve, és a megoldást se onnan várjuk.

A fundamentalizmus azért megfelelő milliók számára világszerte, mert csalódás a világ azok számára, akik a „történelem végében” reménykedtek. Választ kell találni, de az értelmiségi választ elutasítják. Biztos pont kell: azért rossz a világ, mert van az ellenség, és meg kell találni az ellenséget, legyen az zsidó, cigány, bélyeggyűjtő stb. Ehhez egy diktátorban kell hinni. A politikában is egyre inkább az emócióban hisznek, felfüggesztve a racionális megfontolást.

Perintfalvi hangsúlyozza, hogy aki a fundamentalizmust radikalizálja, az Ferenc pápa, mert mozgósítja a belső ellenségeit, Raymond Burke bíborost például, aki szeretne Ferenc utóda lenni, és Trumpnak is támogatója. A Vatikán által pár éve indított kérdőív – mely Magyarországra nem is érkezhetett meg, mert „megzavarja a híveket” –, már olyan kérdésekre kereste a választ, hogy mi van, ha homoszexuális pár érkezik a közösségbe, vagy mi van a fogamzásgátlás témájával a hívek oldaláról?

A fundamentalizmus lehet, hogy stabilitást ígér, de ez egy illúzió. Häring szerint, ha egy vallásból eltűnik annak a lehetősége, hogy kérdéseket tegyünk fel, akkor a vallásokból eltűnik az élet. A vallásosság így nem növekszik, hanem egy kihalóban lévő szektásodás indul meg.

Gábor Foucault-ra hivatkozva említi, hogy a szexualitásról való beszéd, mindig hatalmi, politikai, kérdés. A szexualitás a szabadság szinonimája. Nincs ilyen a törvényben, hogy ne paráználkodj. Ez egy rossz fordítás. Ami nem erőszak következménye, és két ember beleegyezésén alapul, senkinek nincs joga ellenezni. Az eredeti szöveg úgy szól, hogy ne törj házasságot. A szexualitásnak a birtoklása hatalmi kérdés, ezért az egyház birtokolni akarja, mert a legelemibb emberi szabadságnak a birtoklását jelenti.

De mit tekint az egyház a saját hagyományához képest öröknek és megbonthatatlannak? A héber Bibliában fel se merül például a nők közötti kapcsolat problémája, az antropológiai szemléletüket illetően inadekvát probléma volt (az állatokkal közösülés problémája jelenik meg a héber Bibliában). Úgy gondolták, hogy az életnek a hordozója a vér és a sperma. Az azonos nemű női pároknál a sperma probléma nem merül fel, két férfinál igen, de abban az időben azt gondolták, hogy két férfi párosodásával olyan torz lények jöhetnek létre, amik nem voltak betervezve a „programba”. Akkor teljesen más volt tehát az antropológiai kép, mely ma már nem hordozza ezt a több ezer éves problematikát. Ideje lenne az egyházaknak újragondolni ezeket a kérdéseket és aktualizálni.

Lakner azt kérdezte, milyen magatartás az, ami ezeket az egymás mellett élő igazságok együttélését lehetővé teszi?

Gábor hangsúlyozza, hogy a mentalitástörténet mutatja, hogy a mentalitás nem alkotott törvényeken múlik, az hosszú időtartamot ölel fel, hogy megváltozzon. Személy szerint pesszimista a változásokat illetően, mert irracionális felvetésekre nincs racionális válasz. Katasztrofális irányba tart a világ, újabb kataklizma felé. Annak idején nem hitte volna, ha valaki azt mondja, kisegyházak fogják meghatározni, ki legyen az elnök az Egyesült Államokban.

Perintfalvi nem ért egyet a pesszimizmussal, mert vannak ugyan szekértáborok, de újfajta törésvonalak is létrejönnek, és az is előremutató, hogy most egy katolikus teológusnő és egy zsidó vallásfilozófus le tud ülni beszélgetni.

Romero alapján szerinte dönteni kell, hogy a kollaborálás vagy a mártíromság útját választjuk. Vannak dolgok, amikre a válasz csak a radikalitás lehet, mint ahogy Jézus úgy ment a radikalitás irányába, hogy az életét áldozta.

Perintfalvi azt mondja, van egy misztikum a hitében, ami a reményt adja számára. Van egy jövő, amiben a felszabadítás teológiája szerint az igazságosság istene munkálkodik.

A balliberális oldal hibája szerinte, hogy a vallásokat jobboldalinak látja, nem lát bennük szövetségest. Pedig

a felszabadítás teológia is egy baloldali irányzat, és a feminista teológia mondta ki először, hogy a nőgyűlölet fontos tényezője a cölibátus, mint struktúra. Sokan nem képesek a cölibátusra, és ez az elfojtás fordul át agresszióba. „Én azért vágyok rád dühös, mert nem tudom kiélni, ezért utálni foglak.” Az elfojtott, éretlen pszichoszexuális attitűd okozója sokszor az abúzusoknak is.

Irracionálisan felnagyított félelem jelenik meg a fundamentalizmusban. Erre kell rákérdezni, hogy mi az, amitől félsz? Félsz attól, hogy két homoszexuális veszélyezteti a te családi életedet? A fundamentalizmus viszont elvitatja az autonómiát és a lelkiismeretet, hogy te mérlegelj, kövesd csak vakon a kinyilatkoztatásokat.

Lakner a beszélgetés végén a helyes magatartást és az ellenállást illetően azt a következtetést vonta le – egy Ferge Zsuzsával folytatott beszélgetés kapcsán, aki Goethét idézte, miszerint – dönteni kell:

Üllő légy vagy kalapács!

Társas_Ház