Mit tehet az ember a rendszerszintű igazságtalanságokkal szemben? Milyen felszabadító gyakorlatra ösztönözhetnek a hit szövegei napjaink igazságtalanságaival szemben? A tegnapi naptól kezdve véget ér a kilakoltatási moratórium. Ez ismét alkalmat adhat, hogy elgondolkozzunk a fenti kérdésről. Fehér T. Dániel írása.
A Felszabtér közösségnek fontosak az olyan alulról jövő kezdeményezések, melyek meghozzák az elsődleges döntést a szegények mellett. Így időről-időre ezért beszámolunk olyan, tőlünk független szervezetek tevékenységéről is, akik valamilyen felszabadító tevékenységet végeznek. Ezért tartottuk fontosnak a Város Mindenkié csoport mai sajtótájékoztatóját, amely a kilakoltatási moratórium végére próbálta felhívni a lakosság figyelmét, valamint igyekezett a döntéshozó figyelmét ráirányítani a lehetséges megoldásokra.
Az eseményre a csoport egy köztéri installációval készült. A papírházak a lakhatási szegénység különböző oldalát mutatták be. A csoport meglátása szerint mindenki, akinek a fizetésének nagy részét a lakhatására költi, lakhatási szegénységben él. Ez érintheti a panelek, a régi bérházak, az új építésű házak valamint a rendszerváltozás körüli épületek lakóit is. Az installációval így az aktivisták ezt a széles skálát szerették volna bemutatni.
Csepregi Dorka, a csoport egyik szövetséges aktivistája valamint az ún. stopkilakoltatás! kampányának egyik koordinátora beszédében igyekezett keretbe helyezni a kilakoltatásokat. Adatai szerint csak az elmúlt három évben 10 ezer kilakoltatás történt. Meglátása szerint
az államnak szociális védőhálót kellene biztosítania,
lakásfenntartási támogatást, adósságkezelési szolgáltatást, tisztességes munkanélküli ellátást, ami képes megelőzni az eladósodást, a hátralékosságot és a kilakoltatásokat.
Ladányi János szociológust idézve Csepregi kijelentette, hogy “nem bontani kell a bérlakásokat, hanem építeni”. A csoport a lakhatáshoz való jogért dolgozik. Csepregi ugyanakkor azt is elismerte, hogy nem lehet mindent egyszerre elérni. Viszont mivel a helyzet tarthatatlan, ezért fontosnak tartja, hogy minél előbb elérjék – amit csak lehet. Ismét felhívta ezért a figyelmet csoportjának kezdeményezésére, hogy a minimum minimumaként legalább
a gyermekes családokat ne lehessen közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.
Beszédét így azzal zárta, hogy a sajtótájékoztatót követően tájékoztatást adnak, standolnak, és a kilakoltatási kisokosukat terjesztik amellett, hogy aláírásokat gyűjtünk a stopkilakoltatás petíciónkhoz. Mely utóbbit már több, mint 10.000 ember aláírt.
A Város Mindenkié csoport tegnapi akcióját a keresztény gondolkodásban is elhelyezhetjük. A tavalyi évben Dr. Kevin Hargaden, egy társadalmi igazságossággal foglalkozó ír teológus szemlélődött a kérdéssel nagyböjti gondolataiban. Meglátása szerint a Bibliában végighalad az otthon és az otthonteremtés témája. Épp ezért amellett érvel, hogy a keresztények nem elégedhetnek meg az adományokkal, hiszen
a jótékonysági felajánlások, önmagukban, nem képesek enyhíteni a rendszerszintű igazságtalanságokat.
Dr. Hargaden szerint itt sok keresztény “bedobja a törölközőt”, mondván, a rendszer annyira összetett, hogy nem is tudja, mit lehetne tenni. Pedig, Barth-ot idézve,
az imádságra kulcsolt kéz a világ rendezetlensége elleni lázadás kezdete.
A kilakoltatási moratórium lejártával Barth idézett szavait úgy is lefordíthatjuk, hogy nincs rendben az, ha valahol gyermekes családokat lakoltatnak ki. Ez ellen lázadni kell. Hogy megkapjanak minden szükséges támogatást. Azaz Barth szavaival Hargaden pont arra hívja a híveket, hogy ne féljenek. Engedjék, hogy az Úr olyan gyakorlatok felé vezesse őket, ahol tevékenyen élhetik meg hitüket, olyan praxisként, gyakorlatként, ami a felszabadulást segíti. Ez a gondolat vonul végig a szegények melletti elsődleges döntést meghozó felszabadítási paradigmán, gondolkodáson is.
Hargaden a spiritualitás fontosságát hangsúlyozza. A saját spiritualitásunk is pont akkor kap erőre, amikor összetett etikai kérdésekkel szembesül. Ő az ír lakhatási válságot is ilyennek látja. És, ahogy a bibliai történetekkel szemlélődik az ember, találkozik a kivonulással,,de a kiűzettetéssel is. A paradicsomi történet mellett Izrael északi törzseit említi, a Templom pusztulását. A kérdés tehát az, hogy reagálnak a hívők, és hogy reagálnak az egyházak a mai kiűzettetésekkel szemben? Hargaden azt kérdezi:
“Ha az egyház […] kényelmetlenül érzi magát a mai kultúrában, mi mondanivalója van azzal kapcsolatban, hogy mennyire tesz eleget a rendeltetésének?”
Ezt a kérdést azoknak a gondolkodóknak a meglátásaival rokoníthatjuk, akik szerint az az égetőbb probléma, ha az irgalom veszik ki a világból. Épp ezért Hargaden feltesz még egy kérdést: amikor a Szentírásban találkozunk az elűzettetés képeivel, akkor mi magunk hogyan reagálunk erre. Vagy épp milyen hatás távolít el bennünket ezektől a szövegektől? Mit gondolunk, mi működteti ezt a távolítást, hogy néha nehéz szembenéznünk azzal, hogy mit üzenhetnek ezek a szövegek nekünk ma.
A jezsuita atya kérdései mellé így hozzátehetjük a sajátjainkat is. 2019. Magyarországán milyen választ tudunk adni a kérdéseire? És talán a legfontosabb: mire érzünk elhívást, ha nem akarjuk bedobni a törölközőt, ha másokkal együtt fel akarunk lépni a rendszerszintű problémák ellen?
Borítókép: A Város Mindenkié Facebook/Kovács Gábor