Változnak a kereszt szegei, mások a hóhérok, az áldozat viszont ugyanaz marad: Krisztust feszítik keresztre, Ő agonizál a szegényekben, elnyomottakban, és kicsinyekben.  – Leonardo Boff írása Jézsó Tamás fordításában.

Azt kérdezni miért és hogyan halt meg Jézus, egyenlő azzal, ha megnézzük hogyan élt. Hogyan vállalta a konfliktusokat. Abban az értelemben vállalta a halált, ahogyan vállalt mindent, amit élete hozott magával üzenete és életpraktikája következményeként.

A kereszt nem csak fából van. A kereszt a megtestesülése a gyűlöletnek, agressziónak és az emberi bűnnek. Hogyan hordozta Jézus a keresztet? Nem öncélúan a kereszt miatt kereste a keresztet. A lelkeket kereste, prédikált és megélte a szeretetet felebarátai között. Aki szeret és szolgál az nem ácsol kereszteket önérdeke által. Hirdette a Élet és a Szeretet örömhírét. Átadta magát az életnek. E világ bezáródott számára, kereszteket ácsolt neki útja során és végül a keresztfára feszítette.

A kereszt Jézus felszabadító gyakorlatának lett a következménye. Nem menekült el, nem alkalmazkodott, nem hagyta abba az örömhír hirdetését és a tanúságtételt, még akkor sem, amikor már látta hogy a kereszt várja. Tovább gyakorolta a szeretetet, a gyűlölet ellenére. Elfogadta a keresztet, mint a hűség jelét. Hűséges volt Istenhez és az emberekhez. Istenért és az emberekért lett keresztrefeszítve.

Jézus keresztjének hirdetése napjainkban

Ha Jézus keresztjét szeretnénk hirdetni napjainkban akkor nekünk is vállalnunk kell az elköteleződést egy olyan világért, ahol a szeretet, a béke, szolidaritás, Istenre nyitottság és átadottság jobban, erősebben meg tud mutatkozni. Elköteleződés egy szeretetteljesebb, szolidárisabb, testvéribb, igazságosabb rendszer iránt a családban, iskolában, a gazdasági rendszerben, politikai kapcsolatokban, vallási struktúrában.

Ez viszont azt is magában hordozza, hogy fel kell tárnunk olyan szituációkat, amikor ezekben a rendszerekben a gyűlölet, megosztottság, elnyomás uralkodik, ami törvény szerűen magával hozza a konfliktusokat, szembenállásokat, így a szenvedést és kereszteket is. Elfogadni a keresztet amelyet ez a fajta élet hoz, azt jelenti, hogy vállaljuk a keresztet, ahogyan Jézus sem tért ki előle.

Ezen az úton – Isten Országának hirdetéséért – elkerülhetetlen a szenvedés és a mártíromság. A rendszer tesz mártírrá bennünket, de Isten miatt. Ezért aki szenved és megfeszítik ennek a világnak az igazságtalansága miatt, az Istenről tanúskodik.

Jézushoz hasonlóan az igazság mártírja mindenki, aki követi őt. Az igazság mártírja összetöri a zárt rendszereket, amelyeket evilág jogosnak, és jónak tart. Megnyitja a történelmet, hogy növekedhessen és igazságosabb legyen a jelenlegi struktúráknál, több szeretettel mint ami a jelenlegi társadalomban tapasztalható. A rendszer mindig be akarja zárni a jövőt. Fatalista: nincs szüksége reformra és változásra. Aki harcol ez ellen a fatalizmus ellen, az vállalja a keresztet és Jézussal szenved. Így szenvedni méltó. Így meghalni bátorság.

Magunkra venni a keresztet azt jelenti hogy szolidaritást vállalnuk azokkal, akiket a világ ma keresztre feszít: akik erőszakot szenvednek, akik a szegénységtől szenvednek, akik elembertelenítő élethelyzetekben kénytelenek élni, akiknek jogaik csorbulnak. Vállalni felszabadításukat és védelmüket az a felszabadító gyakorlat, amely szenvedést hoz magával: ez a kereszt hordozása. Jézus keresztje és halála következménye ennek az elköteleződésnek azok iránt, akiket kitagad magából a világ.

Ez a felszabadító gyakorlat megköveteli annak elviselését, hogy szembe helyezkedünk azokkal az “értékekkel”, normákkal, amiket a rendszer teremt és jónak tart, hasznosnak állít be. Ezért a rendszer kikiált bennünket árulóknak, az emberiség ellenségének, a vallási rendszer kiátkoz és istentelennek minősít bennünket. Így járnak azok, akik forradalmasítani akarják a rendszert. Pedig a valóság pont az ellenkezője: a fennálló rendszer valójában jogtalan, nem testvéri, valójában hátrányosan megkülönböztet és káros. A mártír igazából lerántja a leplet a rendszerről. Ezért erőszak a válasz. Egy nagyobb igazság, egy nagyobb rend miatt kell szenvednie. Gyűlölet nélkül szenved, elviseli a keresztet, nem menekül el előle. Az igazság és a szenvedők, a keresztre feszítettek szeretetéért vállalja a kereszetet, akikért feladja a személyes biztonságát és életét. Így tett Jézus is. Minden követője ezt az utat járja be a történelem folyamán. Átkozottként szenved, de valójában áldott. Elhagyatottként hal meg, de valójában Isten kegyeltje. Így zavarja össze Isten ennek a világnak a bölcsességét és igazságát.

A kereszt szimbóluma az elutasításnak és az erőszaknak. A gyűlölet terméke. Paradox módon az által is magunkra vesszük a keresztet, ha elköteleződünk és azért harcolunk, hogy ne legyen több kereszt a világban. Ennek szeretetteli elfogadása összetöri az erőszak logikáját. Ezt megélni erősebb, mint a halál.

A keresztet hirdetni meghívás egy szélsőséges szeretet és bizalom aktusra, a teljes önátadásra. Az életnek van drámai oldala: reményvesztettség, legyőzöttség, elítéltség, halálra szántság. Sokszor asszisztálnunk kell emberi drámákban, csöndben és tehetelenül, mert minden vigasztaló szó pusztán fecsegés lenne, minden szolidaritási gesztus hatástalan beletörődés. Ilyenkor belénkfojtódik a szó. Különösen akkor, amikor a fájdalom és a halál az igazságtalanság eredménye, ami összetöri a szívet. Szemben minden cinizmussal, beletörődéssel, kétségbeeséssel – ilyenkor van értelme beszélni a keresztről.

A drámának azonban nem szükszégszerűen kell tragédiává változnia. Jézus átalakítja a fájdalmat és a halálra ítélését, felszabadítási és szeretet tettként és teljesen átadja önmagát. Ez az Isten felé tett újabb lépés azok felé is még közelebb hozza, akik elutasították őt: megbocsát és átadja magát Valakinek aki nagyobb nála. A megbocsátás a szeretet fájdalmas formája. Teljesen átadja magát, kiüresíti középpontját, hogy olyan Valakit engedjen ebbe a középponbta, aki végtelenül meghaladja. Ez szabadságot ad nekünk is: választhatjuk a bizalmat, a megbocsátást és az önátadást, vagy megmaradhatunk a gyűlöletben, kétségbeesésben. Ez a választás az emberi egzisztencia legfőbb tette. 

Így meghalni – bizalomban és önátadásban – végső értelmet talál: a feltámadást, ami az Élet kibontakozásának a teljessége. Egység a szenvedés és feltámadás, az élet és halál között. Így élni és keresztre feszítettve meghalni az igazság és Isten miatt, maga az élet. Ezért a szenvedés üzenete mindig egységben áll a feltámadás üzenetével. Akik az igazságtalan rendszer ellen harcolnak és visszautasítják, hogy belesimuljanak ennek a világnak a sémáiba, azok lesznek a feltámadottak.

Ahogyan Pál mondja:

Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak,

bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk.

Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk.

Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.

mint ismeretlenek, mégis jól ismertek,

mint akiket halálra szántak, mégis élnek,

mint megkínzottak, de belé nem haltak;

mint szomorúak, mégis mindig vidámak,

mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók,

mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.

(2 Kor 4.8-9; 6.9-10).

 

Az eredeti írás:

Leonardo Boff: Pasión de Cristo, Pasión del mundo; Sal Terrae, Santander (España), 167-174.

Fordította: Jézsó Tamás

Társas_Ház