Ha a gazdaság fő célja az emberi szükségletek kielégítése, hogyan lehetséges, hogy azok, akik e munka oroszlánrészét végzik, mégis láthatatlanok a hagyományos közgazdaság számára? Mi történik, ha a pénz helyett a gondoskodás lenne a gazdaság középpontjában? Mit tanulhatnak a közgazdászok egy teológustól?
„Mind a természet részei vagyunk: rászorulók, végesek, korlátozottak, ugyanakkor szabadok is, hogy e véges földi térben úgy szervezzük az ittlétünket, hogy egy szerény, de élvezetteljes együttélés lehetségessé váljon.”
Ina Praetorius (1956-), Svájcban élő német nyelvész és teológus, író, “stand-up közgazdász” évek óta dolgozik a gondozási munkák elismerésért és gazdasági diskurzusba emeléséért. Wirtschaft ist Care (A gazdaság gondoskodás) c. munkájában a közgazdaság (ökonómia) alapdefiníciójából indul ki, mely szerint a munkamegosztáson alapuló gazdaság az emberi szükségletek kielégítését célozza meg. Ugyanakkor a gazdaságtan, amely elméletileg azon dolgozik, hogy a rendelkezésre álló forrásokat és eszközöket úgy ossza el, hogy az emberi szükségleteket kielégítsék, nem veszi figyelembe ezen források és eszközök felét. A privát háztartásokban zajló gondozási munkák ugyanis, amelyek nélkül egyetlen ember sem tudna életben maradni, és amelyeket minden emancipációs törekvés ellenére még mindig nagyrészt nők látnak el, kívül esnek a gazdaságtan látóterén.
„Miért tartozik még mindig a háztartási munkák nagyrésze – takarítás, mosás, főzés, ápolás, gyerekre vigyázás – a ’női természethez’?”
Praetorius nem csupán egy újabb női szempontú elemzést kínál, hanem paradigmaváltást ajánl. A politikának nem csak a nemek problémájával kellene foglalkozni, hiszen az csak része az egész korrigálásra szoruló, ellentétpárokon alapuló és nyugati gondolkodás által meghatározott szimbolikus rendnek.
A legalapvetőbb ellentétpár az ember és természet kettőssége. Praetorius szerint az ember és a természet öröknek vélt megosztottsága pont az ember kiszolgáltatottsága miatt nagyon is véges, hiszen mindenkinek melegre, tisztaságra, szeretetre, ételre, védelemre van szüksége. A nagy (férfi) gondolkodók viszont nagyvonalúan megfeledkeztek saját természetbe ágyazottságukról, magukat a szellemmel, értelemmel azonosították, a testi szükségleteik diszkrét kielégítésére pedig másokat köteleztek: a természethez „közelebb álló” (tehát alacsonyabb rendű) embereket -rabszolgákat, feleségeket, háztartási alkalmazottakat, dajkákat.
A test és lélek kettősségén alapuló, a gondolkodásunkat az ókor óta meghatározó koncepció később továbbfejlődött: a természet és a kultúra került egymással szembe. A természet szférájába tartozott a nő, a test, az anyag, a passzivitás, a privát élettér, a szolgaság és függés, a születés, az evilági lét, míg a kultúra szférájába a férfi, a szellem és értelem, a tudomány, az aktivitás, a közélet és a politika, az uralom, a kontroll, a szabadság, a túlvilág és az isten. Ezek a szférák különféle elemekkel bővültek idővel, sőt más modellek is megjelentek, mint például a matriarchális modell, amely átrendezte ugyan a szférákat, de a kettős felosztás megmaradt. Ina Praetorius azonban a jelenlegi integritás modellen alapú politika hiányosságaira is kíméletlenül rámutat. A különböző hátrányos helyzetű társadalmi csoportok beemelése a rendszerbe, mint például egyes privilégiumok megosztása a bevándorló hátterű tudósokkal vagy a középosztálybeli nőkkel, bármilyen helyes lépés is, még nem fogja megváltoztatni a rendszert.
„Következésképp a kirekesztés új típusai jelennek meg a régi mintának megfelelően: Kelet-Európából, Délkelet-Ázsiából vagy Afrikából érkező bevándorló nők alacsony bérért ápolják a nyugat-európai idős nőket, nevelik a ’karrierista nők’ gyermekeit, rendben tartják a háztartásukat, valamint kielégítik a stresszes menedzsereket.”
Az egyenjogúsítási politika azt az illúziót táplálja, hogy lehetséges lényegi változtatás nélkül egyre több embert a „felsőbb” szférába integrálni. Ez azonban csak megerősíti a duális szemléletet és értelmét veszi a kiemelkedési törekvéseknek is. Hiszen az egyenjogúsítás valójában csak azt jelenti, hogy valakit beintegrálnak egy számára nem komfortos szférába, amely a férfira van alakítva. Mennyit ér az a boldogság, amelyet a tőzsdei árfolyamon és a riasztókkal felszerelt villákban mérnek? Mit jelent az egyenlőség, a gazdagság és a karrier egy szétrombolt világban?
Praetorius a közgazdaságtan legnagyobb hibáját abban látja, hogy a pénz körül forog és így nem számol azzal, hogy az emberi szükségletek kielégítésének más módjai is léteznek. Számos tevékenység kívül esik a gazdaságtudomány látókörén – holott definíció szerint a tárgykörébe tartoznak. A privát szférában történő szükséglet-kielégítést (szeretet, gondoskodás, ajándékozás) évszázadok óta ignorálja a gazdaságtan, csak azért, mert nem pénzben mérhető. Érthetetlen, hogy egy olyan közgazdaság, amelynek elméleti központjában az ember és szükségletei állnak, hogyan ignorálhatja pont azt a területet, ahol ennek az embernek a születése és életben tartása történik.
A teológus a Kisjézus bölcsőjénél találkozik a közgazdásszal: Praetorius olyan új gazdasági szemléletet követel, amelynek központjában nem egy (látszólag) független felnőtt férfi áll, hanem egy magatehetetlen csecsemő. Így lesz a gazdaság gondoskodás. A paradigmaváltás valójában annyit jelent, hogy elismerjük, nincs természettől és másoktól független ember, hiszen mindannyian egymásra és a természetre vagyunk utalva.
„Miért gondoljuk, hogy a munkához ’anyagi ösztönzés’ szükséges, mikor mindannyian azok munkájából élünk, akik enélkül is naponta mosnak, főznek, ápolnak, odafigyelnek és rendet tesznek?”
Tamási Rebeka
Források:
Ina Prateorius: Wirtschaft ist Care oder: Die Wiederentdeckung des Selbstverständlichen 2015, Berlin
Ina Praetorius: Wirtschaft ist Care. Ein Paradigmenwechsel in der Ökonimie ist unterwegs. In: Wirtschaftspolitik – auf wessen Kosten? Feministische Perspektiven zu Ökonomie. 2017, Innsbruck
Towards a Care-Centered Global Economy – Ina Praetorius – YouTube