Folytatjuk vitasorozatunkat. Sytka (Sitku Tibor), a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója, a Megmondom blog népszerű bloggere újra válaszolt Monostori Tibornak a progresszív kereszténységről. Íme a viszontválasz.

Kedves Sytka!

Írásoddal (némileg váratlanul) berekesztetted a köztünk ígéretesen kibontakozó vitát. Beszélgetni viszont én is szeretek, ezért engedd meg, hogy néhány gondolatot fűzzek az eddig leírtakhoz.

Zavar az íróasztalnál

Zavarba ejtett az írásod. Nem egy izgalmas teológiai-filozófiai, gyakorlati, életvezetési témákat is érintő diskurzusban kell már csak részt vennem, hanem egyszerre két lépést kellett megtennem – hátrafelé. A logikai hibákkal kellett foglalkoznom, majd egyenesen a vita alapvető szabályaival. Erről csak néhány bekezdést írok most, és utána rátérek az esszédhez fűzött gondolataimra.

Először is, megértem, hogy nem válaszolsz minden pontra, csak azokra, amik a leginkább megragadták a figyelmed. Azt posztolsz, amit szeretnél, a te oldalad, a te várad! Csak éppen a legkardinálisabb kérdéseket hagytad ki, amik az érvelésem legfontosabb analógiái és érvei. Mégpedig például (nem fontossági sorrendben):

1. Keresztények-e a gyűlölködők, az uszítók, az emberi méltóságot semmibe vevők?
2. Változhatnak-e történelmileg és így relatívvá tehetők-e maguk a „legfontosabb hittéttelek”, egyrészt, mint fogalom, másrészt, mint annak a korban húsbavágó következménnyel járó tartalma?
3. Van-e hamis megtérés és mik annak a jelei?
4. A konzervatívok hite éppoly sokszínű, mint a progresszívoké, miként bizonyítom (vagy ha nem sikerül bizonyítanom, akkor miért nem?). Ennek következménye, hogy akkor (a te fogalmaid szerint) a te hited is súlytalan.

Másodszor,

azok a pontok, amiket viszont te kardinálisnak tartasz, valójában egy árnyékbokszolás részei.

Olyanokat adsz a számba, amit nem mondtam, sőt, általában az ellenkezőjét gondolom, vagy amiket részletesen megválaszoltam. Pont úgy, mint az első részben, amit előző válaszomban szelíden meg is jegyeztem. És amire szintén nem válaszoltál.

Ilyen például: szerintem, mivel a progresszív keresztények éppúgy keresztények, mint a konzervatívok, nagyjából ugyanaz a hittételük tartalma, a legkisebb közös többszörös. Meglep az erőlködés, hogy újra és újra próbálod valahogy az ellenkezőjét kihozni a beszélgetésünkből. Nem értem a kérdésed, hogy fejtsem ki, miben hiszek. Ha te idegenkedsz néhány liberálisabb, szűkebb hittétel-csomagtól, amit néhány progresszív vall, mi is idegenkedünk attól, hogy a keményvonalas katolikusok és reformátusok között milyen óriási tud lenni a különbség, mégis milyen jól elvannak, miután megégettek, elüldöztek, ellehetetlenítettek elég nagy számú boszorkányt, eretneket és másként gondolkodót.

Szerintem is „léteznek megkerülhetetlen tételek, van közös nevező, van a keresztény hitnek közös magja, amihez ragaszkodnunk kell, amit nem lehet olyan vita tárgyává tenni”. Azt írod, ha a kis csodákat jelentéktelenítem, akkor mi lesz a nagyobb csodákkal, mi alapján szelektálok? Ezt a kérdést is körüljártam.

Már nem az eredeti posztommal vagy a válaszom tartalmával vitatkozol. Azt, hogy pontosan mit csinálsz, csak sejtéseim vannak.

Egy jó coach pár session alatt kihozná belőled.

De ez nem különösebben zavar, ha valakit jobban érdekel a vita, úgyis elolvassa az eredeti posztomat (ahogy egy kommentelőd meg is jegyezte). Van viszont jó pár jogos pontod, ezekre még visszatérek.

Mivel a fentiekkel megítélésem szerint kiütötted a vita lábait, és az igazán konstruktív diskurzus feltételei már nem adottak, ezért sajnálattal állapítottam meg, hogy már nem szeretnél igazán vitázni.

Összefoglalva: simán lehet, hogy a hitem súlytalan, de ez sajnos nem derült ki az írásodból, ami a fentiek miatt… súlytalan.

Mosoly az íróasztalnál

Ha megengeded, megosztom veled, hogy volt egy pont, amikor szélesen elmosolyodtam. Amikor azt írod, hogy a szerző fejében (a fejemben) nincs rend, túl sok mindenről írok, a megtérés-élménytől Cseri Kálmánon át a pártokig és gondolatkísérletekig.

Ilyen a világ, Sytka. Kaotikus. A világban millió értelemben semmilyen rend nincs. Sőt, annál is kaotikusabb. „Az biztos, hogy az egyház biblikus hite soha nem ilyen volt; galaxisnyi a különbség” – írod. Olvasd el Pázmány Péter vitáit Alvinczi Péter lelkésszel. Kevés jobb szó van az ott elhangzó érvek összességére, mint az, hogy kaotikus. Kora egyik legfontosabb hitvitája. Elmeséled nekem, hogy milyen volt az egyház biblikus hite? Vagy inkább nem elképzeled magadban, elfantáziálod, hanem elolvasod, hogy tényleg milyen volt? Vagy a niceai zsinaton résztvevők biblikus hitéről mesélsz esetleg nekem, amelynek határozatait egy lélekben ariánus császár szentesítette politikai okokból?

És ezt higgyem el az egyörökigazisteni függetlenobjektív hittétel-csomagnak?

Galaxisnyi különbség? ÉB-RESZ-TŐ!

Lehet, a te intellektuális szűrődön nem menne át a Pázmány-Alvinczi vita, vagy az ariánusokkal folytatott vita sem. Elképzelem, ahogy olvasod a kis kolostorban vagy az udvarházban a szövegeiket és mosolyogsz rajtuk. Én azért adnék nekik egy esélyt.

Egy business case tartalma vagy egy üzleti terv: kaotikus. Számviteli, környezetvédelmi, munkavédelmi, ellátási lánci, marketing-, stb. szempontok. Pedig csak azt akarom megnézni, van-e értelme belekezdeni egy új projektbe, rentábilis leszek-e egy adott évben, vagy pusztán meg akarom győzni a befektetőt, hogy van-e értelme az egésznek.

Vagy, Sytka, neked az előző bekezdések is túl kaotikusak? A hiba lehet, hogy nem bennem van…

A hit tartalma? Kaotikus, ezt mutattam be többször. Ami nem kaotikus benne, az Jézus Krisztus, aki gyógyító erővel lép be az ember életébe és a történelembe. Mindig kicsit máshogy, másként. Fix, kétezer éven át azonos hittételek? Az Ószövetség ennek élő cáfolata. Az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolata ennek élő cáfolata. Az egyháztörténet az élő cáfolata. Pál apostol tanításai az élő cáfolata. A niceai zsinat az élő cáfolata. Megtörtént cáfolatok. Ne érts félre: jogos és védhető álláspontnak tartom a szélsőségesen, kettős predesztináción alapuló kálvinista álláspontot is, logikailag, meg rengeteg más teológiai álláspontot is. Ha szerintem nehezen is, de ki lehet szedni a Bibliából ehhez kapcsolódó érveket. Engem nem győzött meg az Institutio ezen része (ma már Kálvin se hinne benne szerintem), és a más teológiai irányzatok melletti érvek.

A progresszív teológiákat érzem magamhoz a legközelebb, a kvékerek mellett a legszimpatikusabb a méltán világhírű, és a liberális és evangelikál szféra között amolyan hidat képező, és intellektuálisan számomra rendkívül izgalmas Thomas Jay Oord világképe, de még sok mindenkit tudnék mondani. Oordot egyébként szintén megkritizáltam, mert sok mindenben nem értek vele egyet (levelezek vele). Viszont azt még soha sem hallottam senkitől, hogy ő szélsőségesen progresszív lenne. Olyan 75% százalékban egyetértek vele, ami a teológiáját illeti, és ami a filozófiáját illeti. Én is bizonyos értelemben ilyen hídépítőnek tartom magam, de ezt majd mások eldöntik (vagy ledöntik).

Egyébként ezeket tartom a jelenlegi keresztény közélet és vitakultúra három legnagyobb problémájának:

nem vagy (tisztelet a kivételnek) keveset foglalkoznak az intellektuálisan legfontosabb progresszív szerzőkkel (akik 200 év múlva is ismertek lesznek); a nulla felé konvergál a történelmi múlt tisztelete, a történelem megismerésének szándéka és az eredeti források elolvasási aránya; a fundamentalista attitűd megfojtja az egészséges vitakultúrát (az utóbbi nem igaz rád).

Ha az ilyen és ehhez hasonló „szellemi örvénylésből” kényszerülsz mindig „valamit kihalászni”, akkor csak azt tudom mondani: értem, hogy néha nehezedre esik a világban eligazodni (ugyanígy vagyok ezzel), de ezért kérlek, ne a világot vagy Istent okold! Nagyon is pontos, átgondolt példákat és analógiákat írtam, szándékaim szerint.

.A szépre emlékezem

De hogy mondjak három dolgot is, ami viszont nagyon jólesett.

Nem, egyáltalán nem voltál/vagy bántó. Szeretetet, humort, megértési szándékot érzek, nem pedig azt, hogy Krisztus katonájaként teknősbéka-alakzatba állva véded a Sátán ellen az egyörökigaz és függetlenobjektív isteni törvényeket (amiknek tudjuk, milyen következményei voltak például magára Krisztusra nézve a földi szolgálatakor).

Azt, bevallom, nem nagyon éreztem, hogy meggyőzhető vagy, azt viszont nagyon is, hogy végiggondoltad a propozícióim és valóságleírásom következményeit. Igaz, csak az esetlegesen negatívnak gondolt következményeit gondoltad végig (persze, azok valóban baljósak, ahogy minden nézetrendszer kifuttatható negatív következményekre, én ugyanúgy küzdök a szélsőségesen progresszív, mint a szélsőségesen konzervatív kereszténység ellen), és ezeket azonosítottad a progresszív keresztény hagyománnyal (tudod: elképzelt ellenfél és árnyékbox), a pozitívok (vagy: a pozitív) következményeket egyáltalán nem.

Végül: örülök, hogy a 10 pontomból „csak” a feltámadás és a csodák kavartak igazán vitát. De lehet, hogy a többire csak nem jutott igazán idő és áltatom magam.

Bűnösök és fundik

Végül öt rövid gondolat az írásodhoz, mert volt benne azért sok kakaó.

Egyrészt, az ideologizálás, a történelmi múlt megszépítése, a soha nem volt múlt megkreálása a bűnös, tudatlan és tökéletlen ember eszköze, néha túlélő eszköze, néha ocsmány stratégiája, hogy a hatalmát növelje és a saját biztonságérzetét szélesítse. Egyszerűen számolok azzal, hogy magát a Bibliát is bűnös emberek írták. Hány hívő, megtért protestánsról derül ki hétről hétre Amerikában, hogy vagy ateista lett, vagy megvezette az egyházát? Megtért emberek.

Vagy: ha azok közül az apostolok közül, akik Jézussal együtt éltek, megtagadták őt, miért gondoljuk, hogy az Újszövetség minden sora a pontos valóságot tükrözi?

Én a biztosra építem a hitemet, te a bizonytalanra. Az én hitem százmilliók megváltozott életén alapszik, a tied olyan történelmi eseményeken, pl. csodákon, amikben pontosan ugyanúgy hiszel, mint ahogy sokan hittek vagy hisznek a hétnapos teremtéstörténetben, a globális vízözönben vagy abban, hogy a megélt meleg szeretetkapcsolat bűn, vagy hogy a nők… nem folytatom.

Megértem, hogy neked az én hitem nem elég, lehet, hogy csak különbözőek vagyunk. Másnak viszont elég. Valaki görcsölve kel fel, ha nincs X összeg a bankszámláján vagy nincs határozott terv, társ vagy irányító az életében, más él egyik napról a másikra, boldogan és elégedetten.

Lehet egyébként, hogy pusztán ez a kulcs. Más szocializáció és attitűdök az emberek között.

Másrészt, ha egy kétezer éve létező hagyományt (a progresszív keresztény hagyományt) szélsőségesnek bélyegzed, akkor az azzal a veszéllyel járhat, hogy

a te koordináta-rendszeredben Pál apostol, Luther és sokan mások is szélsőségesek lesznek – annak minden következményével. Illetve, ha kiderül, hogy apostolok és reformátorok szélsőségesen progresszív hiedelemrendszerekkel éltek, akkor kiderülhet, hogy a te hited kaotikus, nem az enyém. Csak óvatosan.

Harmadrészt, azt írod: „De ha ezt sem, meg ezt sem, meg amazt sem, és azt sem tette Jézus, akkor talán végső soron nem is az volt, akinek mondta magát. S ha nem az volt, hanem csak néhány “jótollú deáklegény” épített fel egy Jézus-imidzset az utókor számára, akkor miben más ez a Jézus, mint egy fetupírozott mesehős? Miben más ez, mint egy megkreált népmesei figura? Miben különbözik ez a Jézus-figura egy ókori szupermentől, akit nem a kriptonit, hanem egy fakereszt tudott leteríteni? Miért lenne érdemes benne hinni, és mit veszítenénk azzal, ha inkább elvetnénk őt? Már úgy sem maradt belőle semmi, hiszen Jézus tanításai, etikája, teológiája szervesen összefüggésben állnak személyének kilétével, életművével, karakterével.” A Szentlélek miatt, Sytka. Amikor Pált vagy Kálvint a Szentlélek vezette és megújították az egyházat, az összeomlott? Nem, hanem új, magasabb értékű rendet hoztak létre. Szerintem.

A progresszív keresztény hite (is) a felnőtt-felnőtt kommunikáción alapul, válság-, relativizmus-, korszellem- és időtálló.

Negyedrészt, vedd fontolóra kérlek, hogy vannak, akik vitatják, hogy Pál vagy Kálvin bármi előre mozdítót tettek volna. Pl. a zsidók vagy (Kálvin esetében) a katolikusok. Kérlek, vedd fontolóra, hogy milyen veszéllyel jár, ha a „közös hitkészletben” bízást bálványozod. Nem véletlen, hogy a történelmi egyházak mindenféle nyilatkozatot adnak ki, sőt egyre többen már, mint Köntös László, bizonyos értelemben a muszlimot is közelebb tartják magukhoz és a kereszténységhez (figyelj: teológiai okokból!), mint a progresszív keresztényeket.

Végül, nincs abban semmi trükk, hogy nem írtam szélsőségesen progresszív vagy konzervatív-evangelikál személyeket, szervezeteket az ábrámra. 100-200 éve (elszakadva a kereszténység globalista gyökereitől) a kereszténység alapvetően nacionalista-konzervatív értékalapú, ezért a szélsőségesen progresszív keresztények száma Magyarországon (is) nyilvánvalóan töredéke a fundamentalista konzervatívokénak. Egyébként azokat hívom (személyes véleményem szerint) fundamentalista progresszívoknak, akikre igazak a következő pontok: 1) nem tartják még lehetségesnek sem a csodákat és a természetfeletti eseményeket, 2) univerzalisták (mindenki üdvözül, tehát még Hitler, Sztálin és Júdás is), 3) akik kényszerítenék az egyházakat a nekik kedves közéleti/gyakorlati életvezetési változtatásokra (az önkormányzatiság, szabadság elveit figyelmen kívül hagyva), 4) akik történelmet és egyháztörténelmet hamisítanak vagy/és bizonyítékok nélkül Jézust melegnek, Istent sokneműnek stb. gondolják és hiszik, mondják (nem pedig feltételezik), 5) akik nem hisznek a személyes és hatalmas Istenben (ld. folyamatteológia). Tudnék még pár hasonló pontot mondani. Ilyenek Magyarországon még kevesen vannak.

Ami pedig a konzervatív-evangelikál halmazt illeti az ábrámon, nos, ott van a népegyházak nagy része, kábé 50-60 százalék, sok százezer ember. A papok, lelkészek, gyülekezeti és egyházszervezeti vezetők nagy része. Épp ez a fájdalmas, hogy többségében az 5-10 százalék makacs szélsőséges kerítette hatalmába hazánkban a keresztény intézményeket.

Zárásként mit tudnék mondani? Tempora mutantur, nos et mutamur in illis. Ha már a reformációnál és a változásnál tartunk.

Változnak az idők, még akkor is, ha nem akarjuk.

Monostori Tibor

Borítókép: Pexels / Pixabay