Meddig nő a nő? Miben rejlik az „értéke”? Társadalmilag még mindig az anyaszerepben és a szexuális testben látjuk a nőiség lényegét? A 21. században a földgolyó globális északi felén élő társadalmakban már nem annyira releváns, az hogy elmúlik a termékeny és a fizikailag vonzó időszak, mert nem az anyaság az egyetlen életfeladat egy nő életében és a klasszikus női szépségnek is egyre több alternatívája válik elfogadottabbá, #bodypositivity.
Az, hogy a korra, pontosabban az évek múlására irányuló megjegyzések és humorizálások milyen gyakran fordulnak elő a mindennapi életben, egy nyári fesztivál vasárnapján vágott mellbe. Kapolcson a katolikus pap a prédikáció közepén sütötte el azt a meglehetősen eredeti poént, hogy ugyebár a nők éveit 30 felett már nem számoljuk. Majd pár órával később egy prominens zenekar 60 fölött járó férfitagjai kuncogtak perceken keresztül a színpadon azon, hogy az egyik középkorú hölgy stábtag szülinapja alkalmából eldalolt köszöntőben * közönségre kikacsint* 18 évet fognak énekelni. Nos, nem vonom kétségbe a szereplők jóindulatát, viszont a kérdés, hogy miért nem lehetünk nőként idősebbek három évtizednél, a társadalmi hiedelmek mélyébe vezet minket.
Jóindulatú szexizmus?
Annak ellenére, hogy a világ legtöbb országában a nők várható élettartama magasabb, mint a férfiaké, a női test öregedése (egyenlőre) sokkal kevésbé kívánatos, mint a férfi testé. Miről szól ez az egész? Az életüket férfiként élő egyedek szebben, jobban öregednének, mint a nőtársaik?
Persze sejtjük, látjuk, hogy nem erről van itt szó, de mégis pozitívabb képzetek (és egyre jobb nők) társulnak a korosodó férfi hadakhoz. A ráncosodó bőrökön túl, inkább társadalmi okai vannak annak, hogy amíg a férfi nem képviselői nagy összességében „nyernek”, a nők pedig „veszítenek” értékükből, a szülinapi tortán égő gyertyák számának növekedésével egyenesen arányosan.
A férfi értéke másban mérendő: Hugh Hefner a Playboy életmód és a sugar daddy klasszikus toposzának leghíresebb képviselője
Tony Barson/WireImage.com
Először is, a férfi értékét társadalmi szinten még mindig nem az esztétikai megjelenésükben mérjük, noha a nemi szerepek jelenetős változásával egyre nagyobb hangsúly kerül a férfiak külsejére is, hiszen ma már a legtöbb nő előtt nyitva áll a lehetőség, hogy javakat és társadalmi rangot szerezzenek. Tehát a pénz és a presztízs jó sok évszázadon keresztül határozta meg a férfi értékét. Márpedig az egészen nyilvánvaló, hogy ezek a dolgok, ellentétben a nő identitását meghatározó szépséggel és termékenységgel ellentétben az életkor előre haladtával gyarapodnak. Így ebben az értelemben az évek múlása nem fejezik ki valaminek (közmegegyezés szerinti esztétikum, termékenység) a veszteségét. Az életközepi válság, illetve a korosodással járó betegségek, halál természetesen mindenkit érintenek, itt most arról gondolkodunk, hogy miért beszélünk eltérően az öregedésről a nőket, illetve a férfiakat illetően (a téma komplexitása miatt, most nem térek ki a nem bináris nemi kategóriákba sorolható emberek által megélt élethelyzetekre).
A hidraulin vallás
Naomi Wolf A szépség mítosza c. könyvében ezt úgy fogalmazza meg, hogy „a nők először szépségként is meghalnak, még mielőtt testük is meghalna.”
„Az, hogy minket nőket arra buzdítanak, hogy állandóan a szépségünk törékeny és mulandó voltára gondoljunk, módot ad arra, hogy alárendeltségben és olyan fatalizmusban tartsanak minket, amely a reneszánsz óta nem része a férfi gondolkodásmódnak.”
Wolf itt arra céloz, hogy a szépség és a fiatalság iránti irracionalitásba átcsapó küzdelem ahhoz a vallásossághoz hasonlít, amelyben a bűntudatkeltéssel (analóg módon a diéták és ránctalanító krém reklámok) láncolják magukhoz a híveket a megváltás reményének fényében. Ily módon a bőrfiatalító és a fogyókúrás csodaszerek ígérik a bűnös élvezetekből (lásd, a test természetességének élvezetéből) való megváltást. A fiatal bájak iránti reménytelen törekvés abból a társadalmi nyomásból fakad, hogy a tisztaság és az anyaság kultusza ebben a korban már a múlté, mindezek “nem övezhetik szent fénnyel az idősödő női testet”. A testi vonzerő és a termékenység elmúlása tehát klasszikusan a női lét két olyan alapvető aspektusa, amelynek elhalványulása a társadalmi és a biológiai érdektelenséggel veszélyeztet. Hiszen az erotikus vonzerő és a termékenység hosszú évszázadokon keresztül jelölte ki a nő funkcióját a társadalmakban és vívta ki a férfi nem megbecsülését.
A szépségipar befolyása alól aligha van menekvés
A nők más módokon való önmegvalósítása tehát ennek a fiatalság mániának a lanyhulásához vezethetne, ha nem lenne egy egész szépség-és marketing ipar ennek a szorongásnak a szítására és a ráncfeltöltő krémek eladására felépítve….Média és marketing osztályok hada igyekszik szégyent és bűntudatot kelteni a fogyasztói társadalmak nő tagjaiban, hogy eme szavatossági időtartamot a lehető legtovább kitolják. A krémek, sebészeti beavatkozások, wellness szolgáltatások tengere lassan már mindenkit elborítanak, a férfiak sem ússzák meg szárazon, akiket azonban nem fenyegetett olyan drasztikusan az utolsó még-kívánatosan-eltöltött nap réme.
Divatos ráncok
A most felnövő generációk abból a szempontból szerencsések, hogy a női életfeladatok és szerepek egyre inkább levetik a hagyományos társadalmi elvárások, évszázadokon keresztül rájuk rakódott rétegeit, így a női életszakaszokat jelölő biológiai mérföldkövek (menstruáció, menopauza) nem okoznak akkora megrázkódtatást. A fizikai fájdalom és a női testben zajló folyamatok köré épített tabuk kezdenek omladozni és egyre több kreatív alkotás teszi meg témájává pl. a menstruációt és az időskorral együtt járó biológiai változásokat.
A kiváltságos, tehát gazdag, fehér, a klasszikus szépségideálnak megfelelő nőknek könnyebben megy a korral járó társadalmi nyomásnak való ellenállás
https://i.pinimg.com/originals/e0/c3/b6/e0c3b62df6b3eccb82e009906214e292.jpg
Az isteni menopauza
Az öregedés nem csak biológiai értelemben létezik, hanem társadalmilag és kulturálisan is formálódik azáltal, hogy az idősödő testeket bizonyos módokon ábrázolják a filmekben, könyvekben, reklámokban. Ahogy egyre több nőnek adódik meg a lehetőség, hogy a klasszikusan férfi uralta média- és filmiparban saját hangon szólaljon meg, egyre többször fordul elő az, hogy nem csak a sztereotipikus, őrült nős- klimaxos viccek csattannak el a téma kapcsán.
Phoebe Waller-Bridge írt dialógusa a Fleabag brit sorozatban például ilyen. Kristin Scott Thomas karaktere Martinivel a kezében fejti ki a sajátos gondolatmenetét arról, hogy
a nők beépített fizikai fájdalommal élik az egész életüket, mint például a havonta átélt menstruációs görcsök, gyerekszülés stb. A férfiak ezzel szemben a testükön kívül kénytelenek keresni a vér és a testi fájdalom nyers „élményét”, így hát feltalálták a háborúkat, hogy megtapasztalják a vért és a testek érintkezésének nagyon konkrét, fizikai érzékélesét, majd mindezt a rögbiben meg a fociban keresik tovább.
A szkeccs alkotói hatalmas lakomával ünneplik, hogy kikerültek a húspiacról, így az irreálisan vékony testideál fenntartásának kényszere alól is
Ami a női test vonzerejének „hanyatlását illeti, Amy Schumer ameriaki humorista és három alkotótársa rittyentett össze egy rövid szkeccset: Egy középkorú női társaságnak feltűnik, hogy minden (színész)nő életében eljön az az utolsó nap, amely után már nem tűnik túl hitelesnek az, ha valaki szexuálisan vonzónak találja őket (finoman fogalmazva. A videó címe kifejezőbb: The last fuckable day)
Viszont azzal, hogy a nyugati társadalmakban egyre több lehetőség adódik arra, hogy a nőként ne csak testi kvalitásaink tegyenek értékessé, a szépség és a termékenység háttérbeszorulását egyfajta felszabadító lehetőségként is meg lehet élni. A képernyőn legalábbis a női karakterek a menopauzát, és az irreális szépségideáloknak való görcsös és fárasztó megfelelési kényszer elengedését éltetik. Azt a pillanatot, amikor a nő simán „csak” egy személy lesz, nem a szexualizált Másik.
A cikk szerzője és borítókép: Bonifert G. Rita szociológus
Források:
Simone de Beauvoir: A második nem
Naomi Wolf: A szépség kultusza
https://www.latimes.com/entertainment/la-et-menopause-20190524-story.html