A keresztény értelmiség törekszik az állami és egyházi státuszok és az azokkal járó előnyök megszerzésére. Így egyszerre legitimálja az egyházat és az államot. Az árulás ott van, hogy a jézusi tanítás nem erről szól. Olvasónk, Garay András kommentárja

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egyházvezetés és a kormány viszonyában a mérleg nyelve a keresztény értelmiség. Az ő megerősítésük (állami és önkormányzati státuszokban, egyházi intézményekben és az őket kiszolgáló háttérvállalkozásokban) alapvető stratégiai cél. A legitimáció alapját ők jelentik. Ezért fektet az egyházvezetés és az állam is hatalmas pénzeket a keresztény elitképzésbe, hiszen erről a bázisról töltődik fel mindkét apparátus. Itt jók a pénzek, versenysemleges munkahelyek vannak, igazi kontroll nélkül. A keresztény értelmiség törekszik az állami és egyházi státuszok és az azokkal járó előnyök megszerzésére. Így egyszerre legitimálja az egyházat és az államot. Ők a kapocs.

Fotó: www.evangelikus.hu

A kritikus keresztény értelmiség ebben a helyzetben képtelen megszervezni önmagát, érdekérvényesítésről nem is beszélhetünk. Az egyházvezetéstől ebben a helyzetben nem lehet semmit sem várni, nekik ez így jó. Bizonyos értelemben a híveknek is jó, hiszen nem kell eltartani az egyházat, sőt az állami támogatások lecsorognak egy egyszerű hívő szintjére is. Tehát ez egy win-win szituáció. Az árulás ott van, hogy a jézusi tanítás nem erről szól – viszont az utána következő 2000 év meg pontosan erről. Tehát nem érzik magukat „árulóknak”, semmiféle lelkiismeret-furdalásuk nincs, sőt!

Van-e erre a helyzetre megoldás a jézusi értékrend szerint? Rövid távon nincs, mert a botrányok szellőztetése szűk kommunikációs térben mozog. Sőt, ez a cél: csökkenteni a kommunikáció felületeit, és ami van, azt ellenőrizni. És azért sincs, mert a jézusi úton járás keskeny ösvény, ahol nincsenek kiváltságok, és előbb-utóbb az üldözés lesz az osztályrészük. Az emberek nem akarnak lúzerek lenni egy majdani cél (örök élet) reményében, aminek teológiai igazsága (ítél-e Isten?) billeg. Ha nincs ítélet, vagy van utolsó esély a megbánásra, a motiváció csak az lehet a jézusi úton, hogy itt nagyobb a testvériség, tapintható az Isten Országa, és valahol az ember ott legbelül „titkon érzi”, hogy jó úton jár és értelmes életet él. Viszont ez – bármennyire is élhető – kis réteget mozgat meg, könnyű marginalizálni. elbizonytalanítani. Mégis ez az egyetlen esély, hogy a testvériség kis szigetei – akár vallásos úton, akár nem – összeérnek és erős szövetet alkotnak, melyen állami és egyházi „poklok” nem vesznek erőt.