A HAZATÉRŐK ÉNEKE

A HAZATÉRŐK ÉNEKE

„Ő előbb szeretett minket: fiakat és lányokat, non-binárisokat, leszbikusokat, melegeket, transzneműeket, queereket és mindenkit. Emberi kötelekkel von és vonz minket. Legyen Áldott az Ő neve!” – Gyárfás Judit tanúságtétele

126. Zsoltár – Zarándokének. Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait, úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet

Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!”  Igen, az Úr nagy dolgot tett, s mi mennyire örültünk neki. Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat, ahogy délen a patakokat változtatod. Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd.

Ezzel a felütéssel indult a befogadó-ökumenikus istentisztelet, ahol aztán egy „szertelen” Istenről hallhattunk. Aki egykor azt mondta: „Legyen!”, és aki túlcsorduló szeretettel viszonyul hozzánk, ahogy a tékozló fiú történetében is látjuk. 

1.jpg

Fotó: www.shutterstock.com

Tanúságtételem

Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. .. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebóimmal?” Hóseás neve azt jelenti: Isten a szabadítás, Isten a segítség. Könyve így kezdődik: „Ez az Úr igéje, amely Hóseáshoz szólt”. Hóseás életén keresztül szólt az Úr, azon keresztül, ami vele történt, mutatta meg erejét, hatalmát, szeretetét, irgalmát, kegyelmét, tanúként hívta el őt az életével, ahogy engem is ide hívott. Isten hűséges szeretetéről szól ez a most felolvasott rész. Különösen fontos a hűség, hogy ő nem változik, Ő végigkísérte az eddigi életemet, és nagyon sok idővel Hóseás után engem is elhívott.

Egy keresztény – LMBTQ+ összeurópai fórum kapcsán jött az elhívásom, akkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy nekem teológiát kell tanulnom, és hogy az én hivatásom, hívásom lelkésznek lenni. Ezt a hívást vonzalomként élem meg. Azt érzem, hogy az Ő Szeretete olyan nagy, hogy nem érdemes Neki ellenállni, vagy nemet mondani Rá: annyira erős ez a vonzás. Arcához emel – felemel, mikor mi gyűlöljük magunkat, vagy lenn vagyunk a gödör aljában, a depresszió mélységeiben, akkor Ő felemel maga mellé, az Arcához, méltóságot ad nekünk. Ő előbb szeretett minket, mint mi magunkat – még gyermekek voltunk, még meg sem születtünk, de Ő előbb szeretett minket: fiakat és lányokat, non-binárisokat, leszbikusokat, melegeket, transzneműeket, queereket és mindenkit. Emberi kötelekkel von és vonz minket. Legyen Áldott az Ő neve!

Szerző: Gyárfás Judit

Facebook Comments