Lelki bántalmazás, visszaélés a vallási tekintéllyel, kizsákmányolás. Olyan jelenségek, amelyek napjainkban is időről-időre felütik fejüket egyházainkban és sajnálatos módon legtöbbször nem teszünk semmit a bántalmazók ellen. Hogy bátorságot merítsünk a cselekvéshez, olvassuk el Pém Mihályné olvasói levelét.
Egy munkatársamnak szeretnék e sorokkal emléket állítani. Ildikónak hívják, hitoktatóként dolgozott. Kiváló eredménnyel végzett a teológián, még a rettegett Rózsa Huba professzornál is mindig ötösre vizsgázott. Az élete volt a hitoktatás. Egy kibírhatatlan, zsarnok plébános volt a főnökünk, aki fizetés nélkül dolgoztatta hónapról hónapra. Ildikó köménymagos levesen élt és egy kiló kenyeret osztott be magának egy hétre. Nem fogadott el pénzt senkitől, pedig akkor már könyvei is megjelenés alatt álltak. A plébánosunk miatt írtam a püspöknek, de ő úgy gondolta, hogy jó lesz, ha szerzeteseket küld hozzánk, és majd minden rendben lesz. A szerzetesek látták, hogy mi a helyzet, egész éjjel imádkoztak a templomban. A plébánosunk nagyon súlyos eset volt, állandó dührohamokkal, egyszer a blúzomnál fogva dobott ki az irodából. Sokszor a sekrestyében is őrjöngött. Nem tudni, miért nem adott fizetést Ildikónak, aki rettegett tőle. Egyszer eljött Ildikó lelkiatyja a plébániára és felelősségre vonta főnökünket, hogy miért nem ad fizetést. A hittanárok közül, akiknek volt férjük, azoknak nem jelentett ez akkora problémát, de Ildikó egyedülálló volt. Így utólag már egyértelmű, hogy valamilyen segítséget kellett volna kérni, csak nem tudtuk kihez forduljunk. Ildikó idő közben annyira lefogyott, hogy kórházba került, ahol erős nyugatatót írtak fel neki. Ilyen állapotban ment el a végzetes hittantáborba, ahol leesett egy lóról, majd a szövődményekbe belehalt. Könyve halála után jelent meg.
Rendkívüli szenvedéseket éltünk át a plébánosunk melett, aki nyíltan nőgyűlölő volt és pszichológiai kezelésre szorult volna. A katolikus egyházban dolgozva sajnos rengeteg nő szenvedését tapasztaltam meg. Ildikó és a hozzá hasonlók szenvedéseire szeretném felhívni írásommal a figyelmet, és emléket állítani azoknak az elhivatott embereknek, akik áldozatos munkájukkal próbálnak segíteni az egyháznak, de ezért csak megaláztatást és szenvedést kapnak.
Ha önnek is van hasonló tapasztalata és szeretné megosztani velünk, küldje a [email protected] email címre.