Talán az én történetem fényében érthetővé válik, miért állok ki ott és ahol csak tehetem a nőkért, a nők esélyegyenlőségéért és a hátrányos megkülönböztetés ellen. Sajnos a nők elleni erőszak a társadalmunkban és az egyházban is jelen van még mindig, különféle formákban. De nem kell ennek így maradnia, és ez rajtunk múlik! (Lorencz Klára írása)
A mozgalom 2017 októberében futótűzként terjedt el a közösségi médiában, hogy felhívja a figyelmet, milyen széles körben elterjedt a szexuális zaklatás és erőszak, elsősorban a gyereklányok és a nők ellen, de sajnos, tudjuk, hogy a kisfiúk sem kivételek az áldozatok között. Mint tudjuk, a téma sajnos egyházi téma is. Lehet tiltakozni, mindenféle rosszindulatra és összeesküvésre hivatkozni, fejünket a homokba dugni. Sajnos azonban: Me Too = engem is – engem is ért zaklatás, gyermekkoromban, 11 évesen, mégpedig a templomban, a hittanórán, a hittanórát tartó pap részéről. Nekem szerencsém volt, mert őszinte lehettem a szüleimhez, el tudtam mondani nekik, és ők megtették a megfelelő lépéseket. Nem minden gyereknek van ilyen szerencséje, mert megfélemlítik, vagy a szülei nem hisznek neki, és nem tud kitörni az erőszak hálójából, hosszú időn keresztül áldozata marad az erőszaktevőnek.
Csaknem 50 év telt el azóta, és a helyzet úgy tűnik, nem sokat változott, sem az egyházban, sem a világban. Walesi vőjelöltem szerint Nagy-Britanniában e botrányok miatt ürültek ki a templomok: az emberek féltik a gyerekeiket, a papok hitelüket veszítették.
A témával azóta sokat foglalkozott a média, tudjuk, hogy az áldozatoknak nagyon nehéz túllépniük a történteken, egész életükre nyomot hagy a lelkükben. Nekem hogyan sikerült? Kegyelem. Kegyelem, hogy a szüleim, és tulajdonképpen az egyház is kiállt mellettem, és a papot olyan területre helyezték, ahol többet nem került gyerekekkel kapcsolatba. Persze feljelentés nem történt, az egyház jó hírét meg kellett őrizni… Kegyelem, hogy a szüleim mindig, mindenben mellettem álltak, és őszinte lehettem velük. Azt hiszem, szülőként, megelőzésként, ez „a legtöbb, mi adható”. És ma már az interneten rengeteg segítség és tudásanyag elérhető a témával kapcsolatban.
Mert azok, akik áldozatokká lettek, nem törődtek bele. A traumából felépülve elszánták magukat arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Az egyik ilyen fórum a „Nők a nőkért együtt az erőszak ellen” egyesület honlapja, a www.nane.hu. A honlap címoldalán segélyhívószámot találhatunk, ha a környezetünktől nem tudunk, vagy nem merünk segítséget kérni. Kiadványaik is letölthetők az erőszak különböző válfajairól, mert nemcsak fizikai erőszak létezik! Érzelmi változata sokkal nehezebben megfogható és igazolható, ezért még veszélyesebb. Tesztek is letölthetők, melyek alapján megvizsgálhatjuk, valóban erőszakos kapcsolatban élünk-e. A szavaknál és betűknél azonban hatásosabb az a videó sorozat, ami „Kérsz teát?” címmel készült, szintén az egyesület kezdeményezésére és támogatásával. Elég a címet beírni a keresőbe, és máris rendelkezésre állnak a kisfilmek. Ilyen egyszerű: ha valaki nem kér teát – ugye nem itatom meg vele mégis erőszakkal? Ugyanez érvényes a szexualitásra. A hasonlat gyerekek számára készült változata is elérhető a youtube-on, sajnos csak angolul: „Constent for kids” címmel – de talán nyelv- és számítástechnikai ismerettel rendelkező olvasóim közül el tudja valaki készíteni a magyar változatot, ami nagy hasznára lehetne szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.
Én sem törődtem bele abba, ami velem történt. A trauma hatalmas erő, ha nem önmagunkat vádoljuk, és nem magunk ellen fordítjuk ezt az erőt. Sajnos, az áldozatok legtöbbször nem mernek beszélni a történtekről, félnek a közvélemény ítéletétől, és inkább magukat pusztítják ezzel az erővel. Gondoljuk el: az eseteknek kb. 10%-a kerül nyilvánosságra! Ha én vagyok most ez a 10%: ez azt jelenti, hogy még legalább 9-en vannak a környezetemben hasonló mély, vagy sokkal mélyebb, feldolgozatlan sebekkel! Talán az én történetem fényében érthetővé válik, miért állok ki ott és ahol csak tehetem a nőkért, a nők esélyegyenlőségéért és a hátrányos megkülönböztetés ellen. Sajnos a nők elleni erőszak a társadalmunkban és az egyházban is jelen van még mindig, különféle formákban. De nem kell ennek így maradnia, és ez rajtunk múlik! Bátorításul álljon itt egy pozitív példa, egy kolléganőm története, aki felhatalmazott az esete közzétételére, azért, hogy másoknak is bátorítást adjon. Áldja meg az Isten érte!
„Sokáig (talán túl sokáig) szégyelltem magam én is. Most szeretném “elmondani” röviden az én történetemet.
Én még csak 9 éves voltam. Kicsi és még tudatlan ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Az unokatestvérem tőlem nyolc évvel idősebb. Nyári szünet volt, szülők dolgoztak, csak mi gyerekek voltunk otthon, testvérek és unokatestvérek. Nővérem másik unokatestvéremmel játszott valahol. Ő jött és elcsalt a kazánházba. Azt mondta senkinek nem beszélhetek arról, ami most lesz, különben nagyon kikapok szüleimtől. Féltem tőle… Ez nem az egyetlen alkalom volt azon a nyáron. Legalább még négy-öt alkalommal tette meg velem. Nem mertem róla beszélni. Két év telt el mire megmondtam a szüleimnek. Sajnos nem olyan családban nőttem fel, ahol bármi támogatást kaphattam volna. Semmi nem történt. Még tőlük is én kaptam ki, hogy senkinek nem szabad elmondani, mert szégyen. Mit szólnak az emberek.
Egészen a tavalyi évig én is úgy gondoltam, hogy ez az én szégyenem. DE NEM ! Nem szabadna a nőknek úgy érezni, hogy ők tehetnek róla. Remélem, levelemmel másokat is bátorítok arra, hogy beszéljen róla. Sokszor már az segítség, ha valakinek elmondhatjuk, vagy csak így névtelenül megírjuk. Sokan vagyunk, akik magukban tartják, de nincs ez így rendjén. Nincs mit szégyellnem, van egy fantasztikus férjem, aki támogat. Van csodálatos gyerekem, aki a mindenem. Nem vagyunk egyedül. Beszéljünk róla!”
És hogy hogyan kellene ezeket az eseteket az egyház berkeiben kezelni? Ezzel kapcsolatban a Biblia Politika Misztika televíziós sorozat 33. részét ajánlom a kedves Olvasók figyelmébe, ami a youtube-on is megtekinthető. Beszéljünk róla!
Lorencz Klára, MTÖE (Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete)