Sokan élnek abban a tudatban, hogyha az életükben válaszút elé kerülnek, akkor a döntésüket ők hozzák meg. Boldogok attól a tudattól, hogy van képességük és szabadságuk arra, hogy olyan döntéseket hozzanak, amilyet csak akarnak. Ám gyakran, évek évtizedek is eltelnek, mire az ember eljut arra a pontra, hogy a korábbi döntését képes felülbírálni. De ilyenkor rádöbbenni, hogy a döntéshozatalkor a tudatunk, ismeretünk igen szűk keretek között mozgott, és valójában nem is volt választási lehetőségünk, bizony igen fájdalmas. Felmerül a kérdés, hogy vajon egy ember miért válik kereszténnyé itt Európa közepén? (Kovács István írása)

Gyermekkorunk óta a kereszténység csöpög belénk. A Jézuska születése, a déli harangszó, húsvét, a történelem, a hagyományaink, a temetők keresztjei, a templomok mind a kereszténységet hirdetik számunkra. A legtöbb gyermek számára, aki Magyarországon nő fel, már a kezdetektől a kereszténység az egyetlen alternatíva, amelyből választhat. És legtöbb esetben a „szabad” választás csupán abból áll, hogy a kereszténység valamelyik ágát választja. De azt is attól függően, hogy a baráti társasága, családja milyen felekezetbe jár. Bár minden egyháznál van valamilyen tanfolyam a keresztelkedés, konfirmálás, bérmálás előtt, ezek a tanfolyamok csupán az aktuális egyház alaptanításainak megismeréséről szólnak. Magyarán a vallást választani kívánó személy csupán egyből választhat, azt, amelyiket elé teszik. Nem terítik ki elé a vallási paletta összes kártyáját, nézetét, rendszerét. Csupán azt az egyet. Természetesen a választás után a „szabadon” választott egyház mindent megtesz, hogy folyamatosan bizonyítsa, hogy a választás a lehető legjobb volt, és igyekszik az elitizmus táplálásával elhitetni a hívővel, hogy ennél jobb döntést nem is hozhatott volna.

De az igazság az, hogy akkor, amikor valaki vallást választ, valójában semmilyen rálátása nincs arra, hogy mi alapján hozza meg a döntését, és a legalapvetőbb ismeretei sincsenek meg arról, amit választani fog. Valójában csupán egy csőben fut előre abban a hiszemben, hogy a leghelyesebb úton halad. Ahogy Nagy Feró fogalmazta meg nagy bölcsen: „Egy út van előttem, melyiket válasszam?”

Ám a döntése nem az övé. Nem az egyén dönt, hiszen a döntését olyan külső tényezők befolyásolják, amelyekre nemhogy befolyása, de rálátása sincs. Valójában a döntését mások befolyásolják anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A vallásválasztás valójában egy kívülről irányított folyamat, amelybe nagyon kevés beleszólásunk van. Ahhoz, hogy jó döntést tudjunk hozni a vallásválasztással kapcsolatban, sokkal szélesebb körű kutatásra, tanulmányozásra van szükség, és ebből adódóan sokkal hosszabb időre, mint amit a vallások biztosítani tudnak, vagy akarnak. A kereszténység sem olyan egyszerű, mint azt sokan hiszik. Ám mire az ember eljut oda, hogy kérdéseket tud megfogalmazni a vallásával kapcsolatban, addigra több éves, évtizedes elköteleződés jön létre, és az addig beleölt energia, idő és pénz szinte lehetetlenné teszi, hogy sérülés nélkül gondolja át évekkel korábbi döntését.

És most itt senki ne gondolja azt, hogy valamelyik kisegyházról írok, mint pl. Jehova Tanúiról, az adventistákról, vagy a hitgyüliről. Valójában ez minden egyházra vonatkozik. Az igazság az, hogy a történelmi egyházak tagjai bizonyos szempontból rosszabb helyzetben vannak, mint a kisegyházaké, mert ott aztán tényleg olyan silány minőségű oktatást kapnak a hívek, hogy a családi hagyomány nélkül senki sem maradna az egyházban. A legtöbb hívő a legegyszerűbb vallásával kapcsolatos kérdésre sem tud válaszolni, hanem ha ragaszkodik is a vallásához, akkor az csupán mások miatt van. Egy karizmatikus egyházi vezető, vagy egy tisztelt rokon stb. De ezekben az esetekben a döntést mások hozzák meg helyettünk, és mi mások döntései alapján hajtjuk be a fejünket egy vallás igájába.

A kereszténnyé válás folyamata nem áll meg a keresztelkedésnél. Nekem úgy tűnik, hogy a vallásválasztás után sokan ölnek rengeteg energiát abba, hogy nyugtatgassák magukat: igen, jól döntöttem. Ennek egyik legjobb módja, ha kizár minden olyan információt az életéből, amely bármilyen módon is, de ellentmond a hitének, és olyan prédikációkat hallgat, olyan könyveket olvas, melyek megnyugtatják, hogy jól döntött. Ezt a módszert az egyházak évezredek óta használják. Gondolkodó emberek, tudósok írásai gyakran kerültek tiltólistára, vagy dugták el a közönség elől őket. Egyik jó példa erre a Rózsa neve című film, amit mindenkinek ajánlok. Érdemes egyszer megnézni. A katolikus egyház évszázadokon át indexre tett bizonyos könyveket, melyeknek tiltotta az olvasását. Ma ezt a módszert használják Jehova Tanúi vagy a Hit Gyülekezete, akik démoni befolyásúnak tekintik más egyházak kiadványait, illetve szankciókat léptetnek életbe azokkal szemben, akik mégis tiltott irodalmat olvasnak.

Tehát nyugodtan állíthatom, hogy a vallás- vagy felekezetválasztás alkalmával a hívő ember tudatlanul hoz döntést, és sok fontos ismeretnek nincs birtokában, mikor elkötelezi magát az egyháza mellett. Így a döntés valójában nem is az övé. Mások hozzák meg helyette. Így viszont az ember elveszíti az életét és az önrendelkezési jogát. Az egyházak csupán kihasználják a tudáshiányt, és ahelyett, hogy ezt orvosolnák, inkább előnyt kovácsolnak belőle.

Természetesen nem gondolom, hogy ezt a problémát orvosolni lehet. Sokkal nagyobb munka ennek ellensúlyozása, mint azt én el tudnám képzelni. De egy biztos. Sem az egyházaknak, sem az államnak nem érdeke, hogy olyan oktatást biztosítson a fiatalok részére, amelynek segítségével elkerülnék azokat a zsákutcákat, melyekbe sokan nagy lendülettel belerohantunk, hogy a végén nagyot koppanjunk. Pedig az egyetlen megoldás az olyan oktatási rendszer, amely nem csupán az exponenciális egyenletek megoldásait, vagy az angol igeidőket tanítja meg nekünk, hanem segít az életben is eligazodni.

Forrás: Sefatias blog, szerző: Kovács István

Kép forrása: www.createtc.com

 

Kell_egy_Ház