Pizzaballa, jeruzsálemi bíboros önként vállalná, hogy a Hamász túsza lesz, ha azok cserébe szabadon engedik a fogolyként elhurcolt izraeli gyermekeket!
Annyira lelket melengető hír ez! Végre a kereszténység a maga legnemesebb erkölcsi magasságaiban tündököl, és nem pusztán az elnyomó rezsimmel kollaboráló politikai kereszténységnek mutatja magát! Ez utóbbi jelenség nálunk Magyarországon sajnos annyira elharapódzott, hogy sokak számára, főleg azoknak, akik távolabb állnak az egyházaktól, nem is látszik már más belőle. Sőt bevallom, hogy kritikusan gondolkodó keresztény teológusként én jó magam sem igen látok mást belőle. Ezért is nagy öröm ilyen hírt olvasni!
De mi is történt? Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi katolikus bíboros egy interjú kapcsán mondta azt, hogy nem lehet megállítani addig a háború eszkalálódását, amíg a Hamász által elhurcolt izraeli túszok nem jutnak haza, ezért mindent meg kell tenni ennek érdekében, ami csak lehetséges. De a bíboros nem csupán másoktól várja, hogy tegyenek valamit, hanem személyes felelősségére is gondol. És ekkor mondta ki azt a mondatot, amire sokáig emlékezni fogunk:
„Kész vagyok a cserére, bármire, ha ez a szabadsághoz vezet, hogy hazahozzuk a gyerekeket. Nem probléma. Részemről teljes a készség.”
A keresztény hit egyik leghősibb erénye a mártíromság vállalása. Sokszor a hitért magért, máskor azért, hogy a felebaráti szeretet gyakorlásában elmenjenek akár odáig is, hogy életüket adják másokért. Ahogy a Mester is tanította „senkinek nem lehet nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért”. Például ezért, hogy megmentsék az ártatlanul szenvedőket. Ebben az esetben a Hamász által elhurcolt izraeli gyermekeket.
Egy különösen erős korábbi példa, ami már gyermekkoromban nagy hatással volt rám, amikor először hallottam róla, Maximilian Kolbe lengyel minorita szerzetes története, akit elhurcoltak Auschwitzba, mert a II. világháború idején rádióján németellenes műsort sugárzott, sőt lengyel, zsidó és ukrán üldözötteket bújtatott, illetve menekülésüket segítette. A tábor 14-es barakkjából, ahol Kolbe is élt, megszökött egy rab. A tábor parancsnoka bosszúból a barakk tíz lakóját éhhalálra ítélte. Ekkor Kolbe atya önként vállalta a halált egy kétgyermekes családapa, Franciszek Gajowniczek helyett. A tíz foglyot egy félig földbe ásott bunkerbe zárták össze, hogy lassú éhhalál végezzen velük. A bunkerből mindvégig hallatszott az imádság és az ének, amit ő vezetett a halálraítéltek között. Két hét után már csak ő volt életben, egy injekcióval oltották ki az életét. És a történelem során számos keresztény ember, de számos zsidó, sőt muzulmán ember is lett a felebaráti szeretet radikalitásának mártírjává.
Ezek a hősök az ellenpontozása mindannak a gonoszságnak és becstelenségnek, amit éppen a vallások nevében, illetve rájuk hivatkozva követnek el. Sajnos sokkal kevesebben vannak, mint azok, akik a vallást politikai vagy éppen erőszakos fegyverré kovácsolják. De ők is léteznek! És valahogy ők azok, akik a legsötétebb borzalmak idején is képesek visszaadni a hitet az emberi jóság erejében! Most nagyon kell ez a megerősítés. Köszönet érte!
Perintfalvi Rita