Ha ma élne, a mérgező férfiasság-kultusz miatt nem férfiként, hanem lányos, elpuhult fiúként tekintenének Jézusra az evangelikál keresztények – írta Benjamin Cremer néhány napja a legolvasottabb texasi napilapban.

Az ismert amerikai lelkész személyes vallomása a The Dallas Morning News-ban jelent meg április 30-án.

Cremer felteszi a kérdést: vajon a keresztények miért nem Jézust tekintik a férfiasság mintájának? Szerinte a ma népszerű férfiasság-fogalom teljes ellentéte volt mindannak, ahogy Jézus élt és tanított.

Cremer felidézi: egy olyan evangelikál (Amerikában protestáns keresztény) közegben nőtt fel, ahol a szexualitását folyamatosan megkérdőjelezték. Érzelmes, érzékeny kisfiú volt, aki a sportokat nem, ellenben az olvasást és a zenét nagyon szerette. Utált vadászni, mert nem akart semmit és senkit megölni.

Ahogy egyre idősebb lett, a gyenge önbecsülése és kedvessége miatt gyengének és férfiatlannak tartották.

Folyamatosan azt hallotta: „meg kell erősödnöd”, „ez a világ élve fog felfalni téged”. Elpuhultnak, lányosnak, sissy-nek (jellemzően a nők számára az ítélkezők szemében nem vonzó, vagy ilyennek csúfolt nőies fiú) nevezték.

Nem randizott a gimnázium felső osztályáig, és folyamatosan olyan pletykákkal kellett szembesülnie, amelyek megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szereti-e a lányokat. Ezek a pletykák aztán végigkísérték a főiskoláig, sőt a lelkipásztori szolgálatáig. Külső megjelenésében folyamatosan próbált keményebbnek és agresszívabbnak látszani, mint amit valaha is kényelmesnek érzett. Soha nem érezte igazán azt, hogy elfogadják férfiként.

Cremer (aki azóta megnősült és 2022-ben megszületett az első gyermeke) kifejtette: ahogy a karrierjében előrelépett és szenior lelkész lett, a vezetői képességeit és magánéletét taglaló kommentek és pletykák elviselhetetlenné váltak. Dávid királyt, Sámsont állították elé mintának és egyes amerikai filmek (Braveheart, The Patriot, vagy bármi Arnold Schwarzenegger szereplésével) tovább fokozták a várakozásokat azzal kapcsolatban, hogy mit kell ahhoz tennie, hogy „férfi” legyen.

Mivel úgy érezte, hogy ezeknek a mintáknak sohasem tudna megfelelni, elkezdett azon gondolkodni, kicsoda ő valójában. Ahogy tanulmányozta a Bibliát, egy sarkalatos kérdést tett fel magának. Miért nem Jézust mutatták meg neki, mint a biblikus férfiasság mintáját? Szerinte azért, mert Jézust ugyanúgy nem tartották volna férfinak azok alapján a normák alapján, amelyek szerint őt is megítélték.

Hiszen Jézus megmosta mások lábát, sírt, egyedülálló volt, ló helyett egy szamár hátára ült, szerette az ellenségeit és megbocsátott nekik ahelyett, hogy harcolt volna ellenük. Azt mondta az embereknek, hogy fordítsák oda a másik arcukat és tegyék el a kardjukat.

Szerinte a mai evangelikál kultúrában Jézust „sissy”-nek hívnák, és folyamatosan szembe kellene néznie azzal, hogy a férfiasságáról és a szexualitásáról pletykálnak. Ez nyilvánvaló, ahogy a férfiasságról alkotott nézőpontjainkat olyan mértékben vetítjük ki Jézusba, hogy ő már nem is lesz képes megmutatni és kijavítani mindazt a kárt, amit a saját standardjaink jelentenek és okoznak.

Cremer hangsúlyozza: túl sokat beszélünk a biblikus női és férfi princípium megőrzéséről, megvédéséről, és arról, hogy a mai világ elhagyta ezeket az „értékeket”.

A jelenleg Idaho-ban szolgáló lelkész rámutat az ellentmondásra: az evangelikálok (nyilvánvalóan közöttük is elsősorban a fundamentalisták, tesszük hozzá innen Magyarországról) olyasmi „elhagyásával” vádolják a világot, ami valójában generációk óta nagyon sok embernek okoz mély fájdalmat.

A valóság ugyanis az, hogy az evangéliumi kereszténységnek hívott irányzat sokszor egyáltalán nem a biblikus férfi és női szerepeket népszerűsíti és hirdeti, hanem egyfajta, a nemi szerepekre irányuló törvényeskedést (gender legalism). Eszerint, ha valaki nem illik bele pontosan a keresztény férfiasság képébe, annak a férfinak szüntelenül megkérdőjelezik és bírálják a személyiségét és az identitását. Az ilyen bánásmódot megélők aztán nagyon jók lesznek abban, hogy álarcot viseljenek, elhamarkodottan lépnek be társas kapcsolatokba, csak hogy megfeleljenek, vagy még rosszabb dolgokba kezdenek.

Cremer óriási lehetőséget lát most abban, hogy keresztényként higgadtan elgondolkodjunk a nemi szerepekről és a szexualitásról alkotott normáinkon, és hogy meglássuk, hogy miként és mikor élünk ezzel a bizonyos törvényeskedéssel és okozunk vele annyi kárt.

Ha hűséges szándékkal élünk ezzel a lehetőséggel, a lelkipásztor úgy látja: sokkal kevesebb gyanakvással és gőggel, és sokkal több alázattal és áldással tudjuk megközelíteni ezeket a kérdéseket.

Sorait azzal zárja: talán még oda is eljutunk, hogy átértékeljük mindazt, amit olyan nagy elánnal akarunk „megőrizni” és „megvédeni”.