A Felszabtéren megjelent Decemberi állásfoglalás hullámokat vert az ultrakonzervatív és fundamentalista partokon. Szabados Ádám esszéje után a Hetekben, majd a Mandineren szörnyülködtek rajta. A református influenszerek közül december 21-én ifj. Prózsa István is állást foglalt. Őt addig (saját elmondása szerint) bokros adventi teendői akadályozták meg a kimerítő cáfolat elkészítésében. Mivel magam évről évre végiglazsálom a Karácsony előtti heteket, sőt hónapokat, és fel sem kelek az ágyból, ha egyáltalán felébredek, Prózsa erőfeszítései és mellbedobása az aranyvasárnapi célegyenesben hízelgő visszajelzés: munkám (talán) nem hiábavaló. Monostori Tibor írása

A lent részletezett okok miatt nem akartam Neki válaszolni, de miután maga a szerző fejezte ki értetlenségét, hogy Szenteste ide, Karácsony oda, a Felszabtér már napok óta nem válaszol fejtegetéseire, kísérletet teszek arra, hogy kifejtsem gondolataim (amit máshol már részben megtettem). Szívesen teszem itt, nagyra becsülöm és tisztelem az oldal íróit és szerkesztőit, noha nem vagyok a Felszabtér szerkesztőségének a tagja, és tizenöt éve meglehetősen autonóm tudományos és publicisztikai tevékenységet fejtek ki külföldön és Magyarországon.

Írói véna

Prózsa több írását olvasva örömmel állapítottam meg, hogy bimbózó tehetsége kétségtelen, mégpedig a szépirodalom területén. Szívesen olvasnék tőle novellákat, színműveket, nagyobb lélegzetvételű eposzokat. Az írói fantázia szárnyal, a cselekményvezetés vállalható, a hatás sokszor drámai. Nem csoda, ha Őcsény Senecáját kezdik szűk pátriáján kívül is felfedezni. Írjon többet! Komolyan.

Mert az a helyzet, hogy nem tudom (pontosabban: nem merem!) nem szépirodalomként kezelni, ha például valaki a Római Birodalom bukásához hasonlítja, nem először a jelenlegi amerikai folyamatokat. Egyáltalán nem azért, mintha az USA nem bukhatna akkorát, mint a Római Birodalom. Még csak nem is azért, mert az ok, ami miatt végjátékot vizionál, egy mínuszos hír: az amerikai Szenátus elé került az Equality Act nevű, az LMBTQ közösséget is segítő, diszkrimináció-ellenes törvénytervezet, amiről nem túl látványos szakpolitikai viták folynak, mivel az amerikai társadalom nagy része támogatja.

Persze ezek sem érdektelen szempontok, de elsősorban azért remélem titokban, hogy nem gondolja ezt az egészet komolyan, mert vajon Prózsa belegondolt-e abba, hogy a Római Birodalom véletlenül éppen akkor bukott meg, miután a kereszténység államvallássá lett, üléseztek a nagy ókori zsinatok, kettészakadt az egyház, legyőztek egy-két eretnekséget, magyarul elterjedt a “biblikus” kereszténység, bármit is jelentsen ez? Azt is mondhatnánk szarkasztikusan, hogy Prózsa szerint a Római Birodalom bukása szorosan összefüggött azzal, hogy a biblikus kereszténység elterjedt, és az addig stabil, jólétet és virágzást teremtő hatalom megszűnt létezni. Jött a népvándorlás, az egyházszakadás, a migráció, és még az iszlám világ előretörését is csak Gallia területén tudták megakadályozni a 8. században. Legalábbis nem tudom másként értelmezni a szavait, hacsak nem lenne számára a történelmi tényeknél fontosabb az érzelmi és retorikai hatás kiváltása.

Aztán itt van ez a teológiai esszé. Ezt olvasom: „... mint minden utópisztikus jövőt vizionáló eszme, a progresszió is egy expresszvonat sebességével rohan a totalitárius földi pokol megvalósítása felé. A progresszív expresszvonat útjában azonban ott áll egy akadály. Ezek pedig a hitvalló keresztények. Mi vagyunk a szabadság fiai – nem csak földi, de kozmikus értelemben is.”

Kell-e folytatnom? Szépen illeszkedő szavak, de… Itt Európában megannyi társadalmi megrázkódtatás és szabadságmozgalom történt az utóbbi évszázadokban a reformkoron és a jobbágyfelszabadításon át a szociáldemokráciáig, a nők egyenjogúsításáig és a tudományos forradalmak következményeiig. Ezeknek a folyamatoknak jellemzően a konzervatív és ortodox vallási irányzatok voltak a mindenkori legnagyobb ellenfelei és kerékkötői.

Ami pedig az USA-t illeti, épp az az amerikai demokrácia, gazdasági és társadalmi megújulás lényege (és ezt a mérsékelt republikánusok is vallják), hogy az USÁ-ban az emberi szabadság folyamatosan kiteljesedik, alulról épül, szélesedik. Az Egyesült Államok a következő évtizedekben erősödni fog, de legalábbis a szabad világ vezető ereje marad. A konzervatív-keresztény hagyományainak megtartása mellett, éppen az olyan törvényeknek köszönhetően is, mint az Equality Act (pontosabban annak szellemisége), erős marad.

A „szabadság fiai kozmikus értelemben”? Némi önkritikát, és több tiszteletet, legalább valamilyen tiszteletet adjon Prózsa az őseinknek, akik nem papoltak, hanem életüket, vérüket, legjobb éveiket adták azért, hogy ma egy szabadabb világban élhessünk.

A 24. órában

Az írói véna mellett a szerző a PR területén is erős. Vagy ha úgy tetszik, erősen jelen van munkáiban a keresztény érzékenyítés. Összeesküvés-elméleteihez olyan amerikai szélsőjobb portálokról szerez muníciót, mint az Infowars és a Breitbart, elhallgatva olvasói elől a legelemibb tényeket. Miért nem említi például az Act-tal kapcsolatos alapvető információkat, közvélemény-kutatásokat, a támogató keresztény és civil szervezetek óriási számát, a republikánus-demokrata diskurzust, a helyi szabályozásokat, amikkel segítene az olvasóknak eldönteni, hogy kinek adjanak igazat? Miért egyből a worst case scenario-t vizionálja, mint ahogy tették azt a korábbi századokban is Amerikában hasonló emberi jogi kérdéseknél a status quo mellett küzdők? Biztos, hogy tájékoztatni akar és megalapozott álláspontot megosztani az olvasókkal?

Ha igaza van, miért nem bízza a hallgatóságra ennek eldöntését? Tíz év múlva, amikor már senki sem fog emlékezni erre a vitára, az utókor hogyan fogja értékelni az ilyen írásokat?

Hogy kell elképzelni azt, hogy Amerikában lassan „megszűnik a vallásszabadság”, vagy hogy a (szerinte) „hitvalló” keresztények illegalitásba kényszerülhetnek? Évente egyszer egy LMBTQ-ember véletlenül betéved egy konzervatív gyülekezet épületébe, ott nem tud bemenni egy nemsemleges mellékhelyiségbe, ettől bekattan, a bíróság neki ad igazat és olyan pénzösszegre bünteti az adott gyülekezetet, hogy az becsődöl? Vagy magnóval felveszik az igehirdetéseket és jelentik, ki mit mondott?

Kinek van erre ideje, energiája és aztán a bíróságokon ennek támogatásához elég alacsony intelligenciája? Majd konzervatív keresztények milliói fognak dolgavégezetlenül csatangolni Philadelphia utcáin, miközben az ablakokból a nagyon szigorú liberálisok nagyon szigorúan nézik őket, végül az anarchia a vegetáció szintjére löki az egykor nagy birodalmat? Hollywoodi forgatókönyvnek nem rossz, a moziban megnézném.

Nem. Isten a történelem ura és neki gondja van az övéire.

Amikor Prózsa kilép a nyilvánosság elé, vajon elszorul-e a szíve? Érzi-e a felelősséget, hogy akik olvassák, miközben elhallgatja előlük az isteni valóságot és tényeket, nem néznek utána? Hogy befolyásolhatja őket, és épp ő lökheti, vagy épp ez tolja át őket a gondolattalan síkra? Amikor harcra hív, tudja-e, hogy mennyi ösztön és érzelem szabadul-el? Tisztában van ezzel? Dobog-e a szíve és tudja-e, hogy életekkel játszik? Ifj. Prózsa István vajon bízik-e a Szentlélek munkájában?

Nem könnyű folyamatosan harcban állni és a 24. órában élni, aztán amikor az éppen aktuális összeesküvés-elméletre megszűnt a társadalmi igény, újat keresni. Mi és ki lesz a következő ellenség?

És a hab a tortán: Prózsa és a fundamentalisták egy része utóbb azon örvendezett, hogy a muszlimok is csatlakoztak a balul elsült katolikus, protestáns és zsidó nyilatkozathoz. Már azt is tudjuk tehát, hogy még az „apa férfi, az egy, kettő, három vagy négy anya pedig nő” is értékesebb és Istennek jobban tetsző kombináció, mint két egymást szerető, de nem ciszheteró ember hűséges szeretetkapcsolata.

Álviták

Egy ideig gondolkoztam, hogy vajon Prózsa miért akar egyáltalán vitázni, amikor harcostársa, Márkus Tamás pár napja teknősbéka-alakzatot ajánlott (rendelt el) maguknak. Erről nekem nem az ókori katonai alakzat, hanem az Asterix híres részlete jutott eszembe, aztán a Sün!, végül a Kámaszútra teknősbéka-póza (aki akar, rákereshet). Aztán ráébredtem, hogy vita nincs, azokban a körökben szeretik eldönteni, ki nyert, a válasz és a vita úgyis csak formalitás. Ez pedig maga a keresztény evangelizációnak álcázott keresztény érzékenyítés, ami (hogy klasszikust idézzek) az expresszvonat sebességével szembemegy az egyházi hagyománnyal: a jeruzsálemi gyűléstől az egyetemes zsinatokon át a reformáció és a katolikus megújulás hitvitáiig.

Hogy egy példát említsek, tavasszal a logikai értekezések másik feketeöves karatékája, Köntös László döntötte el ránézésre, hogy ki „nyerte” az akkori vitákat.

Mindezek után (ezek után!) Prózsa nekünk szegezi, hogy „nem szeretünk érvek ellen érvelni”. Mi nagyon szeretünk, csak… néha elveszik tőle a kedvünk.

Egy-két csodát és gyógyulást igazán bevállalhatna már a fundamentalisták karizmatikus szárnya. Legalább egyszer, akár titokban szétválaszthatnák a Balatont, de legalább a Sió csatornát ott Őcsény közelében. Miután kozmikus retorikájukban már nem csak a Balatont, de a Világegyetemet is szétválasztották keresztényekre és nem-keresztényekre. De legalább megfodrozhatnák a vizet. Tudom, én vagyok a hitetlen, hogy jeleket kérek. Ám őket olvasva az az ember érzése, hogy amikor Isten lenéz a mennyei trónusról a Földre (elnézést a képzavarért), az első, amit észrevesz és konstatál, az az, hogy ki a keresztény, és ki nem (és ha nem, az lesz-e egyszer, vagy nem). Valamilyen színkódok mentén azonosíthatja őket a Szent Elmében: piros a kiválasztott, a kék nem, ámen (hogy megint klasszikust idézzek). Ebben a keretben könnyű navigálni és valláspszichológiai szempontból még sok előnye is van az ilyen megközelítéseknek.

A fentiek alapján meglátásom szerint Prózsa István munkásságában a művészeti és propagandisztikus, érzékenyítő elemek az értékesek. Azokból tanulhatunk, azokból épülhetünk. A lucidus érvelés elemei kevésbé, és egyelőre nem győződtem meg arról, hogy lenne értelme válaszolni. Miért? Hogy elküldjenek a kozmikus lelki sivatagba? Hogy tömött sorokban imádkozzanak értem a firkálmányaim ellenére? Hogy kitalált, sohanemvolt aranykorokba emeljék az érveléseiket, hogy aztán azok mentén sohanemlesz jövőt kreáljanak és az ellen mozgósítsanak? Hogy nyugati összeesküvés-elméletek importálásával és azok mentén támadják a (pusztán) hazájukért és gyülekezeteikért aggódókat? Hogy Isten házában prédikáljanak megfellebbezhetetlenül Jézus követői ellen? Rengeteg református, evangélikus, katolikus emberrel beszélgetek teológiai és társadalmi kérdésekről ilyen félelmek nélkül.

Könnyen lehet persze, csak a sok hal, bejgli, flódni és szaloncukor beszél belőlem. Ezért tisztelettel kérem az Olvasókat, hogy amennyiben szeretnének részletes választ olvasni tőlem Prózsa István keresztény rétor gondolataira, ezt írják meg mielőbb, és amennyiben a nyomás elég nagy lesz, megkövetem magam és őket, és válasz adatik. Előre jelzem azonban, hogy legalább fél évre lesz szükségem. Egyrészt, mire összeszedem a gondolataim, másrészt, mire időt gyűjtök, mert januárban kénytelen leszek kikászálódni az ágyamból.

Szerző: Monostori Tibor PhD, közgazdász, történész