A következő cikkben a mítoszok életünkre gyakorolt hatásairól írok. Ehhez a mítoszt egy, az általánostól eltérő magyarázatban világítom meg. Eszünkbe juthatnak a görög mitológia történetei, mint olyan történetek, melyek valaha meghatározták ősi időkben élt emberek életét, és azt gondolhatnánk, hogy egyszerűen csak tévedtek a világról való ismereteik hiányában. Én egyrészt azt gondolom, hogy a görög mítoszok ma is meghatározzák az életünket, másrészt pedig azt, hogy folyamatosan berögzült sémák szerint gyártunk újabb mítoszokat hasonló mintára.

De hogyan hathatnak akár a modern, akár a klasszikus mítoszok az életünkre? Clifford Geertz kulturális antropológus egyik művében a vallást olyan szimbólumok összességeként értelmezi, melyek különböző módon hatnak az adott társadalmi csoport működésére, meghatározzák egy csoport szimbolikus rendszerén keresztül azt, ahogyan látják a világot, ahogyan a világban élni kell és ahogyan a világ rendje fenn áll. Ezeket a szimbólumokat a szocializáció során mind magunkévá tesszük.

Gondoljunk a saját társadalmunk mítoszaira. Mikor gyerekként mesét nézünk, vagy hallgatunk, azok milyen értékeket közvetítenek melyek meghatározzák például az erkölcsről vagy értékekről való gondolkodásunkat és így a cselekedeteinket is. Később belemerülünk komplex mitikus tér-időben játszódó alternatív univerzumokba, a Gyűrűk ura, a Harry Potter vagy a Star Wars, esetleg a MARVEL univerzumába, ahol újra és újra lejátszódik előttünk, hogy mi a helyes, hogyan cselekedjünk és legyünk jók. Ezek a történetek motiválhatnak minket az életünkben és bizonyos esetben rítusok is kapcsolódnak hozzá. Például a modern fogyasztási rítusokon kívül (ki ne fogadna örökbe egy plüss bébi Jodát) magunkra ölthetjük bizonyos alkalmakkor egy-egy mitikus karakter alakját, eljátszhatjuk a történetét, vagy a témával kapcsolatos találkozókon és workshopokon vehetünk részt.

Azt gondolom, hogy a klasszikus mítoszok életünkre gyakorolt hatását nem váltotta le sem a tudományos ismereteken alapuló világkép, sem a modern mítoszok világa. A régi kulturális lenyomatokat tudatlanul is hordozzuk. Devdutt Pattanaik, egy mitológiával foglalkozó egykori üzletember az indiai és a nyugati üzleti világban való különbséget a régi mítoszaink különbségével magyarázza. Miért tartja egy indiai üzletember fontosnak ráérősen bemutatni a városában található látnivalókat és csak napok után rátérni arra az üzleti megbeszélésre, ami miatt a nyugati üzlettársa a látogatást tette és sietősen túl akar lenni a lényegen, aztán menni a dolgára? A különböző világfelfogásban látunk egy indiai, ciklikus világképet, ahol reinkarnációk sokaságán tökéletesedünk a gyakorlatilag végtelen időben, másik oldalról pedig olyan görög mitikus történeteket, ahol egy életen belül kell elérnünk mindazt, ami után egyáltalán az emlékünk fennmaradhat másokban, ehhez pedig minden szálat meg kell mozgatnunk az életünkön belül.

Az ilyen mitikus elképzelések ráadásul évezredekig határozták meg a világról alkotott képünket, miért gondolnánk, hogy az ilyen megszokásoktól egy-két száz éven belül meg tudunk szabadulni, vagy miért érezzük ennek egyáltalán szükségét?

Az utóbbi napokban megfogtak azok a görög mitológiai történetek, ahol kegyetlenül számol le az adott szereplő a felmenőivel, például Kronosz Uránosszal, majd Zeusz Kronosszal. Ezekben a hatalmi harcokban és bosszúállásokban benne van az apa megtagadása, elűzése (legalábbis ami a férfiszerepet illeti, lévén egy elég erősen patriarchális kultúráról beszélünk), majd a hatalom átvétele. Ezzel szemben a szülői viszonnyal kapcsolatban eszembe jutott, mikor az indiai Siva isten és felesége Párváti két fiát versenyezteti, hogy ki tudja hamarabb megkerülni a világot. Egyik fiúk, Kártikéja miközben neki áll a feladatnak, a másik, Ganésa megkerüli szüleit, hiszen számára ők a világ. Ezzel ő nyeri meg a versenyt.

Nem gondolom, hogy a két történet tökéletesen jellemezni a két kultúra családképét, hiszen az európai kultúrában is jellemző volt a családcentrikusság, bár azt hozzáteszem, hogy Indiában a család szerepe egy olyan központi meghatározó elem az egész kultúrában, hogy azzal nehéz lenne versenyezni. Elgondolkodtató azonban, hogy például egy konfliktus helyzetet hogyan élünk meg máshogy különböző kultúrákban, vagy hogyan kezeljük azokat a traumákat, melyek a szűk családi körön belül értek bennünket.

Visszatérve az említett alap különbségekhez, nem-e örököltük tovább a kereszténységen át a tudományos gondolkodásig a görög mítoszok isteneinek, titánjainak, hőseinek a küzdelmét, hogy a csúcsra juttassák magukat, amilyen gyorsan csak lehet? Egy életünk van bizonyítani Istennek, hogy a rövid életünk utáni öröklét ne szenvedésteli legyen, szenvedélyesen éljük meg a munkahelyből származó nyomasztásokat és eredményeket, nem elégszünk meg státuszunkkal, a lehető legtöbbet akarjuk kihozni a helyzetünkből, feljebb és feljebb lépni, spirituálisan, gazdaságilag, a karrierünket illetőleg, az európai buddhisták tutira mennek, hogy egy életen belül megvilágosodjanak, a New Age közegben instant sámánná válnánk, előbb szerzünk jógaoktatói papírt, minthogy megtanulnánk helyesen kivitelezni bármilyen gyakorlatot, és bármiben tehetségesek vagyunk, átfut az agyunkon, hogy ezt pénzzé tegyük, ha pedig nem, biztosan kapunk rá ilyen jellegű tanácsokat (szépen énekelsz, fel kéne lépned az x-faktorban, szakácsnak kéne lenned, olyan jól főzöl stb.), és a fogyasztási szokásaink is az élvezetek legoptimálisabb kiéléséről szólnak.

Nem akarom ezt szembeállítani egy dél-ázsiai mentalitással (ha van ilyen egységes “mentalitás” egyáltalán), mindennek megvan a maga előnye és sajátos hátránya, csak egy gondolatkísérletet osztok meg arról, hogy átgondoljuk mennyire lehetnek függetlenek a motivációink a múlt generációk világképétől.